Keresés Jelentkezés Digitális innovációnk Mi a podcast.hu?

Jegyzetek

György János

Vissza

Jegyzetek

György János

Társadalom és kultúra

A Jegyzetek egy közéleti és társadalmi podcast, amelyben rövid, esszészerű elmélkedések hangzanak el aktuális kérdésekről, emberi sorsokról és közös tapasztalatainkról. Nem gyors híreket vagy vitákat kínál, hanem elmélyülést, megállást és gondolatébresztést. Olyan műsor, ahol a hallgató nemcsak információt kap, hanem új nézőpontokat ismerhet meg, amelyek segítenek másként látni a világot.

Epizódok

1-10 megjelenítése a(z) 51 elemből.

Vannak találkozások, amelyek örömet okoznak, mégis kimerítenek. De vajon miért fáradhatunk el azoknak az embereknek a társaságában is, akiket szeretünk? És mit mond erről valójában a pszichológia?

A Jegyzetek új részében az introverzió, a magas érzékenység és a társas túlterhelődés kutatásain keresztül vizsgáljuk meg a kapcsolódás és az egyedüllét különös viszonyát. Egy történet arról, hogy a csend nem feltétlenül elutasítás, a fáradtság nem jellemhiba, és az emberi kapcsolatok értéke nem az együtt töltött órák számától függ.

Olvass tovább
00:00:00
/
00:00:00

Mi történik, amikor valaki nem a külsejével, hanem a gondolataival hódít meg bennünket? Amikor egy váratlan felismerés, egy szellemes megjegyzés vagy egy mély beszélgetés erősebb vonzalmat ébreszt, mint az első pillantás?

Ebben a részben a Jegyzetek az intelligencia és a szexuális vonzerő különös kapcsolatát vizsgálja. A szapioszexualitástól az evolúciós pszichológián át a párválasztás tudományáig keressük a választ arra, miért találjuk vonzónak az értelmet – és miért nem feltétlenül a legintelligensebb ember lesz a legvonzóbb is.

Vajon az intelligenciába szeretünk bele, vagy abba az érzésbe, amelyet egy másik ember gondolkodása ébreszt bennünk? És miért lehet fontosabb a kölcsönös megértés, a humor és az érzelmi kapcsolódás, mint bármilyen IQ-pontszám?

Egy gondolatébresztő utazás az emberi vonzalom, az önértékelés és a szellemi összhang világába. Mert néha nem a legjobb válasz, hanem a megfelelő kérdés gyújtja meg a szikrát.

Olvass tovább
00:00:00
/
00:00:00

Miért tűnik egyetlen várakozással töltött óra végtelennek, miközben egész évek repülnek el észrevétlenül? Miért érezhetjük hosszabbnak egy mozgalmas utazás emlékét, mint egy egész hónap megszokott hétköznapot?

A Jegyzetek új epizódjában az időérzékelés különös működését vizsgáljuk. A figyelem, az emlékezet, a félelem, a flow-élmény és az öregedés kutatásain keresztül keressük a választ arra, hogy valóban felgyorsul-e az idő, vagy inkább mi magunk változunk.

És vajon tényleg több élményre van szükségünk ahhoz, hogy hosszabbnak érezzük az életet? Vagy sokkal fontosabb lenne újragondolnunk, mit jelent jelen lenni benne?

Olvass tovább
00:00:00
/
00:00:00

A román parlament szigorította a gyermekbántalmazás büntetését, és ezzel nagyon helyesen meghúzott egy civilizációs vörös vonalat. Csakhogy törvénykönyvvel még nem lehet gyereket nevelni. A jogszabály meg tudja büntetni a bántalmazót, de nem fog helyettünk felelős, önreflexióra képes felnőtteket nevelni.

Ebben az epizódban a gyereknevelés két végletéről beszélek: a pofont fegyelemnek nevező régi reflexekről, és a tekintélytől annyira rettegő modern „haver-szülőségről”, amely végül a gyerekre tolja a felnőtt felelősségét.

Az „engem is vertek, mégis normális lettem” típusú érvelés gyakran nem is a gyerekről szól, hanem a saját múltunk utólagos felmentéséről. A másik oldalon viszont az a tévedés jelenik meg, hogy a gyereket csak akkor tiszteljük, ha eltöröljük a határokat, a hierarchiát és a szülői felelősséget.

Pedig a kérdés nem az, hogy ütni kell-e, vagy mindent rá kell-e hagyni. A kérdés az, képesek vagyunk-e olyan felnőttekké válni, akik határokat szabnak, de nem aláznak; következetesek, de nem kegyetlenek; tekintélyük van, de nem félelmet keltenek.

Mert a valódi tekintély nem kiabál. Nem üt, nem fenyeget, nem aláz meg. A valódi tekintély biztonságot ad: világos határokat, kiszámíthatóságot, érzelmi jelenlétet és felelős felnőttséget.

A gyereknek végső soron nem haverra és nem zsarnokra van szüksége, hanem olyan felnőttre, aki elbírja a dühét, a félelmét, a bizonytalanságát — és közben nem felejti el, hogy ő a felnőtt.

Olvass tovább
00:00:00
/
00:00:00

Vannak gyermekek, akiknél az empátia és a bűntudat „tükre" nem ver vissza semmit. Ebben az epizódban a modern pszichológia egyik legfontosabb és legnehezebb témáját, a gyermekkori rideg-érzelemmentes (CU) vonásokat járjuk körül. Miért hatástalan náluk a büntetés? Hogyan formálja át az agykutatás a „pszichopata gyermek" stigmáját? Mit tehet a melegség és a jutalom ott, ahol a félelem nem tanít? Arról gondolkodunk, hogyan válthatjuk fel a moralizáló ítéleteket a neurobiológiai pontossággal – és mit jelent ez a szülők, a gyerekek és a társadalom számára.

Olvass tovább
00:00:00
/
00:00:00

Minden párkapcsolatban eljön a pillanat, amikor a „Mi a baj?”-ra az a válasz érkezik: „Semmi...” Miért érezzük ilyenkor mégis a feszültséget a bőrünkön? Ebben az epizódban a kommunikáció egyik legnehezebb csapdáját járjuk körül. Miért várjuk el a partnerünktől a gondolatolvasást? Hogyan válik a „Semmi” egyfajta „érzelmi adóvá”, ami lassan felemészti a kapcsolat sávszélességét? Megvizsgáljuk a Grice-i maximákat, John Gottman falépítés-elméletét és azt a belső forgatókönyvet, ami ilyenkor két külön valóságot teremt a fejekben.

Olvass tovább
00:00:00
/
00:00:00

„Vele sosem volt semmi baj, olyan könnyű gyerek volt.” Ismerős ez a dicséret? A fejlődéslélektan és a traumakutatás szerint az a gyermek, aki mindig csendes, aki sosem csap zajt és aki végtelenül alkalmazkodik a család dinamikájához, valójában egy nagyon mély, láthatatlan árat fizet. Gyakran összetévesztjük az igénytelenséget a szükségletek hiányával – és a kettő között harminc évnyi elfojtott kérdés húzódik. Mi az a „fawning” reakció? Mit jelent üvegtestvérnek lenni? Hogyan vezet a gyerekkori láthatatlanság felnőttkori alexitímiához, kiégéshez (burnout), és ahhoz, hogy mágnesként vonzzuk az érzelmileg elérhetetlen partnereket? Ebben a kibővített epizódban a „könnyű gyermek” szindrómájának mélyére ásunk. Arról gondolkodunk, miért álarc a túlzott függetlenség, és hogyan tanulhatunk meg újra teret kérni magunknak a világban.


Olvass tovább
00:00:00
/
00:00:00

Azt hisszük, hogy a sírás megkönnyebbít.

Hogy ki kell sírni magunkból a feszültséget, és utána valahogy jobb lesz.


A legújabb pszichológiai és neurobiológiai kutatások viszont egészen mást mutatnak: a sírás nem univerzális katarzis. Sokszor közvetlenül utána még rosszabbul érezzük magunkat — és hogy végül megnyugvást hoz-e, az attól függ, mi váltotta ki, milyen állapotban voltunk, és hogyan reagál a környezetünk.


Mi történik valójában a testben, amikor sírunk?

Miért nem „kimosódik” a stressz, hanem egy biológiai folyamat zajlik le?

Mit jelent a „testi költségvetés”, és miért sírunk néha látszólag jelentéktelen dolgok miatt?

És hogyan válik a sírás egyszerre belső élménnyé és társas jelzéssé?


Ebben az epizódban a sírásról gondolkodunk — nem mint gyengeségről vagy megkönnyebbülésről, hanem mint egy összetett, biológiai és emberi jelenségről, amely talán többet mond rólunk, mint gondolnánk.

Olvass tovább
00:00:00
/
00:00:00

A közösségi médiában újra és újra felbukkan ugyanaz a kép: valaki kiszáll a mókuskerékből, elutazik (pl. Balira), és végre „rendbe teszi magát”. Sokan ezt luxusnak látják. Egy friss, részletes elemzés viszont egészen más irányba mutat: a kiégés valójában sokkal többe kerül, mint egy hónap pihenés.De nem Bali a lényeg.Hanem az, hogy mi történik velünk, amikor már bent vagyunk a munkahelyen — csak közben már nem vagyunk jelen. Mit jelent a „jelenléti hiányzás” (presenteeism)? Miért kerül a legtöbbe az, amit nem látunk? És miért kezeljük még mindig luxusként azt, ami valójában működési feltétel?Ebben az epizódban a kiégésről nem mint egyéni problémáról, hanem mint rendszerszintű jelenségről gondolkodunk — a munkahely, a kultúra és a saját döntéseink metszéspontjában.

Olvass tovább
00:00:00
/
00:00:00

Azt hisszük, az öregedés egy lassú, egyenletes és elkerülhetetlen lejtő. A molekuláris biológia legújabb kutatásai azonban rávilágítanak, hogy a testünk valójában hirtelen ugrásokban, hullámokban öregszik. Mi történik a szervezetünkben 44 és 60 éves korunk körül? Miért éppen az ötvenes éveinkben zajlik le a legdrámaibb fehérje-átrendeződés? És hogyan válik a testünk legnagyobb verőere, az aorta egy "biológiai karmesterré", amely a véráramon keresztül diktálja a többi szerv öregedési tempóját? Ebben az epizódban a testünkben ketyegő biológiai óráról, az öregedés valódi természetéről és arról gondolkodunk, mit tehetünk a kritikus fordulópontok előtt.


Olvass tovább
00:00:00
/
00:00:00