Görbe Nóra 35 éve játszotta el Lindát, a magyar tévésorozattörténet egyik legemblematikusabb karakterét, neve pedig 35 éve forrt össze a Babettával járó, rövid hajú, taekwandózó feminista ikonnal, aki minden rosszfiút megagyal, majd hűvösre tesz. De hogy viselte a beskatulyázást és a hirtelen sikert? Milyen volt a kapcsolata színész apjával, és milyen tapasztalatokat hozott a fóti gyermekotthonban töltött évekből? Miért nem lett balerina és milyen verssel felvételizett a színművészetire? Mely filmek voltak rá a legnagyobb hatással és hogy bírja a kortárs mozit? És vajon volt-e hosszú haja? A Filmklub podcast adásában Görbe Nóra nemcsak a fenti kérdésekre ad választ, hanem többek közt a Linda gyártásáról és énekesi karrierjéről is mesél. (Ez a műsor 2014. június 22-én készült, de csak most találtuk meg a felvételt.)

Június 15-én, négy évad után véget ért az egyik legjobb magyar tévésorozat, az Egynyári kaland. Fiatalok nyaralnak a Balatonon, vagy épp a nyári munkájukat töltik a tó mellett, keverednek félreértésekbe, esnek szerelembe és keresik önmagukat. A 2015-ben indult széria (Dyga Zsombor által rendezett és Kovács M. András által írt) első évada még a szocialista ifjúsági sorozatok naiv báját és ártatlan meseszerűségét hozta, ám a második évadtól sokkal reálisabb problémák kerültek a középpontba, és meglepő nyitottsággal mutatta be a fiatalok korántsem gondtalan életét.

Ez az éles váltás Zomborácz Virághoz köthető, aki a második évadtól írta és rendezte a szériát, egyedi humora és botladozó karakterei pedig szerethetővé és átélhetővé tették a történetet. Bátor döntés volt addig jóformán ismeretlen színészekre osztani a főbb szerepeket (Rubóczki Márkó, Vecsei H. Miklós, Schmidt Sára, Dobos Evelin, Döbrösi Laura, Héricz Patrik, később pedig Király Dániel, Walters Lili, Fehér Balázs Benő, Piti Emőke), és a szuperül megírt mellékfigurákat híres neveknek adni (Szerednyei Béla, Zsurzs Kati, Mucsi Zoltán, Fullajtár Andrea), de az Egynyári kaland ezért is marad emlékezetes: egyfajta tabló, mely megismertette a nézőkkel a kortárs magyar filmművészet legígéretesebb tehetségeit.

Mikor a negyedik évadot forgatták, még nem lehetett tudni, hogy lesz-e folytatás, ám a műsorra kerülés után nem sokkal kiderült, nem kapunk több nyári kalandot és el kell búcsúznunk azoktól a fiataloktól, akiknek 26 epizódon át követtük a sorsát. A tökéletes záróepizód másnapján a Filmklub podcast vendége volt Zomborácz Virág író-rendező, az Ákost játszó Fehér Balázs Benő, valamint a Levit alakító Király Dániel. Az adásból többek közt kiderült, hogy

- Zomborácz Virág előszeretettel fürkészi az SZFE oldalát casting céllal, és hogy aki vele szeretne dolgozni, a legjobb, ha az Úri Muri környékén lófrál.
- Fehér Balázs Benő már a második évad castingján is megjelent egy egészen más szerepre, de túl szimpatikus volt a karakterhez.
- Melyik fiatal magyar színész Király Dániel legnagyobb konkurenciája, és hogy majdnem ő játszotta a Viszkist a róla szóló életrajzi filmben.
- Zomborácz számára élvezetes volt írni az Egynyári kalandot, mert „költötték magukat a karakterek”, és egyre többet inspirálódott a színészek személyiségéből, valamint a Kazinczy utcai éjszakákban felbukkanó figurákból.

Megtudtuk a sorozatírás legnagyobb titkát: a szórakoztatásnak része az is, hogy a néző rosszul érzi magát. Nem véletlen rágtuk a körmünket, hogy mikor jön már végre össze Luca és Ákos, és fogtuk a fejünket Luca szüzességének elvesztése pillanatában. Habár a sorozat közel sem kapta meg azt a fajta felhajtást, amit reméljük majd az idő kárpótol, Zomborácz megpróbálta mindenki számára megtalálni azt, amiért szívesen nézi: a romantikus szálat, a drámai cselekményt, a poénokat, az intrikákat, az akciót, sőt még a bosszút is több ízben.

És ha a sorozat már önmagában nem lenne tökéletes, Lucával egy felejthetetlen (Walters Lili személyében pedig egy imádnivaló) karakter került a képernyőre, akit már régóta szomjaztak a fiatal lányok példaképként: egy önfejű, cukin bunkó, magabiztos, de érzékeny figurát, aki nem fél felrúgni a nőkkel kapcsolatos társadalmi szabályokat, és aki egy rossz szexuális élmény után sem törik össze.

„Nem az a feladata, hogy üzenjen hogyan kell élni, hanem reagál arra hogyan élünk” – mondta az Egynyári kalandról Király Dániel, ami a sorozat karaktereinek morális döntéseire és a sokszor a kellemetlenségig valóságos problémákra is reflektál, legyen szó a hőn áhítatlan munkáról, az érzelmi bizonytalanságról, a kiforratlan jövőképről, vagy éppen a szüzesség elvesztéséről. Ez utóbbival kapcsolatban Zomborácz megjegyezte, „nem vinni kell ezt a kis értéket az egyetlen tökéletes embernek”, hiszen „még annyi rossz szex lesz az életedben.”

A Sport szelet-reklámok bajszos edzőjeként, az Egynyári kaland Máriójaként és a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan Amigo Dávidjaként ismert színésszel beszélgettünk az egri aranykorról, a lélekölő vígszínházas évekről, az egykori osztálytársaival évről-évre magukról csinált előadásokról, a Vajna-korszakban játszott tizenegy filmszerepéről, és arról, hogyan találta meg a helyét végül Orlai társulatában. Kiderült, milyen kemény meló létrehozni azt a természetes beszédmódot, amit hallunk tőle előadásokban és filmekben, illetve az is, mit gondol azokról a kollégáiról, akik elvi alapon nem vállalnak el szerepeket.

Az egyik legszimpatikusabb magyar színész, Simon Kornél volt a vendégünk, akire a Társas játék című nagyszerű (mármint csak az első évada) HBO-sorozatban figyeltünk fel, aztán láttuk a Megdönteni Hajnal Tímeában és a Víkendben, de a Coming out legjobb (egyetlen jó?) poénja is az ő száján jött ki. Gyerekkorában nagyszerűen utánozta Torgyán Józsefet és Kállai Ferencet, drámatagozatos gimibe járt Szentesre, de mielőtt a színészet felé fordult pszichológia szakra felvételizett háromszor, sikertelenül. Csatlakozott a szegedi Mini Színház utazó társulatához, főleg gyerekelőadásokat csináltak, kolikban és művelődési házak padlóján aludtak. Élvezte, kivéve, ha Mikulást kellett játszani. Háromszor megpróbálta a színművészetit, nem jött össze. Pestre jött, megkapott pár reklámot, majd 26 évesen a Tea című tévésorozat főszerepét, ami eufórikus élmény volt, és óriási előrelépés a karrierjében. A sorozat nem futott sokáig, ahogy a későbbi Limonádé sem, de arra elég volt a siker, hogy Kornél beképzelt és kezelhetetlen lett, de aztán kollégái rávezették, hogy vissza kéne venni az arcból. Sokáig úgy volt, hogy övé lesz az egyik főszerep a Szabadság, szerelemben, de aztán addig ment a kavarás, hogy azt Csányi Sándor kapta, ő meg egy sokkal kisebbet. Sosem volt hiánya a munkában, a Legénylakás című előadás volt az áttörés a színházban, a moziban pedig a Hajnal Tímea, aminek a paraszt humorát nagyon szerette. Elhívták a Pince Színházba egy előadásra, gyengének tűnt a szerep, de amikor megtudta, hogy Gryllus Dorka lesz a partnere, egyből megtetszett neki a munka. Dorka nagy hatással volt rá, 11 kilót fogyott a próbafolyamat alatt, lázálmai voltak, 120-at vert a szíve folyamatosan. A premierbulin mondták ki, hogy szerelmesek egymásba, a harmadik előadás után megbeszélték, hogy mégse, aztán mégis mindketten kiléptek az aktuális párkapcsolatukból, és azóta együtt vannak. Fel kellett nőnie ehhez a kapcsolathoz, talpraesettebb és magabiztosabb lett, megtanult németül, rendezni kezdett, rájött, hogy az ambíció nem bűn. 35 évesen lett apa, nem volt kérdés, hiányzott még valaki az ágyból. Viaskodott magában azzal, hogy elvállalja-e a TV2-s A Nagy Duettet, de aztán a pénz és a nagyobb hírnév reményében megtette - nem különösebben büszke erre, de legalább odatette magát, és megnyerte a műsort. (Ez az adás másfél évvel ezelőtt készült, azóta Kornél főszerepet játszott az Ízig-vérig című tévésorozatban Dorka oldalán, lefogyott 20 kilót, abbahagyta az ivást, és most ősztől a székesfehérvári Weöres Sándor Színház társulatát fogja erősíteni.)

Az Inkubátor Program két idei nyertes rendezőjével, Dér Asiával és Csáki Lászlóval beszélgettünk. Mindkettőjük filmterve nagyon izgalmas: Csáki a Kék Pelikan című animációs dokumentumfilmjében a kilencvenes években népszerű vonatjegy hamisítási mozgalmat gyöngyölíti fel úgy, hogy egyben a kor sajátosságairól is képet ad, Dér pedig a Nem haltam meg című doksijában egy ötven körüli, nagyon sikeres műkincskereskedőt követ pár évig, akit a ráknak azzal a fajtájával diagnosztizáltak, amibe Esterházy belehalt.

Olyan csodálatos rövidfilmek után, mint a Játszótársak, a Maflicsek, a Semmi bogár és a Romanian Sunrise (mind fent van a YouTube-on, mindet nagyon érdemes megnézni) Visky Ábel megcsinálhatta első egész estés filmjét. A Mesék a zárkákból egy izgalmas doksi/mesefilm hibrid lesz, amiben három börtönben raboskodó férfi mesét ír a gyerekeinek, majd együtt megfilmesítik azt. Leghamarabb jövőre ilyenkor kerülhet mozikba a film, de mi már most jól kifaggattuk róla a rendezőt.

Ő az a csávó, aki mindig kurvajó a magyar filmekben. Először a Saul fiában figyeltünk fel rá, ott Ábrahám szerepe kedvéért három hónap alatt leadott 25 kilót és megtanult jiddisül. Azóta emlékezetes alakítást nyújtott a Szürke senkikben, a Napszálltában, a Tabula rasa című kisfilmben, az Alvilág című sorozatban, illetve eljátszott első filmfőszerepét a jelenleg a mozikban futó Apró mesék című retro noirban. Hogyhogy mindig ilyen menő dolgokban szerepel? Ezt is megkérdeztük Molnár Leventétől, akivel pont a 43. születésnapján beszélgettünk.

Két egykor megkerülhetetlen, aztán kiugrott filmkritikussal, Csillag Marcival és Hanula Zsolttal beszélgettünk arról, hogy van-e élet a filmes újságírás után, de még inkább arról, hogy van-e élet a filmes újságírás közben. Marci beszámolt a balul elsült randijáról Görög Zitával, és elmesélte, milyen körülmények között tagadta ki Tarr Béla, Zsolt pedig elárulta, miért fogadta meg egy ponton, hogy nem csinál többé interjút, illetve hogyan kezdett el pornózni.

Neki van a legkúlabb munkája a filmszakmában. Olyan sztárokat követett már a kamerájával, mint Brad Pitt, Charlize Theron, Robert Pattinson, Keira Knightley, Rowan Atkinson, Jessica Lange, Oscar Isaac, Elizabeth Olsen és James McAvoy, tovább olyan rendezők keze alá dolgozott, mint Mundruczó Kornél, Angelina Jolie, Antal Nimród és Reisz Gábor. Szamurájként jár egyik forgatásról a másikra, legyen az hollywoodi szuperprodukció (Z világháború, Atomszőke), menő tévésorozat (Aranyélet, Terror), Cannes-ba szánt művészfilm (Delta, Fehér Isten, Jupiter holdja), vagy az álom.net. Miatta van az, hogy amikor kijövünk a moziból, tíz-húsz percig még úgy érezzük, mintha egy filmben lennénk. Pfeffer Attila steadicam operatőrrel beszélgettünk.

Egy problémás tinikor után Bodó Viktor diákszínjátszó csapatában találta meg önmagát. Négyszer jelentkezett színészszakra (harmadrostázott a legendás Máté-osztállyal), majd az esélytelenek nyugalmával próbálta meg a rendező szakot. "Miért akarsz nekrofiliáról filmet forgatni?" - kérdezték tőle, amikor A nyomozó tervével házalt, de aztán mámoros lett a fogadtatás. A következő filmje főszerepére Ben Whishawt akarta, négy évig írta a könyvet, ez lett volna Az ember, akit nem lőttek le. Nem tett le róla, hogy egyszer még megcsinálja, de időközben átszeretett a Kútba. Kapott pár brutális kritikát, a Kálomista-ügy miatt sarokba szorítva érezte magát. Csinált ikonikus reklámot (hasitasi), de szerinte csak ölte vele a kreativitását, sokkal jobban élvez számítógépes játékokhoz átkötő kisfilmeket létrehozni: rendezett űrcsatát, megmutatta Egyiptom történetét egy snittben. Az Aranyélet túl lightos volt neki, a Terápiát megfizethetetlen tanulási lehetőségnek tartja. Polanskit nem tudja bojkottálni, Marton Lászlóról megvan a véleménye, ahogy azokról is, akik nem a kiszolgáltatottak mellé állnak.