Kiosztották az Aranylabdát, most is nyerhetett volna más, de megint a nagy kettős egyik tagja, ezúttal Messi vitte el a pálmát. Van-e még értelmük az ilyen voksolásoknak? Illetve mennyi értelme van José Mourinho londoni kinevezésének hosszú távon? Ezeket mind jól átbeszéltük a Lesen vagyunk legújabb kiadásában, miképp azt is, kit mi lepett meg legjobban a legnagyobb európai bajnokságok elejéről.
Podcastunkat egy gyorsreakcióval kezdtük Ron Rivera kirúgására és elmondtuk szerintünk mi lehet Carolinában. Majd rátértünk a 13. hét rangadóira és megnéztük játszhat-e még egyszer idén a 49ers és a Ravens. Ég a ház a Patriotsnál? Beszéltünk a Patriots vereségéről és hogy mire viheti a Texans idén. Végül pedig kiveséztük azt, ami a Seahawks-Vikings hétfő esti rangadón történt.
A szélsőinknek köszönhetően végig meccsben voltunk Montenegróval, minden más mutatóban alulmaradtunk, és végül kikaptunk. A Kézivezérlés világbajnoki különkiadásban Borsos Attila és Ágai Kis András az okokat is megpróbálta boncolgatni, de a számok makacs dolgok. A középen bevethető 6 játékosunk 14 kísérletből írd és mondd 4 gólt szerzett. Könnyen lehet, hogy ez negatív világrekord a magyar válogatottól.
Spanyol falba ütközött női kézilabda válogattunk a második világbajnoki mérkőzésén. A szomorú igazság az, hogy Kim Rasmussen csapatának egy pillanatig sem volt sansza a győzelemre, holott a semleges szakemberek és a mérvadó fogadóirodák oddsmesterei egyaránt a mieinket tartották esélyesebbnek. Szerencsére persze nincs itt a világvége, de ha valóban vérmes reményeink vannak, akkor a mostaninál sokkal jobb, gyorsabb és hatékonyabb játék kell majd a későbbiekben, legközelebb mindjárt a roppant kellemetlen ellenfél hírében álló Montenegro ellen. A Kézivezérlés extrában azonban inkább visszafelé tekintgetünk, és elemzőink - Borsos Attila és Ágai Kis András - ízekre szedik a 29-25-ös magyar vereséggel végződő meccset. Hallgassátok, érdemes!
Márk a bostoni rakparton ülve számolt be a tengertúli kalandokról, a Patriots meccsről, majd Zolival rátértek arra mi kellene a Packersnek ahhoz, hogy sikeresek legyenek, illetve az is szóba került miért érdemli meg Lamar Jackson az MVP-címet.
A Kézivezérlés stábja elkezdte a visszaszámlálást. Szombaton startol Japánban az a világbajnokság, amelytől azt várjuk - na jó, reméljük -, hogy a Kim Rasmussen irányította magyar válogatott megkezdi a visszazárkózást a nemzetközi elithez. Hallgassátok képbe helyező és esélylatolgató podcastunkat, érdemes.
Ebben a pillanatban 10 csapatunk érdekelt a különböző nemzetközi kupákban. Hogy hétfőre hányan maradnak talpon, az még kérdés, a Kézivezérlésben mindenesetre alaposan kielemeztük az esélyeket.
Kikaptunk Walestől, így a negyedik kalapból sorsolt csapatként a csoport negyedik helyén végeztünk, és már csak a hátsó ajtón keresztül juthatunk el a részben saját rendezésű Eb-re. Majdnem egy óra egyéni hibákról, rendszerről, képességekről, na meg a Tottenham, Mourinho házasságról.
A podcast elején röviden még egyszer szóba került a csütörtöki verekedés, majd rátértünk a vasárnapi eseményekre. Meddig juthat el idén a Minnesota Vikings és mire építhet a Broncos? Erről is beszéltünk a Minnesota fordítása kapcsán. Emellett Brady teljesítménye is górcső alá került és a Kyle Allen-Cam Newton vita is szóba jött. Természetesen Márkék bostoni útjáról és a 12. heti mérkőzésekről is beszélgettünk.
Hajnalban elképesztő jelenetekkel zárult a Cleveland-Pittsburgh mérkőzés, ezt pedig azonnal meg akartuk beszélni. Mivel Márk azóta sem jutott szóhoz (nem ért rá), Galuska beszéltette Zolit a Rudolph-Garett-Pouncey-Ogunjobi háború részleteiről. Szerintetek kit és mennyire kéne eltiltani.
részletek: http://www.sport1tv.hu/sztori/87236/van-helye-az-nfl-ben-az-ellenfele-sisakjat-letepo-azzal-ot-utlegelo-sztarnak/