Bíró Orsolyával, a Folyamatmodell.hu alapítójával beszélgetek rendszerekről és a networking fontosságáról.
Orsi közgazdász, 3 kamasz édesanyja, praktizáló jógafüggő. Nagyváradon született, 2001-ben végzett a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen. Idén fejezi be az MBA tanulmányait a Corvinuson. Több, mint 20 éve dolgozik vállalati folyamatokkal, hatalmas rutinja van konzultációs területen, számos iparágban dolgozott már kisebb és nagyobb vállalatokkal. 2019-ben alapította meg a folyamatmodell.hu-t és kezdett saját praxisba.
Hiszi, hogy a hatékony működéshez nem külső tanácsadóknak kell megírni a vállalkozások folyamatait, hanem a cégnek magának kell megtanulni folyamatszemléletben működni. Tartósan csak ez vezethet a káosz és az esetlegesség világából a szervezettséghez, ahol nem borítjuk ki talicskával az ablakon a pénzt és az időt.
„Az tényleg mítosz, hogy vállalkozóként mindenre rá fogunk érni. Persze, mi osztjuk be az időnket, de ha az ügyfél egy konzultációra péntek délután 3-kor ér rá, akkor péntek délután 3-kor lesz konzultáció, ez nem kérdés.”
„Sokszor eszembe jut a vállalkozás kapcsán, hogy kell egyfajta eltökéltség, különben az ember az első kudarc után becsukja a boltot. Én billegtem sokáig, hogy akkor megyek vissza munkavállalónak: havonta érkezik a fizetés, nem kell stresszelni ügyfeleken. Ugyanakkor meg a pozitívumok mindig ebbe az irányba billentettek. Mostanra megszilárdult, hogy igen, érnek kudarcok, igen, nem mindenki úgy gondolkodik, mint én, igen, akár bírálatot is kapok LinkedIn poszt alapján, de pozitívumok is érnek. Szerencsére már egyik irány sem billent ki nagyon az egyensúlyomból.”
Linkek és jegyzetek
Orsi a linkedIn-en: https://www.linkedin.com/in/orsolya-biro/
https://folyamatmodell.hu/
„majmos” cikk a delegálásról Orsi blogján
Timeline
1:26 Kinek van szüksége folyamatmenedzsmentre? Mire jók a folyamatok?
3:25 Hogy kezdtél folyamatokkal foglalkozni?
5:54 Miért lettél vállalkozó? Mit szeretsz benne, mit nem?
7:10 Idő beosztása, munka- magánélet egyensúly
10:57 váltás a szerepek között, feltöltődés – meditáció, jóga
15:30 vállalkozói szabadság mítosza
15:45 kezdetek, hogyan lettél vállalkozó?
17:35 Networking – networking szervezetben
Folyamatok
23:30 Networking, hogyan kezdj kapcsolatépítésbe?
28:08 Mi hajt téged?
28:44 Kudarc
34:08 kinek a véleménye számít?
35:51 Támogatók az elején, önbizalom
Feltöltődés
38:05 Önfejlesztés, MBA
40:14 Nagy feladatok, kis feladatok 44:39-ig
41:05 Korlátok
43:22 Célok, él-e a növekedés?
#folyamatmodell #folyamatok #folyamatokesrendszerek
#networking #partnerkapcsolatok
****************************************************************
Itt találsz meg:
WEBOLDAL:
www.uvegcipo-diy.hu
www.gyongy.berta.hu
FACEBOOK:
https://www.facebook.com/uvegcipodiy
INSTAGRAM:
https://www.instagram.com/uvegcipodiy/
LINKEDIN:
https://www.linkedin.com/company/%C3%BCvegcip%C5%91-diy
SPOTIFY:
https://open.spotify.com/show/2HMoJVPVvtlOxqHHU7kqcf?si=2eec79fab37a41c8
YOUTUBE:
https://www.youtube.com/playlist?list=PLKmYZ02pfv61BhGh7Q707IEWQMwk91S9v
APPLEPODCAST:
https://podcasts.apple.com/us/podcast/%C3%BCvegcip%C5%91-diy/id1729645187
TIKTOK:
https://www.tiktok.com/@uvegcipodiy
#üvegcipőDIY #podcast #vállalkozónők #vállalkozónő #kisvállalkozás #girlpower
****************************************************************
A felvétel a Telekom podcast stúdiójában készült.
Hangmérnök: Vincze Tamás
Zene: Cooking by Alex-Productions | https://onsound.eu/ Music promoted by https://www.chosic.com/free-music/all/ Creative Commons CC BY 3.0 https://creativecommons.org/licenses/by/3.0/