Matyi megjárta a nagy Oroszországot, és a Lesen vagyunk újabb adásából kiderül, hogy kapott állásajánlatot a Sohóból, hogyan akarta megölni pár taxis, illetve hogyan próbál egy újságíró bombának álcázott tárgyakat becsempészni a sajtóközpontba. Na jó, egy "kicsit" még vb-ztünk is!
Beharangoztuk Márkék HFL-döntőjét a Miskolc Steelers ellen, amire két darab VIP jegyet is kisorsolunk. Emellett kiveséztük az NFL játékosok által felállított Top 100-as listát és megbeszéltük hol nyúltak mellé nagyon és ki az aki nem kapja meg a kellő tiszteletet.
Remekül sikerült a szezon zárása, hiszen a magyar férfi-válogatott kiharcolta a világbajnoki szereplést. Miután kielemeztük a szlovének elleni diadalt, visszatekintettünk az egész 2017-18-as kézilabda szezonra.
Összeállítottuk az idény All Star-csapatait, szembesítettük magunkat tévedéseinkekkel, megbeszéltük csalódásainkat illetve azt is, hogy a női válogatott csoportelősként jutott ki a decemberi Európa-bajnokságra.
Kicsit meglepődtünk Sanén, aztán inkább elmentünk a média világa felé, és megnéztük, mi várhat egy újságíróra nagy tornán. Avagy dél-koreai kalandoktól a Matyira váró oroszországi kihívásokig mindent átbeszéltünk a Lesen vagyunk legújabb adásában.
Mához két hétre megkezdődik a nagy nyári futballfesztivál, ennek megfelelően a Lesen vagyunk stábja már erre is kiemelt figyelmet fordít. Egymástól függetlenül a beszélgető felek Portugáliától számítanak lebőgésre... De kiderül az is, ki mi alapján kap akkreditációt, milyenek a biztonsági előírások és mennyire nehéz ma már exkluzív interjút gyártani. Ja, és volt egy BL-döntő is, Kariusszal, Ramosszal, meg egy korszakos Real Madriddal. De vajon miért nyilatkozott Ronaldo a végén úgy, ahogy?
Elején kicsit úgy tettünk mintha értenénk az NBA-hez és buzdítottuk az embereket, hogy nézzenek meccset Bazskával. Ezután megnéztük miért hasonlít a Patriots a Jengához és mit csinál Brady Európában. Beszéltünk változásokról a Chargersnél és az Eaglesnél illetve kiveséztük az új szabályokat, beleértve a himnuszkérdést. Végül pedig megnéztük melyik NFL-játékosok fértek fel az ESPN "A Világ 100 Leghíresebb Sportolója" listájára.
Napjaink Real Madridja már korszakos csapat, amit tovább erősíthet, ha szombaton megveri a Liverpoolt, és 2014 óta immár negyedszer nyeri meg a Bajnokok Ligáját. Naná, hogy ez volt a Lesen vagyunk egyik fő témája, de már kikacsintottunk a három hét múlva kezdődő világbajnokságra is. Előkerültek elődöntőbe pályázó együttesek (talán hétig jutottunk...), a gyanúsan problémamentesen készülő angolok és a címvédő németek bő keretének néhány furcsasága is.