Beszélgetések kultúráról, életmódról és az élet komoly és komolytalan dolgairól.
Törőcsik Mari emlékének ajánlja Elem c. drámáját Háy János, amelyet a Szkénében és a Pesti Vigadóban is láthatunk október folyamán, Mucsi Zoltán és Kerekes Éva főszereplésével, Bérczes László rendezésében. Mucsi Zoltánnal Kalmár András beszélgetett
Miről álmodik egy kortárs festőművész? Milyen az ideális gyűjtő? Miért vásárolja vissza egy festő a saját képét? És milyen a festő-tombola? Fischer Balázzsal, nemzedékének egyik legígéretesebb festőművészével a Szemben c. kiállítása apropóján beszélgettünk a kiállítás-megnyitóról és a hétköznapokról.
„...fényt hasítani, de legalább agresszív kérdőjeleket vésni ...” – idézi Latinovits Zoltánt dr. Csupor Dezső, aki már több mint egy évtizede hivatásának tekinti, hogy lerántsa a leplet a gyógyszerekkel kapcsolatos rémhírekről, összeesküvés-elméletekről és átverésekről. A szakgyógyszerész, gyógynövénykutató, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, egyetemi tanár a Ködpiszkáló blogon, illetve utódján, a Pirulakalauzon folytat hiánypótló ismeretterjesztő munkát, elfogulatlanul és szakszerűen.
Sára Ernő grafikusművész a Pesti Vigadó Staféta c. kiállítása kapcsán mesélt azokról a kollégáiról, akik többek közt világhírű autó és óratervező cégeknek is alkotnak. Ilyen, és ezekhez hasonló rendkívüli munkák látható egészen november 19.-ig a tárlaton, amelynek megvalósítását Árendás József és Szenes István társkurátorokkal közösen irányította.
Október 12-én a Fonóban ünnepli 10 éves fennállását a JaMese. A változatlan felállásban zenélő és alkotó négy tagú zenekarnak négy nagylemeze jelent meg, a legfrissebb Odaát Idebent címmel idén februárban. Zenéjüknek állandó fontos eleme a népdal, a kortárs vers és a többszólamú loop témák kísérve groovos, dallamos szólamokkal. Ezek sokasága az évek során egyre több saját szöveggel színesedett és az eklektikus változatosság összetéveszthetetlen stílusjegyévé vált a JaMese zenekarnak.
Molnár Emesével Kalmár András beszélgetett.
Az Pesti Vigadó Őszi Irodalmi Gáláján az MMA Irodalmi Tagozatának kerek évfordulós tagjait köszöntik a saját műveikből álló vers- és prózaösszeállítással, amelyet neves művészek adnak elő. A műsor szerkesztőjével, Mezey Katalinnal Kalmár András beszélgetett.
Kortárs válogatással készül a Pesti Vigadó október 6.-ra, a Szombathelyi Szimfonikusok közreműködésével, a koncert szerkesztőjével, Tóth Péterrel beszélgetett Kalmár András.
Háromnapos ingyenes fesztivált rendez a 30 éves Nemzeti Kulturális Alap a Benczúr Házban szeptember utolsó hétvégéjén. A Romengo, Lackfi János és a Danubia Zenekar, Dánielfy Gergő zenei produkciója, Gergye Krisztián táncworkshopja, hangszersimogató, filmvetítések és számtalan foglalkozás várja a kultúra iránt érdeklődő közönséget a legkisebbektől az idősebbekig.
Borbély-Tardy Annával, a rendezvény egyik házigazdájával Kalmár András beszélgetett.
Egészen november 5-ig látható a Pesti Vigadóban a hazai kortárs képzőművész szcéna egyik legmeghatározóbb kiállítása, amelyen az Akadémia által elismert művészek alkotásait tekinthetjük meg. Fazakas Réka kurátorral Kalmár András beszélgetett.
A Bábszínház társulata évek óta kitartóan dolgozik azon, hogy a színvonalas gyerekelőadások mellett egy felnőtteknek szóló repertoárt is létrehozzon, ennek köszönhetően már egy felnőtt törzsközönséget is magáénak tudhat az Andrássy úti színház. Sőt, idén a rendkívül népszerű Éjszaka a bábszínházban programhoz a felnőttek is csatlakozhatnak, a Dekameron 2023. c. előadáshoz kapcsolódóan. Ellinger Edinával, a Bábszínház igazgatójával Kalmár András beszélgetett.