Simonyi Balázs bombabiztos ízlésű rendező, aki olyan remek rövidfilmeket jegyez, mint a Finálé, az Indián, az Originál láger és a Terminál, továbbá a Momentán Társulat alapítója és a gyerekkora óta foglalkoztatott szinkronszínész (ő adta például Bart Simpson magyar hangját, valamint a kisfiúét a Kramer kontra Kramerben), díjnyertes fotós, újságíró és atléta. Ez utóbbi minőségében egymás utáni hat évben futotta le a Spartathlon nevű ultramaraton verseny 246 kilométeres távját, és erről az élményről készítette el az első egészestés dokumentumfilmjét, az Ultrát, amit először az HBO sugárzott, aztán szép kört ment a mozikban is. Volt miről beszélgetnünk.

Még gimnazista volt, amikor szerepelt a Szeressétek Ódor Emíliát! című Sándor Pál-filmben, és hiába erősködtünk, hogy korának Walters Lilije lehetett volna, Pataki Ági kötötte az ebet a karóhoz, hogy neki nincs tehetsége a színészkedéshez. Elmesélte, mit jelentett neves fotómodellnek lenni a hetvenes évek Magyarországán, milyen méltatlan helyzetekbe került, voltak-e kérései a pártnak, érezte-e azt, hogy alulértékelik, valamint, hogy miért nem költözött külföldre akkoriban. Már több mint 45 éve országosan ismert, arról is kérdeztük, hogy ezt hogyan kezelte az idők során, illetve hogy nem akarna-e filmet csinálni a szocialista modellvilágról. A nyolcvanas években butikokat vezetett, a kilencvenes évek elején feleségül ment Kovács Gáborhoz, aki pont akkoriban kezdte el bontogatni a szárnyait producerként. Ági először akkor szállt be a családi bizniszbe, amikor szponzorpénzt hajtott fel az Üvegtigrishez, a jelenleg a mozikban futó Egy nap című remekművet már gyakorlatilag a férje segítsége nélkül hozta tető alá. Nemes Jelesre hogyhogy nem csaptak le? Ki tudnak a kritikák csinálni egy filmet? Fontos, hogy egyszer nyerjenek egy Oscart? Miért adta vissza egyszer a támogatást a Pepsinek? Mi lesz Andy Vajna után? Ezt mind megtárgyaltuk, és még annyi minden mást is.

A VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan rendezőjével beszélgettünk, aki saját magára osztotta a december végén a mozikba kerülő második filmje, a Rossz versek főszerepét. Rengeteget mesélt arról, milyen lehetőségeket hozott neki a VAN váratlan sikere, majd hogyan gyalulta le az önbizalmát egy párizsi tartózkodás és a cannes-i filmfesztivál. Sokáig próbált egy színésszel, de aztán meghozta a döntést, hogy ő fogja eljátszani a főszerepet; a producere tépte is a haját emiatt, egy részeg magyar színész pedig leüvöltötte a fejét egy kocsma előterében, hogy miért veszi el a munkáját. "Azokat a filmeket szeretem, amelyekben az alkotó kiszámíthatatlanul játszik velem, mint Leos Carax a Holy Motorsban, vagy Kirill Szerebrennyikov a Nyárban. Szerettem volna én is ilyen szabad filmet csinálni" - mondta Gábor a Rossz versekről, amibe állítása szerint nem csak egyszer döglött bele. A VAN költségvetésének közel harmincszorosából gazdálkodhatott most, de ez néha nyomasztó is volt számára, a nagy infranstruktúra gátolta a haladást. Szó esett még az elhivatott rendezőkről, a reklámszakma nyálasságáról, a Linklater-filmek kamuszagáról, az emlékek újrateremtéséről, illetve arról, hogy nyúlna-e még egyszer magához.

A magyar filmkritikusok doyenjével, a Bolond Pierrot moziba megy című francia filmes alapvetés írójával, a 78 éves Bikácsy Gergellyel beszélgettünk. Elmesélte, hogy annó egy kritika megírása minimum egy hétbe telt, de volt, hogy két hétig kínlódott vele. A kilencvenes években a Népszababságnál dolgozott, ott már gyorsabbnak kellett lenni, emiatt párszor el is vetette a súlykot: például a Magyar vándort nagyon lehúzta, de pár nappal később rájött, hogy is nem volt az annyira rossz. Kezdő rendezőt sosem akart ledorongolni, bár Mundruczó első filmjéről ő írta a legnegatívabbat - fel is hívta utána a rendező. A híres filmesek társaságát amúgy nem kereste, Godard-ral és Truffaut-val azért találkozott, Jean-Pierre Leaud-t a párizsi metróban látta. Nagy fesztiválokra a kényelmetlenségek miatt nem járt, Cannes-ban sosem volt, Velencében is csak kétszer. Elmesélte, mit tart a szpojlerekről, ki volt a nemezisze az átkosban, illetve miért érdemes nagyot köszönni a forgalmazós lányoknak. Az utóbbi két évtizedben átállt az olasz filmre, írt is róla egy könyvet, ami még keresi a kiadóját.

Bognár Péterrel beszélgettünk, aki a Budapest Film beszerzőjeként, illetve az Odeon és a magyarhangya alapítójaként már 25 éve a magyar filmforgalmazás egyik meghatározó alakja. Kábé ugyanennyi ideje ott van minden jelentős nemzetközi filmfesztiválon (a Ponyvaregényt Cannes-ban látta 1994-ben), de nem a sztárokhoz próbál dörgölőzni (mondjuk egyszer Francis Ford Coppola beszállt mellé egy liftbe), hanem annyi filmet néz meg, amennyit emberileg csak lehetséges, aztán egy teljesen egyedi rendszer szerint osztályozza őket, majd az év végén mindig közzéteszi a 200-as toplistáját a http://boogiemansalltimeclassix.com oldalon, ami a leghasznosabb barométer a filmszeretők számára. Arról is mesélt, hogy neki a film az elsőszámú szerelem, de emellett másfél évtizedig babaruhákat importált, valamint olyan ikonikus budapesti kocsmákat indított be, mint az Incognito, a Castro és a Jelen. Neki köszönhetjük, hogy az idei év egyik legjobb filmje, a Gyújtogatók című Murakami-adaptáció nemrég a magyar mozikba került, és a műsor végén ajánlott még öt másik aktuális remekművet, amit nem szabad kihagyni.

A Napszállta főszereplőjével és producerével dumáltuk végig a sokáig párhuzamosan futó, majd egymást keresztező életútjukat a gyerekkori filmes hatásoktól (Juli apukája a Filmklub Szövetség titkára volt, Gáboré magyarította az Annie Hallt) kezdve, az egyetem utáni első szárnypróbálgatásokon keresztül, a Saul fia mindent átrendező sikerét érintve, egészen a Napszálltáig. Kiderült, mit csinál egy dramaturg, és valamennyire az is, mi a dolga egy producernek.

A mindig remek Kovács Lehel, generációjának egyik legfoglalkoztatottabb színésze volt az adás vendége, aki egyik este még egy budapesti kórházban volt jelen első gyermeke születésénél, pár órával később viszont már Bécsben lovagolt a Kincsem forgatásán. Rengeteg emlékezetes mellékszerep után Lehel végre eljutott oda, hogy a most csütörtökön mozikba kerülő Nyitva plakátján már a cím fölött szerepel a neve. Rugóztunk sokat a színészek gyakran szánalmasan alacsony gázsiján, több Kálomista-produkció szereplőjeként kikértük a véleményét a Kút-ügyről, kiveséztük az Aranyéletben általa játszott keményfiú lelki világát, elárulta, melyik volt az a filmszerep, ami fájó, hogy nem jött össze, hogy aztán kilyukadjunk végül az interjúk abszurditásánál, illetve az apaság fáradalmas szépségeinél.

Kedvenc magyar tévésorozatunk, az Egynyári kaland harmadik évada majdnem olyan király lett, mint a második, ezért ismét behívtuk Zomborácz Virág író-rendezőt, hogy extrém részletességgel tárgyaljuk ki vele Levi, Luca, Bence és Zsófi, illetve a két új fontos szereplő, Enikő és Ákos budapesti kalandjait. Virág magával hozta Zsófi kattanásának tárgyát, a Dávid nevű irodai hipsztert alakító Szalay Bencét, akit a legtöbben Ambrus Attilaként ismertek meg a tavalyi Viszkisben (Antal Nimród filmjéről is kifaggattuk Bencét, amikor már kezdett kókadozni a huszadik nem neki feltett kérdés után). Újabb részletek derültek ki Virág nudista múltjáról, Bence pedig, úgy tűnik, nem kapta meg a memót a színészek közötti kötelező üres udvariaskodásról, mert keresetlen őszinteséggel szállt bele az egyik kolléganőjébe. Aki szereti az Egynyári kalandot, annak tele lesz érdekes infóval ez a másfél óra, aki meg érthetetlen módon még nem látta ezt a fantasztikus remekművet, az az adás nagy részéből egy mukkot sem fog érteni.

A magyar mozikban augusztus 30-án debütáló Virágvölgy című gyerekrablós road-movie író-rendezőjével, Csuja Lászlóval, és a társ-írójával, Nagy V. Gergővel vettük végig a filmjük útját a hat évvel ezelőtti mámoros párizsi estétől kezdve, amikor kipattant a fejükből az ötlet, egészen a Karlovy Vary-i díszbemutatóig, sőt, a pár nappal későbbi díjkiosztóig, ahol egy 10 ezer euróval járó elismerést kaptak. Gergő levágott egy szenzációs monológot a gyűlölködő kritikák védelmében, Laci pedig elmesélte, hogyan omlott össze, amikor a fesztivál egyik szervezője (mint később kiderült, tévesen) közölte vele, hogy mégsem jár a díjhoz az a pénzjutalom, amit már fejben elköltött a vécéje felújítására. Úgy volt, hogy a Virágvölgy letaglózóan karizmatikus női főszereplője, Berényi Bianka bejelentkezik majd telefonon a műsorba, de ez sajnos meghiúsult, ugyanis pár nappal korábban elhagyta a mobilját egy olaszországi diszkóban. Érdekes dolgokat tudtunk meg viszont Csuja másik idei filmjéről, a Szarajevóban bemutatott Kilenc hónap háború című doksiról, Gergő pedig mesélt Pálfi György decemberben a mozikba kerülő Az Úr hangja című sci-fijének viszontagságos születéséről, aminek a forgatókönyvét részben ő írta.

Az Aranyéletből, a Félvilágból, az Örök télből és az Egynyári kalandból ismert Döbrösi Laurával dumáltunk színészi pontosságról, szőrnövesztésről, kopaszságról, AKG-ról, külföld felé kacsintgatásról, B-tervekről, szexuális kisugárzás elfojtásáról, Björk bátorságáról, a lelkiterrort alkalmazó rendezőkről, a benne élő Sith lovagról, meg a pénztárosról a közértben, aki rajta kérte számon Endre bá halálát. Beszéltünk arról is, Hogy Laura miért nem beszél a magánéletéről, elegánsan csúsztunk bele egy #metoo-blokkba, és felolvastuk neki az egyik kollégája zavarbaejtően lelkes méltatását is.