Magyar nyelvű filmes műsor minden második héten, amelyben a popkultúra kötelezőit pótoljuk. Olyan híres, kultikus filmeket tekintünk meg, amelyeket életünkben először látunk. Minden évadban más és más tematikával jelentkezünk. A műsorvezetők Huszár András és Frivalszky-Mayer Péter, társaink Gyöngyösi Lilla, Rácz Viktória, Földi Gábor, Mikó László, Nagy Szabolcs.
Dél-Koreába utazva Park Chan-wook (magyarosabban Pak Cshanuk) három filmjével fogalkozunk. Ezek A bosszú ura (Sympathy for Mr. Vengeance, 2002) az Oldboy (2003), és A bosszú asszonya (Lady Vengeance, 2005), amelyekből az első és az utolsó darab volt számunkra vakfolt. Ennek megfelelően az Oldboyról most nemigen beszélünk, ellenben a másik két filmről kimerítően. Vendéget is hívtunk az adásba, CyClo tért vissza a Vakfolt-díjátadós adások és az Amadeus után.
Rövidke dél-koreai (film)történeti összefoglaló után kibeszéljük, mi vezetett Pak Cshanuk jó barátja, Pong Dzsunho (Bong Joon-ho) idei Oscar-díjáig, amelyet az Élősködőkért (Parasite) kapott. Hogyhogy korábban még jelölésig sem jutottak a dél-koreai filmek? Mik a közös jellemzőik az általunk ismert, nemzetközi sikerekre is szert tett koreai filmeknek? Aztán elkezdtünk belemenni Pak bosszú-trilógiájába: mennyire kiforrott a Mr. Vengeance a két folytatáshoz képest? Működik a két részre bontható cselekményvezetés? Hogyan finomodik Pak nihilizmusa a trilógia későbbi részeiben? Összehasonlítjuk az elképesztő fordulatokat az Oldboy és a Lady Vengeance hajmeresztő húzásaival, majd a Lady Vengeance részleteibe is belemerülünk. Hogyan vegyül Paknál a realizmus a képregényes történetmeséléssel? Hogyan vegyíti a heistfilmes elemeket a bosszúpornóval? Melyik a kedvenc díszletünk, és ki a legjobb főszereplő a trilógiában?
Linkek
Tajvan legismertebb rendezőjével folytatjuk az ázsiai filmes évadunkat, ő pedig nem más, mint Ang Lee. Az 1994-es Étel, ital, férfi, nő azaz Eat Drink Man Woman/Yin shi nan nu a kétszeres Oscar-díjas rendező harmadik nagyjátékfilmje, és az első, amelyet szülőhazájában forgatott. Az adáshoz vendéget hívtunk, Ang Lee személyes jó barátját, Varga Ferencet (Recorder blog, Filmklub podcast), aki a Csungking expressz után tért vissza a podcastba.
Az adás elején áttekintjük Ang Lee karrierjét: kikkel járt egy filmes iskolába New Yorkban, és hogyhogy az első sikerét mégis Tajvanon érte el? Elveszünk a kosztümösfilm–szuperhősmozi–homoerotikus western szegélyezte hollywoodi labirintusban, amelybe Ang Lee az Étel, ital, férfi, nő után keveredett, hátha rálelünk a tematikus Ariadné fonalára, amely meghatározza a filmjeit. Mi ment félre Ang Lee stílusában a Pi élete sikere után? Mit áldozott fel a magas képkockasebesség oltárán a szerény, de nagyravágyó rendező? Milyen közös sztorikat tud mesélni ebből az időszakból Feri az Ang Leehez fűződő barátságáról? Beszélünk az Étel, ital, férfi, nő forgatókönyvírói merészségéről is: milyen fordulatokat húz elő a kalapból James Schamus és Ang Lee szkriptje? Mennyire működnek a karakterfejlődési hajtűkanyarok? Melyik nővér az igazi főszereplője a sokrétű családi drámának, és mitől különleges a film konfliktuskezelése?
Linkek
Tajvanban folytatódik ázsiai filmes évadunk. A tajvani új hullám két nemzedékéből választottunk egy-egy alkotást. Ezen a héten Hou Hsziao-hszien 1989-es filmjét néztük meg, A szomorúság városa (A City of Sadness / Pejcsing csengsi) című történelmi drámát, amely Velencében elnyerte az Arany Oroszlánt. A film a II. világháború utáni Tajvant mutatja be, ahol a japán megszállás véget értével átveszi a hatalmat a kontinentális Kínát vezető Kuomintang. Az egyik főszerepben újra Tony Leungot láthatjuk.
Miért éri meg néha obskúrus, szinte beszerezhetetlen filmekkel foglalkozni a Vakfolt podcastban? És milyen volt három közönségbarát hongkongi mozi után megnézni egy neorealista, intellektuális, fajsúlyos drámát? Hanyadszorra sikerült felfognunk, kik a főszereplők és ki kinek a kicsodája? Miután helyre tesszük a film cselekményét, beszélünk Hou történetmeséléséről is. Ki kezeli jobban a való életből vett eseményeket? Csia Csang-ke vagy Hou Hsziao-Hszien? Miben különbözik Hou statikus kamerája Ozu Jaszudzsíróétól? Hogyan kapcsolódik a román neorealizmusból megnézett két filmünkhöz A szomorúság városa?
Linkek
Ázsiai évadunkban eljutottunk a hongkongi filmes blokkunk végéhez, amelyben a témánk az 1994-es Csungking expressz, angolosan a Chungking Express. A mai adásunk a visszatérésekről szól: A nagymester után újabb filmet tekintünk meg Vong Kar-vaj (Wong Kar Wai) rendezőtől, amelyben Tony Leungot is újra viszontláthatjuk - vele A nagymesteren kívül a múlt heti Hard Boiledban is találkoztunk. Rajtuk kívül pedig az adásunk visszatérő vendége Varga Feri is, a Recorder magazin filmrovatának szerkesztője és a Filmklub podcast házigazdája.
Létezik szexibb film a Csungking expressznél? Ki az a műsorvezető, aki teljesen el van ájulva Tony Leungtól? Pontosabban: ki nem? Ki az, akinek a való életben is sikerült már úgy lepattintania egy szerelmi vallomást, mint Faye Wongnak? Sikerül-e megfejtenünk, mi motiválja Faye Wong karakterét, és árt-e a filmnek az, hogy azóta már millió silányabb koppintásában láttunk sekélyesebb karaktereket? Hát az újranézés árt-e a filmnek? Miután elmélázunk azon, hogy Vong Kar-vajnak hogyhogy nem sikerült hét éve egyetlen filmet sem készíteni, megfejtjük, hogy nekünk a Föld bolygón eltöltött kollektíve száz évünk alatt miért nem sikerült egyet sem.
Linkek
Újabb John Woo-filmet néztünk meg az idei a múlt heti után. Ezúttal az Amerikába tett kiruccanása előtti utolsó hongkongi munkáját, az 1992-es Hard Boiled című akciófilmjét választottuk (magyar címe is van, A fegyverek istene, de ennek a használatától most eltekintettünk). A főszerepben Chow-Yun Fat és Tony Leung tér vissza a Vakfolt podcastba, előbbivel a múlt heti Szebb holnapban találkoztunk, utóbbival A nagymester című filmben.
Milyen belépőjegyet tett le Hollywoodba John Woo? Legutóbb láttuk egyik korai akciórendezését, most pedig láthatjuk a zabolátlan, nagy költségvetésű sztárrendezőt. Meddig fuvalkodhat a megalománia? Hova vesznek a bombasztikus látványelemekből John Woo stílusjegyei? Beszléünk a Hard Boiled egyéb hongkongi és amerikai kapcsolódási pontjairól is, egészen a hetvenes évek dekonstruktív antihőseitől a kétezres évek zsarus krimijeiig. Ezúttal milyen Chow-Yun Fat játéka? Hogyan lehet összehasonlítani a Szebb holnap elgyötört kisstílű bűnözőjét, A bérgyilkos (The Killer, 1989) vérprofi halálosztóját és a Hard Boiled stukkeres lazacsávóját? És ezúttal hogyan vesz le a lábunkról a sztársággal még csak kacérkodó Tony Leung? És John Woonak sikerül épképzláb női karaktert alkotnia végre?
Linkek
Elismerve, hogy ennél szerencsétlenebb című filmet aligha sikerülhetett volna választanunk ezekben az időkben, a héten John Woo szó szoros értelemben vett korszakalkotó filmjével foglalkozunk. A címe Szebb holnap, angolul A Better Tomorrow. Az 1986-ban bemutatott alkotás hosszú időre meghatározta a hongkongi filmművészetet, több tucatnyi utánzója született John Woo stílusának. Az adásban Wostry Ferenc segített kiigazodni a hongkongi akciófilmek rengetegén.
Elsőként áttekintjük a hongkongi filmgyártás előzményeit: milyen körülmények között készült el a Szebb holnap? Kiket lehet az előzményeinek tekinteni, kik azok a rendezők, akik a legnagyobb hatást gyakorolták rá? Az adásban elkezdjük kivesézni John Woo saját kézjegyeit, filmkészítési technikáit. Megvitatjuk, miért romantikusak John Woo akciófilmjei, és mi áll menőbben Chow Yun-Fatnak: a beltéri napszemüveg vagy az állandó ballonkabát. Még az is kiderül az adás végére, hogy John Woo-n kívül kicsoda dédelget titkon fegyverfétist.
Az adást online vettük fel, a hangminőségen amennyit lehetett, igyekeztünk javítani. Elnézést kérünk a kellemetlenségért!
Linkek
Kína rendezőinek hatodik generációjával foglalkozunk ezen a héten. A 2013-as A bűn érintése (angol címén A Touch of Sin) rendezője Csia Csang-ke (angol átírásban Jia Zhangke), aki vezette már a locarnói filmfesztivál zsűrijét, és több alkalommal is versenyben volt az Arany Pálmáért Cannes-ban.
Miután hősies küzdelmet folytatunk a kínai kiejtéssel, elhelyezzük Csia Csang-ke életművében a vuhsziával kacérkodó, borúlátó drámát. Ezután tanulmányozzuk a film négyfelvonásos szerkezetét. Mennyire alkotnak egységes egészet a különálló minisztorik? Honnan vette a történetekhez az ötletet Csia, és miért pont ezek a sztorik ihlették meg? Megfér egymás mellett az indusztriális Kína rögvalósága és a harcművészes hangvétel? Milyen kulturális szimbólumok tarkítják a kisfilmeket, és mi a célja velük Csiának? Mi történik, ha a két műsorvezető ellentétesen értelmezi a rendező kamerakezelését?
Linkek
Folytatva Ázsiába tett kirándulásunkat, Kína legtermékenyebb és nemzetközi szinten leginkább elismert kortárs renezőjével foglalkozunk. Csang Ji-mou, angolosan Zhang Yimou az 1991-es A vörös lámpások (Da hong deng long gao gao gua, angolul Raise the Red Lantern) című filmjével már a második nemzetközi filmes Oscar-jelölését szerezte meg, amelyet még egy követett 2003-ban a Hős című filmért, de Ji-mout számtalanszor díjazták a Berlinalén, a Velencei Filmfesztiválon és Cannes-ban is.
A vörös lámpások az 1920-as években, a Hadurak Korának félfeudális, autoriter Kínájában játszódik. Főszereplői nők, akik egy gazdag kínai előkelőség feleségeiként-ágyasaiként egymással viaskodnak uruk kegyeiért. Miért szereti a történelmi távlatokat Ji-mou? Lehet-e értelmezni a mai korra a tanulságait? Hogyan alakította az évek során Ji-mou történelemértelmezése a rendező viszonyát a Kínai Kommunista Párttal? Ji-mou szemgyönyörködtető képei mit mesélnek el a történetről a szépségünkön túl? Milyen rejtjeleket sző bele a hangkeverésbe a rendező? Beszélünk a főszerepet játszó Gong Liről, illetve az általa megformált Songlianról: mikor nevezhetünk erősnek egy női karaktert? Hasznos-e ez a kifejezés?
Az adás végén ismét megkíséreljük nyugatosítani a kínai filmklasszikust, és amerikai-angol színészekkel elképzeljük a feldolgozását.
Linkek
Szono Sion (angolosan Sion Sono), a király kalapjairól és szemüvegjeiről ismert japán rendező filmjével folytatjuk az ázsiai évadot. A 2008-as Love Exposure (Ai no mukidashi) magyarul nem jelent meg, nálunk is az angol címmel terjedt el.
Hogy lehet behatárolni egy négyórás játékfilm műfaját? Mennyi ideig viaskodunk az adásban azzal, hogy fogást találjunk a témák bonyolult sokaságán? Hogy fér meg egymás mellett a romantikus komédia meg a harcművészes akciófilm annyi perverzióval, amennyi tíz évadnyi animének is a javára válna? És mindebbe a masszív képletbe hogyan illeszkedik a katolikus kereszténység bűntudatossága? Sikerül-e dűlőre jutnunk afelett, hogy a komplex témákat milyen infantilis humorral vegyíti Sono? Mélységes és igaz-e karakterek szerelme, vagy csupán primer testi vágyak vezérlik őket? Hány olyan mondanivalót találunk még, amely önmagában elég lett volna egy filmre? Mennyire lehetett őrjítő a film forgatása, és ha a nekünk nem könnyű kihevernünk, akkor vajon a résztvevők túltették-e már magukat rajta?
Linkek
Ázsiai filmes évadunk folytatásában, továbbra is Japánban maradva az 1999-es Meghallgatás (angolul Audition, eredetileg Ôdishon) című Miike Takasi-filmet néztük meg (akit nyugatabbra Takashi Miike néven ismernek). A romantikus horror legalább olyan érdekesen vegyíti a melankóliát az erőszakkal, mint a múlt heti Tűzvirágok. Adásunkban visszatérő vendégünk, Wostry Ferenc segít helyükre tenni a látottakat.
Meg lehet úszni egy húszéves, kultstátusztú film spoilereit? Működik a film, mint melankolikus, romantikus "komédia", vagy mint melodráma? Mennyire működik a hajtűkanyarszerűen bevett műfaji váltás? És az idősíkok, álomjelenetek kezelése? Hogyan viszonyul a David Lynch-féle álomlogikához Miike hozzáállása? Mit állapíthatunk meg a japán felfogásról a férfi-női kapcsolatokkal kapcsolatban Miike filmje által, és milyen álláspontot foglal el a rendező? Feminista a film? Hogyan szivárogtatja be a képsorokba a horrort, hogyan zökkenti ki a nézőit a nyugalmi állapotból a film első percétől? Mai szemmel félelmetes a finálé?
Az e heti filmünk kifejezetten fordulatos, érdemes megnézni előre, mert adásunk spoileres!
Linkek