A 13. epizódban éppen akkor hagytuk abba a beszélgetést, amikor rátértünk a Barabás-család sajátos vállalatirányítási rendszerének taglalására.  Ennek lényege a "Családi Alkotmány" létrehozása, az övék a 12. ilyen családi jogszabály az országban. Részletesen beszélt Árpád a gyerekek szerepéről, a 21 éves kor után őket megillető szavazati jogról és a kötelezően előírt házassági szerződésről. Megtudtuk, hogy például a Swarovsky-család is ebben a rendszerben viszi 4-5 generáción keresztül sikeresen a vállalkozást. Szóbahoztuk sikeres EU-s finanszírozású pályázataikat és azt is, alig van állami, önkormányzati megbízásuk, láthatóan nem abból élnek. Tudatosan alakították így, szeretik a versenyt és a lakosságot kívánják a jövőben is kiszolgálni - fogalmazott. Felelevenítettük a 7-8 éve nagy port kavart ügyet, a galambszürkévé változott Kossuth utca átépítését. Bár presztízsveszteség, Barabás Árpád azt mondja, viszonylag gyorsan túllépett rajta, a versenyszférában nem szokatlan, hogy nem nyer mindig az ember. Kézilabdáztunk is, persze csak átvitt értelemben. Sietősre kellett vennünk a felvételt, mert közeledett a két veszprémi kézilabdacsapat első ütközetének időpontja, de azért a női kéziseket nem hagytuk szó nélkül. A legilletékesebbtől hallhattunk a finanszírozási nehézségekről, a győriek fellépéséről, ami még ma is fájó pont, s ennek kapcsán egyfajta önvallomást is megfogalmazott Árpi: "Úgy vagyok ezzel, hogy láttuk, csináltuk, élveztük is, de volt egy pont, ahol nagy lett a kabát. Aztán túl jóindulatú voltam és hittem..." A beszélgetés zárásaként a szerkesztők így köszöntek el vendégüktől, aki a tőle megszokott közvetlenséggel búcsúzott: “- Te (Árpi) alapvetően egy olyan optimista ember vagy, aki mindig belekezd valamibe és töretlenül próbálja megvalósítani a terveit, ami nagyon tiszteletreméltó és becsülendő! Köszönjük szépen, hogy eljöttél hozzánk! - Ez egy ilyen születési hba nálam, de ez már így marad! Én is köszönöm szépen!”

Epizódunk vendége Barabás Árpád. Érettségizett kőműves, a hazai térkőgyártás meghatározó alakja, mellesleg Veszprém egyik legsikeresebb családi vállalkozásának tulajdonosa. Míg mások a főiskolát vagy az egyetemet választották érettségi után, ő kitanulta a kőműves szakmát, de összesen csak 3 hónapig volt életében alkalmazott. Vérbeli vállalkozó, akiről idővel bebizonyosodott az is, hogy szakmája egyik legnagyobb innovátora. A beszélgetés elején megállapítottuk, a 90-es évek elején a Napló hirdetési osztálya  az internetnél is gyorsabb és hatékonyabb kommunikációs csatornának bizonyult.  A cégalapításról faggattuk, de ő korábbról indítja a történetet. Hajmáskéren nőtt fel tyúkok, kacsák, lovak, illetve orosz tankok között, majd 93-ban egyszercsak ott találja magát Montecarloban a kaszinó előtt körforgalomban. Erről a helyről egészen addig azt hitte, csak a filmekben létezik, amit csak a James Bond filmek kedvéért rendeznek be. 'Itt kattant át a fejünkben egy kapcsoló!" - ekkor határozzák el feleségükkel, vállalkozást indítanak, ahogy hazaérnek az utazásból. Szót ejtettünk a pénzről is, vagyis az "asztal sarkán a morzsáról".  Faggattuk sikerei titkáról, s bizony meglepődtünk, amikor a 29 évet végig meghatározó, legfontosabbnak tartott tulajdonságát említette, A személyes motivációról és annak átalakulásáról, a szükségesnél jóval több ötletéről, innovációról és szabadalmakról, a meghódított Arab-félszigetről hosszasan tudtunk diskurálni. Megtudtuk azt is; mindössze egy ember volt, aki nem lebeszélte, blokkolta, hanem lökést adott a téglakő fejlesztéséhez. A sorsfordító szereplő legfontosabb mondatát is felidézte Árpi.  Az igazi kikapcsolódást jelentő utazásaikról megtudjuk, igazából a bátorság és a bizalom teszi lehetővé, hiszen hetekre kell magára hagyni a cégeket.   Beszélgetésünk ezúttal is két epizódba fért bele...

A 77 történet dióhéjban című könyv nyomán ültünk le beszélgetni azokkal, akik maguk is szereplői vagy részesei a sztoriknak. Az anekdotázásnak induló 11 epizód - 7 óránál is hosszabbra nyúlik mostanra - bővelkedik soha nem hallott történések, élethelyzetek vagy eddig csak nagyon szűk körben ismert események felelevenítésében. Mindeközben a szerkesztők megerősödtek abban a hitükben, hogy beszélgetőtársaik megkerülhetetlen emberek Veszprémben. Olyanok, akik a maguk területén valóban megkerülhetetlen teljesítményekkel hozták létre a ma ismert Veszprémet. A 12. epizódban felelevenítjük a legjobb hangulatokat és sztorikat, így egymásnak adja a szót Praznovszky Mihály, Donát Tamás, Mészáros Zoltán, Vándorfi László és Asztalos István. A 77 történet dióhéjban ennyi volt podcastunk életében. A mikrofont azonban nem tesszük le, van kedvünk folytatni ezt az izgalmas "újmédiás" kísérletet. Erre bíztat a sokezernyi elérés, epizódjaink hallgatottsága, s a barátoktól, ismerősöktől, beszélgetőtársainktól érkező elismerés. Szerencsésnek mondhatjuk magunkat, mert a "megkerülhetetlenek" sora a messzeségbe kígyózik, így újabb fantasztikus embereket és történeteket hozhatunk el a StúDió Veszprém Podcastba. Hallgasson ránk minden pénteken, folytatjuk!

"Akkor jött a futár és belőlem lett a chilei Parlament elnökének idegenvezetője..." Igazán színes beszélgetésünket folytatva szóba kerül az Unicum is, amiből jó félliternyi kötött ki István gyomrában a Börtönmusical premierje után.  Azonnal hozzátette, az csak egy mítosz, hogy isznak a színészek. Alpolgármesteri sikerek és élmények a Dubniczay-ház és az elnökök látogatása kapcsán, személyes élmények és közelivé vált emberi kapcsolat László Károly világhírű műgyűjtővel. Kissé meglepődtünk, amikor a képviselőtestületi űlések előtti szorongásait hozta szóba, de alárulta, azért a színházi munka mellett a másik visszatérő álma alpolgármestersége. Hallhattunk a veszprémi obsitos huszárról is... Messziről érkeztünk meg az európai kulturális főváros projekthez, hiszen anekdotázva az Enyhe Fintor Klubtól indultunk. Tulajdonképpen egyetértettünk  mindhárman beszélgetők abban, hogy Veszprém fesztiválvárossá válása talán a Fintoros konfliktussal kezdődött. Amikor az internetes anyázásból párbeszéd, majd az Utcazene Fesztivál lett.  István nagy elánnal mesélt a koppenhágai zöld gondolatról és a kultúra összefüggéseiről. Üzent is; ne csak a déli értelembe vett kultúra, az építettség és a cifraság legyen!  A jövőről azt gondolja, hogy meghatározó változás lesz benne az, amikor is az olvasás kevesek kiváltsága lesz. Azaz visszatér az olvasás világába az arisztokratizmus.

"Eldöntöttem, hogy érteni akarok valamihez én is..." Aki ismeri Asztalos Istvánt, egyáltalán nem lepődik meg azon, hogy nem tudtuk egy epizódba sűríteni mondandóját. Izgalmas és fordulatokban bővelkedő beszélgetésünket ezúttal is két részben osztjuk meg a podcast hallgatóival. "Nekem virsliből vannak az ujjam!" - hangzik el a vallomás, amikor a középiskolai laborgyakorlatot és annak kapcsán az osztályismétlés rémét idézi fel. Egy ekkor tett ígéretet betartva lett tanár Istvánból. Kiderült, hogy igazából kétszer kapott sorsformáló tapsot. Illyés Gyula Cserepező című verse kapcsán, majd a Börtönmusical szerzőjeként aratott komoly sikert.  Nem esünk túlzásba, ha azt mondjuk, Asztalos Pista drámai pillanatokat hozott létre beszélgetésünk azon pontján, amikor nyilvánosan, a legszűkebb környezetén kívül első alkalommal tárta fel egy katonaélményét. Amiben meghatározó szerep töltött be a laktanya "arkangyala", a "D"-tiszt, és az igen komoly súlyú döntése, ami jól kirajzolja jellemét.  Hiába soroljuk a darabok sorát, amikben szerzőként közreműködött, azt mondja, ő sose lett igazán színházi ember, mindig megilletődött civil volt, aki nem tudta, hogyan keveredett oda. Kérdeztük közéleti szerepvállalásáról, s ő kendőzetlenül beszélt a múltról, rossz és jó döntésekről, MSZMP-ről, spontán jelöltségről, elnyert tisztségeiről és még a tőle megilletődött munkásőrről is. Szembesítettük egy korábbi nyilatkozatával, amiben elmondta, bírálóit ellenségnek látta. Nem sértődötten reagált, inkább beszélt ma is meglévő érzékenységéről, arról,  mennyire fontos számára, hogy elfogadják tanítványai, önmaga primadonnaságáról és a reményéről, mely szerint ma már civilizáltan kezeli a kritikákat.

Arról a rendkívüli megpróbáltatásokkal terhes időszakról folytattuk a beszélgetést Vándorfi Lászlóval, ami még ma sem ért véget. A TAO-támogatás elvesztése után beüt a covid-19, de a színháznak talpon kell maradnia. Felidéztük Charlie Gordont a Virágot Algernonnak című darabból, mint, akire érdemes figyelnie mindenkinek, akinek éppen problémamegoldás a feladata. Lacinak feltettük a kérdést; ebben a helyzetben mit kívánna igazán magának, s persze nem lepődtünk meg azon, hogy a munka került szóba... Végigvettük a Pannon Várszínház 20 évének három különböző ciklusát, s beszéltünk arról is, miben jobb ma egy fiatal színész, mint az 1970-es évek végén pályára lépők. Igazgató úr szerint az online világ hatásaiban is keresendő a válasz. Aktuálpolitikai témák a StúDió Veszprémben nem kerülnek elő, de a fiatalok alkalmassága kapcsán azt is megbeszéltük, aki a színészképzés felől közelít, az nem  jár közel az igazsághoz. Az új évad darabjaira is rátekintettünk: Virágot Algernonnak,  Kölcsönlakás, a Főnök meg én meg a főnök (Két úr szolgája átirat), Amadeus, Hotel Menthol (összeolvasztva a Szentivánéji álommal). Legvégül kiderült, Laci úgy érzi, még mindig nem ismeri eléggé Veszprémet, a jobb megismerés fontos program a jövőben.

"A lelkesedés hamar szárítja a ruhát..." Legújabb műsorunk készítése során ismét kiderült, a lehetetlenre vállalkoztunk. Egyszerűen képtelenség egy epizódba sűríteni Vándorfi László történetét, aki 30 évnyi mondanivalót hozott magával. Úgy éreztük, nem hagyhatunk ki egyet sem a történetekből, amiken keresztül a színház mellett emberekről, furcsa, meghökkentő és drámai helyzetekről, intrikáról, a veszprémiekről mesél nekünk Laci. Már csak azért sem, mert a nyilvánosság most először hallhat arról a konspirációról, ami életútjának egyik legemberpróbálóbb időszakában amerikai "emigrációt" készített elő számára. Újra két epizódban tárjuk hallgatóink elé beszélgetésünket. A beszélgetés első része rendkívül fordulatosra sikerült, hiszen a viharos igazgatóváltás felidézésével indult. Ki emlékszik ma már arra, hogy 1991-ben a Petőfi Színház társulat nélkül maradt, mivel a színészek 2/3-a egyszerre felmondott. Színházmentőként megjelenik Rátonyi Róbert és Bicskey Tibor, majd hallunk az új társulat első darabjáról, a Rómeó és Júliáról. Színésznő a város felett, a háztetőn? Oravecz Edit a Városháza tetőcserepein állva énekel részleteket az akkor még teljesen el sem készült Gizella című, később nagy sikerrel játszott rockoperából. Hallunk a jégveréstől még inkább autentikus március 15-ei forradalomidézésről, az 1848-as közszolgálati televíziózásról, tízezres tömegről Veszprém utcáin. A 90-es évek végén járunk már, de titkosrendőrök és fegyveresek vigyázzák a mit sem sejtő közönséget a Kádárról szóló tragi-groteszk előadásain. Stencilezett levélben halálos fenyegetést kapott az író, a rendező és a főszereplő. Képzeletben újra megnyitottuk a Pannon Várszínház kapuit és eladtuk az első évad 51 bérletét... Az epizód végén ugyan nem énekeltük el a Hair ikonikus dalát, a Let the Sunshine In-t de beszéltünk a város himnuszáról, ami 2006-ig minden alkalommal felcsendült, amikor a képviselők tanácskoztak.

Epizódunkban feltűnik Torgyán József, aki a bajusznak lényeges politikai tartalmat tulajdonított. Vajon mi lenne, ha Bobby McFerrin vezetné a várost, hiszen még kulcsa is van Veszprémhez? Bizonyára Jose Cura, a tériszonyos tenor őt sem kísérné fel a Tűztoronyba. Azt is megtudjuk, hogyan lett elégedett résztvevője Al Di Meola egy veszprémi lagzinak. Nem maradunk kézilabda nélkül most sem; kiderül, hol lapul jelenleg is Lazarov magyar állampolgárságát lehetővé tevő okirat, ami egyébként nem teljesítette be küldetését. A StúDió Veszprém Podcast-csatornán először hangzik el egy szlogen, de nem szponzorációról van szó: "Zsugorítsd te is a PET-et, így lesz tele a zsebed!" Ez a történet a zöld-iskolákról és az arab világba került licenszről is megemlékezik.

"Gitároztam egy kicsit, de ezt inkább kisatíroznám, pláne, miután Paco de Luciaval végigjártam a fél országot." Hosszúra nyúlt beszélgetésünk második részében kiderül, amit sokan biztosan nem gondoltak: Mészáros Zoltán ismertette össze Snétberger Ferencet és Bobby McFerrin-t. Az Európa Kulturális Fővárosa projekt sikeréért aggódva igyekszik megnyugtatni mindenkit, de megtudhatjuk, sajnos a mai napig nincs kormánydöntés arról, hogy a beígért forrás valóban rendelkezésre áll. A jövőrőn merengve portfóliószűkítésről és egy olyan fesztiválról esik szó, ami európai értelemben is relevánsabb, erősebb, láthatóbb. Kiderül, hogy a közéleti szerepvállalással mi a terve Zolinak, s, ha már itt tartunk, a vállalkozók városfejlesztési szerepe kapcsán a politika nyitottsága vagy éppen annak ellenkezője is szóba kerül napjainkhoz és 15-20 évvel korábbhoz kötődően. Szörf, kite, tenisz, snowboard, síelés és napi 2-3 óra munka - vajon lehet-e máshogy élni? Zoli erre is kitért beszélgetésünk végén.

"Mészáros a white boss!"  Úgy belelendültünk a beszélgetésbe, hogy  két epizódot szánunk azoknak a történeteknek, amiket Mészáros Zoltánnal elevenítettünk fel. A folytatásos epizód első részében Zoli megvédi a tojástartók becsületét, majd felszállunk a veszprémi média-léghajóval a Kossuth utcáról fricska gyanánt. Gasztrokalandozásunk során elindulunk Walker Valleyből és megérkezünk a Pusztai Vendéglő nagy attrakciójához, a cipóban sült csülökhöz (természetesen káposztával, tormával).  Talán soha nem volt így hallható, amit most elárulunk: amikor Zoli fejéből kipattant a VeszprémFest ötlete (az egykori Veszprémi Ünnepi Játékoké), első útja a tartótisztjéhez vezetett, akit meg is nevez! Aztán varázsteázunk, igaz csak gondolatban, mert Nigel Kennedy az ősi kínai csodaszeréből nem hagyott még egy kóstolónyit sem veszprémi fellépése után. Ha már a színpadról esik szó, nem maradhat ki az az erősen személyes vonatkozású vallomás sem, amiből kiderül, mitől retteg Zoli felesége évről-évre visszatérően. Végül egy felhívás is elhangzik: aki az idei VeszprémFestre jegyet vett, várja meg szeptember közepét, amikor bejelentik a 2021-ben hozzánk érkező sztárokat, hiszen mindenki átkonvertálhatja majd a jegyét bármelyik fellépő koncertjére.