Pauer Krisztina vagyok a Lélek Koffein Blog alapítója, írója. 2016-ban megálmodtam magamnak egy víziót azzal kapcsolatosan, hogy hogyan és miként szeretnék segíteni az embereknek. A blogom napról-napra egyre népszerűbbé vált és hosszú események sorozata után úgy döntöttem más platformon is megszeretném szólítani az olvasóimat. Szószólója szeretnék lenni az önfejlesztésnek, hiszem, hogy a tanulás, önmagunk folyamatos fejlesztése a legrosszabb helyzetből is képes kihúzni minket.Inspirációt éreztem magamban, hogy egyfajta utat tudjak mutatni olyan elakadt lelkű nőtársaimnak, akik egy-egy életválságuk/ krízisük/ élethelyzetük után nem tudják hova is fordulhatnak.Több platformon szeretném hirdetni a pszichológia, a coaching, a lélektan, a mentális egészség karbantartásának varázslatos erejét.Minden héten hétfő reggel várunk benneteket egy meghívott vendégemmel. Olyan inspiráló nőkkel fogok beszélgetni, akik segíteni tudnak az önismereti utunk megtalálásában. Olvasd a blogom!Hallgasd a Podcastem!Törődj magaddal!Törödj a lelkeddel!Találd meg magad!Várlak benneteket!
Hogyan támogat önmagad mélyebb megismerésében Bali?
Az önismereti állomások és utazások egyik főszereplője a Bali-élmény. Júliusban egy exkluzív és zártkörű élő podcast felvétel keretén belül, csodás emberek társaságában kapcsolódtunk Forray Nikivel és Mester Tamással, a Bali ihlette Santai Home&Living-ben. Beszélgettünk spiritualitásról, önismeretről, Baliról, meditációról, tudatosságról, jelenlétről. Mindhármunk életében hangsúlyosan jelen vannak ezek a témák, a mindennapjaink részét képezik, olyan ez mint a levegővétel. Más-más nézőpontból, mégis egyazon a lényeg és az üzenet.
Hogyan tudod megtalálni és megélni önmagad belső és igaz valóját, vállalva a feladást, áramlani az élettel és a lehetőségekkel, amiket az élet elénk helyez.
Nagyon erős és mély tartalom lett, szívünk-lelkünk benne.
Hallgassáták nagy-nagy szeretettel, nyitottsággal a legfrissebb podcast adást.
Ölellek benneteket,
Pauer Kriszta
Linkek:
https://www.facebook.com/lelekkoffein
https://www.instagram.com/lelekkoffein/
Gyártó: Showcast Media
Technikai háttér: Just Now Productions
Az adást támogatta a Santai Home&Living
Soul & Green - Életünk a tudatosság útján
Tudatosság a lelkünkben, tudatosság az életünkben. A Soul & Green edukációs rendezvénysorozatunk, célja, hogy apró és tudatos lépéseken keresztül kialakítsuk életünkben a környezet- és klímatudatossághoz kapcsolódó szokásokat, emellett a belső fejlődésre is nagy hangsúlyt helyezünk, hogy a mindfulness útján megtanuljuk értékelni és megélni mindazt, amink van.
Június 4-én indítottuk útjára az eseményt egy élő interaktív podcast felvétellel, a város felett, a Filozófusok kertjében, csodálatos nők társaságában piknikezve. Kimmel Hajnalkával, a Mindent Értetek! Környezetvédelmi és Klímaadaptációs Közösség és Blog megálmodójával és Musch Rozinával a tudatos minimalizmusról beszélgettünk. Arról, mit tehetünk saját magunk a közvetlen környezetünkben annak érdekében, hogy csökkentsük az ökológiai lábnyomunkat és kordában tarthassuk a túlfogyasztást. Hogyan tudunk jelen lenni úgy az életünkben, hogy értjük és tudjuk, mely dolgokra van ráhatásunk és mely dolgokra nincs, felelősséget vállalva tetteinkért, döntéseinkért.
Nagyon erős és mély tartalom lett, szívünk-lelkünk benne.
Hallgassátok nagy-nagy szeretettel, nyitottsággal a legfrissebb podcast adást.
Ölellek benneteket,
Pauer Kriszta
Linkek:
https://www.facebook.com/lelekkoffein
https://www.instagram.com/lelekkoffein/
Gyártó: Showcast Media
Technikai háttér: Just Now Productions
Az adásokat támogatta a The Body Shop, a Carmex és az O.B.
Hogyan éljük le egy lélek mellett az életünket?
Csatos Erika és Csatos János a vendégeim. Nő és férfi. Két lélek, egy szív - egy csodálatos házaspár, akik már 36 éve házasok. Tizenéves korukban pillantották meg egymást egy esküvőn, ahová egyikük sem akart elmenni, mégis sorsfordító volt az életükben ez a találkozás. Vallják: egymásnak teremtette őket a sors.
Társak, szülők, nagyszülők, üzlettársak. Az Álomjövő Pénzügyi Tanácsadó Irodát 22 éve alapították, azóta szinte az egész ország ismeri őket, munkásságukat.
Mi a titkuk? Hogyan és mitől tudnak jól működni a különböző élethelyzetekben ennyi éven át?
Egy biztos! Mint minden kapcsolat, minden társulás, a házasság is hosszútávú munkát és energia befektetést igényel. Szóljon az önmagunkról és a társunkról egyaránt.
Hallgassátok nagy-nagy szeretettel, nyitottsággal a legfrissebb podcast adást.
Ölellek benneteket,
Pauer Kriszta
Linkek:
https://www.facebook.com/lelekkoffein
https://www.instagram.com/lelekkoffein/
Gyártó: Showcast Media
Technikai háttér: Just Now Productions
Az adásokat támogatta a The Body Shop.
Ki áll a márka mögött? - The Body Shop
Fontos podcast beszélgetés és egyben hihetetlen nagy mérföldkő számomra a mai. Egy évvel ezelőtt állt mellém a The Body Shop csapata. Ők az első márka, amely hitt a Lélek Koffein erejében, missziójában, üzenetében. Bennem. Ennek az évfordulónak az aprópójából a brand hazai tulajdonosával, Banga Ildikóval beszélgettem. Szerettem volna megmutatni nektek, hogyan is kapcsolódunk mi egymáshoz a lélek útján.
Ildikóval érintettük a saját önismereti útjának alakulását, fejlődését, a nő-anya-társ-vállalatvezető szerepek közötti egyensúly kialakítását és fenntartását. Beszéltünk mélységekről, kihívásokról, megküzdési stratégiáról és megismerhetitek, hogyan tudott a mélységekből is felállni és egy hihetetlen erős, országos brandet építeni.
Inspiráló és igazán motiváló, mély beszélgetés született.
Hallgassátok nagy-nagy szeretettel, nyitottsággal a legfrissebb podcast adást.
Ölellek benneteket,
Pauer Kriszta
Linkek:
https://www.facebook.com/lelekkoffein
https://www.instagram.com/lelekkoffein/
A megoldás kulcsa most is a kezedben van. Látod?
Igen! A hosszú élet és a titkok szelencéjének kulcsa most is a kezedben van. Hiszen a hosszú és minőségi élet megélése a mindennapi, tudatos döntéseink sorozata.
Vendégem Szente Mónika longevity kutató, aki eszméletlen érdekes és gyakorlatias tippeket, praktikákat oszt meg velünk arra vonatkozóan, hogyan tarthatjuk hosszútávon fitten a testünket, elménket és lelkünket.
Nincs új a nap alatt. A tudatos jelenlét, a tudatos figyelem, a mindennapi szokások beépítése és a flow & slow life életmód kialakítása mindenki számára elérhető, már MOST! apró lépésekkel, napról napra.
Tudjátok, hogy a mindennapjaimban mennyire fontosak a szokások - a reggeli rituálék, a meditáció, a gondolataim formába öntése, a hála gyakorlása, a minőségi kapcsolatok ápolása, a testmozgás. Napról napra építem magam én is.
És igen, ér néha megállni, összeomlani, pihenni és összegezni, hogy jó irányba haladunk-e.
A lényeg, hogy legyünk mozgásban, áramoljunk a mindannapi élettel, a létezéssel.
Hallgassátok nagy-nagy szeretettel, nyitottsággal a legfrissebb podcast adást.
Ölellek benneteket,
Pauer Kriszta
Linkek:
https://www.facebook.com/lelekkoffein
https://www.instagram.com/lelekkoffein/
Gyártó: Showcast Media
Technikai háttér: Just Now Productions
Az adásokat támogatta a The Body Shop.
Az élet választásokból áll!
A mostani adásban Hézső Barbarával, az egyik civil hallgatómmal beszélgettem, aki a Lélek Koffein közösségének is tagja. Végzettségét tekintve óvodapedagógus, tanító és reklám- marketing manager, bár ezek közül egyiket sem gyakorolja a szó szoros értelmében, ám mégis. A férjével közösen egy kislányt nevelnek, oktatással és barkács workshopok szervezésével foglalkoznak, ahol Barbi aktívan gyakorolja a pedagógia minden mozzanatát és rajta múlik az is, hogy a marketing hatására jönnek-e a résztvevők.
Sokan ismerjük és gyakoroljuk a szerepek halmozását. Ismerem én is az érzést, amikor egyszerre vagyok kommunikációs szakember, coach, tréner, író, anya, társ és még mi minden… :)
Ahogy én, Barbi is hiszi, hogy mindenki a maga sorsáért felel, azaz ha valamit eltervezel, és megteszel érte mindent, akkor eléred azt. Hisszük, hogy a gondolatnak teremtő ereje van, és igenis be tudod magadnak vonzani a jót. Bármikor, bárhonnan fel lehet állni, csak akarni kell.
Drágáim, kéthavonta lesznek hasonló beszélgetések, inspiráljon titeket Barbi története.
Hallgassátok nagy-nagy szeretettel, nyitottsággal.
Ölellek benneteket,
Pauer Kriszta
Linkek:
https://www.facebook.com/lelekkoffein
https://www.instagram.com/lelekkoffein/
Gyártó: Showcast Media
Technikai háttér: Just Now Productions
Az adásokat támogatta a The Body Shop.
🍭🍬🍫Boldog gyereknapot!🍬🍭🍫
Nagyon különleges és ritka pillanatokat örökítettem meg ezzel az epizóddal. Mivel ez az én saját csatornám, és számtalan csodás ember hallgat, a kislányom kitalálta, hogy mi lenne, ha a gyereknapi adásban ő beszélgetne velem.
Őszinte leszek veletek először hirtelen megijedtem, mert ahogy látjátok is, nagyon nagyon nagyon ritkán mutatok róla esetleg fotót, nem publikálom a közösségi felületeken. Amit ki is teszek védem-óvom, hogy az arcát teljesen ne tegyem ki.
Viszont ismerem a lányomat és néha bölcsebb, mint némely’ felnőtt, így úgy döntöttem, felvesszük egy beszélgetésünket! :)
Egy cukiságot hoztam nektek tiszta energiákkal, gyermeki-léttel, örömmel, őszinteséggel. Bízom benne tudtok belőle mosolyt és sok sok erőt meríteni.
Az utolsó gondolatában minden benne van, majd hallani fogjátok: "...legyetek jók..."
Fogadjátok szeretettel. 🤍🌸
Nőiségünk, szexualitásunk megélése
Oláh Barbarával, a Sacred Garden alapítójával kifejezetten tabudöngető témáról beszélgettem, ez pedig nem más, mint a SZEX! Azon is túl a női szexualitás, a női gyönyör és örömszerzés, az orgazmus, konkrétan az orgazmikus élet, önmagunk és a testünk megismerése, elfogadása, megélése és felvállalása.
Meglehet arcipirító és megrendítő, de erről beszélni kell! Lehet róla beszélni!
Egy fontos üzenet: “Mi emberek szexből születünk. A szex egyenlő az élettel. A szexuális energia, életenergia.” Az élethez tehát elengedhetetlen a szex. És a szex lehet jó, okozhat élvezetet és örömet. Tanulható és fejleszthető, ahogy a testünkkel és lelkünkkel való kapcsolatunk is.
Barbi küldetése megmutatni az embereknek, milyen az életet orgazmikusan élni. Célja, minél több nőhöz eljutni és megosztani velük, az őserőnk abban rejlik, hogyan kapcsolódunk a jóninkkal*.
*A "jóni" elnevezés a szanszkrit nyelvből származik, jelentése magába foglalja a teljes női nemi apparátust, a vulva külső részeitől kezdve a vagináig, méhig és petefészkekig.
Hallgassátok nagy-nagy szeretettel, nyitottsággal.
Ölellek benneteket,
Pauer Kriszta
Linkek:
https://www.facebook.com/lelekkoffein
Láthatatlan sebek - Anyák napi különkiadás
Szülői minták, a gyermek egészséges fejlődése, mérgező szülők… nagyon nehéz és tabudöntögető témák.
Sebek és traumák, melyeket azok az emberek okoznak, akik felé a bizalmunk és kötődésünk sejtszinten van kódolva. A gyermeki agy még blokkolja az árulás tényét, mert nem tudja feldolgozni azt. De milyen hatással vannak a traumák későbbi felnőtt létünkre, önelfogadásunkra, önbizalmunkra, társas és párkapcsolati működésünkre? Mit tehetünk a gyógyulásunk érdekében?
Én személyesen is érintett vagyok, így sokat olvasok és informálódok a témában. A környezetemben szintén sokaknak van feldolgozandójuk az anya és apasebekkel.
Anyák napja alkalmából ezért úgy éreztem, most egy érzékenyebb témát szeretnék ériteni és 2 év után ismét prof. Bagdy Emőke klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, szupervízor, a pszichológiatudomány kandidátusával beszélgettem.
Bízom benne, számotokra is legalább annyit ad majd ez a beszélgetés, mint nekem.
Szívem benne. Hallgassátok nagy-nagy szeretettel.
Ölellek benneteket,
Pauer Kriszta
Linkek:
https://www.facebook.com/lelekkoffein
https://www.instagram.com/lelekkoffein/
Gyártó: Showcast Media
Technikai háttér: Just Now Productions
Az adásokat támogatta a The Body Shop.
Szakmai és önismereti építkezés lépésről lépésre
A Húsvét előtti élő interaktív podcast felvétel eseményén Szabados Ági, az RTL Reggeli műsorvezetője, a Nincs időm olvasni kihívás alapítója és a Libertine Könyvesbolt tulajdonosa volt a vendégünk. Beszélgettünk Ági saját önismereti útjáról, hogyan talált rá önmagára, hogyan helyeződött át életének fókusza a híradózásból és a kereskedelmi médiából a saját vállalkozására. Szóba került, milyen nehézségekkel küzd a mindennapokban, milyen önfejlesztési módszereket használ, hogyan és miként töltődik, a nőisége, az egyéni elakadásai, mélységei és emelkedései. Hallgassátok nagy-nagy szeretettel.
Ölellek benneteket,
Pauer Kriszta
Linkek:
https://www.facebook.com/lelekkoffein
https://www.instagram.com/lelekkoffein/
Gyártó: Showcast Media
Technikai háttér: Just Now Productions
Az adásokat támogatta a The Body Shop.