"Megkerülhetetlen emberek és történetek!" A podcast alapító-szerkesztői Dióssy László és Wéber László. A StúDió Veszprém podcast könyvekről és a könyvek mögötti történetekről, kultúráról, gazdaságról, közéletről szóló beszélgetésekkel, érdekes emberekkel való találkozásokkal jelentkezik hétről-hétre. Az első epizódokban a 77 történet dióhéjban című, 2020-ban megjelent könyv kerül terítékre. Az elhangzó sztorik Dióssy László közéleti pályafutása érdekes, szórakoztató, vidám, esetenként elgondolkodtató – a szélesebb közvélemény előtt nem ismert – eseményeit elevenítik fel. A közelmúltat bemutató 77 történedetet azok az új sztorik követik, amelyek napjainkban játszódnak Veszprémben és Veszprém környékén. Azokkal beszélgetünk, akik napjainkban vagy várhatóan a közeljövőben hagynak jelentős nyomot, hatnak közösségünk életére.
Vendégünk úgy fogalmazott Kadarkai Endre tavalyi műsorában, hogy megőrizte identitását. Ebből kaptunk mi is ízelítőt 2021 novemberében, amikor Veszprémről, a milliárdosok szomorú valóságáról, az igazság és szeretet viszonyáról, dühös kutyák megszelidítéséről, s a munkásosztály igazi életéről beszélgettünk. 0:00 Témáink: 2:20 Kajakra kocsmázás 4:30 Tűzoltás medencéből 7:40 Ha elszállt veled a ló, azt te nem érzed elszállásnak 8:20 Élj úgy, hogy méltatlan légy bármiféle kitüntetésre 10:25 Most már fontosabb a szeretet, mint az igazság 12:20 AZ IGAZSÁG AZÉRT IS SZÉP, MERT NEM MÚLIK EL 14:13 A pokol bugyraiból szemlélni a dolgokat 17:20 Milliárdosok ablakából látom tisztán, jó, hogy nem lettem gazdag 21:55 Éljen a munkásosztály! A párthatározat és a római jog kapcsolata 26:30 Gyerekhangú Bud Spencer a legjobb muri