Magyar nyelvű filmes műsor minden második héten, amelyben a popkultúra kötelezőit pótoljuk. Olyan híres, kultikus filmeket tekintünk meg, amelyeket életünkben először látunk. Minden évadban más és más tematikával jelentkezünk. A műsorvezetők Huszár András és Frivalszky-Mayer Péter, társaink Gyöngyösi Lilla, Rácz Viktória, Földi Gábor, Mikó László, Nagy Szabolcs.
India az ázsiai filmes évadunk következő állomása, ahonnan egy filmtörténeti jelentőségű trilógia első részét néztük meg. Az Apu-trilógia rengeteg filmes listán előkelő helyen szerepel, és minden idők legjobb filmjei között tartják számon. Ennek a mesterhármasnak az első dobása Az út éneke, amely Satyajit Ray első rendezése volt, 1955-ből, és a főszerepben a szegény indiai kisfiút, Aput, illetve a családtagjait láthattuk.
Elsőként beszélünk a film elkészülésének a hátteréről: milyen volt a regény fogadtatása, amely a mű alapjául szolgált? Hogyan alakult ki az indiai Parallel Cinema mozgalom, amely az Apu-trilógiát is szülte? Vajon mi lehet az oka, hogy épp ez a film törte át a nyugati filmes kultúra ingerküszöbét? Melyik rendezőt a lelkes rajongói az Apu-trilógiának? Aztán megbeszéljük: jól öregedett Az út éneke? Miért van az, hogy sok, félévszázadosnál régebbi filmet nehezünkre esik befogadni, és min múlik, hogy friss marad-e a mai néző számára egy ilyen alkotás? Ezt követően elmerülünk a film történetében: kik a titkos főszereplői az Apu karakteréről elnevezett trilógia első részének? Miért ugrottak be a Ghibli-filmek a szegényes, vidéki környezetben játszódó családi drámáról?
Linkek
Egy adás erejéig Thaiföldre látogatunk: a független filmes Apichatpong Weerasethakul (filmrajongók közt csak "Joe") Cannes-i Arany Pálma-díjas filmjét néztük meg 2010-ből. A Boonmee bácsi, aki képes visszaemlékezni korábbi életeire (angolul ismert címén Uncle Boonmee Who Can Recall His Past Lives) a témánk.
Először is beszélünk Thaiföldről egy kicsit, ahogy az már szokásunkká vált az ázsiai évadban. Milyen filmes kultúrában alkot Apichatpong Weerasethakul? Miért népszerűek a filmjei nyugaton, és miért cenzúrázzák a hazájában? Hogy kell őt szólítani? Aztán közelebbről is megismerkedünk Boonmee bácsival: mennyire befogadható ez a lassú sodrású, epizodikus film? Meg lehet fejteni a rejtélyes allegóriáit? Szükség van rá, hogy az utolsó képkockáig dekódoljuk Apichatpong filmjét? Lehet vicces egy merengős történet a halállal való szembenézésről? És hogy jön ide Tim Burton?
Linkek
Dél-Koreai blokkunk zárásaképpen az idei Oscar-díjas Bong Joon-ho (Pong Dzsunho) 2003-as rendezésével foglalkozunk. A halál jele (angol címén Memories of Murder) című filmet az ázsiai ország első sorozatgyilkossága ihlette. A Park Chan-wook adásunk után visszatért Cyclotronic, hogy a másik kedvenc dél-koreai filmeséről beszélgessünk.
Az idei Oscar-siker miatt nem mehetünk el Bong Joon-ho életműve mellett: az adás első felében időt szánunk arra, hogy megbeszéljük, mennyi mindent láttunk a 2000 óta aktív rendezőtől, és még vért izzadva rangsoroljuk is a filmjeit. Mik a közös jellemzői a munkáinak? Hogyan csengenek össze a filmjei Park Chan-wookéival? Ezután belemegyünk a igaz történetet alapuló A halál jele cselekményébe. Hogyan keveri a műfajokat ezúttal a koreai mester? Mit fogalmaz meg a nyolcvanas évek társadalmáról és a nyomozó hatóságok munkájáról? Hogyan vethető össze a hagyományos procedurális nyomozós sztorikkal a Memories of Murder történetvezetése?
Linkek
Folytatjuk dél-koreai kiruccanásunkat. A múlt heti Park Chan-wook-filmhármas után egy másik ikonikus filmrendezővel foglalkozunk, aki a 2000-es évek elején tett szert nemzetközi ismertségre. Ő Kim Ki-duk, magyarosabban Kim Gidok, akitől a Tavasz, nyár, ősz, tél… és tavasz című filmet néztük meg, főszerepben egy buddhista szerzetessel.
Először is, kicsoda Kim Ki-duk? Milyen helyet foglal el a filmográfiájában ez a csöndes, meditatív történet a buddhizmusról? A rendező megismerése után megpróbálunk a mélyére ásni a film filozófiai, teológiai tanulságainak anélkül, hogy bármiféle komolyan vehető ismeretünk lenne akár a buddhizmusról, akár más világvallásokról. Csak belelátja a keresztény kultúrában formálódott agyunk a filmbe a bibliai párhuzamokat, vagy szándékosak az utalások? Mik a film legsejtelmesebb szimbólumai? Melyek a karakterek legrejtélyesebb döntései? Megtaláljuk-e a lelki békénket az adás végére?
Linkek
Dél-Koreába utazva Park Chan-wook (magyarosabban Pak Cshanuk) három filmjével fogalkozunk. Ezek A bosszú ura (Sympathy for Mr. Vengeance, 2002) az Oldboy (2003), és A bosszú asszonya (Lady Vengeance, 2005), amelyekből az első és az utolsó darab volt számunkra vakfolt. Ennek megfelelően az Oldboyról most nemigen beszélünk, ellenben a másik két filmről kimerítően. Vendéget is hívtunk az adásba, CyClo tért vissza a Vakfolt-díjátadós adások és az Amadeus után.
Rövidke dél-koreai (film)történeti összefoglaló után kibeszéljük, mi vezetett Pak Cshanuk jó barátja, Pong Dzsunho (Bong Joon-ho) idei Oscar-díjáig, amelyet az Élősködőkért (Parasite) kapott. Hogyhogy korábban még jelölésig sem jutottak a dél-koreai filmek? Mik a közös jellemzőik az általunk ismert, nemzetközi sikerekre is szert tett koreai filmeknek? Aztán elkezdtünk belemenni Pak bosszú-trilógiájába: mennyire kiforrott a Mr. Vengeance a két folytatáshoz képest? Működik a két részre bontható cselekményvezetés? Hogyan finomodik Pak nihilizmusa a trilógia későbbi részeiben? Összehasonlítjuk az elképesztő fordulatokat az Oldboy és a Lady Vengeance hajmeresztő húzásaival, majd a Lady Vengeance részleteibe is belemerülünk. Hogyan vegyül Paknál a realizmus a képregényes történetmeséléssel? Hogyan vegyíti a heistfilmes elemeket a bosszúpornóval? Melyik a kedvenc díszletünk, és ki a legjobb főszereplő a trilógiában?
Linkek
Tajvan legismertebb rendezőjével folytatjuk az ázsiai filmes évadunkat, ő pedig nem más, mint Ang Lee. Az 1994-es Étel, ital, férfi, nő azaz Eat Drink Man Woman/Yin shi nan nu a kétszeres Oscar-díjas rendező harmadik nagyjátékfilmje, és az első, amelyet szülőhazájában forgatott. Az adáshoz vendéget hívtunk, Ang Lee személyes jó barátját, Varga Ferencet (Recorder blog, Filmklub podcast), aki a Csungking expressz után tért vissza a podcastba.
Az adás elején áttekintjük Ang Lee karrierjét: kikkel járt egy filmes iskolába New Yorkban, és hogyhogy az első sikerét mégis Tajvanon érte el? Elveszünk a kosztümösfilm–szuperhősmozi–homoerotikus western szegélyezte hollywoodi labirintusban, amelybe Ang Lee az Étel, ital, férfi, nő után keveredett, hátha rálelünk a tematikus Ariadné fonalára, amely meghatározza a filmjeit. Mi ment félre Ang Lee stílusában a Pi élete sikere után? Mit áldozott fel a magas képkockasebesség oltárán a szerény, de nagyravágyó rendező? Milyen közös sztorikat tud mesélni ebből az időszakból Feri az Ang Leehez fűződő barátságáról? Beszélünk az Étel, ital, férfi, nő forgatókönyvírói merészségéről is: milyen fordulatokat húz elő a kalapból James Schamus és Ang Lee szkriptje? Mennyire működnek a karakterfejlődési hajtűkanyarok? Melyik nővér az igazi főszereplője a sokrétű családi drámának, és mitől különleges a film konfliktuskezelése?
Linkek
Tajvanban folytatódik ázsiai filmes évadunk. A tajvani új hullám két nemzedékéből választottunk egy-egy alkotást. Ezen a héten Hou Hsziao-hszien 1989-es filmjét néztük meg, A szomorúság városa (A City of Sadness / Pejcsing csengsi) című történelmi drámát, amely Velencében elnyerte az Arany Oroszlánt. A film a II. világháború utáni Tajvant mutatja be, ahol a japán megszállás véget értével átveszi a hatalmat a kontinentális Kínát vezető Kuomintang. Az egyik főszerepben újra Tony Leungot láthatjuk.
Miért éri meg néha obskúrus, szinte beszerezhetetlen filmekkel foglalkozni a Vakfolt podcastban? És milyen volt három közönségbarát hongkongi mozi után megnézni egy neorealista, intellektuális, fajsúlyos drámát? Hanyadszorra sikerült felfognunk, kik a főszereplők és ki kinek a kicsodája? Miután helyre tesszük a film cselekményét, beszélünk Hou történetmeséléséről is. Ki kezeli jobban a való életből vett eseményeket? Csia Csang-ke vagy Hou Hsziao-Hszien? Miben különbözik Hou statikus kamerája Ozu Jaszudzsíróétól? Hogyan kapcsolódik a román neorealizmusból megnézett két filmünkhöz A szomorúság városa?
Linkek
Ázsiai évadunkban eljutottunk a hongkongi filmes blokkunk végéhez, amelyben a témánk az 1994-es Csungking expressz, angolosan a Chungking Express. A mai adásunk a visszatérésekről szól: A nagymester után újabb filmet tekintünk meg Vong Kar-vaj (Wong Kar Wai) rendezőtől, amelyben Tony Leungot is újra viszontláthatjuk - vele A nagymesteren kívül a múlt heti Hard Boiledban is találkoztunk. Rajtuk kívül pedig az adásunk visszatérő vendége Varga Feri is, a Recorder magazin filmrovatának szerkesztője és a Filmklub podcast házigazdája.
Létezik szexibb film a Csungking expressznél? Ki az a műsorvezető, aki teljesen el van ájulva Tony Leungtól? Pontosabban: ki nem? Ki az, akinek a való életben is sikerült már úgy lepattintania egy szerelmi vallomást, mint Faye Wongnak? Sikerül-e megfejtenünk, mi motiválja Faye Wong karakterét, és árt-e a filmnek az, hogy azóta már millió silányabb koppintásában láttunk sekélyesebb karaktereket? Hát az újranézés árt-e a filmnek? Miután elmélázunk azon, hogy Vong Kar-vajnak hogyhogy nem sikerült hét éve egyetlen filmet sem készíteni, megfejtjük, hogy nekünk a Föld bolygón eltöltött kollektíve száz évünk alatt miért nem sikerült egyet sem.
Linkek
Újabb John Woo-filmet néztünk meg az idei a múlt heti után. Ezúttal az Amerikába tett kiruccanása előtti utolsó hongkongi munkáját, az 1992-es Hard Boiled című akciófilmjét választottuk (magyar címe is van, A fegyverek istene, de ennek a használatától most eltekintettünk). A főszerepben Chow-Yun Fat és Tony Leung tér vissza a Vakfolt podcastba, előbbivel a múlt heti Szebb holnapban találkoztunk, utóbbival A nagymester című filmben.
Milyen belépőjegyet tett le Hollywoodba John Woo? Legutóbb láttuk egyik korai akciórendezését, most pedig láthatjuk a zabolátlan, nagy költségvetésű sztárrendezőt. Meddig fuvalkodhat a megalománia? Hova vesznek a bombasztikus látványelemekből John Woo stílusjegyei? Beszléünk a Hard Boiled egyéb hongkongi és amerikai kapcsolódási pontjairól is, egészen a hetvenes évek dekonstruktív antihőseitől a kétezres évek zsarus krimijeiig. Ezúttal milyen Chow-Yun Fat játéka? Hogyan lehet összehasonlítani a Szebb holnap elgyötört kisstílű bűnözőjét, A bérgyilkos (The Killer, 1989) vérprofi halálosztóját és a Hard Boiled stukkeres lazacsávóját? És ezúttal hogyan vesz le a lábunkról a sztársággal még csak kacérkodó Tony Leung? És John Woonak sikerül épképzláb női karaktert alkotnia végre?
Linkek
Elismerve, hogy ennél szerencsétlenebb című filmet aligha sikerülhetett volna választanunk ezekben az időkben, a héten John Woo szó szoros értelemben vett korszakalkotó filmjével foglalkozunk. A címe Szebb holnap, angolul A Better Tomorrow. Az 1986-ban bemutatott alkotás hosszú időre meghatározta a hongkongi filmművészetet, több tucatnyi utánzója született John Woo stílusának. Az adásban Wostry Ferenc segített kiigazodni a hongkongi akciófilmek rengetegén.
Elsőként áttekintjük a hongkongi filmgyártás előzményeit: milyen körülmények között készült el a Szebb holnap? Kiket lehet az előzményeinek tekinteni, kik azok a rendezők, akik a legnagyobb hatást gyakorolták rá? Az adásban elkezdjük kivesézni John Woo saját kézjegyeit, filmkészítési technikáit. Megvitatjuk, miért romantikusak John Woo akciófilmjei, és mi áll menőbben Chow Yun-Fatnak: a beltéri napszemüveg vagy az állandó ballonkabát. Még az is kiderül az adás végére, hogy John Woo-n kívül kicsoda dédelget titkon fegyverfétist.
Az adást online vettük fel, a hangminőségen amennyit lehetett, igyekeztünk javítani. Elnézést kérünk a kellemetlenségért!
Linkek