Magyar nyelvű filmes műsor minden második héten, amelyben a popkultúra kötelezőit pótoljuk. Olyan híres, kultikus filmeket tekintünk meg, amelyeket életünkben először látunk. Minden évadban más és más tematikával jelentkezünk. A műsorvezetők Huszár András és Frivalszky-Mayer Péter.
A Vakfolt podcast szeptemberben kezdődő évadjában a műfaji filmekből válogatunk hiányzó láncszemeket. A szezon első adásának tárgya az 1954-es Johnny Guitar című westernfilm, amellyel rögtön egy igazi klasszikus zsánert látogatunk meg, de egyből szembe is megyünk a konvencióival. A Johnny Guitar már a maga korában is szokatlannak számított, különösen erős női karakterei és a hagyományos western-klisékkel való szembeszállása miatt. Adásunk vendége a Telex szerzője, Klág Dávid.
Az epizódban részletesen kitérünk a film "paradox" jellegére, megvizsgálva, hogyan bomlasztja fel a zsáner elvárásait, és hogyan használja a westernt egy mélyebb, drámai mondanivaló kereteként. Kitárgyaljuk a Joan Crawford által megformált Vienna és Emma közötti konfliktust, annak "queer olvasatát". Szó esik a film vizuális stílusáról, melodrámai megvételéről, expressionista elemeiről, és arról is, hogy a McCarthy-korszak hogyan befolyásolhatta a történetet, melynek a rendező Nicholas Ray, valamint a főszereplők, Sterling Hayden és Joan Crawford életútja is szerves részét képezi.
Ha tetszett az adásunk, támogass bennünket a Vakfolt Extrával! Csatlakozz a Facebook-csoportunkhoz is!
További linkek
A távol-keleti harcművészettel – azon belül is főként kung-fu filmekkel – foglalkozó blokkunk második fejezetében a hongkongi filmgyártás egyik legnagyobb sztárját, Jackie Chant vesszük elő, az 1994-es Részeges karatemester 2. (Drunken Master II.) című filmje kapcsán, amelyben a múlt heti adásunk alanyával, Wong Fei-Hunggal találkozhatunk ismét, más felfogásban.
Miben különbözik Jackie Chan és Jet Li interpretációja? Mely jellemvonásait domborítják ki a kínai Robin Hoodnak? És egész pontosan mitől olyan időtálló Jackie Chan művészete? A beszélgetés során kitárgyaljuk, hogyan viszonyulunk az akciósztár színészi képességeihez, pellengérre állítjuk Harvey Weinsteint, továbbá azt is megtudhatjátok, vajon James Cameron felveheti-e a versenyt Jackie Channel. Az adás második felében aztán kicsit elrugaszkodunk a tárgyalt filmtől, és tágabb kontextusban beszélgetünk arról, mikor működik számunkra egy akciójelenet.
Kitekintő
Jackie Chan egyik védjegyéből kiindulva ezen a héten olyan filmeket kerestünk, amelyekben a szereplők kreatív módon használnak fegyverként hétköznapi tárgyakat.
Linkek:
A The Magnificent Seven (A hét mesterlövész) című 1960-as filmmel zárjuk a 2016-os remake-blokkunkat. Érinteni fogjuk a Denzel Washington, Chris Pratt és Ethan Hawke főszereplésével készült Antoine Fuqua-filmet is idénről, de elsősorban a John Sturges által rendezett, Yul Brynner, Steve McQueen és James Coburn nevével fémjelzett eredetiről fogunk beszélni. (Igen, jól olvastad, "eredeti"! Az 1954-es Kuroszava-filmet, A hét szamurájt most direkt nem kevertük ebbe bele, mert a remake direktben a Sturges-film feldolgozása.)
Mi teszi olyan jól adaptálhatóvá a hét, különböző jellemű és különféle motivációktól vezérelt vérprofi küldetésének történetét? Mi a menőbb, Yul Brynner csillogó koponyája, James Coburn fürge lábtechnikája, Charles Bronson favágókezei, vagy Steve McQueen izgága grimaszai? Kiről is feledkeztünk meg? András komolyan veszi az intróban elhangzó szöveget, és bizonyítja, hogy valóban bármennyit képes beszélni a kedvenc filmjéről, de a reflektorfényért – avagy mikrofonért – való vetélkedés helyénvalónak tűnik egy olyan filmnél, melynek forgatásán egy rakás alfahím kakaskodott egymással. Szóba kerül még a sztárság egykor és ma, megbeszéljük, mely szereplő(k)re illik a "murder hobo" kifejezés, és adás végére az is kiderül, mi az az ikonikus aspektusa a filmnek, aminek szégyenteljes módon csak fél mondatot szenteltünk.
Linkek:
2016-os remake-blokkunkat a Ghostbusters (Szellemirtók) című vígjátékkal folytatjuk. Szót ejtünk a 2016-os remake-ről, de a fő témánk mindenesetre az 1984-es Ivan Reitman-film, a Bill Murray, Dan Aykroyd, Harold Ramis és Ernie Hudson alkotta csapattal, illetve mellékszerepben Sigourney Weaverrel és Rick Moranisszel.
Miért lehet, hogy akkora közönségkedvenc a Szellemirtók mindmáig is több generáció számára? Mennyire vicces az 1984-es Ghostbusters, és mennyire a 2016-os? Hogyan osztja le a szerepeket a négy szellemirtó között a két film forgatókönyve? A beszélgetés során András magára haragítja az összes Bill Murray-rajongót, Péter rangsorolja a nyolcvanas évek ikonikus fiktív kocsijait, összevetjük az eredeti és a remake effektjeit, és még Ray Parker Jr. életművére is kitekintünk.
Linkek:
Második évadunk első adásában Gene Wilderre emlékezünk: Mel Brooks 1974-es westernparódiájában a Blazing Saddles (magyarul Fényes nyergek) című filmben ő játszotta Waco Kidet, a legendás pisztolyhőst.
Milyen jelzőkkel lehet körülírni Mel Brooks tabudöntögető, harsány humorát? A Cleavon Little által játszott főszereplő, a 19. századi telepeseket fekete bőrszínével megbotránkoztató Bart sheriff mitől működik, mitől ő a film legizgalmasabb karaktere? Mennyi ideig tart, míg az idiótábbnál idiótább gegek felsorolásába csap át a podcast? Megvitatjuk, lehet-e ma is aktuális egy 1974-es westerkomédia, és elkészülhetne-e manapság egy ilyen vígjáték, méltatjuk Gene Wilder melankolikus visszafogottságát, és filmtörténeti mérföldkőnek kiáltunk ki egy csupa fingásból és böfögésből álló jelenetet. Vakfolt podcast is back, baby!
Linkek:
Első évadunk lezárása után, és a második évad megkezdése előtt még egy különleges epizóddal készültünk.
A múlt héten megszavaztattuk veletek, hogy négy jelöltünk közül melyik film érdemli meg leginkább, hogy újranézzük, és újra ítéletet mondjunk fölötte, miután első alkalommal nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Csupán egyetlen szavazattal, igen szoros versenyben, de végül a The Big Lebowski (A nagy Lebowski), vagyis a Coen-fivérek 1998-as komédiája nyerte meg a szavazást.
Sikerült-e az all-star gárdának (Jeff Bridges! John Goodman! Steve Buscemi! Julianne Moore! John Turturro!) megváltoztatnia András véleményét? Mivel érdemelte ki A nagy Lebowski a kultikus státuszát? Hol helyezkedik el ez a film a Coen-filmográfiában? Van-e, lehet-e egy ennyire szétcsúszott filmnek bármi mondanivalója? A film kapcsán beszélgetünk arról, hogy szeretik-e a Coen testvérek a szereplőiket, vagy inkább lenézik, megpróbáljuk megfejteni, miért ugrottak át egy évtizedet a filmjeikben a huszadik századból, és rátapintunk a rendezőpáros egy saját vakfoltjára, avagy: mi a fene a helyzet azzal, hogy túlnyomórészt fehér embereket szerepeltetnek?
Linkek:
Újabb műfajjal próbálkozunk a Vakfolt podcastban ezen a héten: a Possession (Megszállottság) nyitja meg az 1980-as évek (test)horrorait feldolgozó blokkunkat. Ismételten három filmet veszünk szemügyre, amelyek közül időrendben az első az 1981-es kultmozi Andrzej Żuławski rendezésében. Főszerepben a Cannes-ban César-díjjal jutalmazott Isabelle Adjani és a megdöbbentően fiatal Sam Neill, a középpontban pedig a berlini fal boldogabbik oldalán lejátszódó viharos válástörténet.
Lélektani vagy testhorror inkább ez a film? Ki a valódi megszállottja a filmnek, a szörnyeteggel félrelépő Anna, a megcsalás tudatába apránként beletébolyodó férje, Mark, vagy a vízióját mániákus elszántsággal vászonra álmodó rendező, Andrzej Żuławski? Vajon mennyi ideig tartott, mire a stáb felépült ebből a forgatásból? Oké, hogy a kevesebb néha több, de vajon a rengeteg is lehet néha több? András és Péter között is magasra csapnak az indulatok, ahogy azon vitáznak, pocsék-e vagy zseniális Sam Neill túljátszása, és hogy melyikük rajongott jobban a film hisztérikus őrületéért. Csápos szörnyek, karatézó bohémek, keresztény áthallások – semmit sem hagyunk a felszín alatt.
A Ghibli jelen állás szerinti utolsó mozifilmjével veszünk búcsút az Isao Takahata és Hayao Miyazaki által alapított stúdiótól. Ugyan van még mit bepótolnunk e két rendező munkásságából, de stílusosabbnak tartottuk, ha az adásblokkunkat a Ghibli-korszakot lezáró When Marnie Was There (Omoide no Mani, magyarul Amikor Marnie ott volt) megtekintésével fejezzük be. A 2014-es film rendezője Hiromasa Yonebayashi, aki az Arrietty – Elvitte a manóval debütált, ám ezúttal egy olyan történetet dolgozott fel, amely szinte teljes egészében nélkülözi a Ghiblire, illetve a Miyazaki-történetekre jellemző természetfeletti, fantasztikus elemeket.
Működik-e japán környezetben Joan G. Robinson Angliában játszódó könyvének adaptációja? Szitokszó-e, ha azt mondjuk rá, hogy matinés? Milyen sajátosságokat lehet felfedezni a When Marnie Was There animációjában és rajztechnikájában? Alaposan bemutatja-e Yonebayashi a főszereplője, Anna lelki világát? Milyen értelmezési rétegei vannak Anna és Marnie kapcsolatának? Kielégítő-e a film központi rejtélyének feloldása, és milyen filmes eszközöket vet be Yonebayashi a feszültségteremtéshez? És a kérdés, amire csak két férfi tud válaszolni: milyen az igazi lánybarátság?
Folytatjuk a Ghibli stúdióval, és ezzel együtt az animációs filmekkel való ismerkedésünket: a hiperrealisztikus és lehangoló Grave of the Fireflies után a stúdió másik vezéralakja, Mijazaki Hajao (Hayao Miyazaki) fantasztikus hőstörténetét tekintettük meg. A Princess Mononoke (Mononoke Hime / A vadon hercegnője) 1997-ben jelent meg, és egyből Japán legsikeresebb mozifilmjévé vált. Közel húsz évvel később is a három legnépszerűbb animációs film közé tartozik hazájában, csak Miyazaki saját, későbbi alkotásai előzik meg, a Chihiro szellemországban és a Vándorló palota.
Mivel ez utóbbi filmeket Péter már kipipálta, ezért esett a választásunk a Mononokéra. Milyen vizuális motívumokat, milyen toposztokat lehet felfedezni Miyazaki meséiben? Mi jellemzi a főgonoszait? Ki a történet valódi főszereplője, a címszereplő San, azaz a vadon hercegnője, vagy a természet és az iparosodás konfliktusába belecsöppenő Ashitaka herceg? Mennyire ítéli el Miyazaki Lady Eboshi törtető progresszivitását, és hogyan lehet ezt összehasonlítani a rendező korábbi filmjével, a Nauszika – a szél harcosaival? Mennyire egyértelmű Miyazaki álláspontja a film központi ellentétében? Milyen párhuzamokat és ellentéteket fedezhetünk fel ebben a felfogásban és a nyugati animációs filmekben, mint Walt Disney munkái vagy az Avatar-rajzfilmsorozatok? Mit nyomozott ki András Hayao Miyazaki munkaetikájáról és a filmben használt technikai megoldásokról? És végezetül, mit kell tenned, ha el akarod kerülni, hogy Harvey Weinstein vágói lemészárolják a kétórás eposzodat?
A Vakfolt podcast új blokkjával először tesz látogatást az animációs filmek világába: a Ghibli stúdióval foglalkozó trilógiánkat a nyomasztó, mégis emberségre nevelő Grave of the Fireflies (Szentjánosbogarak sírja) című 1988-as filmmel indítjuk útjára.
Takahata Iszao (Isao Takahata) író-rendező szokatlan témaválasztásával rögtön feladja a leckét. Hogyan viszonyuljunk egy rajzfilmhez, amely két kisgyerek szenvedéseit taglalja a második világháború sújtotta Japánban? Hogyan egyeztethető össze a forrásmű szerzőjének szándéka, a film rendezőjének interpretációja, és a kettőnk huszonegyedik századi olvasata? Ki a felelős a tragédiákért: a közönyös japán társadalom vagy a felelőtlen fiatalság? Beszélgetünk arról, mennyire tudunk közel kerülni egy-egy animált szereplőhöz, végigkövetjük a filmben ábrázolt mellékalakok empátiavesztését, és mi is megvívjuk a magunk harcát azzal, hogy tudunk-e empatikusak lenni a főszereplővel. És kivételesen még az adáson belül eláruljuk a Ghibli blokk következő két fejezetét is.