Magyar nyelvű filmes műsor minden második héten, amelyben a popkultúra kötelezőit pótoljuk. Olyan híres, kultikus filmeket tekintünk meg, amelyeket életünkben először látunk. Minden évadban más és más tematikával jelentkezünk. A műsorvezetők Huszár András és Frivalszky-Mayer Péter, társaink Gyöngyösi Lilla, Rácz Viktória, Földi Gábor, Mikó László, Nagy Szabolcs.
Remake-es évadunkban megnéztük az 1951-es The Thing from Another World című filmet Howard Hawkstól (A lény - egy másik világból) és a John Carpenter-féle 1982-es The Thing című filmet (A dolog). A beszélgetésben vendégünk volt a Dot & Line blog szerzője, Herczeg Zsófi.
Az adás elején beszélünk az 1938-as Who Goes There? című kisregényről, amely a két film alapjául szolgált, majd az 1951-es filmre térünk át. Christian Nyby vagy Howard Hawks rendezte az alkotást? Mai szemmel mennyire félelmetes a filmklasszikus, amelyen cidriztek a korabeli nézők? Miket emel át a film a kisregényből, miket emel át ebből a filmből az 1982-es feldolgozás, és hogyan egészíti ki a kapcsolati rendszert a Nyolcadik utas: a Halál? Aztán végképp áttérünk John Carpenter horror-mesterűvének a kitárgyalására. Meg lehet jegyezni a tucatnyi szereplőt? Ma is működnek a rémisztések? Mi lett Ennio Morricone zenéjével? Miért bukott meg annak idején A dolog? Kitérünk még a 2011-ben készült előzményfilmre is, az adás végén pedig András és Zsófi megpróbálják kitalálni, mely filmekkel versenyzett a mozipénztáraknál John Carpenter filmje.
Linkek
Megkezdjük a Vakfolt versus, vagyis a nyári különkiadásunk negyedik évadját. Az idei témánk: filmek, és az évtizedekkel később készített feldolgozásuk. Minimum 25-30 éves eltéréssel remake-elt alkotásokat fogunk megnézni. Az első páros egyben a legtöbb idő elteltével készült remake is az évadunkban. A The Mummy eredetileg 1932-ben került a mozikba Boris Karloff főszereplésével. Bár A múmia címmel készültek további filmek is az eltelt időben, de Imhotep csak 1999-ben jelent meg újra a vásznon, Arnold Vosloo alakításában, aki ellen Rachel Weisz, Brendan Fraser és John Hannah vonultak hadrendbe. Az adásunkban vendégünk volt Lepp Tünde a Popkult, csajok, satöbbi podcastból.
Az adás elején beszélünk a Universal-stúdió szörnyistállójáról, amely nem sokkal az 1932-es Múmia előtt kezdett el épülni Frankenstein szörnyével és Drakulával. Boris Karloff és Lugosi Béla rivalizálása is szóba jön, majd megbeszéljük, mi működött a közel kilencvenéves film rémisztgetéseiből. Szándékosan vicces, amikor vicces a Múmia? Mi a múmiák, mint horrorszörnyek vonzereje? Ezt követően áttérünk az 1999-es, mára már kultikussá vált kalandfilmre. Miket emel át az eredetiből a teljesen újrahangszerelt blockbuster? Muszáj beszélnünk Brendan Fraser, Rachel Weisz és a rendező, Stephen Sommers karrierjéről is. Ki a nagyobb király, az Ardeth Bayt játszó Oded Fehr vagy John Hannah? Miért iszonyú menő Rachel Weisz könyvtáros karaktere? Mennyi comic relief számít túl sok comic reliefnek? Mennyire ment nagyot a legendásan erős 1999-es mozis mezőnyben A múmia?
Linkek
A 2018-as különkiadás után újabb levelezőrovattal jelentkezünk. Az adást a 200. epizódunk környékén jelentettük be, és vártuk a kérdéseiteket kérdéseiteket néhány héten keresztül. Először a támogatóinktól, aztán a szélesebb hallgatói közönségünktől is fogadtunk kérdéseket. Mivel szép számmal érkezett kérdés a támogatóinktól, ezért a levelezőrovatot teljes hosszában, három adásra szétbontva, csak a Patreonunkon tettük közzé. Ebben az adásban a rövidített változatát hallhatjátok a támogatói tartalomnak.
Először Szántó Eszter kérésére beszélünk valamennyit magunkról, aztán megpróbáljuk elmondani, milyen szempontok alapján állítunk össze tematikus évadokat. Ezt követően Bavalics István kérdésére hosszasan megvitatjuk, lehet-e objektívan, vagy ha nem is objektívan, akkor következetesen értékelni filmeket. Csordás Attila azt kérdezi, mit nézünk szívesebben, filmet vagy sorozatot, ám mi az eldöntendő kérdéseket sem tudjuk egy-egy szóban megválaszolni. Tudunk-e belefeledkezni egy filmbe, vagy már mindent analitikus szűrőn keresztül nézünk? Nagy Szabolcs kérdésére pedig arról beszélgetünk, hogy miért van óriási szakadék a filmekről szóló "hétköznapi" beszélgetések és a kritikai diskurzus közt, valamint hogy mekkora befolyása lehet a stúdiók döntéseire a kritikus közönségnek.
Az adás végén egymásnak is felteszünk egy-egy kérdést, hogy a Vakfolt podcast eddigi kilenc évadjára és több mint kétszáz epizódjára reflektáljunk picit.
A támogatói oldalunkon további kérdéseket válaszoltunk meg Esztertől, Istvántól, illetve Frivalszky-Mayer Katitól, és egymásnak is további kérdéseket tettünk fel.
Linkek
Ázsiai filmes évadunk végéhez értünk. A legismertebb, legelismertebb kortárs iráni rendezővel fejezzük be körutunkat a kontinensen. Ő Asghar Farhadi, vagy magyarosabb átírásban Aszhar Farhadi. A Nader és Simin - Egy elválás története (angolul ismert címén A Separation) 2011-ben elnyerte Berlinben az Arany Medvét, 2012-ben pedig a legjobb idegen nyelvű filmnek járó Oscart.
Ismertetjük Aszhar Farhadi filmes előéletét, karrierjét, és összehasonlítjuk a stílusát a korábban tárgyalt két rendezőével, Abbasz Kiarosztamival és Dzsafar Panahival. Elkerülhetetlen az összehasonlítás más, családi konfliktusokról szóló filmekkel, különösen elválásos történetekkel: miért fontos, hogy Farhadi kiemelt szereplőjévé teszi Nader és Simin gyermekét? Hogyan építi fel Farhadi Oscar-jelölt forgatókönyve a karakterek hajmeresztő döntéseit úgy, hogy ne érezzük őket erőltetettnek? Hogyan éri el, hogy a szimpátia-iránytűnk mindig más irányba lengjen ki?
Az adás végén átfogóan beszélünk az ázsiai filmes évadunkról: mennyi új kedvenccel gazdagodtunk? Melyik film lepett meg bennünket a legjobban?
Végül bejelentjük a két hét múlva kezdődő Vakfolt versus évadtematikáját, amelyről a egy hétig szavazhatnak még a támogatóink a Patreonunkon.
Linkek
Utolsó előtti ázsiai filmes adásunkban a kegyvesztett iráni rendező, Dzsafar Panahi (angolos átírásban Jafar Panahi) A kör (Dayereh) című filmjét néztük meg, amely angol nyelvterületen The Circle címen ismert. Az Arany Oroszlán-nyertes film az iráni nők életét átszövő mindennapos megpróbáltatásokat dolgozza fel.
Az adást Dzsafar Panahi munkásságával kezdjük: mivel váltotta ki az iráni kormány haragját Panahi, és hogyan forgat filmeket a saját hazájában a kegyvesztett rendező? Aztán megnézzük, hogyan körözi (hupsz!) le a mai akciórendezőket Panahi a hosszú egysnitteseivel. Ismét olyan ázsiai filmet nézünk meg, amely az országa társadalmi különbségeiről mesél: miben más A kör, mint mondjuk a szintén bravúros A bűn érintése? Ügyesebben vált-e a főszereplői között Panahi, mint Csia Csang-ke?
Linkek
Máris megéreztünk az ázsiai évadunk utolsó etapjához (hogy elrepült, igaz?), ugyani Iránban fejezzük be a kontinens körüli utunkat. Abbas Kiarostami az iráni új hullám jeles alakja, akit a nemzetközi filmkritikusok és filmrajongók is óriási becsben tartanak. A cseresznye íze (angolul ismert címén Taste of Cherry) 1997-es sikere is ezt mutatja, amellyel megosztva, de első iráni filmként elnyerte az Arany Pálmát Cannes-ban.
Ismét előkerül a Vakfolt podcastban az Arany Párna-díj, amelyet csodák-csodájára másodjára is egy olyan filmmel kapcsolatban osztunk ki, amelynek a főszereplője egy elmagányosodott férfi, akinek a kilátástalanságáról mégis sikerül humanista filmet faragnia alkotójának. De mivel tűnik ki a nemzetközi filmesek sokaságából Kiarostami rendezése? Miért izgalmas, ha egy rendező amatőröket választ a szerepeire? Mikor jó szundítani egyet a moziban? Hogyan jutunk dűlőre a film különös záró képsoraival?
Linkek
India az ázsiai filmes évadunk következő állomása, ahonnan egy filmtörténeti jelentőségű trilógia első részét néztük meg. Az Apu-trilógia rengeteg filmes listán előkelő helyen szerepel, és minden idők legjobb filmjei között tartják számon. Ennek a mesterhármasnak az első dobása Az út éneke, amely Satyajit Ray első rendezése volt, 1955-ből, és a főszerepben a szegény indiai kisfiút, Aput, illetve a családtagjait láthattuk.
Elsőként beszélünk a film elkészülésének a hátteréről: milyen volt a regény fogadtatása, amely a mű alapjául szolgált? Hogyan alakult ki az indiai Parallel Cinema mozgalom, amely az Apu-trilógiát is szülte? Vajon mi lehet az oka, hogy épp ez a film törte át a nyugati filmes kultúra ingerküszöbét? Melyik rendezőt a lelkes rajongói az Apu-trilógiának? Aztán megbeszéljük: jól öregedett Az út éneke? Miért van az, hogy sok, félévszázadosnál régebbi filmet nehezünkre esik befogadni, és min múlik, hogy friss marad-e a mai néző számára egy ilyen alkotás? Ezt követően elmerülünk a film történetében: kik a titkos főszereplői az Apu karakteréről elnevezett trilógia első részének? Miért ugrottak be a Ghibli-filmek a szegényes, vidéki környezetben játszódó családi drámáról?
Linkek
Egy adás erejéig Thaiföldre látogatunk: a független filmes Apichatpong Weerasethakul (filmrajongók közt csak "Joe") Cannes-i Arany Pálma-díjas filmjét néztük meg 2010-ből. A Boonmee bácsi, aki képes visszaemlékezni korábbi életeire (angolul ismert címén Uncle Boonmee Who Can Recall His Past Lives) a témánk.
Először is beszélünk Thaiföldről egy kicsit, ahogy az már szokásunkká vált az ázsiai évadban. Milyen filmes kultúrában alkot Apichatpong Weerasethakul? Miért népszerűek a filmjei nyugaton, és miért cenzúrázzák a hazájában? Hogy kell őt szólítani? Aztán közelebbről is megismerkedünk Boonmee bácsival: mennyire befogadható ez a lassú sodrású, epizodikus film? Meg lehet fejteni a rejtélyes allegóriáit? Szükség van rá, hogy az utolsó képkockáig dekódoljuk Apichatpong filmjét? Lehet vicces egy merengős történet a halállal való szembenézésről? És hogy jön ide Tim Burton?
Linkek
Dél-Koreai blokkunk zárásaképpen az idei Oscar-díjas Bong Joon-ho (Pong Dzsunho) 2003-as rendezésével foglalkozunk. A halál jele (angol címén Memories of Murder) című filmet az ázsiai ország első sorozatgyilkossága ihlette. A Park Chan-wook adásunk után visszatért Cyclotronic, hogy a másik kedvenc dél-koreai filmeséről beszélgessünk.
Az idei Oscar-siker miatt nem mehetünk el Bong Joon-ho életműve mellett: az adás első felében időt szánunk arra, hogy megbeszéljük, mennyi mindent láttunk a 2000 óta aktív rendezőtől, és még vért izzadva rangsoroljuk is a filmjeit. Mik a közös jellemzői a munkáinak? Hogyan csengenek össze a filmjei Park Chan-wookéival? Ezután belemegyünk a igaz történetet alapuló A halál jele cselekményébe. Hogyan keveri a műfajokat ezúttal a koreai mester? Mit fogalmaz meg a nyolcvanas évek társadalmáról és a nyomozó hatóságok munkájáról? Hogyan vethető össze a hagyományos procedurális nyomozós sztorikkal a Memories of Murder történetvezetése?
Linkek
Folytatjuk dél-koreai kiruccanásunkat. A múlt heti Park Chan-wook-filmhármas után egy másik ikonikus filmrendezővel foglalkozunk, aki a 2000-es évek elején tett szert nemzetközi ismertségre. Ő Kim Ki-duk, magyarosabban Kim Gidok, akitől a Tavasz, nyár, ősz, tél… és tavasz című filmet néztük meg, főszerepben egy buddhista szerzetessel.
Először is, kicsoda Kim Ki-duk? Milyen helyet foglal el a filmográfiájában ez a csöndes, meditatív történet a buddhizmusról? A rendező megismerése után megpróbálunk a mélyére ásni a film filozófiai, teológiai tanulságainak anélkül, hogy bármiféle komolyan vehető ismeretünk lenne akár a buddhizmusról, akár más világvallásokról. Csak belelátja a keresztény kultúrában formálódott agyunk a filmbe a bibliai párhuzamokat, vagy szándékosak az utalások? Mik a film legsejtelmesebb szimbólumai? Melyek a karakterek legrejtélyesebb döntései? Megtaláljuk-e a lelki békénket az adás végére?
Linkek