A képregényes közösségekben könnyen kialakulhat az a benyomás, hogy az igazi rajongó gyűjtő is. De vajon ez tényleg így van? Mert egy rajongó alapesetben ismeri a sorozatokat, követi a megjelenéseket, a kronológiai sorrendeket is észben tartja, tudja, melyik kiadás milyen, és természetesnek veszi, hogy a kedvenceit megveszi, megtartja, rendszerezi. Valahol ez utóbbi nagyon sokat hozzá tud tenni a teljes élményhez.

Csakhogy az olvasás, a rajongás és a gyűjtés három különböző dolog.

Valaki olvashat sok képregényt anélkül, hogy egyetlen kötetet is meg akarna tartani. Más inkább könyvtárból kölcsönöz, digitálisan olvas, barátoktól kér kölcsön, vagy csak azokat a történeteket vásárolja meg, amelyekhez később visszatérne.

Ezek nem a rajongás alacsonyabb fokozatai. Egyszerűen más viszonyt jelentenek a történetekhez és a tárgyakhoz.

Ma azt próbálom a saját példámon keresztül megmutatnia, hogy a képregények szeretetéhez nem kötelező a birtoklási vágy. Nem kell gyűjtővé válni ahhoz, hogy olyan gyűjteményt vagy polcokat alakíts ki, amik boldoggá tesznek, és a teljességre való törekvés hiánya sem fog kevésbé elszánt képregényolvasóvá tenni.

Ez szerintem fontos különbség, különösen egy olyan kiadói és rendezvényszervezői háttérrel gondolva ezt, ahol a könyvvásárlás természetesen központi szerepet kap. Mégsem kell úgy tenni, mintha a vásárlás nem lenne fontos, de érdemes megérteni azokat is, akik szeretnek olvasni, csak nem akarnak gyűjteményt építeni.