Ma azon tűnődtem, hogy jók-e, kellenek-e és nekünk olvasóknak komolyan szükségünk van a különböző képregényes crossoverekre? Nem feltétlenül azokra gondolok, akik a szuperhős univerzumban egy világhoz tartoznak és néha találkoznak vagy beugranak a másik sorozatába, hanem amikor két brand találkozik. Vagy ezek mind elvesztették a jelentőségüket és már csak marketing eszközök, amik egyetlen célja az eladás növelése? Hány jó crossovert ismersz, ami tényleg működik? Egyáltalán mennyire lehet külön kezelni az eseményektől, hiszen a crossoverek az események egyik fajtája? Ilyen és ehhez hasonló gondolatok jártak ma a fejemben...

Az utóbbi hetekben sorra esnek be a feldolgozások hírei: A Jim Carreys Jetson család még mindig fejlesztés alatt van, Michael B. Jordan és Austin Butler bevetésre kész a Miami Vice '85-höz, és a legfrissebb gyöngyszemek szerint John Mulaney egy ZseniKém filmet fejleszt, míg Destin Daniel Cretton (Pókember: Vadonatúj nap) egy Hawaii-Five-O filmet fejleszt. Ráadásul az utóbbi két dolgot alig pár nap különbséggel jelentették be...

Mindez történik abban a korban, amikor az Átkozott boszorkák meglepetéseket okoznak a mozikban, pedig ezt is egy olyan filmnek gondoltuk, amit soha senki nem kért már vagy 25 éve. A közönség azonban úgy tűnik megjelenik ezeknél a produkcióknál. Persze nem olyan szinten mint tették ezt pár éve a Top Gun: Maverick-nél (2022, globális bevétel: 1.503B), de azért Az ördög Pradát visel 2 sem panaszkodhat (2026, globális bevétele: 693M). De vajon a közönségnek tényleg ezekre az ismert címekre, sequelekre és remakekre ra van szüksége vagy csak szimplán ezekből képesek jó filmeket készíteni? Mi számít inkább, a film minősége vagy az, hogy jó legyen?

Működhet-e egy 1968-ban indult franchise, melynek legutóbbi adaptációja csak alig röpke 6 éve került le a képernyőkről? Vajon lehet-e relevanciája ennek 2028 után? Mit tudhat egy 1965-ös komédia sorozat, aminek társalkotója a legendás Mel Brooks volt, ami felkeltette az érdeklődését napjaink egyik legsikeresebb stand up komikusának?

Vajon Ha 2008-ban Steve Carrell és Anne Hathaway főszereplésével csak 230 milliót tudott a 80 milliós büdzséje mellé pakolni vajon 20 évvel később mire lehet képes egy ilyen komédia, amikor a komédiák alapból szenvednek a moziban?

Kell-e ezeket modernizálni, vagy jobban működnek a saját korszakukban és ez jelentheti a sikert a Miami Vice esetében? Mert vannak procedúrálok és történetek, amik kiragadva a saját időkapszulájukból akkor sem működnek, ha modernizálják őket. Vagy legalábbis furcsán gondolunk rájuk - mint Michael Mann rendezésében a 2006-os Colin Farrell és Jamie Foxx főszereplésével készült, modern korba helyezett film esetében, ami a 135 millió körüli büdzséje ellenére globálisan csak 163 millió dollárt keresett a gyártó Universalnak)

Te mennyire vagy nyitott ezekre a veterán franchise-okra, és szerinted milyen esélyeik lehetnek?

Mai adásunkban nincs hiány sem a moziipar körüli drámákból, sem a képernyős zúzásokból. Megnézzük, hogyan került ki "véletlenül" A Zendülés a Prime-ra még a mozis premier előtt, elemzzük a streamer-rekordokat döngető Az univerzum védelmezőit (és közben meg is vitatjuk, hogy a siker az siker-e vagy a bukás az bukás), és górcső alá vesszük a modern nézők viszonyát a klasszikus franchise-okhoz, ami mostanság úgyis nagyon foglalkoztat bennünket.

A címlapon pedig az egyik kedvenc hősünk vár, Reacher! A 4. évad első feléről beszélgetünk, a jóról és a kevésbé működő elemeiről.

Végül pedig kibeszéljük a Hannah Waddingham és Octavia Spencer főszereplésével készült Tűzön-vizen át első szezonját! Figyelem, helyenként spoilereket is tartalmazhat!

A mai adásban:

00:00-05:53

Mit láttunk legutóbb, ami mély nyomot hagyott bennünk

05:54-21:40

A Zendülés véletlenül kikerült a Prime-ra még a mozis debütálása előtt

21:41-26:48

Akcióhős kerestetik

26:49-31:48

Tarolt Az univerzum védelmezői streamingen - Mi számít sikernek 2026-ban?

31:49-38:11

Mennyire érdekli a modern nézőt a klasszikus IP-k?

38:12-1:12:48

Címlapsztori: Reacher 4x01-04.

1:12:48-1:44:02

Kibeszélő

Tüzön-vizen át (Ride or die - 1. évad)

Tom King (Supergirl: A holnap hősnője, Mister Miracle) legújabb 6 részes története a Dark Horse-tól érkezik és a '90-es évek pokolian népszerű sitcom sztárjainak utóéletéről szól, rengeteg flashbackkel a csúcsról. Ám ez önmagában még kevés lenne egy Tom King sztorihoz, így az egyiküknek értelemszerűen meg kell halnia...

Minden egy temetésen kezdődik, a hallott narrálásával folytatódik, majd az esethez vezető út és a kapcsolatok feltérképezésével zárul. A keretes szerkezet és Tim gondolatai mind közrejátszanak abban, hogy egy szerethető, mégis kellően komolyan vehető első számot vehessünk a kezünkbe. Viszont az első füzet minden tekintetében csak előkészíti a történetet, felvázolja azokat a dolgokat, amikkel feltétlenül képben kell lennünk, hogy törődni akarjunk a karakterekkel és érdekeljen a történet.

Gabriel Hernández Walta rajzai nagyon kifejezőek, remekül kapja el a hangulatot, a gesztusokat és az apró csetlő-botló jeleket is elképesztő ügyességgel rejti el. Bár stílusa nem annyira az én világom, mégis végig magával tudott ragadni, hisz klasszikus képregényes stílusban készült.

Tom King nagyszerű író mindaddig, amíg nem egy végeláthatatlan sorozatot kell írnia. A 6 füzet számára a tökéletes pont, amiben kitudja élni magát. De vajon tud-e annyira élvezetesen írni, hogy minden hónapban visszacsábítsa az olvasót vagy ez a történet sokkal jobban fog működni akkor, ha egyben olvasod el, mint egy graphic novelt?

A legfőbb kérdés az, hogy a #Jóbarátok rajongói számára ez egy kötelező olvasmánnyá fog-e tudni válni vagy inkább kerüljék el nagy vonalakban, ha nem akarják látni kedvencük gyilkossági ügyének felgöngyölítését?

"A Marvel képregények olyanok, mint a szappanopera" - nyilatkozta Frank Miller egyszer. Téved vagy igaza van?

Bizonyos értelemben mindkettő. A szappanoperának van egy klasszikus értelmezése, amihez negatív jelzőt társítunk, pedig mögött a koncepció valójában zseniális. Arról szól, hogy időt akarunk tölteni a karakterekkel, megakarjuk ismerni a világukat és az életük részévé szeretnénk válni. Pont mint egy jó tévésorozat esetében.

Ám a XXI. században a képregény mintha kezdené elveszíteni ezen értékét és egyre inkább egy mozi pitchként szeretne tetszelegni, amivel egyszerre akarja Hollywoodot táplálni és a kötetfalókat. Van még funkciója a havi füzeteknek vagy azok teljesen elveszítették létjogosultságukat?

Reggel azzal a kérdéssel ébredtem fel: Melyik a XXI. század legjobb történetmesélő médiuma? Hogyan jutottunk el idáig, az emberiség történelme során milyen fejlődéseken ment át, és azok hogyan változtatták meg a történetekhez való viszonyunkat?

Mert hatalmas utat jártunk be a kezdetektől, de a képregény (és annak ősei) mindvégig elkísértek bennünket ezen az úton. Mégsem volt a történetelemnek egyetlen olyan pontja sem, amikor ez lett volna a legmeghatározóbb történetmesélési médium. Hogyan tudta a képregény elkerülni több ezer év alatt, hogy a legfontosabb médiummá váljon?

Valószínűleg sokat számít(ott) az is, hogy a képregény hosszú időn keresztül kapott egy erős gyerek-/ifjúsági címkét. Amivel önmagában nem lenne szabad, hogy bármi gond is legyen, de ha hozzávesszük a szappanopera-érzetű szuperhős korszakot, ami a teljes XX. századot meghatározta, miközben olyan erkölcsi tanulságokat sajátíthatunk el tőlük, amit csak nagyon kevés történettől... A válasz komplex, de úton vagyok oda, hogy megfejtsem.

Te szereted a képregényeket? És ha igen: azért, mert olvasni lehet őket, vagy azért, mert nézni?

Ezzel a kérdéssel indítanám a mai közös gondolkodásunkat. Kíváncsi lennék arra, ki-mit gondol, miben más egy regény nyújtotta élmény vagy akár egy filmmé, mint amit a képregény nyújt. Miért kötődünk ehhez a médiumhoz másképp, miért félnek tőle sokan, és miért van az, hogy aki esélyt ad neki, az simán képes arra, hogy elmerülhessen benne.

A képregény sokkal több, mint képek és szöveg, és ezt te is tudod. Ugyanakkor a képregény igényli a teljes figyelmed, a fantáziád és minden mást, amit egyik másik médium sem tesz.

Ma képregényíróként jelentkezik be Ákos. Írtunk több tíz oldalas történetet az idei antológiánkba, és némelyikhez nagyon alaposan kidolgoztuk a világot. Na de mennyi fér be tényleg a képregénybe anélkül, hogy elvenné valamitől a teret? Mert 10 oldal nem sok mindenre elegendő tér. Hogyan kell elosztani a karaktereket, a történetet és a világépítést ilyen kevés térben úgy, hogy mellette még a rajzolónak is lehetősége legyen tündökölni is egy kicsit.

Ezekre a kérdésekre kerestem ma a választ.

Eljött az ideje, hogy kibeszéljük a LÁMPÁSOK második és harmadik epizódját. Ebben a bő másfél órában teljes figyelmet szentelünk a sorozat következő két epizódjának és minden fontosabb pontját, pillanatát megemlítjük, elméleteket gyártunk és viselkedéseket elemzünk. Végig gondoljuk mennyire cselekedtek jól John Stewart szülei, mit jelenthet Earl, hogyan vált azzá Hal Jordan, aminek megismertük. És még sok minden mást is érintünk, ami mellett nem lehet elmenni szó nélkül.

00:00-51:09-

2. rész kibeszélő

51:10-1:32:28

3. rész kibeszélő

Minden képregényolvasó útja más és más. A sokszínűség az, amit a legjobban szeretünk ebben a médiumban. De vajon mikor, hogyan és mivel lehet túllépni a szuperhősök okozta zajon és tumultuson? Milyen más utak vannak, és hogyan lehet felfedezni őket? Ezekre a kérdésekre keresem ma a válaszokat.