Keresés Jelentkezés Digitális innovációnk Mi a podcast.hu?
Vissza

"Kitörtünk a buborékból végre" - Incze Kata, Rév Dániel és Donáth Péter a BIFF után

Vissza

"Kitörtünk a buborékból végre" - Incze Kata, Rév Dániel és Donáth Péter a BIFF után

Nov 06. | 90 perc

Televízió és film
00:00:00
/
01:30:37

Négy nappal a harmadik ⁠Budapest International Film Festivalt (BIFF)⁠ vége után ismét leültünk a fesztivál három szervezőjével, Donáth Péter művészeti vezetővel, Incze Kata program- és projektkoordinátorral és Rév Dániel programigazgatóval, hogy visszatekintsünk a rendezvény legemlékezetesebb pillanataira.

Melyik film okozta a legnagyobb meglepetést a nézőszámával, melyikre voltak a legkevesebben kíváncsiak, és melyik vetítés utáni beszélgetés kavarta fel leginkább a kedélyeket? Szóba kerültek a teltházas vetítések, a közönség váratlanul remek kérdései, a meglepetésfilm titkos előkészületei, a technikai malőrök, a befutófilm fogadtatása, a díjak, és az is, hogy úgy tűnik, a magyarok végre megtanultak nemzetközi filmfesztiválosat játszani.

Két cikk, amit említettünk:

Martini Noémi írása a Forever Your Maternal Animal című filmről

Gazda Albert riportja a BIFF-ről

Ezt az adást a Corvin mozi egyik tárgyalójában vettük fel november 5-én délután kettő és négy között. A minősége nem a legjobb, mert elfelejtettem a helyzetnek megfelelően átállítani a felvevőmet.

Készítette: Varga Ferenc

Zene: Hegyi Olivér

Jó szórakozást az adáshoz, és ha tetszik, kérlek⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠ ⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠támogasd a Filmklub podcastot a Patreonon⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠, egy dollár is nagy segítség! Ha a Patreon túl macerás, támogathatod a podcastot a PayPalon (⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠@ferencv1976⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠) vagy a Revoluton (⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠@ferenc7drh⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠) keresztül is. Nagyon köszönöm!

Tovább a podcast oldalára