Beszámolók, beszélgetések túrákról, túrázásról.
Ha tetszik a podcast, hívj meg egy kávéra: http://podcast.hiking.hu/tamogatas!
Ez a Túranapló huszonharmadik adása, amely rendhagyó módon nem egy személyesen vagy online felvett beszélgetés, hanem tudósítás egy rendezvényről.
Tavaly hetven éve hirdette meg a Budapesti Lokomotív Sportkör Turista Szakosztálya az Országos Kéktúra jelvényszerző túramozgalmát. Ennek kapcsán a szervezet utóda, a Lokomotív Turista Egyesület meghirdette az OKT 70 túramozgalmat, amelynek keretében a résztvevőknek hetven – tetszőleges, de folytatólagos – kilométert kellett teljesíteni az Országos Kéktúra útvonalán. Ezzel a mozgalommal egy korábbi adásban, Ispánovity Mártonnal beszélgetve már foglalkoztunk (http://tura.link/vyn52), viszont március 25-én tartották az emlékévet lezáró megemlékezést és emléktúrát, amelyen én is részt vettem.
Az OKT 70 emlékévet lezáró ünnepségre a Gyermekvasút hűvösvölgyi végállomásánál gyűlt össze –stílszerűen– több mint hetven ember 2023 március 25-én, ahol a programkiírás szerint megkoszorúzták dr. Vizkelety László emléktábláját, rövid beszédek hangzottak el, majd a jelenlévők egy része elindult az Országos Kéktúra útvonalán a Hármashatárhegy felé.
Az eseményt Ispánovity Márton nyitotta meg. A beszéd után Márton és Vizkelety Judit, dr. Vizkelety László lánya, valamit a vasutas természetjárók szövetsége helyeztek el egy-egy koszorút az emléktáblán. Ez után Márton rövid bevezetője után Németh Tamás, a heyjoe.hu készítője, az OKT 70 mozgalom egyik koordinátora mesélt a mozgalom teljesítésének adatairól. Tamással egyébként az egyik első Túranaplóban beszélgettem (http://tura.link/bbcvt).
Az utolsó beszéd után a jelenlévők emlékpecsétet nyomhattak a kéktúrás füzeteikbe, majd a csapat egy része elindult a Hármashatárhegy felé a Kék jelzésen. Az Árpád-kilátónál tartott rövid pihenő után már nem volt sok hátra, mire felértünk a Hármashatárhegyre, ahonnan ki-ki ment dolgára – én például Csernus Gáborral, a Kéktúrák egyik ellenőrével, és a legelső Túranapló vendégével tovább a kék jelzésen a Rozália téglagyár nevű pecsételőhelyig (Gáborral a legelső adásban beszélgettem: http://tura.link/435rd).
Ha kedvet kaptatok ehhez a túramozgalomhoz, most nem kell tíz évet várni a következőig: ha minden jól megy, négy év múlva, az OKT75 jubileumi mozgalmon bárki részt vehet majd.
Ha bármilyen kérdésetek, ötletetek, megjegyzésetek van, írjatok emailt a podcast@hiking.hu e-mailcímre! A korábbi (és jövőbeli) adásokat a podcast.hiking.hu címen találjátok, ha pedig tetszik a műsor, és szeretnétek támogatni, azt a podcast.hiking.hu/tamogatas oldalon keresztül tehetitek meg. A honlapon kívül megtaláltok engem Facebookon vagy Instagramon is Másfélmillió néven, amely profilokon egyébként a saját kéktúrámról számolok be. Köszönöm a figyelmet, sziasztok!
--- Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/turanaplo/messageA Túranapló 22. adásában Csiszár Kornéllal beszélgetek. Kornél a Khibu outdoor márka (https://khibu.hu/) létrehozója, legtöbb termékének készítője. A hobbiból kezdett, majd mellékállásban folytatott túrafelszerelés-gyártás ma már feleségével közös cégük alapja. Úgy találkoztam Kornéllal, hogy szerettem volna egy jó quiltet, más szóval túrapaplant, hogy hűvösebb időben is tudjak vadkempingezni, ezért felhívtam, hogy megbeszéljük, hogy mire is van pontosan szükségem. Olyan lelkesen mesélt, hogy megkértem, hogy beszélgessen velem a Túranaplóban is.
Májusban látogattam meg a műhelyében, amikor elmentem az elkészült quiltemért. Megmutatta a különböző anyagokat, kipróbáltam néhány dolgot, aztán sok minden szóba került: ultralight túrázás és függőágyazás, hogy pontosan mi a quilt; hogy hogyan találja ki Kornél, hogy pontosan mit is gyártson, és persze az is, hogy hogy lesz brand egy hobbiból, és mikor mondja azt az ember, hogy "na, akkor most tényleg ezt fogom csinálni teljes munkaidőben", és hogyan ad ki a saját kezéből bizonyos munkafázisokat valaki egy ilyen szerelemprojektben.
Ha bármilyen kérdésetek, ötletetek, megjegyzésetek van, írjatok emailt a podcast@hiking.hu e-mailcímre! A korábbi (és jövőbeli) adásokat a podcast.hiking.hu címen találjátok, ha pedig tetszik a műsor, és szeretnétek támogatni, azt a podcast.hiking.hu/tamogatas oldalon keresztül tehetitek meg. A honlapon kívül megtaláltok engem Facebookon vagy Instagramon is Másfélmillió néven, amely profilokon egyébként a saját kéktúrámról számolok be.
--- Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/turanaplo/messageA Túranapló 21. adásában Ispánovity Mártonnal, a Lokomotív Turista Egyesület ügyvezető elnökével beszélgetek.
Szóba kerül az Márton életpályája, a Lokomotív Turista Egyesület és az Országos Kéktúra ahhoz szorosan kapcsolódó története. Elsősorban a tíz évvel ezelőtti OKT60 és az idei OKT70 mozgalmakról kérdeztem, de sok, a podcastban eddig nem hallott részletre is fény derül a Kéktúra első éveiből is. Beszélgetünk még teljesítménytúrázásról, horvát kapcsolatokról, konkrét, Márton által elért eredményekről, és arról is, hogy tulajdonképpen mivel is kéne foglalkoznia a Magyar Természetjáró Szövetségnek.
Jegyzetek
– A Lokomotív Turista Egyesület honlapja: http://www.lokomotiv.hu/
– OKT70 Facebook-csoport (információk, hírek, beszámolók): https://www.facebook.com/groups/3097265600526752
– Az adásban szóba került a Velebit hegységen átvezető Premužić-ösvény, amelyről a Tenczer Gábor részletes beszámolót írt a Telexen: https://telex.hu/szepkilatas/2022/06/18/1600-meter-magasbol-csobbantunk-a-tengerbe
Ha bármilyen kérdésetek, ötletetek, megjegyzésetek van, írjatok emailt a podcast@hiking.hu e-mailcímre! A korábbi (és jövőbeli) adásokat a podcast.hiking.hu címen találjátok, ha pedig tetszik a műsor, és szeretnétek támogatni, azt a podcast.hiking.hu/tamogatas oldalon keresztül tehetitek meg. A honlapon kívül megtaláltok engem Facebookon vagy Instagramon is Másfélmillió néven, amely profilokon egyébként a saját kéktúrámról számolok be. Köszönöm a figyelmet, sziasztok!
--- Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/turanaplo/messageA Túranapló 20. adásában Mag Évával, a Veszprém Megyei Természetjáró Szövetség korábbi elnökével beszélgetek.
Kétórás beszélgetésünkben számtalan téma szóba került: Éva élettörténete az Alföldtől a Bakonyig, hogy hogyan egyeztette össze egész életében a munkát a természetjárással, és persze a végtelen feladat, amivel az elmúlt évtizedekben foglalkozott a Veszprém megyei természetjárás területén: túramozgalmak, teljesítménytúrák, turistaegyesületek, a helyi természetjárók viszonya a Magyar Természetjáró Szövetséggel; és még arról is szót ejtettünk, hogy vajon miért látunk aránylag kevés nőt a legismertebb természetjárók között.
Linkek az adásban említett témákban:
– Veszpém Megyei Természetbarát Szövetség: http://vmtsz.hupont.hu/
– Közép-Dunántúli Piros túra: http://www.edttsz.hu/kdp.html
– Balaton-felvidéki Kéktúra: http://mtsz.org/turamozgalmak/balaton-felvideki_kek_tura
– MTSZ minősítési szabályzat: http://mtsz.org/mtsz_minositesi_szabalyzat_2018-
Ha bármilyen kérdésetek, ötletetek, megjegyzésetek van, írjatok emailt a podcast@hiking.hu e-mailcímre! A korábbi (és jövőbeli) adásokat a podcast.hiking.hu címen találjátok, ha pedig tetszik a műsor, és szeretnétek támogatni, azt a podcast.hiking.hu/tamogatas oldalon keresztül tehetitek meg. A honlapon kívül megtaláltok engem Facebookon vagy Instagramon is Másfélmillió néven, amely profilokon egyébként a saját kéktúrámról számolok be. Köszönöm a figyelmet, sziasztok!
--- Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/turanaplo/messageA Túranapló második évadának tizedik, évadzáró adásában a dédapám, Frenyó Lajos két, 1929 őszén, negyvenéves korában írt tátrai túrabeszámolóját dolgozom fel.
Az első, kétnapos túra célpontja a Gyömbér volt, míg a másik alkalommal a Veport mászták meg – az elsőt két nap alatt, egy barátjával kettesben, míg a másodikat egy egynapos túrán, egy nagyobb csapat túrázóval. A beszámolókat 2019 nyarán fedeztem fel, amikor egy könyvet kezembe véve kihullottak annak lapjai közül. Ekkor meg is osztottam őket a személyes honlapomon (https://hann.io/articles/2019/1929-osze/), de azt gondolom, érdemelnek annyit, hogy a Túranaplóban is szó essen róluk.
Köszönöm Galambos Péternek, hogy a hangját kölcsönözte a beszámolóhoz, Sebény Gabriellának pedig a szlovák nyelvvel kapcsolatos tanácsait.
Ha bármilyen kérdésetek, ötletetek, megjegyzésetek van, írjatok emailt a podcast@hiking.hu e-mailcímre! Akkor is írjatok, ha esetleg tudtok szlovákul, és lenne kedvetek segíteni lefordítani a Csehszlovák Turistaklub naplóját! A podcast honlapját a podcast.hiking.hu címen találjátok, ha pedig tetszik a műsor, és szeretnétek támogatni, azt a podcast.hiking.hu/tamogatas oldalon keresztül tehetitek meg. A honlapon kívül megtaláltok engem Facebookon vagy Instagramon is Másfélmillió néven, amely profilokon egyébként a saját kéktúrámról számolok be.
Most kis szünet jön a harmadik évadig, de addig is köszönöm a figyelmet, sziasztok!
--- Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/turanaplo/messageA Túranapló második évadának kilencedik adásában Lomniczi Gergely erdőmérnökkel, a Pilisi Parkerdő korábbi szóvivőjével és az Országos Erdészeti Egyesület korábbi titkárával beszélgetek.
Tartsatok velünk, hogy megtudjátok, hogy
– milyen funkciói vannak egy erdőnek és mit csinál az erdőgazdálkodó;
– mitől lesznek óriási nyomvályúk az erdészeti utakon és mit lehet tenni ez ellen;
– miért kell egyáltalán vadászni;
– milyen kihívásokat jelent az erdészeknek a klímaváltozás; és hogy
– miért találkozhatunk még ma is tarvágásokkal.
Linkek az adásban említett témákban:
– Országos Erdészeti Egyesület: https://www.oee.hu/
– Pilisi Parkerdő: https://parkerdo.hu/
– Amiről a fák suttognak: https://www.youtube.com/watch?v=ZoQIuyuEHGw
– Vándortáborok: https://www.erdeivandor.hu/
– Erdei iskolák: http://www.erdeszetierdeiiskolak.hu/
Ha bármilyen kérdésetek, ötletetek, megjegyzésetek van, írjatok emailt a podcast@hiking.hu e-mailcímre! A korábbi (és jövőbeli) adásokat a podcast.hiking.hu címen találjátok, ha pedig tetszik a műsor, és szeretnétek támogatni, azt a podcast.hiking.hu/tamogatas oldalon keresztül tehetitek meg. A honlapon kívül megtaláltok engem Facebookon vagy Instagramon is Másfélmillió néven, amely profilokon egyébként a saját kéktúrámról számolok be. Köszönöm a figyelmet, sziasztok!
--- Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/turanaplo/messageA Túranapló második évadának nyolcadik adásában Mályi Józseffel és Vámos Lászlóval beszélgetek a Kárpátok Bércein Vándorút túramozgalomról és az útvonal két korábbi bejárásáról.
Tartsatok velünk, hogy megtudjátok, hogy
– Mi is az a Kárpátok Bércein Vándorút;
– Milyen volt az első, és milyen a második expedíció az útvonalon;
– Mi az az esztena;
– Hol tart a túramozgalom kiépítése;
– Mikor indul a következő expedíció; és hogy
– Miben segíthettek akár ti is a Pestkörnyéki Kárpát Egyesületnek a túramozgalom életre hívásában.
Linkek az adásban említett témákban:
– A Pestkörnyéki Kárpát Egyesület honlapja: https://karpatok.eu/
– A túramozgalmat körüljáró Kárpáti Lapok szám: https://podcast.hiking.hu/l/kbvpdf
– Michal Medek honlapja: https://www.transcarpathian.org/
Ha bármilyen kérdésetek, ötletetek, megjegyzésetek van, írjatok emailt a podcast@hiking.hu e-mailcímre! A korábbi (és jövőbeli) adásokat a podcast.hiking.hu címen találjátok, ha pedig tetszik a műsor, és szeretnétek támogatni, azt a podcast.hiking.hu/tamogatas oldalon keresztül tehetitek meg. A honlapon kívül megtaláltok engem Facebookon vagy Instagramon is Másfélmillió néven, amely profilokon egyébként a saját kéktúrámról számolok be. Köszönöm a figyelmet, sziasztok!
--- Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/turanaplo/messageA Túranapló második évadának hetedik adásában Pálmai Vencellel beszélgetek. Vencel 1991 és 2016 között az MTSZ gyalogtúra szakosztályának titkára volt, itt többek között a három Kéktúra ügyeit intézte, ezen kívül a Hegyek Vándorai Hegyek Vándorai Turista Egyesület elnöke.
Tartsatok velünk, hogy megtudjátok, hogy
– Hogyan jött létre az Alföldi Kéktúra;
– Miért nem akarta Vencel kiadni az Alföldi Kéktúra jelvényét egy családnak, és mi lett ennek a következménye;
– Miket tart a legnagyobb eredményeinek, és mit nem tudott elérni;
– Mivel foglalatoskodik az Őrségben, és miért épp ott tölti az idejét;
– Hogyan dőltek el és valósultak meg az Országos Kéktúra 2015 környéki útvonalváltozásai.
Ha bármilyen kérdésetek, ötletetek, megjegyzésetek van, írjatok emailt a podcast@hiking.hu e-mailcímre! A korábbi (és jövőbeli) adásokat a podcast.hiking.hu címen találjátok, ha pedig tetszik a műsor, és szeretnétek támogatni, azt a podcast.hiking.hu/tamogatas oldalon keresztül tehetitek meg. A honlapon kívül megtaláltok engem Facebookon vagy Instagramon is Másfélmillió néven, amely profilokon egyébként a saját kéktúrámról számolok be. Köszönöm a figyelmet, sziasztok!
--- Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/turanaplo/messageA Túranapló második évadának hatodik adásában Szarvas Mátyással beszélgetek. Matyi országos bajnok ultrafutó, aki több szupermaratonon is kiemelkedő helyezést ért el és 2008-ban, 2009-ben és 2020-ban is végigfutotta a több mint 2500 kilométer hosszú Kék kört.
Tartsatok velünk, hogy megtudjátok, hogy
– Matyi miért futotta végig harmadszor is a Kék kört;
– hogyan kerüli el a vízhólyagot;
– hogy néz ki egy napja a Kék körön;
– milyen, az ifjúságot célzó programokat szervezett Matyi,
– mit lehet tudni a következő, még titkos projektjéről.
Köszönöm Matyinak a beszélgetést, Nánási Anitának pedig az epizód vágásában nyújtott segítségét.
Ha bármilyen kérdésetek, ötletetek, megjegyzésetek van, írjatok emailt a podcast@hiking.hu e-mailcímre! A korábbi (és jövőbeli) adásokat a podcast.hiking.hu címen találjátok, ha pedig tetszik a műsor, és szeretnétek támogatni, azt a podcast.hiking.hu/tamogatas oldalon keresztül tehetitek meg. A honlapon kívül megtaláltok engem Facebookon vagy Instagramon is Másfélmillió néven, amely profilokon egyébként a saját kéktúrámról számolok be. Köszönöm a figyelmet, sziasztok!
--- Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/turanaplo/messageA Túranapló második évadának ötödik adásában Gáll Zsófival és Ferencz Gáborral beszélgetek. Zsófi és Gábor korábban tanárok voltak, és mindketten túrakört szerveztek a saját iskolájukban, amely túraköröknek az Országos Kéktúra bejárása (is) célja volt.
Tartsatok velünk, hogy megtudjátok, hogy
– mikor indultak a túrakörök és tartanak-e még ma is;
– hányszor sikerült eddig bejárni az Országos Kéktúrát;
– mi volt a legnagyobb kihívás a túrák megszervezésében;
– mit lehet tenni, ha váratlanul száz ember jön el egy túrára;
– milyen ajándékot kapott Zsófi, amikor a túrakörrel befejezte a Kéktúrát;
– és hogy milyen izgalmas helyeken aludtak meg Gáborék.
Ha bármilyen kérdésetek, ötletetek, megjegyzésetek van, írjatok emailt a podcast@hiking.hu e-mailcímre! A korábbi (és jövőbeli) adásokat a podcast.hiking.hu címen találjátok, ha pedig tetszik a műsor, és szeretnétek támogatni, azt a podcast.hiking.hu/tamogatas oldalon keresztül tehetitek meg.
A honlapon kívül megtaláltok engem Facebookon vagy Instagramon is Másfélmillió néven, amely profilokon egyébként a saját kéktúrámról számolok be. Köszönöm a figyelmet, sziasztok!
--- Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/turanaplo/message