Miért van az, hogy egy gyűjtő megvesz egy képregényt, amire hónapok óta vadászott, először majd kicsattan a bőréből, majd rövid időn belül már a következő hiányzó darabot keresi? Miért tud egyetlen üres hely a polcon jobban foglalkoztatni minket, mint az a száz kötet, amely már ott áll? És miért érezzük néha úgy, hogy nem mi választjuk ki a következő képregényt, hanem a befejezetlen gyűjtemény követeli tőlünk?

Ma egy kicsit megpróbálom felvázolni a gyűjtés mögött húzódó pszichológiai mechanizmusokat - már amennyire tudom. Nem vagyok pszichológus és nem is az a cél, hogy a gyűjtést valamiféle problémaként állítsam be vagy szakmai legyek, hanem hogy elgondolkozzunk azon, mi teszi ennyire vonzóvá, és miért olyan nehéz néha megállni.