Egyre többször mélyedek el a 2000-es évek nosztalgia mámorába és emiatt szeretem visszacsempészni időnként ezt az időszakot a szürke mindennapokba. És ennek egyik legjobb eszköze volt legutóbb Jim Bucher könyve és Harry Dresden karaktere. Vicces és mégis komoly, könnyed, de egyszerre szorongató. Különös hibrid. És mennyire működött?