Azzal kezdünk, ami sokakat érintett. Október 20-án reggel akadozott a Revolut, és a Reuters szerint a háttérben a Google Cloud londoni régiójának hibája állt. Elég egyetlen felhőszolgáltató hibája, és már nem tudsz fizetni a boltban. Utána jön egy még kellemetlenebb sztori: a WSplinter nevű sebezhetőség routerek százmillióit érinti a TP-Linktől a Ciscóig. Mivel sok gyártó már a pár éves eszközeihez sem ad frissítést, rengeteg készülék valószínűleg végleg védtelen marad.
A gamer blokkban kiderül, hogy a Microsoft novembertől időkeretet vezet be az Xbox Cloud Gamingnél, cserébe Game Pass nélkül is ki lehet próbálni. A pletykák szerint a következő Xbox, a Project Helix akár 1200–1800 dollárba is kerülhet, ha a Microsoft nem támogatja a hardver árát. Akkor ez még konzol, vagy már inkább prémium PC?
Aztán jön egy DIY-trend, ami nagyon a mi asztalunk. Vannak, akik a lassú, reklámokkal teli okostévé-menüt egy AI-jal (Claude-dal) megírt saját kezdőlapra cserélik, a tévét pedig elzárják a gyártó szervereitől. Közben a Redditen többen arról panaszkodnak, hogy a Claude nem szívesen segít a tévék szoftverének visszafejtésében. Szándékos tiltás vagy túlbuzgó biztonsági szűrő? Egyelőre senki sem tudja biztosan.
A Starlink kétszer is előkerül. Ukrajna a Nokiával és az ICEYE-jal saját műholdas hálózatot épít, hogy a kommunikációja ne egyetlen magáncég döntésén múljon. Az easyJet pedig 2027-től Starlink-wifit szerel a gépeire. A végén átbeszéljük az Apple-frontot (iPad mini, iMac, MacBook Pro), és megnézünk egy kiszivárgott Geekbench-eredményt, ami szerint a Samsung Exynos 2700 ezúttal tényleg odaverhet a Snapdragonnak.