Ígéretünkhöz híven mai adásunk nagy része Jürgen Kloppról szólt, elsősorban arról, hogyan jutott el egy német kisvárosból Mainzot át Dortmundig. Zárásképp pedig szóba került a Barcelona furcsa üzletpolitikája, illetve az, hogy milyen pénzügyi háttere volt az Arthur-Pjanic cserének.
Az EHF váratlanul törölte a kézilabda női Bajnokok Ligája négyes döntőjét. Bajnok lett a Liverpool, mi pedig megnéztük kik azok, akik nagyon régen nem nyertek bajnoki címet. Djokovics megfertőzte fél Európát? Cam Newton a Patriots irányítója. Nevek helyett szociális üzenetek jelenhetnek meg az NBA-mezeken.
Legújabb adásunkban egy hallgatói kérésnek eleget téve először Ralf Rangnick és a Milan várható házasságát boncolgattuk, majd kitértünk az Arsenal erősítéseire (bár sokan nem tekintik ezeket annak). Természetesen szóba került a legsikeresebb külföldön dolgozó német edző, Jürgen Klopp és a Liverpool bajnoki címe is, valamint az UEFA-sorozatok folytatása.
Négy hónap után ismét személyesen vettük fel a podcastot, amiben az elején a Facebookon megosztott játékunk eredményeit vettük végig és elmondtuk mi hogyan állítanánk össze csapatunkat. A podcast második felében pedig rangsoroltuk az NFL vezetőedzőit úgy hogy az életkorukat is figyelembe vettük.
Azt már minden kézilabda barát tudja, hogy Gódorné Nagy Mariann lett a Kézisek kézise (megelőzve Görbicz Anitát és Sterbinszky Amáliát), az viszont a Kézivezérlés exkluzív információja, hogy anno dacumál Borsos Attila is pályára lépett Gódorné ellenfeleként. Hogy mikor és milyen körülmények között, azt egyelőre fedje jótékony homály. A Sport TV és 24.hu közös podcastjából természetesen kiderül, miként az is, hogy mit gondolnak elemzőink a női Eb sorsolásáról és a Bajnokok Ligája mezőnyéről.
Véget ért a Karanténkirály, megünnepeltük az évfordulát annak, hogy Jou Louis visszavágott Max Schmellingnek, átnéztük hogy alakul át a kézilabda Bajnokok Ligája, hogyan folytatódik a labdarúgó BL és El. Mi volt a legrosszabb önéletrajzi könyv amit olvastál? Romló kilátások az amerikai folytatás(ok) előtt.
Megbeszéltük milyen könyvön/filmen szenvedtünk a legjobban, hogy áll a Bundesliga, miért Julian Nagelsmann a legizgalmasabb edző, van-e visszaút Colin Kaepernicknek, illetve kik a XXI. század legjobb sportolói.
Immár tény, hogy még egy évig a Danyi-Elek páros irányítja női válogatottunkat. A SportTV és a 24.hu lözös podcastjában már felkészülés nehézségeiről is szót ejt Ágai Kis András és Borsos Attila, de szóba kerül Csoknyai István klubcseréje és a Mezőkövesd NB I-től való visszalépése is.
Immáron Spanyolországban is elkezdődött a bajnokság, és talán nem túlzás állítani, hogy a Barcelonára ráfért a kényszerszünet. Persze, még nem tudni, milyen formában térnek vissza a katalánok, ahogy azt sem, lesz-e helye Gareth Bale-nek a Real Madridban. Többek között erről beszélgettünk a Lesen vagyunk podcast új adásában, ahol az is szóba került, hogy öt forduló után kik a német újrakezdés nyertesei és vesztesei.