Keresés Jelentkezés Digitális innovációnk Mi a podcast.hu?

Vakfolt podcast

Frivalszky-Mayer Péter és Huszár András

Vissza

Vakfolt podcast

Frivalszky-Mayer Péter és Huszár András

Televízió és film Filmtörténet Filmkritika

Magyar nyelvű filmes műsor minden második héten, amelyben a popkultúra kötelezőit pótoljuk. Olyan híres, kultikus filmeket tekintünk meg, amelyeket életünkben először látunk. Minden évadban más és más tematikával jelentkezünk. A műsorvezetők Huszár András és Frivalszky-Mayer Péter, társaink Gyöngyösi Lilla, Rácz Viktória, Földi Gábor, Mikó László, Nagy Szabolcs.

Spotify Rss Web

Epizódok

141-150 megjelenítése a(z) 425 elemből.

1984 még olyan év volt, amikor egy apró költségvetésű családi komédia-dráma egyszerre versenghetett a világ legnagyobb franchise-ának epikus fináléjával nemcsak a mozipénztáraknál, hanem az Oscar-díjátadón is. A Terms of Endearment (Becéző szavak) még technikai kategóriákban is versenyre hívta A jedi visszatért, végül pedig két szereplője kapott Oscart, az egyszemélyes rendező-író-producer James L. Brooks pedig három díjat is bezsebelt élete első játékfilmjével.

Mi lehetett a Becéző szavak döbbenetes sikerének titka? Milyen mai filmek állnak hozzá legközelebb, és hova lettek a box office toplistákról? Hogy fér meg egymás mellett a hisztérikus komédia és a betegséges családi dráma ebben a filmben? Hogyan tudja klisék tömkelegét elkerülni ez a történet? James L. Brooks egy 1975-ös regényt dolgozott fel, de jelentősen átdolgozta azt, így meg tudjuk figyelni a markáns írói kézjegyeit is, no meg persze a szokatlan karakterkezelését. Ebben partnerei a színészek is: Debrah Winger, Shirley MacLaine, Jack Nicholson, Jeff Daniels és John Lithgow mindannyian kiveszik a részüket abból, hogy a karaktereik eredetiek és megismételhetetlenek legyenek. Kezdő rendezőként Brooks azért a kamera mögött is bátran kísérletezik, megnézzük a vágással és a színészvezetéssel kapcsolatos őrült húzásait is.

A Box office game-ben együtt hüledezünk a Terms of Endearment sikerén, az Oscar-kvízben pedig már csupa ismerős filmmel van dolgunk, ahogy közeledünk a saját születési dátumainkhoz. És persze ez a film sem kerülheti el a remake-rémet, könyörtelenül feldolgozzuk és kiköpjük, minden cinizmusunkat beleadva a teljesen értelmetlennek tűnő feladatba.

Linkek

Olvass tovább
00:00:00
/
00:00:00
Letöltés

Costa-Gavras, görög születésű, Franciaországban alkotó rendező első amerikai produkcióját néztük meg a héten. A Missing (Eltűntnek nyilvánítva) című filmet 1982-ben mutatták be, és az Oscar-gálán a maga négy jelölésével olyan filmekkel versengett, mint a Tootsie (Aranyoskám) és a Gandhi. A főbb szerepekben Jack Lemmon, Sissy Spacek, valamint John Shea láthatók. A film zenéjét  - elvégre a nyolcvanas években járunk, és egy görög származású rendező filmjéről beszélünk - Vangelis szerezte.

Gosta-Gavras ízig-vérig politikus rendező, az első filmjétől kezdve minden alkotását átitatja a politika. 1969-es Z, avagy egy politikai gyilkosság anatómiája című munkája megnyerte a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscart, az adásunkban tárgyalt Missing pedig Cannes-ban érdemelte meg az Arany pálmát. A valós eseményeket feldolgozó történet Augusto Pinochet chilei hatalomátvételét meséli el néhány amerikai fiatal szemszögéből, valamint a fia eltűnése után nyomozó Jack Lemmon karakterén keresztül. Az adásban megnézzük, hogyan helyezi földközelbe az ország életét felforgató eseményeket Costa-Gavras. Meglátjuk, milyen módokat talál arra, hogy a chilei puccsot minél több szemlélő és résztvevő nézőpontján keresztül megismerjük. A rendező kamerakezelésével, az események rétegzésével is foglalkozunk. Nem utolsósorban pedig Jack Lemmon és Sissy Spacek alakításával is muszáj foglalkoznunk, hiszen két Oscar-jelölt szerepről van szó.

Az adás végén a szokásos Oscar-kvíz és a Box office game kapcsán elmerengünk, hogy lassan megérkezünk azokba az évekbe, amikor a közönségsikerek és az Oscar-sikerek már köszönőviszonyban sincsenek egymással, majd megalkotjuk a Missing két remake-jét is, science-fictionbe, disztópiába, a kétezres évekbe helyezve a történetet.

Linkek

Olvass tovább
00:00:00
/
00:00:00
Letöltés

Warren Beatty második rendezése kerül ma terítékre a Vakfolt podcastban. Előző héten is színészből rendezővé vált hollywoodi sztárral foglalkoztunk, most megnézzük, milyen, amikor a híresség nem egy családi drámára használja a befolyását, hanem egy romantikus filmeposzra. Beatty rendezése az 1910-es évek végére repíti a nézőit, és az Oroszországban lezajló októberi szocialista forradalmat mutatja be egy amerikai újságíró történetén keresztül. Warren Beatty saját maga játssza a főszerepet, John Reedet, aki a Tíz nap, amely megrengette a világot című könyvet írta az eseményekről. Diane Keaton játssza a feleségét, Jack Nicholson játssza Eugene O'Nell későbbi Nobel-díjas írót, és olyan nevekkel találkozhatunk még a stáblistán, mint Vittorio Storaro operatőr vagy Stephen Sondheim zeneszerző.

Warren Beatty szívét-lelkét beleadta ebbe a filmbe, évekig viaskodott a forgatókönyvvel, és a forgatáson is megszállottan rendezett. A film végül három Oscar-díjat nyert, csupán eggyel elmaradva Robert Redford első rendezésétől, az Ordinary People-től. Az adásban a főbb szereplők alakítását tárgyaljuk meg, megragadva az alkalmat, hogy ismét szót ejthetünk Jack Nicholsonról, és immár harmadszor foglalkozhatunk Warren Beattyvel, továbbá másodszor Diane Keatonnel. Hogyan oldja meg a film az ilyenkor elengedhetetlen expozíciódömpinget? Mitől friss egy századeleji - hovatovább kosztümös? - történet? Hogyan egyensúlyoz a rendezés a neves orosz forradalmárok és a szerelmespár fontossága közt? Mi teszi sokrétűvé Beatty és Keaton karaktereinek a kapcsolatát? A film több mint háromórás játékidejét nemcsak a kettejük szerelmi története tölti meg, hanem a forradalmi, világháborús eposz is, amelyben a rendező minden eszközt bevet, hogy lenyűgözze a nézőit: megfér egymás mellett a két hangvétel? Sikerül a szinte kezdő rendezőnek biztos kézzel vezetnie az akciójeleneteket? Árt a filmnek a "sok" rendezés?

Az adás végén természetesen mind a három visszatérő kategóriánkat hallhatjátok: András megtippeli, milyen filmekkel versenyzett a Vörösök az Oscar-gálán, milyen filmek előzték meg az amerikai mozipénztáraknál, végül együtt megálmodunk két remake-et is, őrült zsánerugrással és bizarr szereposztásokkal.

Linkek

Olvass tovább
00:00:00
/
00:00:00
Letöltés

Ismét itt a díjszezon vége, amelyet a vasárnap éjjel kiosztott Oscar-díjakkal koronáznak meg Hollywoodban. Mi is beszállunk az ünneplősdibe, idén másodjára szervezzük meg a Vakfolt díjátadót visszatérő vendégünkkel, Cyclóval. Végignézzük, az Akadémia kiket jelölt a különböző kategóriákban, megtippeljük, kik fogják megnyeri az Oscar-szobrokat, és saját kedvenceinkből önálló jelöltlistákat is állítunk. Az adás első felét erre találjátok, itt pedig a folytatás következik, a lentebb olvasható kategóriákkal.

  1. Idegen nyelvű film
  2. Vágás
  3. Fényképezés
  4. Adaptált forgatókönyv
  5. Eredeti forgatókönyv
  6. Rendezés
  7. Férfi főszereplő
  8. Női főszereplő
  9. Legjobb film

Ha ez nem lenne elég, a Vakfolt díjátadót kibővítettük számos olyan kategóriával, amelyek nem kapnak megfelelő reprezentációt az Oscar-gálán, de a mi szívünkhöz közel állnak:

  1. Állati alakítások
  2. Idegen lények
  3. Legjobb alakítások rossz filmekből
  4. Legjobb jelenetek rossz filmekből
  5. Ensemble, azaz szereposztás
  6. "Az év nyertese", vagyis olyan színész, aki a tavalyi évben számos szerepben is bizonyított

Az adást a Facebookon élőben is követhettétek, a vágatlan változatot továbbra is meghallgathatjátok ott két részletben (első etap, második etap).

Linkek

 
Olvass tovább
00:00:00
/
00:00:00
Letöltés

Ismét itt a díjszezon vége, amelyet a vasárnap éjjel kiosztott Oscar-díjakkal koronáznak meg Hollywoodban. Mi is beszállunk az ünneplősdibe, idén másodjára szervezzük meg a Vakfolt díjátadót visszatérő vendégünkkel, Cyclóval. Végignézzük, az Akadémia kiket jelölt a különböző kategóriákban, megtippeljük, kik fogják megnyeri az Oscar-szobrokat, és saját kedvenceinkből önálló jelöltlistákat is állítunk.

Az adást a Facebookon élőben is követhettétek, a vágatlan változatot továbbra is meghallgathatjátok ott két részletben (első etap, második etap).

Két részletben fogjuk itt publikálni a felvételt, ebben a félben a következő kategóriákat hallhatjátok:

  1. Férfi mellékszereplő
  2. Női mellékszereplő
  3. Smink és maszk
  4. Jelmeztervezés
  5. Díszlettervezés
  6. Egészestés dokumentumfilm
  7. Hangszerkesztés (hangvágás)
  8. Hangkeverés
  9. Vizuális effektusok
  10. Egészestés animációs film
  11. Filmzene
  12. Betétdal
  13. És egy különdíj: legjobb újrahasznosított betétdal, avagy meglévő dal legjobb felhasználása

Linkek

 
Olvass tovább
00:00:00
/
00:00:00
Letöltés

Robert Redford első rendezésével lépünk be az 1980-as évekbe: az Ordinary People (Átlagemberek) előző heti filmünknél jóval visszafogottabb, szerényebb darab, mégis minden fontos díjat besöpört az 1981-ben tartott Oscar-gálán. Híres-hírhedt módon elorozta a legjobb filmnek és a legjobb rendezőnek járó díjat is Martin Scorsese Raging Bulljától, és nagy meglepetésre a 19 éves Timothy Hutton nyerte a legjobb férfi mellékszereplőnek járó szobrot, többek közt Joe Pesci elől.

Az adásban kibékíthetetlen vitába bonyolódunk: megérdemelten nyert az Ordinary People? Van olyan jó film, mint a Raging Bull? Az utókor szinte biztosan jobban a Dühöngő bikára emlékszik élénkebben, de akkor mivel vette le a lábukról az Akadémia tagjait Robert Redford rendezése? Mit szóltunk az alakításokhoz? Mind Donald Sutherland, mind Mary Tyler Moore játékával kapcsolatban akadnak nézeteltéréseink, de Timothy Hutton és Judd Hirsch alakítását együtt méltatjuk. Belemerülünk a történetben feltárt pszichológiai rétegekbe is: milyen eltérő módokon tudja megélni a gyászt egy család három tagja, akiket egyformán megtépázott egy szerettük elvesztése? Mit látunk Robert Redford rendezői erősségeinek? Mi választja el a "jó" rendezést a "sok" rendezéstől?

Linkek

Olvass tovább
00:00:00
/
00:00:00
Letöltés

1979-be értünk el, és Bob Fosse All That Jazz (Mindhalálig zene) című, önéletrajzi ihletésű filmjével foglalkozunk. Fosse, a "jazz hands" feltalálója 1979-re már nemcsak a Broadway legnevesebb musicalrendezőjeként volt ismert, hanem mozifilmes tevékenységéért is: '72-es a Cabaret (Kabaré) című filmje Francis Ford Coppola Keresztapájával mérkőzött meg az Oscar-gálán, két évvel később a Lenny című filmmel szállt szembe a Keresztapa II-vel, az All That Jazz pedig az Apokalipszis most! ellenfele volt a '80-as díjátadón. Abban az évben a Kramer vs. Kramert és az All That Jazzt jelölték a legtöbb díjra, az Apokalipszis most! csupán eggyel maradt el tőlük, végül a három film közül Meryl Streep és Dustin Hoffman közös munkája söpörte be a legtöbb díjat.

Bob Fosse saját magáról mintázta a musical főszereplőjét, Joe Gideont, a szerepet pedig a hetvenes évek örök mellékszereplőjére, Roy Scheiderre bízta. Hosszasan beszélünk Gideon karakteréről, az önpusztító életet élő nőcsábászról, aki pontosan tisztában van rendezői őstehetségével. Hogyan lehet szimpatikusan ábrázolni az öntelt zseni archetípusát? Megnézzük, Fosse hogyan tárja fel rétegről rétegre Joe Gideon lelki világát, hogy a néző belelásson a karakter összetettségébe. Bob Fosse saját, haláltól való félelmét is feltárjuk a történetben, és újra és újra rácsodálkozunk, hogy egy ennyire melankolikus premisszát hogyan lehet ennyire felvillanyozóan elmesélni. Nem bírjuk halmozni a szuperlatívuszokat a film vágását, a fényképezését illetően, és Fosse rendezői megoldásai előtt is többször fejet hajtunk a tánckoreográfiától a kamerakezelésig. Csupán egy dolgon lamentálunk keserűen, hogy miért nem tudott több filmet készíteni ez a zseni.

Linkek

Olvass tovább
00:00:00
/
00:00:00
Letöltés

Az 1978-as év alkotásai közül A szarvasvadász dominálta az Oscar-gálát, mi azonban ezen a héten egy másik sokkoló, keleti fogságba esett amerikaiakról szóló filmmel foglalkozunk (hiszen az előbbi nem a vakfoltunk). A Midnight Express (Éjféli expressz) csak olyan kategóriákban nyert, amelyben nem indult A szarvasvadász: elvitte a legjobb zenének (Giorgio Moroder) és a legjobb adaptált forgatókönyvnek (Oliver Stone) járó szobrokat, azonban legjobb film, legjobb rendező (Alan Parker) és legjobb mellékszereplő (John Hurt) kategóriákban is alulmaradt Michael Cimino filmjével szemben, a vágásról már nem is beszélve (Gerry Hamblinget összesen hat alkalommal jelölték Oscarra, ebből ötször Alan Parkerrel való közös munkájáért, ám egyszer sem nyerte el a díjat).

Mennyire állja ki az idő próbáját a patinás nevekkel tarkított Midnight Express? Megérdemelten körözte le A szarvasvadász az 1979-es díjkiosztón? Mennyire volt hiteles számunkra, európai nézők számára Törökország, mint a börtönös dráma egzotikus, vadidegen környezete? Összehasonlítjuk a film cselekményét a valós eseményekkel, amelyek inspirálták: sikerült ügyes fogást találnia Billy Hayes hajmeresztő sztoriján Oliver Stone forgatókönyvének? Hogy fogadták a korabeli kritikusok a filmet, és mit szólt hozzá Törökország? A Midnight Express utóéletéről is megemlékezünk, és tekintettel arra, hogy ez a podcastban a második Oliver Stone-filmünk (a podcaston kívül meg már a sokadik), ítéletet mondunk az írói képességei fölött is, egyszer s mindenkorra.

Linkek

Olvass tovább
00:00:00
/
00:00:00
Letöltés

Az Annie Hall-adásunk végére már nem fért oda a remake-blokk, pedig rengeteg ötletet kaptunk arra, hogy hogyan lehetne újragondolni Woody Allen és Diane Keaton románcát: milyen városokba lehetne áthelyezni a történetet? Milyen színészekkel lehetne új megvilágításba helyezni a kapcsolatot? A bónusz adásban elsoroljuk az ötleteiteket, és a szerencsekereket megpörgetve mi is arra kényszerülünk, hogy megvalósítsuk egy képzeletbeli, talán nem is teljesen józan producer elképzeléseit.

Olvass tovább
00:00:00
/
00:00:00
Letöltés

Oscaros évadunk 1977-es adásában Woody Allen kritikai sikerével, az Annie Hall című filmmel foglalkozunk, amely minden létező díjkategóriában elverte az év közönségsikereit, mint a Harmadik típusú találkozások és a Star Wars. A romantikus komédiához meghívtuk a Recorder.hu filmrovatának szerkesztőjét és a Filmklub podcast műsorvezetőjét, Varga Ferencet, valamint a Rossz versek című film rendezőjét, Reisz Gábort.

Egy kultikus filmnél elkerülhetetlen a téma, hogy ki mikor ismerkedett meg vele, hányszor látta, mit ad neki (és mit adott vagy nem adott a szüleinek), de a Woody Allen-filmeknél a szinkronról sem szabad megfeledkezni, nem is beszélve a film magyar fordításáról. Mitől működik a film humora? Mitől különleges a címszereplő, a Diane Keaton által játszott Annie Hall? Ki szeret bele kibe először a filmben? Kedvelhető egyáltalán Woody Allen karaktere, Alvy Singer? A megfigyeléseinket úton-útfélen összevetjük Reisz Gábor legutóbbi filmjével, a Rossz versekkel, de a VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlanban is találunk apróságokat, amelyekben tetten érjük az Annie Hall hatását.

Ha hiányolnátok a remake-játékot az adás végéről, nem kell sokáig várnotok: bónusz epizódként nemsokára azt a szegmentst is közzétesszük!

Linkek

Olvass tovább
00:00:00
/
00:00:00
Letöltés