Transzgenerációs történetek: élj, szeress, és dönts ahogy Neked jó! (vendég: Kerekes Valéria)
Aug 11. | 35 perc
Dr. Kádár Annamária & Vörös István
Oktatás
Önfejlesztés
Egészség és fitnesz
Mentális egészség
Gyerekek és család
Nevelés
Egy hét “pihi” után folytatódik a „csináljuk a fesztivált” – Neked, Veled sorozatunk, aminek részeként ezen a nyáron minden héten új epizóddal jelentkezünk. Ezúttal Kerekes Valériával mese-, mesélés-, és játékkutató, az ELTE Tanító- és Óvóképző karának oktatója vendégeskedik a marosvásárhelyi KULT Alternatív Kulturális Fesztiválon rögzített adásban. Generációkon átívelő történetekhez kapcsolódunk.
Arról már sokszor beszéltünk korábban, hogy a családi történetetek erőforrásként épülnek be saját életünk narratívájába – feltéve, hogy azok jó történetek, vagy jól mesélik, meséljük őket.
Ahogyan Anna és Valival közösen írt, Mesepszichológia a gyakorlatban című könyvében áll: “Az önbecsülés és a küzdőképesség megalapozása nem azt jelenti, hogy kipárnázzuk a világot gyermekünk körül, és mindent megteszünk, hogy elkerülje a negatív érzelmeket, hanem hogy segítünk ezeknek a megértésében, megélésében és a nehéz helyzetekkel való sikeres megküzdésben”.
Ilyesmire teszünk kísérletet ebben a beszélgetésben, amelynek egyik különlegessége, hogy vendégünk több mint két évtizede eltávozott nagymamája saját, szívszaggató történetét maga meséli el benne – az ő történetén át igyekszünk felfedni, mit is jelent a szerelem, odaadás, elkötelezettség, határhúzás, önbecsülés – nemzedékeken át.
Tarts velünk erre az izgalmas önismereti utazásra!
Ezt az epizódot a KULT közönsége előtt vettünk fel, fesztiválozz velünk!
Ha "hallgatnád még": ezt a részt extra tartalmakkal, és hosszabb terjedelemben hallgathatod meg a https://www.patreon.com/esboldoganeltek oldalon, ha "Hallgatnám még" fokozatú támogatónkká válsz!
Epizód adásideje: 33’40
”Patreon "Hallgatnám még" adásidő: 45’08”
ÉLETMESÉK címmel exkluzív sorozatot indítottunk 2023-ban, szintén kizárólag itt: https://www.patreon.com/esboldoganeltek
Tovább a podcast oldalára