VersKaszt
VersKaszt
VersKaszt A líra gyöngyszemei közül válogatok-csak úgy, kedvemre! Magamról: Versmondó, színjátszó majd színész és végül a rádiós! Sokat gondolkodtam rajta, pedig mindvégig itt volt a szemem előtt! "Vers Podcast"
Epizódok
Az Itt van az ősz, itt van ujra 1848. november 17-30. között keletkezett, a legutolsó őszön, amelyet a költő megélt, a szép, hegyes-Lankás Erdődön. Petőfi ezen a vidéken töltötte mézes heteit feleségével egy évvel korábban, és néhány hét múlva fog megszületni fiuk, Zoltán. Így aztán várakozás és aggodalom, gond és reménykedés tette feszültté ezt az időszakot.
A szabadságharc sorsáról is egyre rosszabb hírek érkeztek, egyik vereség jött a másik után, és a költő ezzel a versel tudott a mindennapi események fölébe emelkedni, anélkül persze, hogy elszakadt volna tőlük.
Ha az ősz megjelenik egy versben, akkor bármiről is szóljon, az elmúlás hangulatát ébreszti, hiszen az ősz -mint évszak- metaforikusan a természet halála.
Ugyanakkor a legköltőibb, legpolitikusa évszak is, erről a számtalan őszi vers tanúskodik, amely megszületett mind a magyar irodalomban (pl. Kosztolányi Dezső Szeptemberi áhítat), mint a világirodalomban (pl. Shelley:Óda a nyugati szélhez).
Petőfi is számos őszi verset írt, nem az Itt van az ősz itt van ujra az egyetlen, hanem ott van pl. a Szeptember végén vagy a Beszél a fákkal a bús őszi szél. Ezekben az a közös, hogy nincs bennük egy olyan felvett póz vagy szerep, mint pl. a váteszköltői (látnok, próféta) szerep köré írt versek. Ezek pátosz mentes és egyszerű versek, hol vallomásosok, hol a bensőséges öröm kifejezései.
Az Itt van az ősz, itt van ujra egy magánéleti idill leírásával indul, Petőfi egy mindennapi beszédhelyzetet vesz fel kiindulópontként, magában mélázik, meditál. A vers tehát egyfajta belső monológ.
A felütés miatt hihetnénk egy őszi tájleíró versnek is, de a folytatásból nyilvánvalóvá válik, hogy az őszi természet nem önmagát jelenti, hanem jelkép: Petőfi antropomorfizálja (emberszerűvé teszi), egy kedves női alakkal azonosítja, aki alszik, ha álmos, és aki épp most leveszi szép ruháit, hogy aludni mehessen.
A vers romantikus stílusú, témája a létezés öröme, ezt az örömöt fejezi ki Petőfi költőileg (az ősz általában az elmúlást szokta jelképezni, de itt a megújuló életet szimbolizálja). Műfaja dal, címe téma jelölő, a cím a vers kezdő sora.
A vers hanghordozása elégikus, belsőséges, bizalmas, játékos, kérlelő. A lírai én kissé elérzékenyült, intim, bizalmas, idillikus. Meghatottság, szinte áhított árad a versből.
A költő által használt fő kifejezőeszközök: ismétlés, jelzős kifejezések, metaforák, Megszemélyesítés, felszólító módú igealakok.
A 8-9. versszakban az eddig csak sejtetett női alak, Júlia valóságosan is megjelenik. A költő figyelmezteti őt, hogy legyen tisztelettel az alvó természet iránt, és legyen figyelmes, ne ébressze fel. Így aztán a költő és kedvese suttogva beszélgetnek és halkan váltanak csókot, nehogy felébresszék álmából a szendergő természetet.
Így lényegében a vers a nagy szerelmes versek hangulatával zárul, ugyanakkor felerősödik a természet (ős)anyai elvének sugalmazására is.
A vers nem szerelmes vers, hanem a létezés örömének a dala: az ősz ezúttal nem a halál szimbóluma, hanem a megújuló életét. Hiszen a termékenység, az utódok születése, az új élet születése által az élet újra és újra győzelmet arat a halál felett.
Az Itt van az ősz itt van ujra valószínűleg hattyúdala készült a költő szándéka szerint. Nem ez Petőfi utolsó verse, de abban a tudatban írta meg 1848 végén, hogy talán ez lesz az utolsó, hiszen a frontra készült katonaszolgálatra, csatlakozni kívánt Bem seregéhez (1849 januárjában jelentkezett a tábornokánál).
Forrás: http://blog.verselemzes.hu/jegyzet/petofi-itt-van-az-osz-itt-van-ujra-elemzes/
YT: https://youtu.be/E9F23G1qz98
Két merőben különböző temperamentumú ember, egy mély barátság. És egy gyermekvers, mely összeköt. Petőfi Sándor Arany Lacinak című verse szól gyermeknek, az édesapának és a költőjének egyaránt.
Petőfi és Arany barátsága a magyar irodalomtörténet egyik legszebb eleme. Ez a kapcsolat életre szóló útravalót jelentett a hat évvel idősebb, zárkózott és befelé forduló Aranynak: lelki és szellemi kibontakozást, irodalmi és politikai iránymutatást, amelyhez évtizedekkel később is hű maradt. Petőfi számára pedig egy biztos és őszinte barátságot, irodalmi értéket hozott élete utolsó éveiben. Mindannyian ismerjük, és talán észre sem vesszük és dúdoljuk, szavaljuk, párbeszédekben idézzük az Arany Lacinak című verset, amit Arany János hároméves kisfiának írta Petőfi, amikor Szalontára látogatott 1847 júniusában. Ezen a héten Petőfi Sándor Arany Lacinak című versével egyszerre emlékezünk Petőfire, aki 1849. július 31-én hunyt el és Arany János fiára, Arany László költőre és műfordítóra, aki 124 éve, 1898. augusztus 1-jén halt meg.
forrás: https://cultura.hu/kultura/vers-a-hetre-petofi-sandor-arany-lacinak/
YT: https://youtu.be/HusQL_c2QdE
Nincs is talán még egy olyan alkotása a magyar irodalomnak, amelyet annyian ismernének és szeretnének, mint ezt a verset: az Anyám tyúkja a maga módján ugyanolyan hiteles, mint a nagy politikai vagy gondolati költemények, elválaszthatatlanul hozzátartozik ahhoz a képhez, amely Petőfiről kialakult a közvéleményben.
Az elsőre talán komolytalannak tetsző verse 1848 februárjában született, egy hónappal előbb, mint az allegorikus Föltámadott a tenger, s Petőfi tudatosan illesztette be a már meglévő versei közé, mint költői programjának hirdetőjét.
Mi is volna ez a program? Petőfi tudatosan szakított a klasszicizáló megoldásokkal, azzal, hogy a vers valami jelentős témáról kell szóljon, hogy a stílus legyen emelkedett, és szakított a retorikai simák alkalmazásával is. Költői programját olyan versekben fogalmazta meg, mint A természet vadvirága, a Dalaim és a XIX. század költői.
Nem az volt Petőfi szándéka, hogy olyan semmiségeket verseljen meg, amelyek nem versbe valók, hanem az, hogy költőként az élet apróbb jelenségeit, lényeit is észrevegye, és minden pátosztól mentes egyszerűséggel írjon róluk.
Petőfi előtt nem fordulhatott volna elő, hogy egy tyúk vers téma legyen, mert a kor finnyás költői irodalom alattinak tartották volna egy háziállat versbe való szerepeltetését.
http://blog.verselemzes.hu/jegyzet/petofi-sandor-anyam-tyukja-elemzes/
A Vodafone a minőségi tartalomgyártókat „A Vodafone Podcast Pioneers program”-on keresztül támogatja, így anyagi valamint technológiai és szakmai segítséget kap a VersKaszt is. Köszönöm Vodafone.
https://youtu.be/6a9ndN1Lu4M
“tudom, hogy az vagy. Hitvesem s barátom, – / csak messze vagy! Túl három vad határon.” Radnóti kései verseinek állandó motívuma, visszatérő dallama és mindent átható zenéje az a költői szólam, amely a halál tudatából és bizonyosságából született. Radnóti költészetében mindinkább szerepet kapott a sirató, a költői rekviem. A mesterek és barátok távozását gyászoló rekviemek mellett sorra írta búcsúverseit: gyönyörű vallomásokban tárta fel érzelmeit feleségének, Gyarmati Fanninak. 1944-ben, a munkaszolgálatból küldött képeslapján Radnóti még ezt írta feleségének: „Legutóbbi lapomon írtam Neked, hogy nagyon Veled leszek a házassági évfordulónkon, úgy is volt, és köszönöm Édes az együtt töltött kilenc évet. (…) Nagyon hiányzol Édes Egy.” Ám a következő évfordulót a költő már nem érhette meg, meggyilkolták, az asszony sosem látta újra a férjét. Fanni 9 évig volt Radnóti hitvese, de 102 éves korában bekövetkezett halálig hűséges volt hozzá, soha többé nem keresett társat magának.
A Levél a hitveshez Radnóti hitvesi költészetének kiemelkedő alkotása, a Hetedik eclogához hasonlóan – ahogy a címe is jelzi – episztola. A vers álomszerű, merészen asszociatív gondolatmenetében a háborús jelen, a távoli hitves, a múlt boldogsága és a jövő reménysége épülnek egymásra. A mű időket és tereket összekapcsoló képzettársításokon ível át, hogy a végén az avantgárdra jellemző módon a hagyományos versnyelven túllépve számokkal fejezze ki a szellemi energiák megfeszítését: „a 2x2 józansága hull rám.”
https://hu.wikipedia.org/wiki/Radn%C3%B3ti_Mikl%C3%B3s
https://cultura.hu/kultura/vers-a-hetre-radnoti-miklos-level-a-hitveshez/
https://www.nkp.hu/tankonyv/irodalom_12/lecke_02_031
Illusztráció: Fodor Katus
François Villon, eredeti nevén: François de Montcorbier (Párizs, 1431 vagy 1432 – eltűnt 1463-ban), a középkor végének, a reneszánsz virágkorának világszerte legismertebb, legnépszerűbb és legszubjektívebb francia költője. A lírai költészet formai elemeit felhasználó, de témaválasztásában inkább a dolgok fonákját bemutató balladái és zsargonban írt versei hűen tükrözik magát a kort, a művelt költő hányatott, bűnös életét, mély vallásosságát. A későbbi romantikus szerzők benne látták az „elátkozott költők” előfutárát.
A Négysoros versezet a szegény Villon bitófájára akkor született, amikor a költő még nem nyújtott be fellebbezést és fáradtan-fásultan az akasztásra várt. Ez a négy, nyolcszótagos verssor kvintesszenciáját adja Villon egész művészetének, kétségbeesettségének, az idő múlása és a halál miatti ádáz dühének, ugyanakkor a mindig jelenlévő humorának és élénk szellemének.
1. sor
A négysoros vers szójátékkal indul: a „François” akkoriban jelenthetett „Ferencet”, de „franciát” is; Villon e kettős jelentést kettős sorscsapásként tálalja. Az egyik esetben saját személye az, ami nyomasztja, az elrontott élete és szenvedése: nyomorultan élt, és így is készül a halálra. A másik teher a nemzetisége. Bár egyik cinkostársa, Robin Dogis sokkal érintettebb volt a Ferrebouc-gyilkosságban, szavojai lévén perét nem gyorsított eljárásban folytatták le, sőt novemberig vártak azzal, amikor is a szavojai herceg párizsi látogatása alkalmából kegyelmet kapott.
2. sor
A városok közötti nagysági sorrend természetesen fordított; Pontoise, amely itt Párizsnál jelentősebb településként szerepel, nem véletlenül, vagy a rím kedvéért került a versbe. Ez a város választékos, kifinomult nyelvéről volt híres. Szembeállítása a nagyságrendekkel nagyobb, nyelvében azonban romlottabb fővárossal egyértelműen a tréfa kedvéért történt.[34] Jean Dufournet francia irodalomtörténész még hozzáteszi, hogy a jogi ügyek tekintetében Pontoise függött a párizsi ítélőszéktől, ezért a végkövetkeztetés keserű: bármilyen is a városok sorrendje, Villon csapdába került, nem kerülheti meg sem az ítélőszéket, sem annak ítéletét.
3. és 4. sor
Mindkettő világos és egyértelmű, rejtett gondolatot nem tartalmaz, a verselés szempontjából viszont csodálatraméltó. Először az első két sorral egybevágó abszolút végrím (…oise) szökik szembe, majd a que (amit) szócska köré szimmetrikusan elhelyezett mon col (nyakam) és mon cul (seggem) alliteráció és groteszk asszonánc. Ugyancsak asszonánc figyelhető meg a corde (kötél) és a col szavak között. Mindezek a ritmus gyorsulását eredményezik: kifinomult nyelvezetével és majdnem hivatalos tartalmával az első két verssor előkészíti a következő két sort, amelyek aztán felfedik a tréfát, és köznyelvi, sőt argóhoz közelálló fordulatot használva (corde d’une toise – öles kötél) jutnak el a negyedik sor végi vulgáris cul csattanójához.
https://hu.wikipedia.org/wiki/Fran%C3%A7ois_Villon
Ilusztráció: Fodor Katus
https://www.instagram.com/fodorkata_illustrations/
A Dicsőséges nagyurak... című versét 1848. március 11-én mondja el Petőfi a Pilvaxban. A vers helyszíne a vidék, címzettjei a felsőtábla Kossuth március 3-i feliratát tárgyalni nem akaró mágnások, azonban a szöveg versszakról versszakra átcsúszik egy mi-ők ellentétpárba, azt sugallja, hogy az egész nemesség néz farkasszemet a föld népével, sőt azt is, hogy a költő áll e felkelt paraszthadak élén. A szöveg egy véres parasztlázadás - a megelőző évtizedekből nem ismeretlen - fenyegető vízióját idézi fel, játékos verselése azonban előkészíti a föloldó végkövetkeztetést: van még mód a megegyezésre, a pusztító indulatok visszafojtására.
Lehet, hogy elsőként ezt a verset szánta Petőfi a reformlakomára, s ezért próbálta ki hatását a Pilvax közönségén. A költő szavalata után a felháborodás óriási, Jókai szerint Petőfi az egyértelmű elutasítást látva nyilvánosan elégeti a kéziratot. A szöveg az utókorra Egressy Gábor, Petőfi színész barátja szavalókönyvében marad fönn. Számos példánya titokban kerengett az országban, levelekben terjedt, ez a vers volt 1848 márciusának egyik legtöbbet másolt kézirata. Később merült fel a gyanú, hogy még meglevő példányait kinyomtatták. Ez a vers valószínű magja annak- a pozsonyi diétát nagyban befolyásoló rémhírnek -, hogy Petőfi fel- fegyverzett parasztok tömegeinek élén táborozik Rákoson, ez a híresztelés adja a forradalom napjaiban a döntő lökést a jobbágyfelszabadítás kimondásához.
A vers korabeli népszerűségének egyik kulcsa mindenképpen nyilvánosságra kerülésének módja. A pesti forradalom szimbólumává váló költemény, "Petőfi himnusza" hihetetlen karriert fut be: napok alatt országosan ismertté válik, színházakban, népgyűléseken szavalják, hamarosan nem lehet közéleti eseményt elképzelni nélküle, "mint polgári miatyánk imádkoztatik" - írja a Hazánk 1848. márc. 18-án. Már a forradalom napjaiban több megzenésítése, fordítása lát napvilágot, ezzel esketik fel a nemzetőrséget, tanítják az iskolákban, szobor- vázlat, az egyes szakaszokat megjelenítő allegorikus metszetsorozat készült a vers nyomán. (Pesti Divatlap 1848. márc. 26. PN 398) "A közönség elragadtatása akkor ért tetőfokra, amikor ami kitűnő Petőfinknek minden magyar szívbe beírt Nemzeti dalát adták elő. A közönség egy része együtt énekelte az ünnepélyes szavakat, komoly férfiak könnyeztek és minden arcon a nagy forradalmi vívmányok boldogító tudata ragyogott"- írja a Morgenröthe a német színházban a bécsi forradalom áldozatainak tiszteletére rendezett ünnepségről (KISS 1970). Amikor egy öngyilkos szabólegény zsebében megtalálják a vers egy röplappéldányát, a Der Ungar hírrovatának szerkesztője így kiált fel: "Tehát a lelkesítő, bátorító szavak sem önthettek lelket a csüggedőbe!" (Der Ungar 1848. márc. 29. II. PAt I. 209)
Kalla, Zsuzsa (2000) Petőfi Sándor politikusi képe. In: A márciusi ifjak nemzedéke. Magyar Nemzeti Múzeum (MNM), Budapest, pp. 79-101. ISBN 963 9046 56 6
https://hu.wikipedia.org/wiki/Pet%C5%91fi_S%C3%A1ndor
http://magyar-irodalom.elte.hu/sulinet/igyjo/setup/portrek/petofi/dicsnagy.htm
Illusztráció: Fodor Kata
„...lepke kezeddel ints felém,
hogy jól van így, hogy te tudod,
s hogy nem hiába élek én.” RM
Gimnazista korom legkedvesebb költője volt Radnóti: szavakat adott a számba a szerelem első nagy érzelmi viharaiban (Tétova óda), érveket a nehéznek ígérkező otthonléthez a saját hazámban (Nem tudhatom…), eszményeket a későbbi, nagy döntések előrevetített árnyékaival viaskodva (Sem emlék, sem varázslat). A kamaszlélek érzékenysége hajlott rá ezekre a versekre: egy fiatalember vágyai és reményei rezdültek együtt a verssorokkal, a mértékek keresése próbált hozzáigazodni a haláltábor kilátástalanságában is fegyelmezett léptű gondolkodás hexameteréhez.
De hosszú időbe telt, mire valójában megértettem (megértettem?) Radnóti költészetének titkát. Hosszú időbe telt, mire megértettem (megértettem?) a Huszonnyolc év többször is olvasott sorait. Ez a vers, vagyis a benne megfogalmazott döbbenet adott aztán érthető magyarázatot számomra Radnóti „megmagyarázhatatlan” magatartására. Úgy hírlik, elkerülhette volna a halált, az utolsónak bizonyult alkalommal megúszhatta volna a bevonulást a munkatáborba. Miért nem tette? – kérdeztem magamban ezerszer. Miért nem tette az a költő, akinek egész ifjúkori életműve (de hiszen egész életműve ifjúkori: mindössze harmincöt évet élt!) az élet kirobbanó szeretetét hirdeti? Talán mert közben azt is érezte, két halál közé szorulva él. Talán mert a maga személyes sorsában is érezte: minden emberélet – így vagy úgy – emberéletekbe kerül. Az ember élete nem egészen a sajátja… Talán mert vallását nem gyakorló zsidóként, érett fejjel katolizálva nemcsak a menekülés (ábrándnak bizonyult) lehetősége érintette meg, hanem a kereszténység lényege is: hogy aki nem akarja mindenáron megmenteni az életét, az mentheti meg azt igazán. Legnagyobb verseit már a haláltáborban írta. Ezek tették igazán halhatatlanná.
https://ujember.hu/ket-halal-kozott/
https://hu.wikipedia.org/wiki/Radn%C3%B3ti_Mikl%C3%B3s
https://www.nkp.hu/tankonyv/irodalom_12_szoveggyujtemeny/lecke_02_006#section-17108360616
Illusztráció: Fodor Katus
"Ezt a verset érzem leginkább sajátomnak. Ennek bizonyára oka, hogy az elmúlt majd 30 évben ezt mondtam a legtöbbet. Remélem a hallgatóságból azért többen így gondolják." B.F.
A Dunánál 1936 júniusában keletkezett. József Attila az illegális kommunista pártban egy ideig olyan közösségre talált, amelyhez eszmeileg közel állt.
Ezekben az években kiegyensúlyozottabbnak érezte magát, főleg amikor az 1936-ban induló Szép Szó című lap szerkesztői állást kínált a számára. A lapot Cserépfalvy Imre adta ki, aki nagy tisztelője volt József Attilának. A költő Ignotus Pállal együtt volt szerkesztő.
Indulása évében, 1936-ban a könyvhétre a Szép Szó külön számot jelentetett meg, amely egy tematikus szám, egy esszékötet volt Mai magyarok-régi magyarokról címen. Előszava József Attila A Dunánál című verse lett, tehát bevezetésként illesztették a verset a kötet elé. A megrendelés nyűg volt a költőnek, ugyanakkor örült, hogy verset kértek tőle.
A Dunánál allegórikus vers, az Eszméletkései párja. Ez is az eszmélés verse, a költő valóság lényeges jellemzőire döbben rá. Nagyobb ívű gondolati költeményt azóta se írtak a magyarság problémáiról.
http://blog.verselemzes.hu/jegyzet/jozsef-attila-a-dunanal-elemzes/
https://hu.wikipedia.org/wiki/J%C3%B3zsef_Attila
Illusztráció: Fodor Katus
Nem egyformán éljük meg a gyászunkat, de mindig nehéz feldolgozni valakinek a halálát, főleg, ha ennyire fiatal volt.
Edgar Allan Poe (1809 – 1849) amerikai költő, novellista, szerkesztő és kritikus. A leginkább misztikus, hátborzongató történetei révén ismerté vált szerzőt az első amerikai novellistaként tarják számon, és bizony ő a detektívregények apukája is, valamint az akkoriban még szintén ismeretlen sci-fi műfajában is alkotott. Mivel pusztán az írásból kívánt megélni, folyton anyagi nehézségei adódtak. Halálának körülményei épp olyan rejtélyesek, mint némely írása. 1849. október 3-án találták meg egy padon ücsörögve Baltimore-ban. Négy nappal később halt meg, de közben sosem volt teljesen magánál, összefüggéstelenül motyogott, többször is említett egy bizonyos Reynoldsot, akinek személyét a mai napig sem fejtették meg. Ezt a momentumot ragadta meg A holló című film is, és egy jó kis Poe-s történetet kreáltak köré. Ötletként felmerült a saját önpusztító életformája, öngyilkosság, erőszakos leitatása is.
Poe-ra nagy hatással volt feleségének korai elvesztése. Ez a motívum gyakran visszaköszön verseiben, ahogyan a Lee Annácskában is. Nem egyformán éljük meg a gyászunkat, de mindig nehéz feldolgozni valakinek a halálát, főleg, ha ennyire fiatal volt. Mégis, amíg drága kincsként őrizzük a szívünkben, sosem hagy el igazán a boldogság. Akkor sem, ha az élet megy tovább, és másfelé sodor a végzet. Az emlékeinket nem vehetik el, magunkkal vihetjük azokat, amíg csak akarjuk, vagy amíg csak bírjuk.
http://ekultura.hu/2015/02/10/heti-vers-edgar-allan-poe-lee-annacska
https://hu.wikipedia.org/wiki/Edgar_Allan_Poe
Illusztráció: Fodor Katus
http://instagram.com/fodorkata_illustrations/
Edgar Allan Poe: Lee Annácska
Sok-sok hosszú esztendeje már
tengerpart bús mezején
élt egy kis lány – ismerhetitek
Lee Annácska nevén
s csak azzal a gondolattal élt,
hogy szeret s szeretem én.
Gyermek volt s gyermek voltam én,
Lee Annácska meg én.
De szerelmünk több volt mint szerelem
tengerpart bús mezején.
Irigyeltek még az angyalok is
fenn a felhők tetején.
S ez lett oka, hogy, sok éve már,
tengerpart bús mezején
felhők közül jött egy csunya szél
s meghült Annácska, szegény;
s elvitték úri rokonai
s egyedül maradtam én:
koporsóba csukták el őt
tengerpart bús mezején.
Irigyeltek az égi angyalok,
hogy boldogabb ő meg én,
az lett oka (mind jól tudjuk ezt
tengerpart bús mezején)
hogy jött felhőből éjjel a szél
s meghült s meghalt a szegény.
De szerelmünk több volt mint soké
ki nagyobb mint ő meg én,
okosabb mint ő meg én
s sem az angyalok a felhők felett,
sem az ördögök tenger fenekén
nem tehetik, hogy, szívtől a szív,
elváljunk, ő meg én.
Mert ha kel a hold, nekem álmokat hoz
Annácska küldi felém:
s csillag ha ragyog, már véle vagyok,
Annácska szemét lesem én;
s igy az éj idején veled éldelek én,
jegyesem, szivem élete, szép kicsikém,
melletted a sir fenekén,
tengerpart bús mezején.
(Fordította: Babits Mihály)