Magyar nyelvű filmes műsor minden második héten, amelyben a popkultúra kötelezőit pótoljuk. Olyan híres, kultikus filmeket tekintünk meg, amelyeket életünkben először látunk. Minden évadban más és más tematikával jelentkezünk. A műsorvezetők Huszár András és Frivalszky-Mayer Péter, társaink Gyöngyösi Lilla, Rácz Viktória, Földi Gábor, Mikó László, Nagy Szabolcs.
Emlékeztek, mikor év elején Michael Haneke osztrák gyártású Funny Gameséről beszéltünk, és a saját maga által elkészített amerikai remake-ről? Most is egy ilyen párossal van dolgunk, ugyanis az 1988-as Spoorloos (magyarul Nyomtalanul) című thrillert a holland rendező, George Sluizer 1993-ban önremake-elte az amerikai közönség számára The Vanishing (magyarul a változatosság kedvéért Nyom nélkül) címmel. A feldolgozás nem követi beállításról beállításra az eredetit, ráadásul Kiefer Sutherland, Jeff Bridges, Sandra Bullock és Nancy Travis verseng a nézők kegyeiért.
A megmérettetésben összecsap Jeff Bridges és Bernard-Pierre Donnadieu szociopata gyilkosa, de csak egyikük kerülhet ki győztesként. Ki nyer, a beszívott hippitől a Marvel-iparmágnásig mindent eljátszani képes Bridges, vagy az éppen a jellegtelen fizimiskája miatt bekasztingolt Donnadieu? Vannak-e előnyei a közönségbarátabb történetvezetésnek? Többet nyer, vagy többet veszít az amerikai film azáltal, hogy főszereplővé emel egy olyan karaktert, akit az eredeti csak eldobható biodíszletként kezelt? Az amerikai remake-ek állatorvosi lovaként kezeljük a The Vanishinget, hogy felmérjük, hogy is működik, mikor egy európai sikerfilmből még szélesebb közönségnek szóló változatot készítenek, és az is kiderül, sikerül-e megtanulni az adás végére a holland-francia film színészneveinek kiejtését. Vagyis... biztos, hogy kiderül?
A Vakfolt podcast nyári szünetében visszatér második évadával spinoff műsorunk, amely a Vakfolt versus címet kapta. Kéthetenként, hat epizódon keresztül eresztünk egymásnak két-két olyan filmet, amelyek egyazon történetet dolgozzák fel: az egyik egy hollywoodi remake, a másik az Amerikán kívüli eredeti.
Az évadnyitó adásban egy 18. századi francia regény két feldolgozását, a Valmontot és a Dangerous Liaisonst beszéljük ki, amelyek akár a Vakfolt versus előző évadának ikerfilmes tematikájába is beleillettek volna. Melyik film tér el jobban az írott alapanyagtól, és hasznára váltak-e a módosítások? Hogyan futott versenyt a nézők kegyeiért Miloš Forman és Stephen Frears? Ki az emlékezetesebb hódító: a sármos és rokonszenves Colin Firth vagy a vámpírkisugárzását levetni képtelen John Malkovich? Adásunkban megvitatjuk, el lehet-e vonatkoztatni attól, melyik filmet látja először az ember, a karakterekkel együtt belebonyolódunk a szövevényes cselekménybe, és egymásnak eresztünk két színészistennőt, Glenn Close-t és Annette Beninget. Végezetül közkívánatra - vagyis mert mi így akartuk - visszatér a box office játékunk is!
Linkek
Olasz filmes blokkunkat, és vele együtt a Vakfolt podcast ötödik évadját Bernardo Bertolucci egyik legelismertebb filmjével, A megalkuvóval búcsúztatjuk. Visszatérünk a világháború idejére, ám ezúttal nem az olasz átlagemberek megpróbáltatásaival foglalkozunk, mint a Biciklitolvajokban, hanem a fasiszta pártot a hallgatásukkal támogató tömegekkel, akiket Bertolucci von kérdőre a történetével.
Az európai évadunk zárásaképpen számot vetünk: hogyan birkóztunk meg a nagybetűs, jelentős filmek tömkelegével, amelyet feldolgoztunk? A kárunkra vált, hogy ennyi komplex darabot kellett darabjaira szednünk, vagy épp, hogy segített a kontextus a megértésükben? A megalkuvó kapcsán természetesen Bernardo Bertolucci irigylésre méltó - és ellentmondásoktól sem mentes - életművét is sorra vesszük, hogy kevéske merítésünk ellenére is messzemenő következtetéseket tudjunk levonni a rendezői stílusjegyeivel kapcsolatban, ahogy azt illik. Aztán, mintha nem lennénk megelégedve a címszerepet játszó Jean-Lois Trintignant alakításával, van bátorságunk újracastingolni a filmet amerikai szereposztással, csak hogy a képzeletbeli remake prizmáján keresztül is jobban megértsük a főszereplők karaktereit. Nem marad szó nélkül a film rengeteget méltatott fényképezése, hiszen Vittorio Storaro egyik legfontosabb operatőri munkájáról beszélünk.
Linkek
Újabb különkiadással jelentkezünk, ezúttal hogy a Solo: A Star Wars Story című filmről beszéljünk. A gátlástalan spoilerezés előtt az első 18 percben beszélünk az általános benyomásainkról, hogy mennyire éreztük szükségesnek ezt a filmet, illetve eltűnődünk, mi okozhatta, hogy egyelőre úgy tűnik, nem lesz hatalmas siker a mozipénztáraknál. Összehasonlítjuk kicsit a The Last Jedi című nyolcadik résszel, és megvitatjuk, van-e értelme közismert karakterről egy nem túl merész spinoffal előrukkolni ahelyett, hogy valami teljesen újat csinálnának a Lucasfilmnél.
A spoilerekbe belemenve már mélyebben kivesézzük a különböző karaktereket. Megbeszéljük, bejött-e Han Solo úgy, hogy nem Harrison Ford játssza, és hangot adunk Woody Harrelson iránti imádatunknak. Emilia Clarke Qi'rája, Phoebe Waller-Bridge L3-je és Thandie Newton Valje kapcsán azt is megnézzük, elég teret nyújtott-e a Kasdanék-féle forgatókönyv a női szereplőknek. De vajon milyen álmai valósultak meg Péternek a Solo-filmmel? Most komolyan jobbak az előzményfilmek az új produkcióknál? És mennyire megyünk át totál nördökbe? Minden kiderül, aminek ki kell derülnie, és az is, aminek nem - talán még a vezetékneveink eredetéről is fellebben a fátyol.
Linkek
A Biciklitolvajok szikár neorealizmusa után merész váltással Federico Fellini 1963-as mesterművének, a szürreális 8 és ½ című filmnek ugrottunk neki. Fellini nyolc és feledik alkotása a saját kétségeiről, alkotói válságáról és a nőkkel való viszonyáról szól, de olyan filmnyelvi leleményességgel, hogy képtelenség ellenállni neki.
Az évad során sokat beszélgettünk már róla, de most is érvényes a kérdés: érdemes csupán egy-egy filmre betekinteni ilyen hatalmas hagyatékkal büszkélkedő rendezők filmográfiájába, mint Federico Fellini? Lehetséges teljes egészében befogadni és megérteni a 8 és ½-et, ha az ember nincs tisztában az alkotó korábbi műveivel? Megkapargatjuk a túlbuzgó történet felszínét, hogy megértsük, mennyi mindenről akar beszélni Fellini. A Marcello Mastroianni által játszott főszereplőt is élve felboncoljuk, hogy feltárjuk benne a film rendezőjét saját magát, az összes komplexusával együtt. És természetesen nem tudjuk elkerülni, hogy az elmúlt tíz-húsz év összes olyan szerzői filmjével összemérjük, amelyek az alkotással küszködő filmesről szólnak, Charlie Kaufman műveitől kezdve Alejandro González Iñárritu és Darren Aronofsky közelmúltbeli dobásaiig.
Linkek
Megkésve bár, de törve nem, az ötödik évadunk utolsó blokkjával jelentkezünk, amelyben olasz rendezők alkotásaival foglalkozunk három évtizedet felölelve. Elsőként az olasz neorealizmus csúcsműve, az 1948-as Biciklitolvajok kerül terítékre Vittorio de Sica rendezésében.
Múlt heti adásunk témájához hasonlóan ismét egy sokat szenvedő főhőst kísérhetünk végig a kálváriáján, ezért megint futunk egy kört azzal, hogyan lehet elkerülni a nyomorpornót. Milyen filmes és történelmi okok vezettek a neorealista irányzat kialakulásához, és hogyan hatott későbbi alkotókra? Milyen érzelmeket tud kiváltani belőlünk hetven év távlatából de Sica klasszikusa? És vajon mikor találhatták fel a pizzát? Az adás során kivesézzük az amatőr szereplők használatát, megkeressük a kedvenc rendezői megoldásainkat a látszólag egyszerű vonalvezetésű történetben, és elkezdjük összegezni a maratoni hosszúságú európai évadunk általános tanulságait is.
Linkek
Az Arcélek, útszélek Oscar-jelölése miatt idén újra a figyelem középpontjába kerülő Agnès Varda 1985-ös filmjével, a Sem fedél, sem törvény (Vagabond) című alkotással foglalkozunk a héten.
A csavargó, magányos nő életéről szóló humanista történet már bőven túlvan a francia új hullámon, de az új hullámon belül is különutas rendezőként induló Varda itt is meg tudja mutatni az eredeti képi megoldásait. Miben különbözik a Dél-Franciaországban játszódó road movie a műfaj klasszikus példáitól? Meg lehet-e úszni a nyomasztást, ha az első jelenetekben meghal a főhős? Imponáló-e a minden kötöttségre fittyet hányó szabadságvágy, vagy túlzottan romantikus? András felkészültségének köszönhetően össze tudjuk hasonlítani a filmet Varda egy korábbi darabjával, a Cléo 5-től 7-iggel is, így rögtön képet kapunk a rendezői sokoldalúságáról is. A végén kiderül a lényeg is: megjött a kedvünk a blokk után jobban elmélyedni a francia filmművészetben?
Linkek
Francia filmekkel foglakozó blokkunknak elkerülhetetlen része a francia új hullám, így hát rögtön a legismertebb darabjának, a Kifulladásig című 1960-as Jean-Luc Godard filmnek futottunk neki.
Mit érdemes elmondani egy olyan filmről, amelyről már mindent elmondtak? Megpróbáljuk összefoglalni a legfontosabb tudnivalókat erről a filmtörténeti mérföldkőről, amely úgy dekonstruálta az azt megelőző filmművészeti berögződéseket, hogy egyúttal meg is mutatta az utat a következő generációnak. Godard filmje géppuskagolyó-záporként sorozza ránk a filmnyelvi újításokat, de a forradalmi megoldások nem fárasztóak a mai kor nézőjének? Jean-Paul Belmondo öntelt főhőse leveszi a lábáról, vagy az agyára megy a nézőnek? Mitől emlékeztet a Kifulladásig egy divatbemutatóra? És hogyan fricskázza a gengszterfilmeket a Kifulladásig?
Linkek
Megkezdjük a francia filmekkel foglalkozó blokkunkat az évad utolsó előtti hajrájában. A méltán híres francia filmművészet legfontosabb mérföldköve minden bizonnyal az ötvenes évek végére datálható francia új hullám, ám mielőtt belevágnánk abba, még megismerkedünk egy klasszikus vígjátékkal 1953-ból, az Hulot úr nyaral című filmmel.
Hulot úr olyan figurája a komédiának Franciaországban, mint Charlie Chaplin vagy Buster Keaton Amerikában, illetve Mr. Bean Angliában. Elkerülhetetlen, hogy össze is vessük Jacques Tati író-rendező-főszereplő figuráját ezekkel az alakokkal, akiket már volt szerencsénk jobban ismerni korábbról. Megnézzük Tati életművét is, amelyben egy sor további Hulot úr-film is helyet foglal, ennek kapcsán pedig elgondolkozunk, vajon működhet-e a vígjáték, ha nagyratörő és monumentális. Próbáljuk azonosítani azokat a stílusjegyeket, karakterjegyeket, amelyek Hulot urat és Tati humorát egyedivé teszik, kezdve a hangok használatától az eszement testtartásokon át a kérlelhetetlen pontossággal kivitelezett Rube Goldberg-i gegekig. Végezetül elsiratjuk a nem dialógusokra épülő, a kamerára és a fizikára egyaránt hagyatkozó vígjátékokat, és megpróbáljuk megfejteni, fellelhetőek-e manapság szellemi örökösei Jacques Tatinak és komikustársainak.
Linkek
Nemsokára érkezik a már megígért epizódunk az európai évadból, de különkiadást szentelünk a Marvel legújabb gigantikus blockbusterének, az Avengers: Infinity War-nak, vagyis magyarul a Bosszúállók: Végtelen háború című filmnek. András nem szerette különösebben a filmet, de Péter hiperlelkes, úgyhogy az előző két vészrész, a The Last Jedi utáni tanácstalanságunk és a Black Panther utáni eufóriánk után most egy harmadik, köztes állapotot hallhattok.
Természetesen spoileres az adás, az első pillanattól kezdve belerobogunk a cselekmény értelmezésébe, és próbálunk egyetértésre jutni a film hibái és erősségei felett. Nem is írunk semmi élményrontót a show notesban, beszéljen magáért az adás.
Linkek