Stan Sakai The First Ronin történetet írja az IDW-nek, mely a The Last Ronin világában játszódik. Újabb bőr vagy érdemes izgatottnak lenni érte?

Az IDW miután visszatért a csődből a Blumhouse produkciós céggel kötött liszensz szerződést, mely értelmében több modern horror franchise is képregényes formában megjelenhet az IDW Dark részlegében.

Grant Morrison támasztja fel James Bondot a képregények médiumában!

A SkyBound alkotói fókuszt helyez előtérbe több Transformers és G.I.Joe történeténél is, melyek önállóan is működhetnek és nem kell képben lenni a teljes világgal hozzájuk.

Az Ignition press 2024-ben indult, és az elmúlt hónapokban folyamatosan kerülnek a figyelem középpontjába. Elképesztő limitált sorozatokat adnak ki, most pedig újabb nagy hullámban érkeztek neves alkotók a kiadóhoz, akik alkotói képregényeket fognak készíteni a számukra. Akad köztünk folytatólagos és limitált sorozat is, de csupa olyan ötlet és koncepció, ami megérdemli a figyelmet.

Emellett az Image Comics izgalmas bejelentésekkel készült a New York Comic Con-ra, melyek mellett nem mehetünk el szó nélkül. Kezdetnek azzal, hogy újra összeáll a Paper girls verhetetlen alkotó csapata!

Milyenek a magyar képregényes rendezvények? (Daily Cultree #29.)

Az Ignition press 2024-ben indult, és az elmúlt hónapokban folyamatosan kerülnek a figyelem középpontjába. Elképesztő limitált sorozatokat adnak ki, most pedig újabb nagy hullámban érkeztek neves alkotók a kiadóhoz, akik alkotói képregényeket fognak készíteni a számukra. Akad köztünk folytatólagos és limitált sorozat is, de csupa olyan ötlet és koncepció, ami megérdemli a figyelmet.

Emellett az Image Comics izgalmas bejelentésekkel készült a New York Comic Con-ra, melyek mellett nem mehetünk el szó nélkül. Kezdetnek azzal, hogy újra összeáll a Paper girls verhetetlen alkotó csapata!

Szervezőként így láttam és éltem meg a rendezvényt. Kemény munka volt, sok-sok belefektetett idő, energia és pénz árán került megrendezésre az esemény.

Milyenek a magyar képregényes rendezvények? (Daily Cultree #29.)

Gondoltad volna, hogy volt olyan évtized(ek), amikor az emberek olvastak képregényeket Magyarországon? És nem csak pár százan vagy ezren, hanem tízezren!

Az 1950-es évektől a Füles, a Pajtás, később a Kockás és más lapok révén tömegek találkoztak képregénnyel. A Füles 1957-től rendszeresen közölt képregényeket, 1964-től már két, 1970-től három folytatásos történet futott benne egyszerre.  A Kockás pedig 1981 és 1992 között kifejezetten népszerű volt fiatalok és idősebbek körében is. Ám 2026-ban nincs egyikhez sem fogható erejű megjelenés sem.

Miért nem lett ebből olyan stabil kulturális ökoszisztéma, mint amilyen például Franciaországban, Belgiumban, Olaszországban, Japánban vagy az Egyesült Államokban kialakult?

Mi kell ahhoz, hogy valódi képregénykultúra épüljön Magyarországon? Nem elég, ha a képregényeket meg lehet venni – az embereknek először találkozniuk is kell velük.

Az adásban az elérhetőség és a láthatóság különbségét járjuk körül: miért nem oldja meg a problémát önmagában egy budapesti könyvfesztiválon lévő képregény zóna távol mindentől, hogyan lehet képregényeket eljuttatni vidéki településekre, és milyen szerepe lehet ebben a könyvtáraknak, iskoláknak, könyvesboltoknak, kiadóknak és rendezvényeknek.

Beszélünk arról is, hogyan lehet kicsiben képregénykultúrát építeni – akár egyetlen könyvtárban –, és mit tehetnének a hazai piaci szereplők azon túl, hogy évről évre megjelennek ugyanazokon a képregényes rendezvényeken.

Hogyan lesz a „láttam egy képregényt” élményből „olvasok képregényt”?

Részt vettünk a 31. Budapesti Nemzetközi Könyvfesztiválon, ami lehetőség miatt hónapokig nagyon izgatottak voltunk, és alig vártuk, hogy ott lehessünk. Most először volt lehetőség a képregényeknek egy helyen való megjelenésre, ami izgalmasan hangzott, ám a tapasztalataink... míg voltak kiadók, akiknek bejött, addig mi teljes negatív szájízzel távoztunk. Túl nagy álmaink és céljaink voltak, és hiába igényes és minőségi történeteket adunk ki valahogy egyszerűen nem találták meg a közönségüket.

Miközben az egész Képregényzónát illetően negatív tapasztalataink voltak, ami persze nem a zónát összeszervezők hibája, hanem a könyvfesztiválé. Pedig a képregényes kiadóknál nagyobb lelkesedéssel senki sem küzd azért, hogy felfedezhesse az, akinek épp a legnagyobb szüksége van az adott kiadványra.

Miért érződik másnak egy amerikai képregény, egy manga és egy olasz Bonelli képregény? A különbség nem csak a méretben, a színekben vagy az oldalszámban keresendő: a három formátum eltérő ritmusban és eltérő olvasói szokásokra építve mesél történetet.

Ma összehasonlítjuk az amerikai színes-szagos, nagy méretű kiadványokat és történetmesélési módszereket, melyeket gyakran „mozisabb” vizuális világot alkotnak a manga sűrűbb, fekete-fehér, folyamatos történetmesélésével. Megnézzük, hogyan használja másképp a látványt és a tempót a manga és a nyugati képregény.

Közben előkerül a Sergio Bonelli Editore klasszikus formátuma is: a 16×21 centiméteres, fekete-fehér, 96 oldalas, havi képregény, amely érdekes európai párhuzamot kínál a manga sorozatos fogyasztásához.

Vajon tényleg a nagyobb, színesebb képregény ad nagyobb élményt? Vagy a kisebb, kompaktabb formátum éppen azért működik, mert könnyebb vele együtt élni?