Petrikovics József a magyar salakmotorsport aranykorszakának kiemelkedő alakja. A nyíregyházi vaspapucsos pályafutása során bajnoki címet szerzett, mégis úgy tartják számon, mint az „ezüstmotorost”, hiszen hatszor állhatott a dobogó második fokára. Az egyéni világbajnokságon szintén féltucatszor jutott a kontinentális fináléba, 1989-ben a müncheni vébédöntőben tartalék volt. Petrikovics 1984-ben, az angliai King’s Lynnben a junior világbajnoki döntőben elért 5. helyezése azóta is a legjobb magyar eredmény. Podcastunkban mesélt többek között a nyíregyházi salakmotorozás kezdetéről, ami szinte egybeesett a karrierje indulásával, beszélt arról, hogyan élte meg, hogy ő lett az „ezüstmotoros”, miként vált a nyírségi salakosok keresztapjává, illetve miért lett Fudzi, illetve Rosco a beceneve. Emellett az is kiderült, mi miatt hagyott fel a versenyzéssel 30 évesen, valamint elárulta, miért érzi magát nagyon szerencsés embernek.