Tizenhárom éves voltam, amikor 2002-ben Kertész Imre Sorstalanság című regénye elnyerte az irodalmi Nobel-díjat. Egyre gyarapodtak az okok, ami miatt nem olvastam el a regényt. Nem elég, hogy kötelező olvasmány, a témája már a fülszöveg alapján is nehéz és borzongató, ráadásul Nobel-díjat nyert, ami azt bizonyítja, hogy a legnagyobb művek egyike, amit én kamaszként biztosan nem fogok tudni befogadni. 

Pár hónapja olvastam el, rögtön utána pedig beszereztem az összes, a piacon elérhető Kertész írást. Morcsányi Géza egyike azoknak, aki mind a szerzőt, mind a szöveget a legjobban ismeri, aki a Magvető Kiadóhoz szerződtette, majd a Nobel-díjig kísérte Kertészt. Vele beszélgettem a Sorstalanságról.