Az elmúlt epizódokban végig néztük a képregényipar folyamatát, de felmerült egy kérdés, amiről eddig még nem beszéltünk: hol jön be az olvasó?

Azt hisszük, hogy bemegyünk egy boltba (vagy itthon böngészünk a neten), és kiválasztjuk, mit akarunk olvasni. Egyszerűnek hangzik, nem? De valójában tényleg ez a mi választásunk? Mert előttünk sokan vannak, akik így vagy úgy, de beleszólnak abba miből is választhatunk.

Kezdetben ott van az író vagy a szerkesztő, utána a kiadó, majd a bolt és a terjesztő is némileg beleszól a dologba, vagy jön a marketing és a polcokra kerülést követően már csak néhány opciód marad. De ott legalább már a döntés a te kezedben.

Mennyiben nehezebb ez itthon? Milyen tényezők hátráltatják a hazai képregénykultúra kialakulását, ha olyan széles a kínálat, mint még sosem?

A képregény kiadók közvetlenül a boltoknak adják el a történeteiket és az minősül sikernek, amit ők sokan megvesznek abban a reményben, hogy megtérül a befektetésük. Így működik a képregényipar Amerikában. Vagyis amiben nem hisznek a boltosok vagy alábecsülik, azzal bizony pórul is járhatnak.

A legfontosabb kérdés, ami a kiadók fejében megfogalmazódik:

Elhiszi-e a kereskedő, hogy ebből eltud adni x darabot vagy sem?

Ez a kérdés, amit az amerikai képregénykiadóknak fel kell tenniük maguknak. Sok minden megváltozott az elmúlt 6 évben a képregényiparban, de ez az örökérvényű állítás semmit sem változott. Mindig és mindenkire igaz. Ők nem érintkeznek közvetlenül a rajongókkal, bár állítólag mindent értük tesznek, hiszen mégiscsak ők a végfelhasználók, és ha nekik nem tetszik valami, nem adják le a rendelésüket a boltnak, a bolt pedig nem fizet a kiadóknak érte.

Miben más a magyar piac helyzete? Ó, erre is kitérünk a mai gondolatfolyamban. Sőt még arra is, mik azok az elemek, amik az elmúlt 30 évben felrázták vagy épp megnehezítették a piac működését.

A képregényeket évek óta temetik. Talán okkal. Talán csak túl lassan akar megújulni. Bármelyik is legyen, egy dolog biztos: a nyugati képregények drágák. Mind az amerikai, mind az európai képregények nagyok, színesek és szagosak, és ha létezne 4DX a könyviparban biztosan elsőként alkalmaznák. Csak hogy ezzel a “hibával” gigantikusan nagy teret biztosítanak a mangáknak, amik kicsik, olcsók és pörgősek.

Nem véletlenül kezdett bele 2024 nyarán a DC a Compact Comics köteteibe, melyek méretűek és a legfontosabb történeteik, mérföldköveik újrakiadását biztosította. A közönség azonnal rájuk talált és amikor megjelenik egy-egy cím hatalmas a pörgés körülöttük. 2024-ben az éves Top-10-ből 4 cím is a DC Compact címei közül került ki, egy évvel később pedig már 6 kötet vált listássá. Mi sem bizonyítja ezt az előretörést jobban, mint hogy 2024-ben még csak 10, 2025-ben pedig már 15 cím jelent meg ebben a formátumban. Sokan az egyik legjobb ötletnek tartották ezt a formátumot ami az utóbbi jó pár évben történt a két nagynál, és a képregényboltok szerint is sok új olvasót hoznak.

Eközben mi történik itthon? Legyenek a képregények minél nagyobbak, keménykötésűek, mert az az igazi és az mutat jól a polcon. Ám itthon cseppet sem gazdaságos az amerikai méret gyártása, és a kicsi felvevő piac miatt olyan horror árakon mozognak a képregények, hogy csak a legelszántabbak tudnak mindent megvenni, ami érdekli őket. De már ők sem sokáig, mert amekkora hajtás van itthon hamarosan a 600 képregény (mangákat is ideértve) megjelenés országává válunk, miközben a közönség mértéke nem követi le ezt a fejlődést. Vajon a manga olvasók fogják megmenteni a hazai piacot, és szépen lassan a nyugati megjelenések száma fog drasztikusan lecsökkenni?

Hamarosan az Abszolút Univerzum is megkapja az első komolyabb crossoverét, ami hatalmas eseményszámba fog menni. Jelenleg pedig a Batman éppen futó történetét zavarta meg egy két részes Bad seed történet, mely egy Méregcsók esemény része. Ez elgondolkoztatott arról, hogy miért van szüksége a nyugati szuperhős képregényeknek évről-évre arra, hogy egy-egy eseménnyel rázzák fel az eladásokat? Mi olvasók többet kapunk ezektől, vagy inkább lehetőséget arra, hogy egy időre letegyük a képregényeket?

Azon is eltűnődtem, hogy az indie szférában ilyen nincs. Ott storyarcok vannak, amik jó belépési pontok lehetnek új olvasóknak, és valahogy mégis működik minden. Ki erőlteti az eseményeket és miért? Vajon tényleg szüksége van a hősöknek rájuk vagy a kiadók így próbálják leplezni, hogy nem tudják hogy kellene hosszútávon fenntartani az olvasók érdeklődését?

Ma azon tűnődtem, hogy jók-e, kellenek-e és nekünk olvasóknak komolyan szükségünk van a különböző képregényes crossoverekre? Nem feltétlenül azokra gondolok, akik a szuperhős univerzumban egy világhoz tartoznak és néha találkoznak vagy beugranak a másik sorozatába, hanem amikor két brand találkozik. Vagy ezek mind elvesztették a jelentőségüket és már csak marketing eszközök, amik egyetlen célja az eladás növelése? Hány jó crossovert ismersz, ami tényleg működik? Egyáltalán mennyire lehet külön kezelni az eseményektől, hiszen a crossoverek az események egyik fajtája? Ilyen és ehhez hasonló gondolatok jártak ma a fejemben...

Az utóbbi hetekben sorra esnek be a feldolgozások hírei: A Jim Carreys Jetson család még mindig fejlesztés alatt van, Michael B. Jordan és Austin Butler bevetésre kész a Miami Vice '85-höz, és a legfrissebb gyöngyszemek szerint John Mulaney egy ZseniKém filmet fejleszt, míg Destin Daniel Cretton (Pókember: Vadonatúj nap) egy Hawaii-Five-O filmet fejleszt. Ráadásul az utóbbi két dolgot alig pár nap különbséggel jelentették be...

Mindez történik abban a korban, amikor az Átkozott boszorkák meglepetéseket okoznak a mozikban, pedig ezt is egy olyan filmnek gondoltuk, amit soha senki nem kért már vagy 25 éve. A közönség azonban úgy tűnik megjelenik ezeknél a produkcióknál. Persze nem olyan szinten mint tették ezt pár éve a Top Gun: Maverick-nél (2022, globális bevétel: 1.503B), de azért Az ördög Pradát visel 2 sem panaszkodhat (2026, globális bevétele: 693M). De vajon a közönségnek tényleg ezekre az ismert címekre, sequelekre és remakekre ra van szüksége vagy csak szimplán ezekből képesek jó filmeket készíteni? Mi számít inkább, a film minősége vagy az, hogy jó legyen?

Működhet-e egy 1968-ban indult franchise, melynek legutóbbi adaptációja csak alig röpke 6 éve került le a képernyőkről? Vajon lehet-e relevanciája ennek 2028 után? Mit tudhat egy 1965-ös komédia sorozat, aminek társalkotója a legendás Mel Brooks volt, ami felkeltette az érdeklődését napjaink egyik legsikeresebb stand up komikusának?

Vajon Ha 2008-ban Steve Carrell és Anne Hathaway főszereplésével csak 230 milliót tudott a 80 milliós büdzséje mellé pakolni vajon 20 évvel később mire lehet képes egy ilyen komédia, amikor a komédiák alapból szenvednek a moziban?

Kell-e ezeket modernizálni, vagy jobban működnek a saját korszakukban és ez jelentheti a sikert a Miami Vice esetében? Mert vannak procedúrálok és történetek, amik kiragadva a saját időkapszulájukból akkor sem működnek, ha modernizálják őket. Vagy legalábbis furcsán gondolunk rájuk - mint Michael Mann rendezésében a 2006-os Colin Farrell és Jamie Foxx főszereplésével készült, modern korba helyezett film esetében, ami a 135 millió körüli büdzséje ellenére globálisan csak 163 millió dollárt keresett a gyártó Universalnak)

Te mennyire vagy nyitott ezekre a veterán franchise-okra, és szerinted milyen esélyeik lehetnek?

Mai adásunkban nincs hiány sem a moziipar körüli drámákból, sem a képernyős zúzásokból. Megnézzük, hogyan került ki "véletlenül" A Zendülés a Prime-ra még a mozis premier előtt, elemzzük a streamer-rekordokat döngető Az univerzum védelmezőit (és közben meg is vitatjuk, hogy a siker az siker-e vagy a bukás az bukás), és górcső alá vesszük a modern nézők viszonyát a klasszikus franchise-okhoz, ami mostanság úgyis nagyon foglalkoztat bennünket.

A címlapon pedig az egyik kedvenc hősünk vár, Reacher! A 4. évad első feléről beszélgetünk, a jóról és a kevésbé működő elemeiről.

Végül pedig kibeszéljük a Hannah Waddingham és Octavia Spencer főszereplésével készült Tűzön-vizen át első szezonját! Figyelem, helyenként spoilereket is tartalmazhat!

A mai adásban:

00:00-05:53

Mit láttunk legutóbb, ami mély nyomot hagyott bennünk

05:54-21:40

A Zendülés véletlenül kikerült a Prime-ra még a mozis debütálása előtt

21:41-26:48

Akcióhős kerestetik

26:49-31:48

Tarolt Az univerzum védelmezői streamingen - Mi számít sikernek 2026-ban?

31:49-38:11

Mennyire érdekli a modern nézőt a klasszikus IP-k?

38:12-1:12:48

Címlapsztori: Reacher 4x01-04.

1:12:48-1:44:02

Kibeszélő

Tüzön-vizen át (Ride or die - 1. évad)

Tom King (Supergirl: A holnap hősnője, Mister Miracle) legújabb 6 részes története a Dark Horse-tól érkezik és a '90-es évek pokolian népszerű sitcom sztárjainak utóéletéről szól, rengeteg flashbackkel a csúcsról. Ám ez önmagában még kevés lenne egy Tom King sztorihoz, így az egyiküknek értelemszerűen meg kell halnia...

Minden egy temetésen kezdődik, a hallott narrálásával folytatódik, majd az esethez vezető út és a kapcsolatok feltérképezésével zárul. A keretes szerkezet és Tim gondolatai mind közrejátszanak abban, hogy egy szerethető, mégis kellően komolyan vehető első számot vehessünk a kezünkbe. Viszont az első füzet minden tekintetében csak előkészíti a történetet, felvázolja azokat a dolgokat, amikkel feltétlenül képben kell lennünk, hogy törődni akarjunk a karakterekkel és érdekeljen a történet.

Gabriel Hernández Walta rajzai nagyon kifejezőek, remekül kapja el a hangulatot, a gesztusokat és az apró csetlő-botló jeleket is elképesztő ügyességgel rejti el. Bár stílusa nem annyira az én világom, mégis végig magával tudott ragadni, hisz klasszikus képregényes stílusban készült.

Tom King nagyszerű író mindaddig, amíg nem egy végeláthatatlan sorozatot kell írnia. A 6 füzet számára a tökéletes pont, amiben kitudja élni magát. De vajon tud-e annyira élvezetesen írni, hogy minden hónapban visszacsábítsa az olvasót vagy ez a történet sokkal jobban fog működni akkor, ha egyben olvasod el, mint egy graphic novelt?

A legfőbb kérdés az, hogy a #Jóbarátok rajongói számára ez egy kötelező olvasmánnyá fog-e tudni válni vagy inkább kerüljék el nagy vonalakban, ha nem akarják látni kedvencük gyilkossági ügyének felgöngyölítését?

"A Marvel képregények olyanok, mint a szappanopera" - nyilatkozta Frank Miller egyszer. Téved vagy igaza van?

Bizonyos értelemben mindkettő. A szappanoperának van egy klasszikus értelmezése, amihez negatív jelzőt társítunk, pedig mögött a koncepció valójában zseniális. Arról szól, hogy időt akarunk tölteni a karakterekkel, megakarjuk ismerni a világukat és az életük részévé szeretnénk válni. Pont mint egy jó tévésorozat esetében.

Ám a XXI. században a képregény mintha kezdené elveszíteni ezen értékét és egyre inkább egy mozi pitchként szeretne tetszelegni, amivel egyszerre akarja Hollywoodot táplálni és a kötetfalókat. Van még funkciója a havi füzeteknek vagy azok teljesen elveszítették létjogosultságukat?

Reggel azzal a kérdéssel ébredtem fel: Melyik a XXI. század legjobb történetmesélő médiuma? Hogyan jutottunk el idáig, az emberiség történelme során milyen fejlődéseken ment át, és azok hogyan változtatták meg a történetekhez való viszonyunkat?

Mert hatalmas utat jártunk be a kezdetektől, de a képregény (és annak ősei) mindvégig elkísértek bennünket ezen az úton. Mégsem volt a történetelemnek egyetlen olyan pontja sem, amikor ez lett volna a legmeghatározóbb történetmesélési médium. Hogyan tudta a képregény elkerülni több ezer év alatt, hogy a legfontosabb médiummá váljon?

Valószínűleg sokat számít(ott) az is, hogy a képregény hosszú időn keresztül kapott egy erős gyerek-/ifjúsági címkét. Amivel önmagában nem lenne szabad, hogy bármi gond is legyen, de ha hozzávesszük a szappanopera-érzetű szuperhős korszakot, ami a teljes XX. századot meghatározta, miközben olyan erkölcsi tanulságokat sajátíthatunk el tőlük, amit csak nagyon kevés történettől... A válasz komplex, de úton vagyok oda, hogy megfejtsem.