Harcsa Veronika - emberi válasz a mesterséges intelligencia kihívásairaJaj, a világ! podcast. Magyar zenészek érvényesülése a nemzetközi piacon – beszélgetések életutakról, stratégiákról a külföldön sikeres zenészekkel. A külföldi siker útja és ára. Biljarszki Emil hosszú zenei, rádiós, újságírói és zeneipari karrierje során megismert zenei pályákat, életutakat mutat be ebben a podcast sorozatban. Húsz év telt el azóta, hogy egy fiatal magyar énekesnő váratlanul a japán slágerlisták élére ugrott. Harcsa Veronika azóta bejárta a világot, és most, bár hivatalosan még főállású anya, újra teljes erővel dolgozik: ismét aktívan koncertezik, tanul és kísérletezik. Mindennapjai ma egyszerre szólnak a kenyérsütés művészetéről, az online pszichológiáról, a gyerekek játékos „halandzsa-nyelvének” énektechnikai felismeréseiről és arról, hogyan figyel kifelé a zeneterápiában egy olyan művész, aki a színpadon hagyományosan befelé összpontosít. Veronika szerint velünk született zenei affinitásunk egyre kevésbé része a mindennapoknak – éppen ezért fontos a közönséget újra bevonni a hangadás élményébe. Ezt szolgálják azok a projektek is, amelyek az utóbbi években komoly nemzetközi érdeklődést hoztak számára: a Debussy Now és Schubert Now programok nem a „klasszikus diszkóverziók” világa, hanem alternatív arcot mutatnak nagy zeneszerzők műveinek. „Bennünk él a vágy, hogy megkeressük ezeknek a daloknak más arcait is. Ehhez bátor közönség is kell” – mondja. A kísérletezésből bőven akad: a gregorián ének improvizációval vegyítve, a berlini havi koncertek helyi zenészekkel – afféle zenei hídépítés külföldi művészekkel. Eközben komoly szakmai visszhangot hozott számára több rangos nemzetközi showcase fesztivál is. Pályája immár két évtizedes: első lemeze 20 éve jelent meg, és rögtön Japánban lett siker. „Itthon úgy ismertek meg, hogy az MTI kiadta: van egy magyar énekes, aki listavezető lett Japánban” – idézi fel. A fejlődést ma is ugyanolyan komolyan veszi: mesterképzését a brüsszeli Királyi Konzervatóriumban végezte, és jelenleg is jár énekórára. „Úgy érzem magam, mint egy cukrászdában, ahol előttem van több tucat gyönyörű sütemény, és mindet meg akarom kóstolni. A zenébe azonban nem lehet csak úgy belekóstolni, el kell mélyülni benne” – mondja.