Az Üvegcipő DIY Podcast portré beszélgetések sora kisvállalkozó nőkkel nem csak kisvállalkozó nőknek. Modernkori tündérmesék ezek, ahol a lányok nem várják, hogy ölükbe pottyanjon a szerencse, hanem a saját kezükbe veszik a sorsukat. Azt mondják, a nők által vezetett vállalkozásoknak rosszabbak a túlélési esélyei, kisebbek, kevésbé profitábilisek. Magyarországon évről évre kevesebb vállalkozást alapítanak nők. Beszélgetőtársaim mégis leányok a gáton, és a maguk szerencséjének a kovácsai. www.uvegcipo-diy.hu www.gyongy.berta.hu
Istenes Petra az Énprojekt.hu társadalmi vállalkozás megálmodójával, vezetőjével beszélgetek, arról milyen huszonévesen hirtelen sikeres vezetővé válni – ráadásul pont a COVID alatt, a social startupok világáról, sikerekről és nehézségekről és az útról, ami idáig vezetett.
Petra 2014 óta foglalkozik kommunikációval, HR marketinggel, márka- és közösségépítéssel, az ELTE Média Tanszékének vendégoktatója.
Az Énprojektet 2020. júniusában indította a koronavírus első hullámára reagálva. A kezdeményezés pszichológusok, mentálhigiénés szakemberek, coachok, tanácsadók magánéleti- és karriertudatosságot segítő programjait teszi elérhetővé nehéz helyzetbe került társadalmi rétegeknek úgy, hogy az óradíjaikba 25% jótékonysági kulcsot építettek. Ennek a körkörös gazdaságra építő rendszernek köszönhető fenntarthatóságuk. Megalakulásuk óta több mint 700 résztvevőt támogatottak már 100 szakértő összefogásával. Munkájukat több hazai és nemzetközi díjjal is elismerték.
Az Énprojekt jelmondata „segítséget kérni oké”. Küldetésük, hogy a rászorulók számára is olyan elérhetővé és elfogadottá tegyék a segítő szakemberekhez való fordulást, mint a mindennapi fogmosást. Petra ezt vezetőként és a társadalamilag felelős segítő szakértők márkaépítőjeként támogatja.
„Máshogy állunk hozzá a segítségkérésnek a folyamatához: gyakorlatilag a segítségkérés útját innováljuk. Ez nem szimplán egy platform vagy közösség, hanem egy más attitűd a segítségkérés mivoltához.”
„Az, hogy megtanulj magaddal együtt élni, az szerintem annak az elengedhetetlen feltétele, hogy tényleg jó vezető tudj lenni. És nem csak a saját kis homokozódban, hanem azon túl is. És egy bizonyos cél érdekében.”
Jegyzetek, linkek
https://enprojekt.hu/
Istenes Petra LinkedIn profilja
Toms cipők
Servant leadership – szolgáló vezetés
ImpactHUB
Design Terminal mentorprogram
WU NGO Academy
PWC Civil Mentoring
SDG célok
Az Énprojekt partnere az IT fejlesztésekben: Zenosyne Technologies Kft.
Az Énprojekt partnere az adatvédelem tekintetében: GDPReg Kft.
Timeline
2:00 Kinek segít az Énprojekt?
3:24 Miben különbözik egy társadalmi vállalkozás és egy forprofit?
6:55 Működési modell
9:10 Hogyan választod ki a kollégákat?
11:00 Az Énprojekt története „Mi a szerepe a te életedben az Énprojektnek?”
15:15 Hogyan lett a magyar szakos bölcsészlányból startupper?
18:38 Miért hagytad el a multi világot?
23:12 Hogyan kezdted el komolyan venni magad? Önfejlesztés, vállalkozás fejlesztés
27:20 Hogyan találnak meg benneteket?
28:31 Nagyon fiatalon lettél vezető, mi volt számodra a legnehezebb?
33:20 Tudatos tervezés, rutinok
36:48 munka magánélet határok és egyensúly
38:40 Tér adás saját magamnak – önismereti munka - önelfogadás
44:15 korlátok
47:18 Elismerés, kinek a véleménye számít?
50:02 Mire vagy a legbüszkébb?
52:12 Mit tanácsolsz annak, aki most kezd társadalmi vállalkozásba?
53:14 Célok
www.gyongy.berta.hu
A felvétel a Telekom Podcast stúdiójában készült.
Hangmérnök: Vincze Tamás
Zene: Cooking by Alex-Productions | https://onsound.eu/ Music promoted by https://www.chosic.com/free-music/all/ Creative Commons CC BY 3.0 https://creativecommons.org/licenses/by/3.0/
Dr. Bagi Fruzsina állatorvos, állatvédő. A Retriever Rescue Fajtamentő Egyesület alapítója, elnöke, és a VetForte állatorvosi rendelő vezetője.
Fruzsi mindig is állatokkal szeretett volna foglalkozni, már óvodában is állatorvosnak készült. 2009-ben alapította meg a Retriever Rescue Fajtamentő Egyesületet, ami mára évente 200 kutyát juttat gazdához itthon vagy külföldön. „Retrieveres Fruzsi” és az egyesület ismert és elismert szereplője a magyarországi állatvédelemnek.
Fruzsi 2011 óta állatorvos, 2019-ben nyitotta meg saját rendelőjét Nyergesújfalun. A napi gyógyítás és a bajba jutott kutyák mellett 2 kislány édesanyja, a diploma után kisállatgyógyász és állatvédelmi szakállatorvosi képesítést is szerzett, és persze rendre legalább 3 ember munkáját vállalja magára.
Fruzsi tornádó erejével, megszállottan küzd a céljai eléréséért, nincs akadály, amin át ne törne.
„Az egyesület az első gyermekem. Rengeteg olyan döntéshelyzet van, ahol én úgy döntöttem, hogy az egyesületnek jó legyen, legjobb legyen. Ennek érdekében rengeteg személyes nehézséget vállaltam föl az elmúlt 15 évben.”
„A cég az egy játszótér, egy nagyon komoly játszótér nagyon sok eszközzel. Azt ennek idején úgy csináltuk meg, miután tudtam, hogy az életem felét ott töltöm, hogy az legyen olyan, hogy ott jól érzem magam.”
„Ez egy nagyon összetett összeszövött szőnyeg, ahol soha senki nem fogja kibogozni a szálakat – legfeljebb én.”
„Több olyan része van ennek az egésznek, amit az ember folyamatában tanul meg. Például, hogy nem kell mindenre azonnal reagálni. Vannak dolgok, amiket el kell engedni. Van olyan, amit tudomásul kell venni, de nem kell rajta minden áron folyamatosan aggódni. Vagy adott esetben a megfelelő emberrel gyorsan rövidre kell zárni egy kérdést, és onnantól kezdve tudjuk, hogy az sínen van.”
„Nem minden nap, nem mindennel és nem folyamatosan kell foglalkozni mindennel, mert akkor az ember szétesik.”
”Elsőként magamnak kell megfelelni, utána rendben tartani a gyerekeimet testileg meg lelkileg is, utána meg elérni, hogy legyen egy biztonságos, stabil anyagi bázisunk, ami által mást meg tudunk csinálni.”
„Nem egyszerű összefogni néha, hogy mindenki olyan feladatot kapjon, amire alkalmas, amit jó meg tud csinálni. Ez egyrészt érdekem nekem, mint egyesületi vezetőnek, hiszen ezzel segít. De ugyanígy érdeke neki is, hogy ne legyen túlterhelve, mert akkor elfárad. Az önkéntes munkánál fontos az, hogy ő ne kudarcokat kapjon, hanem kapjon ebből ő vissza valami pozitívat.”
„Ha egy olyan elszánt és okos főnököt szeretnék önmagamnak, mint önmagam, akkor legyünk a saját főnökünk, és csináljunk egy saját rendelőt.”
Jegyzetek, linkek
Timeline
1:41 Nonprofit és profitorientált működés különbségei
7:20 miért lettél vállalkozó?
10:45 Volt kétséged, hogy tudsz egy praxist irányítani?
12:42 honnan lettek az elején páciensek?
13:45 hogyan választod ki a kollégákat? Cél-e a növekedés?
17:39 Egyesület felépítése, irányítása
19:59 Hogy férsz bele a 24 órába?
20:40 RR kezetek
26:40 Tervezés
31:35 Szerepek közti váltás
33:55 RR - VetForte szimbiózis
37:38 Munka magánélet határa
43:00 Mit jelent neked az RR, mit jelent a VetForte?
42:25 Hogy kerülöd el a kiégést?
45:50 Hogyan töltődsz fel?
46:50 Mi jelenti számodra az elismerést?
50:28 Mire vagy a legbüszkébb? Egyensúly
51:25 Önfejlesztés
55:35 Mi kellett ahhoz, hogy elhidd, hogy alkalmas vagy?
58:10 Miket érzel a fő korlátaidnak?
Tervek
A felvétel a Telekom podcast stúdiójában készült.
Hangmérnök: Vincze Tamás
Zene: Cooking by Alex-Productions | https://onsound.eu/ Music promoted by https://www.chosic.com/free-music/all/ Creative Commons CC BY 3.0 https://creativecommons.org/licenses/by/3.0/
Bacskai Adriennel, Adával beszélgetek, a Buborék Fejlesztőház (Bubi) vezetőjével elvekről, lelkiismeretről, kötelességről és hogy mindez hogy fér össze az üzleti racionalitással.
Bacskai Adrienn, Ada gyógypedagógus, mozgásterapeuta, 3 gyerek édesanyja. A gondoskodás, az odafigyelés a vérében van. Hamar rá ébredt, hogy mások segítése lesz az ő útja, szívügye lett a gyerekek fejlesztése. Tanult a Pető Intézetben, de végül az ELTE-n végzett gyógypedagógusként. Dolgozott önkormányzati és magán szférában is.
2009-ben alapította a Buborék Fejlesztő- és Játszóház férje támogatásával. Azóta rengeteg gyerek fordult meg a Bubiban ügyesedni, okosodni csecsemőtől iskolásokig. Sokféle szakember segíti őket, családjaikat, heti 100 gyerek 15 év alatt több mint 1500 család fordult meg náluk különböző foglalkozásokon. 2011-től bölcsőde is kapcsolódott a fejlesztőházhoz.
A gazdasági körülmények miatt az utóbbi néhány hónapban felére csökkent a látogatottság, és gyökeresen átalakult a Bubi működése, csapata. Ada ezekben a nehéz időkben is kitart az elvei, a gyerekek és a Bubi mellett. Nem adja fel: nem szokása.
„Én vagyok a Bubi. Sokszor azt mondom, hogy én vagyok a Bubi. Ami történik a Buiban, az mind velem történik, az mind én vagyok.”
„Nem így születtem, hogy vállalkozó legyek. Én óvónéni akartam lenni.”
„Vesszőparipám, hogy nem javítunk gyerekeket, mint egy szervízben, hanem a szülőkkel együtt dolgozunk. Eszközt adok nekik, a kompetenciájukban erősítem meg, esetleg egy döntést segítek nekik meghozni. A szülővel is dolgozom, meg a gyerekkel is dolgozom.”
Linkek, jegyzetek
Buborék Fejlesztőház: www.buborekjatszo.hu
TSMT: Tervezett SzenzoMotoros Tréning - Mozgásterápia, amely az idegrendszerre gyakorolt hatása révén újra huzalozza a neurológiai alapokat. Segíti a mozgáskoordináció, az egyensúly fejlődését, de az iskolai beváláshoz fontos részképességek fejlődését is.
DSZIT: Dinamikus Szenzoros Integrációs Terápia - Komplex terápiás módszer, amely a benne résztvevő gyermekeknek izgalmas játéklehetőségeket nyújt, amelyek segítségével éretlen, vagy egyes területeken nem megfelelően működő idegrendszerüket saját aktív részvételükkel, önszántukból, egyéni utakon járva fejleszthetik.
Szockom fejlesztés: szociális kommunikáció fejlesztése
GTD „Getting Things Done” módszer - David Allan tanácsadó, coach nevéhez fűződő idő/feladatmenedzsment rendszer
Timeline
1:37 Ada - Bubi Szimbiózis
3:38 Hogyan választod ki a kollégákat?
8:20 Bubi kezdetek – hogyan lettél vállalkozó?
22:50 Átalakulás, miért vált szükségessé az átalakulás?
32:15 Delegálás vs. kontroll mánia
34:32 A munkáltató felelőssége, segítő szakember felelőssége
38:45 Határok
42:00 Autizmus specifikus módszerek alkalmazása menedzsereknek, családoknak
44:48 Volt olyan, hogy abba akartad hagyni? 47:56 Mire vagy a legbüszkébb?
50:00 Kinek a véleménye számít?
54:38 Mit csinálnál másképp? Bukták és tanuló pénz
57:09 Idei és hosszabb távú tervek
Hangmérnök: Vincze Tamás
Zene: Cooking by Alex-Productions | https://onsound.eu/ Music promoted by https://www.chosic.com/free-music/all/ Creative Commons CC BY 3.0 https://creativecommons.org/licenses/by/3.0/
Vendégem Varga Mária, Marcsi a Nyelvitréning módszertan és nyelviskola megálmodója, alapítója, motorja. Egy igazán céltudatos vállalkozó, akivel fókuszról, célokról, bizalomról, hullámhegyekről és hullámvölgyekről beszélgetek.
Marcsi 19 éves kora óta vállalkozó. 6 év nyelviskolai gyakorlat után 2010-ben alakította ki saját, speciális módszertanát, és indította el nyelviskoláját. Céltudatosan építette, fejlesztette vállalkozását, 2017-re már 13 tréner dolgozott a Nyelvitréning stábjában.
A fő profil, az üzleti nyelvi képzés mellett módszere szerves része a kommunikációs képességek, az önbizalom és a motiváció fejlesztése is. Sok tanítványa számos próbálkozás és kudarc után az ő segítségével mert végre megszólalni idegen nyelven, vagy tette le a hőn áhított nyelvvizsgát.
Kisfia születésekor visszavett a munkatempóból, és a pandémia a Nyelvitréninget is megtépázta. De Marcsi a rá annyira jellemző kitartással és céltudatossággal építi, fejleszti tovább vállalkozását.
Linkek, idézetek, jegyzetek
„A nyelvtanulás, nyelvi készségek tanulása számomra olyan, mint egy jéghegy. Ami a víz feletti részt illeti, az maga a nyelv: a nyelvtan, a szavak, stb. Ami a víz alatti rész, az a kommunikációs készség.”
„Don Quixote-nek érzem magam, hogy ebben a világban kicsit konzervatív, de értékeken alapuló kommunikációt tanítunk.”
„Arra nagyon büszke vagyok, hogy a céget teljesen egyedül építettem föl.”
„A tapasztalat hiányát szaktudással próbáltam pótolni.”
„Voltak olyan partnerek, akik nem vettek komolyan, de ott nem is tudtunk nyilván továbblépni. De ezt inkább az ő kudarcuknak könyveltem el. Ha ennyire előítéletes, hogy egy fiatal szőke nőre nem hallgat, akkor nekem nem is kell vele üzletet kötnöm” „Hogy átadjam a módszertanom egy másik trénernek, aki teljesen más tanítási tapasztalattal, más módszertani szemlélettel rendelkezik, ez a lépés számomra olyan volt, mintha a csecsemőmet odaadnám egy másik anyának, hogy szoptassa.”
„A fejlődés gátja csakis én lehetek ebben a történetben.”
„Azt gondolom, hogy nőként vállalkozni rengeteg előnnyel jár. Az egyik markáns előny, hogy Nőként a kommunikációnkban sokkal érzékenyek vagyunk, sokkal jobban tudunk nonverbális jeleket értelmezni. Így sokkal szívósabb vállalkozók tudunk lenni, mint férfi társaink.”
„Nem volt más lehetőségem, mint tudatosan változtatni. Azt tudtam, hogy én egyszer akarok gyereket.”
„Én nem tudok kikapcsolni, nem tudok szórakozni: Ha nézek egy filmet, abból 3 ötlet jut eszembe, ha elmegyek nyaralni, abból általában 5 vállalkozási ötlettel jövök haza.”
„Abban az időben minden percet, amit nem munkával töltöttem, azt én úgy éltem meg, hogy nem haladok a célom irányába.”
„Így érzem magam jól és így érzem magam teljesnek, hogy alkothatok, hogy kreatív lehetek, hogy tehetek a társadalomért. Engem nagyon motivál, hogy Magyarországon a nyelvtudás magasabb szintű legyen. Nemcsak olyan szempontból, hogy többen beszéljenek angolt, hanem akik beszélnek, azok egy magasabb, kifinomultabb szinten beszéljenek angolul.”
„A flow élmény spontán jön, ezt nem tudom beírni a naptárba.”
„Ami eszembe jut, azt jegyzetbe felírom magamnak, és amikor előveszem, csak reménykedni tudok, hogy eszembe fog jutni az a többi száz dolog, amire az az egy szó hivatott emlékeztetni.”
„A céljaidat vésd kőbe, a határidőidet írd homokba.”
NLP: neurolingvisztikus programozás
Marcsit inspiráló könyvek:
Kim Kiyosaki: Gazdag nő
Robert G. Allen: Passzív jövedelemforrások
Wolf Gábor: Kisvállalati marketing biblia
Napoleon Hill: Gondolkodj és gazdagodj
Napoleon Hill: A nehézségek nagy haszna
Paul Donders: Kreatív élettervezés

--- Send in a voice message: https://podcasters.spotify.com/pod/show/uvegcipodiy/messageKőfaragó Zsuzsi – fotográfus, grafikus, anya és vállalkozó. Vérbeli művészcsaládból származik, kamaszkora óta fotózik, a Budapesti Óbudai Egyetemen végzett nyomdaipari mérnökként. Bár a multi világban kezdett, mára 10 éve vállalkozó.
A szarkalábak hiánya ne tévesszen meg senkit: Zsuzsi feketeöves fotós és grafikus 15 év gyakorlattal a háta mögött. 2022-ben 6 munkáját is beválogatták a Magyar Tervezőgrafika E-book-ba, amely szakmai zsűri által kiválasztott 252 alkotó munkáit foglalja kötetbe.
2023-ben indította el Ceruzafaragó márkáját gyerekeknek játékos tanulást segítő kártyákkal, poszterekkel.
Zsuzsi szuperképessége egyéni látása és stílusa, ami mind grafikai munkáiban, mind fényképein megjelenik – alkalmazott művészet ide vagy oda. Jegyzetek és linkek:
https://www.behance.net/kofaragozsuzsi
Részletes jegyzeteket és linkeket az adás oldalán találod, itt:
https://www.uvegcipo-diy.hu/2024/02/vallalkozo-muvesz-alkalmazott-muveszet.html
Idővonal:
0:01:20 Alkalmazott művészet – kapcsolat a megrendelővelwww.uvegcipo-diy.hu
www.gyongy.berta.hu
Hangmérnök: Vincze Tamás
A felvétel a Telekom podcast stúdiójában készült.
Zene: Cooking by Alex-Productions | https://onsound.eu/
Music promoted by https://www.chosic.com/free-music/all/
Creative Commons CC BY 3.0
https://creativecommons.org/licenses/by/3.0/