Pszichológia, testkép, táplálkozás, sport, közélet, technológia, önismeret, egészség... tudományosan, közérthetően, emberien... de csak ha érdekel - Leindler Milán
Ebben a rendhagyó adásban meghívtam Dorkát és Czeiner Mártont, aki már korábban volt a csatorna vendége. Ezúttal utazásokról, zarándoklatokról beszélgettünk, persze nem az volt az érdekes, hogy milyen cipőt vagy hátizsákot érdemes vinni, hanem az út lelki jelentőségéről. Miért indul valaki útnak? Miért van egyáltalán szükség rá? Mennyire párhuzamos a világban és a bennünk megtett út? Kell-e egyik a másikhoz? Ugyanazon az úton megyünk, mégis mindenki a sajátján. Ilyen, és ehhez hasonló kérdésekről és paradoxonokról beszélgettünk, miközben érintettük a modern világ problémáit, a zajt, a káoszt, a betegítő környezetet.
A felvétel 2023. november 4-én készült
Az online világ sok újdonságot hozott számunkra, aminek jó része kártékony. Ilyenek például a pro ana-mia, azaz az anorexiát és a bulimiát életvitelként támogató közösségek. Mi a veszélye ezeknek? Miért létezhetnek egyáltalán? Hogyan lehet kivédeni a hatásukat?
Ezen adáshoz fontosnak tartom kitenni a "Trigger warning" táblát, illetve leszögezni, hogy semmilyen formában nem szeretném támogatni vagy népszerűsíteni ezeket a közösségeket. Az adás célja, hogy felhívjam a figyelmet ezek létezésére és veszélyeire. Éppen ezért egyetlen ilyen oldalt sem fogok megmutatni, belinkelni.
A felvétel 2023. október 29-én készült.
Miért választanak az emberek alternatív gyógymódokat? Hogyan is lehet ezeket definiálni? Mitől lesz sikeres egy világkép? Mennyire elterjedt valójában a nyugati orvoslás a világon? Ki tudunk-e, ki akarunk-e lépni a biomedikális modell keretei közül? Lehetséges-e a különböző szemléletek egyesítése? Mi köze a vallásnak a gyógyításhoz? Tényleg Descartes volt a hibás mindenért?
Dr. Zörgő Szilvia: antropológus, amerikanisztika szakos tanár, Ph.D.
A felvétel 2023. október 4-én készült
Csak ha érdekel Facebook: https://www.facebook.com/csakhaerdekel
Csak ha érdekel Instagram: https://www.instagram.com/csakhaerdekel/
Leindler Milán Facebook: https://www.facebook.com/LeindlerMilanHivatalos
A kognitív terápiás iskola számtalan olyan technikát dolgozott ki, amit nem csak pszichoterápiás keretek között lehet alkalmazni. Ezek az eszközök mindenki számára elérhetők és elsajátíthatók. Mire jók ezek? Hogyan lehet őket alkalmazni? Milyen problémákban segíthet? Kiváltja-e a pszichoterápiát? Az adásban néhány ilyen eszköz kerül bemutatásra, amit Te is használhatsz a hétköznapokban, akár a stressz, szorongás, vagy evéssel kapcsolatos nehézségek kezelésére.
A felvétel 2023. október 16-án készült
Csak ha érdekel Facebook: https://www.facebook.com/csakhaerdekel
Csak ha érdekel Instagram: https://www.instagram.com/csakhaerdekel/
Leindler Milán Facebook: https://www.facebook.com/LeindlerMilanHivatalos
Mi történik a testünkben, amikor meditálunk? Milyen idegrendszeri hatása van? Tényleg változik, alkalmazkodik az agy? Beszélhetünk hosszútávú hatásról? A meditáció csak egy jól hangzó keleti találmány, vagy van helye a nyugati orvoslásban? Tényleg hatékony a szorongás, a depresszió, a függőségek kezelésére? Mindenki meg tud tanulni meditálni?
A felvétel 2023. október 9-én készült
Csak ha érdekel Facebook: https://www.facebook.com/csakhaerdekel
Csak ha érdekel Instagram: https://www.instagram.com/csakhaerdekel/
Leindler Milán Facebook: https://www.facebook.com/LeindlerMilanHivatalos
Mennyire befolyásolja a közérzetünket, hangulatunkat, anyagcserénket, egészségünket az életvitelünk? Fontosak a hétköznapi szokások? Az számít inkább, mennyit eszünk, vagy az, hogy mikor? Az elhízott emberek tényleg sokkal többet esznek? Hogyan lehet megakadályozni a falásrohamokat? Mikor aludjunk, ébredjünk, együnk? Mi a helyzet az alkohollal és a koffeinnel? Visszatérünk egy régi közkedvelt formátumhoz, és boncolgatunk egy magazincikket!
A felvétel 2023. október 1-én készült
Az említett cikk: https://marieclaire.hu/eletmod/2023/09/28/belso-ora-fogyas/
Csak ha érdekel Facebook: https://www.facebook.com/csakhaerdekel
Csak ha érdekel Instagram: https://www.instagram.com/csakhaerdekel/
Leindler Milán Facebook: https://www.facebook.com/LeindlerMilanHivatalos
Mi is a probléma valójában az elhízással? Mik a kísérő betegségei, mi okozza igazából a gondot? Kizárólag kalóriatöbbletről van szó? Miért fordul elő egyre nagyobb arányban? Minden esetben kell a pszichológus? Vannak az elhízásnak különböző "fajtái"? Tényleg leküzdhető az elhízás pusztán diétával és testmozgással? Mennyire működnek a gyógyszerek?
Dr. Czeglédi Edit hazánk egyik vezető szakembere az elhízás lelki okainak feltárásában és kezelésében. Többek között az ő nevéhez fűződik a Williams életkészségek csoport hazai alkalmazása, valamint az "Az obezitás magatartástudományi vonatkozásai" című és az "Alacsony intenzitású pszichológiai intervenciók az elhízás kezelésében és az anyagcserekontroll támogatásában" című könyvek, utóbbi Dr. Purebl Györggyel közösen.
Megtisztelő volt számomra Edittel leülni beszélgetni, hiszen a bő 2 órás beszélgetésben legalább 4 órányi információ hangzik el a témával kapcsolatban, sőt, mindez lelkesen, inspirálóan, saját személyes történetét is használva. Remélem segít mindazoknak, akik küzdenek az elhízással, nem csupán információt, tudást, hanem erőt és lelkesedést is lehet meríteni ebből az adásból.
A felvétel 2023. szeptember 10-én készült
Dr. Czeglédi Edit Ph.D.: pszichológus, egészségfejlesztő szakpszichológus, művészetterapeuta
Csak ha érdekel Facebook: https://www.facebook.com/csakhaerdekel
Csak ha érdekel Instagram: https://www.instagram.com/csakhaerdekel/
Leindler Milán Facebook: https://www.facebook.com/LeindlerMilanHivatalos
Mennyire felelős az idegrendszerünk, az agyunk az elhízás kialakulásában? Milyen agyterületek játszanak szerepet? Bele tudunk nyúlni ebbe a folyamatba? Plasztikus-e az agyunk annyira, hogy gyakorlással, környezeti ingerekkel hatásunk legyen rá? Determinál minket a genetikánk? Mire hat a pszichoterápia? Mik a legújabb kutatási eredmények?
A felvétel 2023. szeptember 17-én készült
Csak ha érdekel Facebook: https://www.facebook.com/csakhaerdekel
Csak ha érdekel Instagram: https://www.instagram.com/csakhaerdekel/
Leindler Milán Facebook: https://www.facebook.com/LeindlerMilanHivatalos
Sokat beszélünk evészavarokról, elhízásról, de kevesebbet arról, hogy mikor van rendben valaki evési magatartása. Mikortól számít jónak, egészségesnek, fenntarthatónak? Hogyan tudjuk magunkról megmondani, hogy rendben vagyunk a témával? Ez az adás azért készült, hogy ne csak a betegség, a rendellenesség oldaláról közelítsük meg az evést, hanem a normalitás, az egészség oldaláról is.
A felvétel 2023. szeptember 10-én készült
Csak ha érdekel Facebook: https://www.facebook.com/csakhaerdekel
Csak ha érdekel Instagram: https://www.instagram.com/csakhaerdekel/
Leindler Milán Facebook: https://www.facebook.com/LeindlerMilanHivatalos
Hogyan lehet megélni a meleg identitást 2023-ban? Van-e még funkciója a Pride-nak? Érdemes-e aktivista szerepet felvenni? Tényleg nap mint nap találkozni gyűlölettel, előítéletekkel? Hogyan érdemes egy ügyet képviselni? Milyen a jó szomszéd? Mindez kiderül ebből a szűk 1 órás beszélgetésből, személyes megéléseken és törvényi megfejtéseken keresztül.
A Dorka meg Én sorozat egy meghitt hangvételű kezdeményezés, amelyben beszélgetünk értékekről, közéletről, gyógyításról, szerepekről, társadalomról, pszichológiáról, és persze egymásról.