Ezzel lezárul egy korszak. Ugyan a sorozatnak itt nincsen vége, azonban a kisregény formátumot Wells ezután el fogja hagyni, így nemcsak egy formai, hanem egy logikai fordulóponthoz érkeztünk. Szóval emiatt nem csak a Kilépési Stratégiát, nem az egész eddigi szériát górcső alá vettem. Nem mondom, elég nehéz helyzetben volt ez a könyv, mert volt rendesen elvarratlan szál, szóval a kérdés jogosan merül fel az olvasóban, hogy végül minden válasz meg fogunk kapni?

Egyszerre rendkívül hálás és egyszerre rendkívül nehéz beszélni Robert Jordan grandiózus fantasy sorozatának, Az Idő Kerekének nyitókötetéről beszélni. Hálás dolog, mert rengeteg mindenről lehet beszélni: a remek világépítéséről, a különös mágiarendszeréről, a kidolgozott történelméről vagy a csodásan megalkotott karakterekről. Csakhogy a gond itt kezdődik, mert bármennyit is beszélek róluk, valójában csak a felszínt kapargatom miközben igyekszek nem felbukni a lában előtt százával heverő spoilerekben. Egy dolog viszont messziről látszik, hogy mennyire kiválóan és alaposan át van gondolva ez a világ és ezt profin szervírozza a szerző az olvasónak.

Itt a tavasz, itt az idő egy kis borzongásnak. Nagyon vártam már a Dead River lezáró epizódját, ezért ahogy megjelent, azonnal rá is vetettem magam. Nagyon kíváncsi voltam rá, hogy mi is fog végül kisülni az egészből és hogy valójában merre is szeretne menni ez a sorozat. Illetve az is nagy talány volt számomra, hogy Jack Ketchum miért vont be egy másik szerzőt ennek a könyvek a megírásába. Szóval volt minek a végére járni.

Háborús műfajban alkotni, nem könnyű dolog. Annyi mindent megírtak már és annyi irányból meg lehet közelíteni, de az évek során rengeteg ilyen alkotás született, szóval friss vagy újszerűt letenni az asztalra nem egy egyszerű feladat. Vagy mégsem? És a Trónok Harcát valaha be fogja fejezni G. R. R. Martin? Node, hogy fér meg ez a két kérdés egy adáson belül? A választ a mostani adásban fogod megtalálni.

Valamiért az "űrtöröttség" témaköre nagyon erősen jelen volt a kilencvenes éves vége és a kétezres évek közepéig a filmiparban. Aztán valahogy mintha kikopott volna a köztudatból és nem nagyon készülnek ilyen alkotások. Azonban szerencsére itt van nekünk A Marsi, ami kicsit erre az érára szeretne reflektálni, mégis modernebb formában tálalja ezt a olvasóknak. De azért vannak olyan dolgok, amikkel érdemes tisztában lenni mielőtt nekivág valaki ennek a könyvnek.

Kicsit bajban vagyok, mert nagyon szeretem a fantasyt, de van egy olyan berögződött elképzelésem, hogy az csakis kardos-pajzsos-boszorkányos időszakban játszódhat. Persze, mindig újra és újra rá kell döbbennem, hogy a nyitottság csodákra képes és az is egy szörnyű felismerés, hogy az urban fantasyt mennyire szeretem , ami rend szerint eltér a fent említett settingtől.

Szóval ismét sutba vágtam az előítéleteimet és rávetettem magam egy jó kis puskaporos fantasyre.

Haladunk a végkifejlet felé, de mielőtt még rákanyarodnánk a fináléra, jöjjön egy kis féktelen akció. És egy kis... akció... ja... és az akciót említettem már?Ebben az adásban kizárólag a Trójai Protokoll került terítékre, hiába egy kötetben jelent meg a lezáró epizóddal.

Nagyon szeretem a dark fantasyt. Nagyon szeretem a sci-fit. Mi van akkor ha összegyúrjuk a kettőt? Ez már komoly hívószó nálam. De akkor ezt a formulát öntsük nyakon a nekromanciával, szórjuk meg egy rakás krimi elemmel és ne hagyjuk ki a horrort sem. Nálam ez totál telitalálat. Szóval látatlanban is sejtettem, hogy be fog jönni a Lezárt Sír sorozat első része. De tényleg jól muzsikált?

Kimondottan szeretem a posztapokaliptikus könyveket, főleg azon aspektusa miatt, hogy nagyon erős karaktereket lehet bemutatni a világ utáni világban. Viszont az, hogy ez a sztori nyakon van öntve egy ismert mese elemeivel, kiváltja belőlem, az "ezt azonnal akarom" érzést. Piroska egy posztapokaliptikus világban? Ide nekem! Főleg annak fényében, hogy a 2009-es The Path című videójátékot a mai napig nem hevertem ki.

Az adásban említett The Path című videójáték előzetese:

https://www.youtube.com/watch?v=WEPSeFDM0Kg

Nehéz szívvel ugrottam neki, hiszen ez az Árnyjáró trilógia lezáró kötete. Azonban Drenai történetének ő csupán egy szelete. Összekaptam magam és nekiláttam. Hazudnék, ha azt mondanám nem voltak félelmeim, főként a lezárás kapcsán. Elvégre milyen befejezést kaphat egy (anti)hős?