Keresés Jelentkezés Digitális innovációnk Mi a podcast.hu?

StúDió Veszprém

StúDió Veszprém

Vissza

StúDió Veszprém

StúDió Veszprém

Társadalom és kultúra

"Megkerülhetetlen emberek és történetek!" A podcast alapító-szerkesztői Dióssy László és Wéber László. A StúDió Veszprém podcast könyvekről és a könyvek mögötti történetekről, kultúráról, gazdaságról, közéletről szóló beszélgetésekkel, érdekes emberekkel való találkozásokkal jelentkezik hétről-hétre. Az első epizódokban a 77 történet dióhéjban című, 2020-ban megjelent könyv kerül terítékre. Az elhangzó sztorik Dióssy László közéleti pályafutása érdekes, szórakoztató, vidám, esetenként elgondolkodtató – a szélesebb közvélemény előtt nem ismert – eseményeit elevenítik fel. A közelmúltat bemutató 77 történedetet azok az új sztorik követik, amelyek napjainkban játszódnak Veszprémben és Veszprém környékén. Azokkal beszélgetünk, akik napjainkban vagy várhatóan a közeljövőben hagynak jelentős nyomot, hatnak közösségünk életére.

Epizódok

91-100 megjelenítése a(z) 248 elemből.
Vendégünk egy létező kifejezésből képzett saját mozaikszót, amiben szerinte minden benne van, ami a halálos baleset okai között szerepelhet. Erős mondás egy erős lelkű embertől, aki helyszínelőként a szörnyű tragédiák súlya alatt is megőrizte életkedvét. Az utóbbi években gyerekek tízezreit készíti fel a forgalomra, a közlekedés kihívásaira és mutatja meg nekik azt az 1986-os farmert, ami a motorbalesetben meghalt barátja után maradt. Alkohol és vezetés? Szó sem lehet róla! Szerinte a sofőrkultúra messze nem ott tart. 0:00 Témáink Pintér Józseffel: 2:10 A történet kezdete: B.A.L.E.S.E.T. 3:50 A farmer története, ami átírta a jövőt 5:35 Delegáció által kétszer elcsapott motorosrendőr - ez is ő 7:50 Nem az áldozat látványa a nehéz, hanem a hozzátartozókkal találkozni 12:03 A robotpilóták és segédrendszerek simán lebutítják a sofőröket 13:10 "50 lóerőnél senki alá nem adnék többet" 15:28 A magyar ember kultúrában nincs ahhoz felnőve, hogy működjön más, mint a zéró tolerancia az alkohollal 18:12 Az önvezető autók lapátra teszik a baleseti helyszínelőket? 19:25 A vadbalesetet egyféleképpen kerülheted el, ha nem mész arra 21:08 Karambolnál a felindultság és sértődöttség van az emberi hang helyett
Olvass tovább
00:00:00
/
00:00:00
Kétszerannyi követője van a TikTokon, mint Veszprém lakossága és nem a kézilabdáról van szó. Habár nem vegytisztán, de a kémiát népszerűsíti Ispán Dávid vegyész kutató és kémiatanár. Közben a környezetvédelem, a fenntarthatóság, a csomagolásmentesség vagy a hulladékhasznosítás is porondra kerül. Beszélgetésünkben együtt szerepel Öveges professzorral, aki 1957-ben vált hazánk első tudományos influenszerévé. Kiderült, nagyon egy követ fújnak a természettudományok népszerűsítésével kapcsolatosan. Vendégünk egyébként utálta a kémiát mindaddig, amíg nem találkozott két fantasztikus pedagógussal, akik pályára állították. A nevüket is elárulta Dávid és az alma matert is megnevezte. 0:00 Témáink Ispán Dáviddal: 2:46 A tudósok nem beszélnek közérthetően, pedig kellene 8:20 Az első élőző tudománynépszerűsítő 1957-ből 11:45 Az ostoba emberek csinálnak szemetet a hulladékból 13:38 A jövő kémiatanárai a hiteles influenszerekből lesznek 15:40 Kémia a konyhában: lencseleves-tudomány 24:40 Humor abból a laborból jön, ahol a nemi hormonokkal dolgoznak 27:39 Mellékhatás nélküli vegyületekkel a mellrák ellen - 8 év kutatás után kész a módszer, jöhet az áttörés 34:15 Az otthoni zaccos és zaccnélküli növény is a hitelességem záloga 35:35 Kémia-mentes könyvajánló
Olvass tovább
00:00:00
/
00:00:00
156. epizód: A művészet egyik feladata, hogy eljátssza a mindenkori ellenzék szerepét (Vendég: dr. Farkas Levente) Ügyvéd, kultúr-tiktokker és sétapálcás csodabogár, akinek gyerekkorában rendszeresen rejtettek szülei a párnája alá könyveket akkor is, ha nem volt születésnapja vagy éppen nem érdemelt jutalmat. Olyan stílusban és témával jelent meg a TikTokon, ami nem túl gyakori: extravagancia és szövegelés a képzőművészetről, könyvekről, filozófiáról. Pillanatok alatt többtízezres követőtábora lett, pedig ő csak ugyanazt mondja, amit eddig is annak a 2-3 embernek, akivel ezekről a témákról beszélgetni szokott. 0:00 Farkas Leventével, a tetovált ügyvéddel témáink: 3:03 TikTok könyvajánló 7:40 Káin és Ábel története felébreszti a kivancsiságot 10:21 Lehet haragudni az irodalomra 12:08 Dzsida Jenő versét szavalja a tiktokker ügyvéd 16:40 Limitált idő a Földön, használjuk jól 18:30 Varázslatos hagyaték 2 kattintásnyira 21:00 Cél nélküli mániám az életem megkomponálása 27:59 A tetovált Micimackó története magas lázzal 30:25 Nem beszélünk a politikáról, de mégiscsak van helye 33:40 A művészet egyik feladata, hogy eljátssza a mindenkori ellenzék szerepét
Olvass tovább
00:00:00
/
00:00:00
156. epizód: Önbizalom hadilábon - Kiállítás a legbátrabb balatoni nőkről Kapolcson (Vendég: Nagyné Czuri Eszter és Kolozsvári Zsuzsi) A multivilágot, Budapestet és a külföldet is otthagyva külön-külön érkeztek meg a Balatonra. Aztán hiányzott a közösség, ezért 13-an összefogtak és 2019-óta együtt építik a balatoni vállalkozónők körét. Most éppen meghonosítanak egy különleges, portékiállítással ötvözött önbizalomfejlesztő programot, amit mi leegyszerüsítve csak női bátorságpróbának neveztünk. Ami pedig a Balaton jövőjét illeti, arról megállapítottuk; a változás a legstabilabb, így ebben biztosak lehetünk. 0:00 Témáink Eszterrel és Zsuzsival: 2:22 Liftbeszéd 9:02 Egyesület vállalkozói ernyőszervezetként 10:55 Kiállítás lábjegyzettel: te milyen nőnek látsz engem? 14:50 Az önbizalmunk gyakran lentebb van, mint, ahogy a külvilág minket lát 16:20 A vállalkozó nők is hadilábon állnak a magabiztossággal 22:35 Ittnyaralós gyerekből helyi vállalkozónő 24:13 Szerelnen a Balaton 28:13 Milyen az etikus Balaton-használat
Olvass tovább
00:00:00
/
00:00:00
156. epizód: Önbizalom hadilábon - Kiállítás a legbátrabb balatoni nőkről Kapolcson (Vendég: Nagyné Czuri Eszter és Kolozsvári Zsuzsi) A multivilágot, Budapestet és a külföldet is otthagyva külön-külön érkeztek meg a Balatonra. Aztán hiányzott a közösség, ezért 13-an összefogtak és 2019-óta együtt építik a balatoni vállalkozónők körét. Most éppen meghonosítanak egy különleges, portékiállítással ötvözött önbizalomfejlesztő programot, amit mi leegyszerüsítve csak női bátorságpróbának neveztünk. Ami pedig a Balaton jövőjét illeti, arról megállapítottuk; a változás a legstabilabb, így ebben biztosak lehetünk. 0:00 Témáink Eszterrel és Zsuzsival: 2:22 Liftbeszéd 9:02 Egyesület vállalkozói ernyőszervezetként 10:55 Kiállítás lábjegyzettel: te milyen nőnek látsz engem? 14:50 Az önbizalmunk gyakran lentebb van, mint, ahogy a külvilág minket lát 16:20 A vállalkozó nők is hadilábon állnak a magabiztossággal 22:35 Ittnyaralós gyerekből helyi vállalkozónő 24:13 Szerelnen a Balaton 28:13 Milyen az etikus Balaton-használat
Olvass tovább
00:00:00
/
00:00:00
15 perc tisztán Blaton. Damil, a kutya, betelepülő halak és emberek, horgászfilozófia, halászlé, 1 szoba-konyhás anyagi helyzet, s az aggódó díszpolgár panasza. Aztán 15 perc színház, Veszprém és filmsorozatok, Latinovits, a kitüntetésosztó bizottságok súlya, jelentősége, poszt-covid és meditációs gyakorlat. Természetesen a Szomszédokról is megemlékezünk és szóba kerül a lakatosműhely, ami megtöri a Mi kis falunk hegemóniáját. 0:00 Trokán Péterrel témáink: 1:55 Díszpolgár indokkal 5:22 Mi a horgászat lényege? 8:42 A balatoni tradíció ápolása: pontyozás 12:57 A rapsicok túlélnek 14:20 Ki adott neked erre jogot? - filozófia a nádasban 18:24 Tökös kultúrfőváros 22:48 A Holdbéli csónakossal eljutni a díjak csúcsára 25:20 Trokán a Marsra igazolt 29:30 Poszt-covid: azt éreztem, hogy nincs közöm a testemhez
Olvass tovább
00:00:00
/
00:00:00
A legjobb helyen próbáltunk utánajárni, hogy manapság mi is a helyzet a nők munkahelyi versenyhátrányával. Beszélgetőtársunk fiatal nőként lépett be egy férfiak-uralta szakmába és iparágba. Legalábbis megpróbált, de a felvételin eltérítették a HR-esek: azt mondták neki, legyen inkább főnök és ne beosztott fejlesztőmérnök. Így is lett. De van egy másik élete is, amiben az emberek egészségét szolgálja és keresi a boldog élethez vezető spirituális utat. 0:00 Témáink Nagy Klaudiával: 5:40 Ha nő a főnököd, azt tanácsolom, hogy... 7:18 Nő-e a nő, ha főnök? 8:55 Üvegplafon a női karrierben 9:43 Felvételi maszkban 12:22 Mérnöki agy és spiritualitásra nyitott lélek 14:58 Behmer-terápia a tudomány erejével, mindenkinek 20:34 Saját gyógyulásom története 23:58 A titok: szuper időmenedzsment és a létezés élvezete, meg a kubai tánc
Olvass tovább
00:00:00
/
00:00:00
Mostantól térben és időben egyszerre közlekedhetünk Veszprém belvárosában. A levéltárosoknak köszönhetően pillantást vethetünk például az Óváros térre és lakóira az 1857-es, az 1927-es és az 1947-es években. Az új applikáció is hírnöke a levéltárak átalakulásának. Ahogy vendégünk fogalmaz, a pergamen, a papír és a word-dokumentum egyformán a levéltár hatáskörébe tartozik. Kevesen tudják, hogy a legnagyobb magyar közgyűjtemény a Nemzeti Levéltár, 300 kilométernyi iratkincsével a haza hiteles emlékezete. 0:00 Témáink Boross Istvánnal: 1:50 A velencei időgép volt az ötletadó Veszprémben 5:00 Színkódot kaptak a veszprémi épületek az applikációban 7:10 3 idősík, 2000 objektum Veszprémben 17:10 Alternatív valóságok helyett a nemzet emlékezete 18:15 Az elfeledett levéltár 21:20 Amikor a szerkesztő egy nagy iratköteggel besétált a levéltárba 22:25 Nem csak a nemesek vagy polgármesterek, az iparosok is érdekesek a levéltárosok számára 27:15 Erdő-adásvétel: 1214-es oklevél a legrégebbi dokumentum: 32:05 A levéltárakban is az informatikusoké a jövő
Olvass tovább
00:00:00
/
00:00:00
Az autószakértők száma lassan vetekszik a futball-hozzáértőkével Magyarországon. Az elektromos autók még mindg marginális kisebbség az utakon, de nagyon divatos a téma. Miközben környezetmérnök és vegyészetből doktorált vendégünk azt mondja, az egyetemi hallgatók többsége már nem akar saját autót. Ha lesz is nekik, azt bedobják a közösbe, hogy bárki használhassa. Hallunk tőle az öntöltős, kétütemű benzines motorral és csak 30 km-es kapacitású akkumulátorral szerelt hibridről, ami véleménye szerint ma az egyik legjobb megoldás környezetvédelmi szempontból. Még a Teslánál is, így nem véletlen, hogy a svédek megőrülnek érte! 0:00 Témáink Domokos Endrével: 2:24 Itt a fosszilis üzemanyag alkonya, de még nem fújunk takarodót 5:45 A motor lehet ugyanaz, de alternatív üzemanyaggal 7:30 Az első Fordok és Porschék elektromos autókként futottak 9:25 Öntöltő hibrid motor, amiről alig hallunk, de hódít a svédeknél 15:03 Egyedül a mi hozzáállásunk a baj hidrogénhajtású autókkal, a jövő mégis a hidrogéné 17:20 A lengyel konnektroból töltött autó környezetszennyezőbb, mint a benzines 18:40 A zöld hidrogén négyszer tisztább, mint a napelemes áram 23:45 A jól karbantartott modern benzines környezetvédelmi szempontból jobb az elektromosnál 28:30 Veszprém a 15 perces város, ahol autóra nincs is szükség 30:00 A jövő: minden városban az autómegosztó rendszer 31:40 Saját autó csakis megosztással
Olvass tovább
00:00:00
/
00:00:00
Újabb példát láthatunk arra, hogy a saját problémából kiindulva végül sokak számára találhatunk jótékony megoldást. Peretsényi Dániel hisz abban, hogy a minket körülvevő baktériumokkal együttműködésben, egészségesen és a Földet is megkímélve élhetünk. Ennek szellemében hozta létre Veszprémben az ultramodern baktériumgyárat, ahol a jótékony környezet születik. 0:00 Témáink Peretsényi Dániellel: 3:03 A takarító-baktériumok igenis léteznek 4:19 Jótékony mikroorganizmusok milliárdjaival élünk együtt 5:18 Ne csak a kanapé, a mikroflóra is legyen jó az otthonunkban 9:03 A marketingesek pusztításra bíztatnak, pedig nem kellene 12:47 Budapest utcáit is tisztítják a veszprémi baktériumok 22:00 Mi a Greenmannal 100% biot adunk, nincs pardon 23:25 Egyedülálló technológia: hűtetlenül is évekig eltartható probiotikum 28:21 Apa és fiai együtt teszik rendbe a vállalkozás ökológiai lábnyomát
Olvass tovább
00:00:00
/
00:00:00