2014 első felében, az épp aktuális Dark Souls 2 lázban égtem, de már vártam az év végén megjelenő Lords of the Fallen-t. Az első végigjátszásom egy-két apróbb fejfájást okozó bug, vagy játékmenetbeli gyengeség mellett, kifejezetten pozitív élményt nyújtott, annyira hogy másodszorra is nekikezdten new game plus-ban.

Néhány évvel később amikor vissza néztem a Lords of the Fallen világába, meglepődve tapasztaltam, az egykori általánosságban negatív fogadtatását, és vicc tárgyaként kezelt soulslike mivoltát. A negatívan nyilatkozó gaming újságírók, és játékosok olyan tulajdonságait emelték ki a játnak mint gyengeség, amiket vagy nem is vettem észre, vagy épp hogy pozitív élménként értek engem. 

Viszont az is feltűnt, hogy szinte minden negatív, vagy gúnyos hang mögött a stílusteremtő Dark Souls szériával való összehasonlítás állt. Alapvetően az összehasonlítás nem kellene hogy probléma legyen, fontos és teljesn általános emberi dolog, de amikor az összehasonlítási alap ennyire tökéletes, és magasra helyezi a lécet, akkor csak árt, és eltorzítja a lencsét amin keresztül a játékot megtapasztaljuk.

A A SoloQ Podcast 9.részében egy, fogalmazzunk úgy protest adás a Lords of the Fallen mellett, és a túlzottan negatív, vagy épp gúnyos hangok ellen, akik csak részben objektív, de leginkább az összehasonlítási alap miatt eltorzított szubjektív vélemények alapján húzták le, ezt az amúgy remek játékot. 

Végig vesszük a Lords of the Fallen gyengeségeit, pozitívumait, és azt is hogy az Én véleményem szerint hol lehetett volna több, hogy lehett volna egy jobb játék. 

Köszönöm hogy itt vagytok, és hallgatjátok a podcast-et!