A 13. epizódban éppen akkor hagytuk abba a beszélgetést, amikor rátértünk a Barabás-család sajátos vállalatirányítási rendszerének taglalására.  Ennek lényege a "Családi Alkotmány" létrehozása, az övék a 12. ilyen családi jogszabály az országban. Részletesen beszélt Árpád a gyerekek szerepéről, a 21 éves kor után őket megillető szavazati jogról és a kötelezően előírt házassági szerződésről. Megtudtuk, hogy például a Swarovsky-család is ebben a rendszerben viszi 4-5 generáción keresztül sikeresen a vállalkozást. Szóbahoztuk sikeres EU-s finanszírozású pályázataikat és azt is, alig van állami, önkormányzati megbízásuk, láthatóan nem abból élnek. Tudatosan alakították így, szeretik a versenyt és a lakosságot kívánják a jövőben is kiszolgálni - fogalmazott. Felelevenítettük a 7-8 éve nagy port kavart ügyet, a galambszürkévé változott Kossuth utca átépítését. Bár presztízsveszteség, Barabás Árpád azt mondja, viszonylag gyorsan túllépett rajta, a versenyszférában nem szokatlan, hogy nem nyer mindig az ember. Kézilabdáztunk is, persze csak átvitt értelemben. Sietősre kellett vennünk a felvételt, mert közeledett a két veszprémi kézilabdacsapat első ütközetének időpontja, de azért a női kéziseket nem hagytuk szó nélkül. A legilletékesebbtől hallhattunk a finanszírozási nehézségekről, a győriek fellépéséről, ami még ma is fájó pont, s ennek kapcsán egyfajta önvallomást is megfogalmazott Árpi: "Úgy vagyok ezzel, hogy láttuk, csináltuk, élveztük is, de volt egy pont, ahol nagy lett a kabát. Aztán túl jóindulatú voltam és hittem..." A beszélgetés zárásaként a szerkesztők így köszöntek el vendégüktől, aki a tőle megszokott közvetlenséggel búcsúzott: “- Te (Árpi) alapvetően egy olyan optimista ember vagy, aki mindig belekezd valamibe és töretlenül próbálja megvalósítani a terveit, ami nagyon tiszteletreméltó és becsülendő! Köszönjük szépen, hogy eljöttél hozzánk! - Ez egy ilyen születési hba nálam, de ez már így marad! Én is köszönöm szépen!”