Hetedik alkalommal vendégeskedik a Filmklub podcastban (ezzel csúcstartó!) minden idők legnagyszerűbb magyar tévésorozatának (Egynyári kaland) fő alkotója, az Utóélet című film rendezője, az Aranyélet legjobb részeinek írója, Zomborácz Virág, akinek most lett életében először rendes munkahelye. November óta kreatív producerként dolgozik az RTL Klubnál, és rögtön a csatorna legizgalmasabb projektjével foglalkozhat: a Zámbó Jimmy életéről szóló minisorozattal. De erről még nem árulhatott el semmit (a Jimmy-sorozatot majd a nyolcadik Zomborácz-podcastban vesézzük ki), beszélgettünk viszont a Rotchild Klára életéről szóló tévéfilmjéről, amire már kapott pénzt a Filmintézettől, plusz a Kicsi veréb című sok éven át fejlesztett mozifilmjéről, amire végül nem kapott pénzt a Filmintézettől, valamint a tragikus sorsú szépségkirálynő, Molnár Csilla Andrea életéről szóló filmről, amiben Virág dramaturgként dolgozik, illetve elmesélte azt is, hogy mi lett volna az Egynyári kaland ötödik évadában, és persze dumáltunk A tanár című sorozat negyedik évadáról is, aminek Virág írta (vagy ahogy ő fogalmazott: "magyarította") a forgatókönyvét, illetve rendezte az első három részét, és amit már meg lehet nézni az RTL Most+ nevű streamingszolgáltatáson. Kiderült továbbá, hogy Virág elkezdett egy regényt írni, aminek már a hetedik oldalán tart, megtudtuk, hogy miért vonult ki az éjszakából, hogyan élte meg a karanténos időszakot, milyen múltja van Kautzky Armanddal, és hogyan látja a magyar sorozatgyártás múltját, jelenét és jövőjét. Ja, és nagyon zomboráczvirágos választ adott arra a hallgatói kérdésre, hogy rendezne-e Marvel-filmet.

Ha tetszett az adás, és megfordult a fejedben, hogy támogatnád a Filmklub podcastot, akkor ezt a Patreonon teheted meg, ahol beállíthatod, havonta mekkora összeggel szeretnéd segíteni a munkánkat. Kövesd be a Facebook-oldalunkat, és ne tartsd magadban a jó véleményedet: oszd meg, csillagozd fel és véleményezd a podcastot, ahol csak lehet! Köszönjük!

Vendégünk Kőrösi Máté, a Dívák rendezője, aki szuperfiatal csapattal készítette el generációs filmjét, ami szelíd empátiával és töretlen kíváncsisággal fordul három főszereplője felé és a végeredmény egy igazán személyes, vadul szórakoztató, szívfacsaró dokumentumfilm lett, amit november 18-tól lehet megnézni az HBO-n.

Hogyan jut el egy huszonéves, elsőfilmes rendező alkotása az HBO-s bemutatóig? Máté tündérmesébe illő sztoriként mesélt erről. „Még most is hihetetlen ez az egész.” A Dívák története több mint három évvel ezelőtt kezdődött: Máté végzős volt az SZFE-n, a diplomafilm-terve épp kútba esett és az utcán sétálgatva azon tűnődött, milyen témát kellene nagyon hamar előkapni, hogy még abban évben lediplomázhasson. Ekkor akadt meg a szeme egy különleges épületen: a Belvárosi Tanoda egy speciális gimnázium, amely második esélyt ad olyan diákoknak, akiket más iskolákból ilyen-olyan okból eltanácsoltak. Ide járt Tina, Szani és Emese, három húszéves lány, a suli három dívája, akik abban az évben készültek leérettségizni.

Fél év alatt felvett 86 órányi anyagot a lányokkal, hogy aztán a következő két és félévben ebből az anyagból végül összerakjanak egy egész estés dokumentumfilmet. Máté iszonyatosan szereti a coming-of-age filmeket, erőteljesen megmaradtak benne a gimnáziumi évei és nagyon izgatta a három, érettségire készülő lány néhány hónapjának története. „Hagytam, hogy sodorjon ez az egész” - emlékezett vissza a forgatásra. A néző a rendezővel együtt, aki maga is fel-feltűnik a filmben, fokozatosan vonódik be a lányok életébe.

„Kölcsönadták nekem az életük egy darabját” - mondta erről és jó pár sztorin keresztül árnyalta a képet: főszereplői hogyan kezdtek bízni benne, mikor és miért támadtak feszültségek, hogyan sikerült egyensúlyozni a három nagyon különböző lány története között, és mik voltak azok a fontos irányelvek, amik a forgatás és a vágás alatt segítették. A film nagyon intenzív élmény volt mindannyiuk számára: a három lány és Máté közös tetoválást is varrattak magukra, hogy a Dívákra így emlékezzenek egy életen át.

Ha tetszett az adás, és megfordult a fejedben, hogy támogatnád a Filmklub podcastot, akkor ezt a Patreonon teheted meg, ahol beállíthatod, havonta mekkora összeggel szeretnéd segíteni a munkánkat. Kövesd be a Facebook-oldalunkat, és ne tartsd magadban a jó véleményedet: oszd meg, csillagozd fel és véleményezd a podcastot, ahol csak lehet! Köszönjük!

Legújabb adásunk vendége Miki357, az ország legmenőbb videóklip- és reklámrendezője (szerintünk), a Klipszemle megálmodója, a Fluor Film alkotója, Beton.Hofi vizuálfelelőse.

Miki maga sem tartja már számon, hány klipet rendezett, inkább a jelenre és az éppen aktuális alkotási folyamatra koncentrál. Nem szeret a múltba révedni, bár a beszélgetés során visszatértünk a kezdetek kezdetére, amikor a hosszúréti patak partján a szomszéd sráccal egy betonfalra festették a rapszövegeket.

Rapper nem akart lenni, erre maximum „éjjel 11 és hajnali 3 között” vágyott és „másnapra elmúlt”, de szinte minden mást kipróbált. Tízévesen évesen grafikai szoftverekkel rajzolt, a magyar graffitis társaság tagja lett, 13 évesen fotózni kezdett és néhány barátjával egészen fiatalon megalapította a mára legendás hiphop-kiadót, a Kriminál Beats-et. A videókliprendezéssel ezután még hét évet várt, mert akkorra született meg az a technológia, amivel úgy érezte, le tud már forgatni valamit vállalható minőségben.

Melyik az a népszerű tévésorozat, amit képtelen volt néhány percnél tovább nézni, mert olyan unalmasnak tartotta a képi világát? A híres Aldis-reklám ötletét eredetileg csont nélkül elfogadta a megbízó vagy csiszolgatni kellett rajta? Hogyan dönti el, hogy melyik zenésznek, zenekarnak rendez videót és kinek a filmjében játszott volna szívesen elgázolt embert? És volt olyan, hogy a saját pénzét tolta valakinek a klipjébe?

Ha tetszett az adás, és megfordult a fejedben, hogy támogatnád a Filmklub podcastot, akkor ezt a Patreonon teheted meg, ahol beállíthatod, havonta mekkora összeggel szeretnéd segíteni a munkánkat. Kövesd be a Facebook-oldalunkat, és ne tartsd magadban a jó véleményedet: oszd meg, csillagozd fel és véleményezd a podcastot, ahol csak lehet! Köszönjük!

Még megy a magyar mozikban A legjobb dolgokon bőgni kell, ami egy érzékeny és vicces film egy mai harmincas nő, Maja (Rainer-Micsinyei Nóra) útkereséséről. A Filmklub podcast új adásában két vendégünk is volt egyszerre: Grosan Cristina rendező, illetve Huzella Júlia színésznő, a film másik főszereplője, aki Maja gyerekkori barátnőjét, ellenpontját, Sárát alakítja.

A legjobb dolgokon bőgni kell gondolata Cristina és Rainer-Micsinyei Nóra beszélgetéseiből, sztorijaiból született, együtt írták meg a forgatókönyvet és aztán „Lesz, ami lesz, csak nekünk tetsszen”-alapon vágtak bele az összerakásába. Juli elmondta mikor és miért sírt a saját filmjén, és azt is, hogyan élte meg, amikor annak ellenére Cristina nem adta neki automatikusan Sára szerepét, hogy eredetileg együtt találták ki ezt a karaktert.

Cristina huszonévesen, Romániából érkezett a MOME mesterképzésére Budapestre, magyarul akkor még csak egy 12 éves gyerek szintjén beszélt. Mesélt a nyelvi akadályokról, magyarságtudatról és a kedvenc magyar szaváról és arról, hogy egy félreértés miatt nem kellett nélkülöznie, amikor először megérkezett Magyarországra.

Mit szólnak ahhoz, hogy A legjobb dolgokon bőgni kellt sokan "a női VAN"-nak nevezik? Hol fáj a színésznek a visszautasítás? Hogyan kapott szerepet Nemes Jeles László a filmben és milyen volt elsőfilmes rendezőként Hernádi Juditot instruálni?  Mi a közös Grosan Cristinában és Steven Spielbergben? Milyen érzés volt szembesülni a nyitóhétvégi nézettségi adatokkal?

A legjobb dolgokon bőgni kell friss, finom humorral és remek színészekkel meséli el kicsit kattant, szerethető hőse néhány napját és egy sorsfordító éjszakáját. Ha tehetitek, nézzétek meg moziban!

Ha tetszett az adás, és megfordult a fejedben, hogy támogatnád a Filmklub podcastot, akkor ezt a Patreonon teheted meg, ahol beállíthatod, havonta mekkora összeggel szeretnéd segíteni a munkánkat. Kövesd be a Facebook-oldalunkat, és ne tartsd magadban a jó véleményedet: oszd meg, csillagozd fel és véleményezd a podcastot, ahol csak lehet! Köszönjük!

A Filmklub podcast legújabb adásának vendége Dér Zsolt színész, aki a mozikban jelenleg futó romantikus vígjátékban, az Így vagy tökéletesben a leghálásabb szerepet játssza, és aki tavaly azzal okozott nagy meglepetést, hogy önszántából otthagyta a Katona József Színház társulatát és felhagyott a színpadi színészettel.

Az 1989-es születésű Dér Zsolt gyerekként már színházban játszott, szerepelt a Sorstalanságban, a Mansfeldben, a Seveledben, és ő volt az egyik főszereplője a százrészes romantikus telenovellának, az Oltári csajoknak. Az egyetem után leszerződött a Katonához, két éve Junior Príma-díjjal jutalmazták.

Művészcsaládban nőtt fel: édesapja Dér András, anyukája Dér Denisa színésznő, nővére az Anyáim története című dokumentumfilmet rendező Dér Asia (aki már volt vendégünk a podcastban), húga Dér Mária színésznő. Mennyire határozta meg az életét a gyerekkora, hogyan küzdött meg a családtól való leválással és leválásért, milyen utat járt be azóta?

Beszélgettünk arról a „tárgyiasító, hatalmi tekintetről”, ami a színészt kihasználja és szép tárgyként pakolgatja jobbra-balra. Igen, a hierarchia létezik a filmes-színházi szakmában, de, ahogy mondta, „ettől még lehetünk emberek és tiszteletben tarthatjuk egymás határait.” Mit kezdett ő maga ezzel a kiszolgáltatott pozícióval? Zsolt színészként megpróbált ettől a helyzettől minél messzebb kerülni, ami egy nap odavezetett, hogy felállt és kisétált a Katona társulatából és otthagyta a színpadi színészetet. Ennek a döntésnek és az azt követő „összeomlásnak”, ahogyan ő nevezi, a hátteréről, következményeiről, rémisztően nehéz pillanatairól mesélt.

Hogyan élte meg Gothár Péter bántalmazási ügyét a Katonában? Mi volt a színpadon és a próbák alatt a túlélési stratégiája? Milyen idegállapotban mondta el a köszönőbeszédét a Junior Príma-gálán? Mit gondol a nepotizmusról? Van olyan munka, amit elvi alapon visszautasítana? Beszélt a másoktól való függésről, a szexuális útkereséséről, a terápiájáról, a mindennapos túlélésről is.

Zsolt kifestett szemmel, tigrises női kabátban, FREE SZFE-pólóban néz ránk az Így vagy tökéletes díszbemutatóján készült fotón, amin a rendező Varsics Péter, a főszereplő Fekete Ernő és Béres Márta és a többi stábtag mellett ott álldogál Lajos Tamás is, a film producere, egyben az új SZFE kuratóriumi tagja. Mit akart Zsolt elérni ezzel a gesztussal? Szabadságharcosnak érzi magát? Mit gondol a régi SZFÉ-ről? Hogyan látja az új generáció lehetőségeit?

És mikor meri végre rávenni magát, hogy felhívja Dörner Györgyöt és felkérje élete első kisfilmjének az egyik szerepére? A terápiás mágikus-realista filmvígjátékot Zsolt írja és rendezi és ez az egyik olyan dolog, amiről csillogó szemmel, őszinte lelkesedéssel mesélt. A másik a fekete szemceruzája, amivel harcos indiánként száll szembe a világgal.

Várjuk a kisfilmet és szeretettel öleljük Zsoltot innen is!

Ha tetszett az adás, és megfordult a fejedben, hogy támogatnád a Filmklub podcastot, akkor ezt a Patreonon teheted meg, ahol beállíthatod, havonta mekkora összeggel szeretnéd segíteni a munkánkat. Kövesd be a Facebook-oldalunkat, és ne tartsd magadban a jó véleményedet: oszd meg, csillagozd fel és véleményezd a podcastot, ahol csak lehet! Köszönjük!

A Filmklub podcast rendhagyó adásában a cannes-i filmfesztiválról beszélgetett két és fél órán át a legendás Origo Filmklub rovat aranykorának három oszlopos tagja: Onozó Róbert (az idei volt a 15. Cannes-ja), Varga Ferenc (ez volt a 14. Cannes-ja) és Gyárfás Dorka (ő még sosem volt Cannes-ban, de érdekli a dolog). Miért kezd el valaki Cannes-ba járni? Miért jó ott lenni? Hogyan változott az évek során az, hogy mivel töltötték az idejüket a fesztiválon? Miben hasonlít a drogfüggőséghez a Cannes-ba járás? Mi a helyzet a kasztrendszerrel? Milyen interjúzni Cannes-ban? Milyen tudósítást írni? Milyen egy díszbemutató belülről? Miért fontos ez az egész? És persze, milyen filmeket láttak idén a fiúk, és mit gondoltak róluk. Nagyon sűrű, tartalmas, csapongó és szenvedélyes beszélgetés ez, ami még hagyományt is teremthet itt a podcastban.

Ha tetszett az adás, és megfordult a fejedben, hogy támogatnád a Filmklub podcastot, akkor ezt a Patreonon teheted meg, ahol beállíthatod, havonta mekkora összeggel szeretnéd segíteni a munkánkat. Kövesd be a Facebook-oldalunkat, és ne tartsd magadban a jó véleményedet: oszd meg, csillagozd fel és véleményezd a podcastot, ahol csak lehet! Köszönjük!

"Ki a fasz kap húszévesen színésznőként Ezüst Medvét úgy, hogy nem is színésznő?" - teszi fel a kérdést a Filmklub podcast legújabb adásában Kizlinger Lilla, aki másodéves rendezőszakos hallgatóként, a Rengeteg - Mindenhol látlak című Fliegauf Bence-filmben nyújtott alakításáért nyerte el az idei Berlinalén az egyik legrangosabb nemzetközi színészi elismerést, amit magyar ember valaha elnyert.

Kizlinger Lilla drámatagozatos gimnáziumba járt, de nagyon hamar elvették a kedvét a színészettől. Azt sulykolták belé, hogy furcsa, tehetségtelen, és semmire sem fogja vinni az életben. Az osztályfőnöke rendszeresen idiótának nevezte. Érettségi után az esélytelenek nyugalmával jelentkezett a filmrendező szakra az SZFE-n. Négyszáz ember próbálkozott, hatot vettek fel. Lilla köztük volt.

"Nagyon ritka, hogy valakinél ennyire egyértelmű legyen, hogy csillogó tehetség" - mondta róla Schwechtje Mihály rendező, aki ott volt a felvételijén, és később szerepet adott neki a Gina című előadásban a Radnóti Színházban, és a Ballagási cipő című kisfilmjében is. Amióta bekerült az SZFE-re, teljesen megváltozott Lilla élete.

"Végre azt éreztem, hogy nem A Fura Lány vagyok, hanem sok furából az egyik fura" - mesélt erről a podcastban. "És ez olyan jó érzés volt. Végre megtaláltam a helyem. Végre emberként kezelnek, végre megbecsülik, amit csinálok, végre megértenek engem, vagy ha nem értenek, megérteni akarnak. És ez hiányzott egész életemben, hogy oké, hogy nem értenek meg, de nem is akartak megérteni."

A közel kétórás adásunkban csak úgy dőlt a szó Lillából. Beszélgettünk a klipről, amit a Carson Coma zenekarnak rendezett, a Kábelek című kisfilmről, amit Babinchak Atanázzal együtt csinál, illetve az apátlanságról szóló dokumentumfilmjéről, amihez 30 órányi interjút vett fel emberekkel, akik elveszítették az édesapjukat. Minden munkája nagyon önéletrajzi, legközelebb Hajdu Szabolcsot, Rába Rolandot és saját magát rendezi egy színházi előadásban, aminek a címe: Nem rólam szól.

Mit szólt ahhoz, hogy a Nemzeti Filmintézet nem adott hírt a díjáról? Miért emlegette a Magyar Narancs címlapon a pasiját? Mit érez akkor, amikor azt mondják, nagyon hasonlít Léa Seydoux-hoz? Hol tartja az Ezüst Medvéjét? És milyen gyakran nyúl hozzá? Mit élvez a színészkedésben? Fel tud oldódni a boldogságban? Mi az a sikerdepresszió?

Szó esett ízlésről, tehetségről, magabiztosságról, arroganciáról és nárcizmusról is, valamint arról a kis videóról, ami akkor készült, amikor Lilla megtudta, hogy Ezüst Medve-díjat nyert.

Ha tetszett az adás, és megfordult a fejedben, hogy támogatnád a Filmklub podcastot, akkor ezt a Patreonon teheted meg, ahol beállíthatod, havonta mekkora összeggel szeretnéd segíteni a munkánkat. Kövesd be a Facebook-oldalunkat, és ne tartsd magadban a jó véleményedet: oszd meg, csillagozd fel és véleményezd a podcastot, ahol csak lehet! Köszönjük!

Legújabb adásunk vendége Bakony Alexa rendező, akinek első egész estés dokumentumfilmjét, a Tobi színeit egy hete vetítik a magyar mozik és amit mi is csak ajánlani tudunk. Rég láttunk ilyen érzékeny, mély, megható és vicces filmet arról, mi az a család, mi az a szeretet, mit tesznek meg egymásért emberek, akik igazán szeretik egymást.

A jelzőkkel egyébként végig gondban voltunk: próbáltuk megtalálni azt az egy szót, ami a legjobban leírja a Tobi színeit, de nem volt egyszerű. Sokszínű, felejthetetlen élmény. Alexa 4 és fél éven át követte operatőrével és hangmérnökével a Tuza családot; Tobit, a transznemű, tizenéves fiút, Évát, az édesanyát és Zolit, az édesapát. Ők hárman toporognak, táncolnak, lépkednek egymás körül és próbálják mindig, minden körülmények között fenntartani a kommunikációt egymás között, akkor is, amikor legszívesebben kirohannának a világból.

Alexa az SZFE-n végzett először televíziós műsorkészítő szakon, majd elvégezte a dokumentumfilm-rendező szakot is. Készített már rövidfilmet és két rövidebb dokumentumfilmet is, de persze a Tobi színei élete eddigi legkomolyabb munkája. Sokat mesélt a forgatás hosszú éveken átívelő folyamatáról, arról, sírt-e a film készítése alatt, mikor és hogyan született meg a bizalom a filmje szereplői és a stáb között, melyik amerikai dokumentumfilm volt rá diákként nagy hatással, és mit gondol a nemrégiben elfogadott melegellenes törvényről, illetve arról, hogy a filmje egyszer csak eltűnt a veszprémi Magyar Mozgókép Festivál programjából.

Ha tetszett az adás, és megfordult a fejedben, hogy támogatnád a Filmklub podcastot, akkor ezt a Patreonon teheted meg, ahol beállíthatod, havonta mekkora összeggel szeretnéd segíteni a munkánkat. Kövesd be a Facebook-oldalunkat, és ne tartsd magadban a jó véleményedet: oszd meg, csillagozd fel és véleményezd a podcastot, ahol csak lehet! Köszönjük!

Vendégünk Szeleczki Rozália filmrendező, aki pár hete a Cicavízió című filmtervével elnyerte a Nemzeti Filmintézet Inkubátor programjának támogatását, így hamarosan elkészítheti első nagyjátékfilmjét.

Rozi az érettségi évében felvételizett először az SZFE-re, ahol az utolsó fordulóban gyakorlatilag eltanácsolta a szakmától Enyedi Ildikó (abba az osztályba került volna, ahova Reisz Gábor és Szimler Bálint járt, és ahova Ács Dánielt és S. Takács Andrást sem vették fel). Ezután csaknem tízéves kitérő következett, amikor képzőművészként és Marina Abramović-szerű videóművészként kereste az önkifejezés érvényes formáit, de valami nem stimmelt, és végül egy egérrágta amsterdami lakásban eszmélt rá, hogy mégis csak a filmkészítés lesz az ő útja.

A „művészeti egyetem-szédelgő” címet levetkőzve, Rozi másodszorra bekerült az SZFE-re, ahol három rövidfilmet rendezett: a csodás című Csodapuncit, az Arany János-balladát sztriptíztáncosnős-legénybúcsús közegbe helyező Rozgonyinét és a nyolcvanas években játszódó, Rocktérítő-feelinges Mióta velem járt. Az utóbbi két kisfilmben közreműködő Törőcsik Franciska az évek során a múzsája lett és ahogy a Cicavízió castingja kapcsán fogalmazott: „Csak a halál biztos és Törőcsik Franciska”.

A Cicavízió Rozi szavaival egy „abszurd, romantikus vígjáték”. Kemény Zsófival együtt írják, főszereplője egy harmincas, magányos lány (Törőcsik Franciska) és egy szerelmi háromszögről szól, amelyben az egyik fél egy beszélő kandúr. Rozi felidézi azt a pillanatot, amikor ki kellett állnia a szakmai zsűri elé a Toldi mozi színpadára és bemutatnia a filmtervét. És bár nem látszott rajta, borzasztóan izgult.

Ha tetszett az adás, és megfordult a fejedben, hogy támogatnád a Filmklub podcastot, akkor ezt a Patreonon teheted meg, ahol beállíthatod, havonta mekkora összeggel szeretnéd segíteni a munkánkat. Kövesd be a Facebook-oldalunkat, és ne tartsd magadban a jó véleményedet: oszd meg, csillagozd fel és véleményezd a podcastot, ahol csak lehet! Köszönjük!

Harmadszor jár a podcastban Köves Gábor újságíró, akinek a mániája, hogy sztárokkal csinál interjúkat. A héten jelent meg második könyve, a Végszónak sem rossz, benne 38 hírességgel készült interjúval, Juliette Binoche-tól kezdve Woody Allenen át Suzanne Vegáig. Egy kiáltvány ez a könyv a világ vulgaritása ellen: szellemes, intelligens emberek beszélgetnek érdekes dolgokról, mintha mi sem lenne természetesebb.

Gábor rendszeresen fut a Margitszigeten (az új könyve címe is futás közben jutott az eszébe), de még nem futott össze a mostanában ott futkározó hollywoodi sztárokkal. Félreértés amúgy, hogy ha valaki itt forgat, az könnyebben elérhető egy magyar újságíró számára, de azért elfantáziáltunk arról, mit kérdeznénk Ethan Hawke-tól egy ad hoc interjún.

Beszélgettünk arról is, hogyan rendezte át a járvány a kerekasztalos interjúk (ún. "junket"-ok) világát, és hát nagyon durván. Úgy fest, örökre eltűnik ez a műfaj, ami ugyan nem volt a legideálisabb, de legalább megadta az újságírónak az élményt, hogy nagy sztárokkal szívjon egy levegőt, szemben a lelketlen Zoom-interjúkkal, amik semmilyen élményt nem adnak. Azért pár jó dolog is kijött a karantén időszakából, például nagy meglepetésre kötélnek állt Matthew McConaughey, és Patti Smith is rögtön válaszolt Gábor e-mailjére.

Mi az interjúzás kis halála? És a hierarchiája? Hogyan érdemes interjúért kuncsorogni? Ki volt a legellenségesebb az alanyai közül? Miért nem beszélget fiatal emberekkel? Jól bírja, ha megfagy a levegő interjú közben? Milyen egy megúszós interjú? Mit gondol, amikor meghal egy interjúalanya? Címadásnál mik a szempontjai? A legjobb interjút akarja csinálni vagy a legkövesesebbet? A bölcsességet akarja kiszedni az emberekből? Vagy mit akar?!

Mesterházy Lili sajnos nem tudott részt venni ebben a műsorban, talán ezért Gábor is kevésbé produkálta magát ezúttal. Mesélt az iszonyatosan vicces Kaurismäki-interjújáról, elárulta, hogyan tudta becsempészni a Star Warst egy tök más kapcsán készült Adam Driver-interjúba, és természetesen ismét felidézte az emlékezetes hamburgerezését John le Carréval. Köves Gábort két órán át hallgatni... szerintünk ez az egyik legkellemesebb időtöltés a világon!

Ha tetszett az adás, és megfordult a fejedben, hogy támogatnád a Filmklub podcastot, akkor ezt a Patreonon teheted meg, ahol beállíthatod, havonta mekkora összeggel szeretnéd segíteni a munkánkat. Kövesd be a Facebook-oldalunkat, és ne tartsd magadban a jó véleményedet: oszd meg, csillagozd fel és véleményezd a podcastot, ahol csak lehet! Köszönjük!