Releváns lehet-e egy olyan karakter 2026-ban, aki a képregények aranykorából származik és nem a szuperhős műfajból érkezik? Hogy élhetett túl eddig és hogyan lehet modernizálni? Mi teszi ő(ke)t olyan különlegessé?

Archie Andrews 1941-ben jelent meg először. Azóta eltelt 85 év, ő pedig továbbra is ugyanabba a középiskolába jár, ugyanazok a barátai és még a problémái is. Minden ismerős, mégis vadonatúj. Közben megváltozott a világ, a popkultúra, a tinédzserek és az is, amit egy képregénytől várunk.

2015-ben Mark Waid modernizálta Archie-t egy fantasztikus sorozattal, majd sok-sok év kihagyás és pihenő után 2026-ban új #1-et kapott – de vajon hogyan lehet releváns egy karakter, aki lényegében nem öregszik?

Megnézzük, miért működik még mindig Archie, mit csinált másképp a Riverdale, és miért nem feltétlenül az a megoldás, hogy egy 85 éves karaktert teljesen újra kell találni.

Elképzelhető-e az, hogy elég legyen csupán annyi, ha egy karakter nem változik semmit csak az őt körülvevő világ? Ennek járok ma utána!

Írta: Ben H. Winters

Rajz: Fabio Moon

Miért ragaszkodunk ugyanazokhoz a karakterekhez újra és újra? Miért térünk vissza hozzájuk akár hosszú évek kihagyása után is, mi vonz minket hozzájuk? Miért természetes a képregények világában az, ami egy regény vagy film esetében elképzelhetetlen lenne évtizedeken át?

Ebben az epizódban a popkultúra legnagyobb ikonjain keresztül azt vizsgáljuk meg, hogy miért ragaszkodunk ennyire a jól ismert karakterekhez. Szó lesz arról, hogy miért működik a karakter mint narratív platform, hogyan egyensúlyozunk az örökös ismerősség és a friss újdonság élménye között, valamint hol a határ, ameddig egy hős még önmaga maradhat.

Miért ragaszkodunk ugyanazokhoz a karakterekhez újra és újra? Miért térünk vissza hozzájuk akár hosszú évek kihagyása után is, mi vonz minket hozzájuk? Miért természetes a képregények világában az, ami egy regény vagy film esetében elképzelhetetlen lenne évtizedeken át?

Ebben az epizódban a popkultúra legnagyobb ikonjain keresztül azt vizsgáljuk meg, hogy miért ragaszkodunk ennyire a jól ismert karakterekhez. Szó lesz arról, hogy miért működik a karakter mint narratív platform, hogyan egyensúlyozunk az örökös ismerősség és a friss újdonság élménye között, valamint hol a határ, ameddig egy hős még önmaga maradhat.

Visszatértünk, méghozzá nagyobb lendülettel, mint valaha! Ünnepi hangulat, pörgős játékok, tippeldék, csípős poénok és hamisítatlan szócsaták várnak rátok ebben a bő két órás műsorban.

Immáron 16. évadát kezdi meg a BNV, mely 2011 szeptember 20-án jelent meg először. Első adása óta elkészült 577 egész estés epizód, több tagcsere és szólós éveket követően most már Ákos és Kitti várja a hallgatókat hol minden héten, hol kéthetente.

A mai adásban terítékre kerül a popkultúra jövője (2028 és utána lévő kasszasikerek), a legégetőbb remake/sequel/reboot hullám sorozatos dilemmái, valamint két izgalmas játék is bemutatkozik. Az adás második felében pedig egy átfogó, karakterfókuszú elemzést nyújtunk a Reacher 4. évadáról. Felmerült már benned, hogy miben hasonlít Jack Reacher és John Stewart (Lámpások)? Ha még nem azért, ha meg igen, akkor azért hallgasd meg gondolataink a párhuzamokról!

A mai adás tartalmából:

00:00-17:50Ünnepi beköszönő és frappáns poénáradat

18:52-35:30

Mennyit fognak fognak kaszálni ezek a filmek 2028 után?

- Miami vice ‘85 (25:40-29:49)

- Hawaii Five-O (29:50-33:18)

- ZseniKém (33:19-34:00)

- Kőkemény család (34:01-35:30)

35:31-54:45

Melyik kedvencünk folytatását néznénk meg?

- New girl vs Hart of Dixie

- Terra nova vagy Quantum leap (2022)

- Office vs Városfejlesztési osztály (46:40-47:20)

- Helen és a fiúk vs Szívtipró gimi

54:46-1:07:45

Hot takes

- Egy jó komédiára nagyobb szükség van, mint újabb blockbusterekre a mozikban

- A másik mami lesz az ősz legjobb horrorja

- Hal Jordan nem hal meg

1:07:46-1:21:39

Mi a valószínűbb?

- A Wildwood vagy az Elfelejtett sziget lesz a sikeresebb?

- A Resident evil vagy az Agyagpofa éri el az 500M-t- Kitti jobban fogja szeretni a People vs. Gorilla Groddot, mint Ákos?

1:29:40-2:12:00

Címlapsztori: Reacher 4. évad

DC vagy Marvel?

Az örök kérdés, amire minden képregények iránt nyitott ember keresi a választ. Nem ígérem, hogy ebből a 20 perces gondolat katyvaszból majd ki lehet hámozni az abszolút igazságot, de talán elgondolkoztatlak egy kicsit ezen a kérdésen.

Mindkettőnek vannak előnyei és hátrányai, jobb és rosszabb hősei, történetei, alkotói és korszakai. Míg a Marvelnél inkább a kontinuitás számít, addig a DC-nél valami más kerül újra és újra előtérbe. Míg az egyik a valóságot használja táptalajként, addig a másik a fantáziát. Az egyik irány közönsége elfogadóbb, míg a másik sokkal kritikusabban viszonyul a történetek minőségéhez. Látszólag hiába ugyanazok, valójában teljesen mások.

De miért kellene oldalt választani? És ha mégis, akkor mi alapján tennénk? Melyik hős, mikor és miért kerül közelebb hozzánk? Ezekre a kérdésekre keresem ma a válaszokat.

Az elmúlt epizódokban végig néztük a képregényipar folyamatát, de felmerült egy kérdés, amiről eddig még nem beszéltünk: hol jön be az olvasó?

Azt hisszük, hogy bemegyünk egy boltba (vagy itthon böngészünk a neten), és kiválasztjuk, mit akarunk olvasni. Egyszerűnek hangzik, nem? De valójában tényleg ez a mi választásunk? Mert előttünk sokan vannak, akik így vagy úgy, de beleszólnak abba miből is választhatunk.

Kezdetben ott van az író vagy a szerkesztő, utána a kiadó, majd a bolt és a terjesztő is némileg beleszól a dologba, vagy jön a marketing és a polcokra kerülést követően már csak néhány opciód marad. De ott legalább már a döntés a te kezedben.

Mennyiben nehezebb ez itthon? Milyen tényezők hátráltatják a hazai képregénykultúra kialakulását, ha olyan széles a kínálat, mint még sosem?

A képregény kiadók közvetlenül a boltoknak adják el a történeteiket és az minősül sikernek, amit ők sokan megvesznek abban a reményben, hogy megtérül a befektetésük. Így működik a képregényipar Amerikában. Vagyis amiben nem hisznek a boltosok vagy alábecsülik, azzal bizony pórul is járhatnak.

A legfontosabb kérdés, ami a kiadók fejében megfogalmazódik:

Elhiszi-e a kereskedő, hogy ebből eltud adni x darabot vagy sem?

Ez a kérdés, amit az amerikai képregénykiadóknak fel kell tenniük maguknak. Sok minden megváltozott az elmúlt 6 évben a képregényiparban, de ez az örökérvényű állítás semmit sem változott. Mindig és mindenkire igaz. Ők nem érintkeznek közvetlenül a rajongókkal, bár állítólag mindent értük tesznek, hiszen mégiscsak ők a végfelhasználók, és ha nekik nem tetszik valami, nem adják le a rendelésüket a boltnak, a bolt pedig nem fizet a kiadóknak érte.

Miben más a magyar piac helyzete? Ó, erre is kitérünk a mai gondolatfolyamban. Sőt még arra is, mik azok az elemek, amik az elmúlt 30 évben felrázták vagy épp megnehezítették a piac működését.

A képregényeket évek óta temetik. Talán okkal. Talán csak túl lassan akar megújulni. Bármelyik is legyen, egy dolog biztos: a nyugati képregények drágák. Mind az amerikai, mind az európai képregények nagyok, színesek és szagosak, és ha létezne 4DX a könyviparban biztosan elsőként alkalmaznák. Csak hogy ezzel a “hibával” gigantikusan nagy teret biztosítanak a mangáknak, amik kicsik, olcsók és pörgősek.

Nem véletlenül kezdett bele 2024 nyarán a DC a Compact Comics köteteibe, melyek méretűek és a legfontosabb történeteik, mérföldköveik újrakiadását biztosította. A közönség azonnal rájuk talált és amikor megjelenik egy-egy cím hatalmas a pörgés körülöttük. 2024-ben az éves Top-10-ből 4 cím is a DC Compact címei közül került ki, egy évvel később pedig már 6 kötet vált listássá. Mi sem bizonyítja ezt az előretörést jobban, mint hogy 2024-ben még csak 10, 2025-ben pedig már 15 cím jelent meg ebben a formátumban. Sokan az egyik legjobb ötletnek tartották ezt a formátumot ami az utóbbi jó pár évben történt a két nagynál, és a képregényboltok szerint is sok új olvasót hoznak.

Eközben mi történik itthon? Legyenek a képregények minél nagyobbak, keménykötésűek, mert az az igazi és az mutat jól a polcon. Ám itthon cseppet sem gazdaságos az amerikai méret gyártása, és a kicsi felvevő piac miatt olyan horror árakon mozognak a képregények, hogy csak a legelszántabbak tudnak mindent megvenni, ami érdekli őket. De már ők sem sokáig, mert amekkora hajtás van itthon hamarosan a 600 képregény (mangákat is ideértve) megjelenés országává válunk, miközben a közönség mértéke nem követi le ezt a fejlődést. Vajon a manga olvasók fogják megmenteni a hazai piacot, és szépen lassan a nyugati megjelenések száma fog drasztikusan lecsökkenni?

Hamarosan az Abszolút Univerzum is megkapja az első komolyabb crossoverét, ami hatalmas eseményszámba fog menni. Jelenleg pedig a Batman éppen futó történetét zavarta meg egy két részes Bad seed történet, mely egy Méregcsók esemény része. Ez elgondolkoztatott arról, hogy miért van szüksége a nyugati szuperhős képregényeknek évről-évre arra, hogy egy-egy eseménnyel rázzák fel az eladásokat? Mi olvasók többet kapunk ezektől, vagy inkább lehetőséget arra, hogy egy időre letegyük a képregényeket?

Azon is eltűnődtem, hogy az indie szférában ilyen nincs. Ott storyarcok vannak, amik jó belépési pontok lehetnek új olvasóknak, és valahogy mégis működik minden. Ki erőlteti az eseményeket és miért? Vajon tényleg szüksége van a hősöknek rájuk vagy a kiadók így próbálják leplezni, hogy nem tudják hogy kellene hosszútávon fenntartani az olvasók érdeklődését?

Ma azon tűnődtem, hogy jók-e, kellenek-e és nekünk olvasóknak komolyan szükségünk van a különböző képregényes crossoverekre? Nem feltétlenül azokra gondolok, akik a szuperhős univerzumban egy világhoz tartoznak és néha találkoznak vagy beugranak a másik sorozatába, hanem amikor két brand találkozik. Vagy ezek mind elvesztették a jelentőségüket és már csak marketing eszközök, amik egyetlen célja az eladás növelése? Hány jó crossovert ismersz, ami tényleg működik? Egyáltalán mennyire lehet külön kezelni az eseményektől, hiszen a crossoverek az események egyik fajtája? Ilyen és ehhez hasonló gondolatok jártak ma a fejemben...