A Salakszórók egy olyan salakmotoros platform, ahol megszólalnak a sportág képviselői, olvashatjátok, hallhatjátok a versenyzők, sportági vezetők véleményét. Keressétek a podcast és Youtube csatornánkat, a Facebook oldalunkat, valamint www.salakszorok.hu honlapunkat.
Tabaka József háromszor nyert egyéni magyar bajnokságot, szintén háromszor diadalmaskodott a Debrecen Nagydíjon, emellett páros Európa-bajnoki ezüstérmet szerzett, illetve BEK második és harmadik helyezést tudhat magáénak. A sikeres pályafutásának szinte egyik napról a másikra vetett véget 2018-ban, mindössze 28 éves korában. Azóta eltelt 4 év, s annyira elzárkózott a sportágtól, hogy alig lehetett hallani felőle. Mi tagadás, volt mit bepótolni, így a podcastunkban beszélgettünk többek között arról, miért szakított a salakmotorozással, hogyan élte meg a sikereket, milyen érzés volt „bandázni” Tai Woffindennel, Max Fricke-kel és Craig Cookkal, miként tudta legyőzni az éppen aktuális világbajnok Greg Hancockot, mire gondolt az intenzív ágyon feküdve, hogyan telt az elmúlt négy éve a speedway nélkül, illetve mennyire nehéz kétgyermekes apaként megállnia a helyét.
A SpeedWolf Debrecen ifjú titánja a közelmúltban tért haza a lengyelországi Torunból, ahol részt vett a Speedway Ekstraliga Campen. A lengyelországi edzőtábor tapasztalatairól, élményeiről beszélt a fiatal vaspapucsos, így mesélt Greg Hancock tanácsairól, a Bartosz Zmarzlikkal készült közös fotóról, illetve arról a bukásról, ami miatt a kórházban kötött ki. Lovas Zoltánt a műsorba elkísérte Mester Norbert, aki a toruni edzőtábor során mentorként és szerelőként segítette a debreceni salakost, így remek rálátása volt a Speedway Ekstraliga Camp történéseire.
Hogyan kerül a rockercsizma az asztalra, azaz a Tankcsapda frontembere, Lukács Laci a Salakszórók podcastjába? A Tankerről sokan tudják, hogy a salakmotorsport szerelmese, s most a műsorból többek között kiderül, hogyan került kapcsolatba a speedway-jel, kik voltak azok a versenyzők, akikért fiatalként rajongott, hogyan született a sokak által a salakosok himnuszaként aposztrofált Nincs fék (nincs félelem) című dal, illetve miért olyan különleges dolog, hogy autogramot kért Emil Sayfutdinovtól?
A salakmotoros Grand Prix a sok kritikával illetett teterow-i, illetve a legutóbbi gorzów-i nagydíjjal folytatódott. A németországi pálya igencsak feladta a leckét a salakszóróknak, így nemcsak az ellenfelekkel, hanem az ovállal is meg kellett küzdeniük a világ legjobbjainak. Gorzówban sem indult túl fényesen a verseny, a pilóták bemutatása során leszakadt az ég, s a felázott pályán kezdődtek meg a csatározások. A két viadalt állandó vendégünkkel, Szegedi Mátéval vettük górcső alá.
A Salakszórók legújabb podcastjában a debreceni és a magyar salakmotorozás egyik legendás alakjával, Bódi Lászlóval beszélgettünk. Az egykori kiválóság mintegy két évtizede szakított a speedway-jel, s azóta alig adott interjút. De a Salakszórókkal kivételt tett, így megtudhattuk többek között azt, hogy anno miként tudta a lépést tartani Adorjánékkal, milyen benyomást tett rá Tomasz Gollob és Dennis Sigalos, miért tartja második otthonának Krosnót, mi volt az oka annak, hogy hátat fordított a salakmotorozásnak, illetve hogyan él napjainkban. Érdemes lesz meghallgatni!
Jó szórakozást, kellemes nosztalgiázást kívánunk mindenkinek!
A szezon legrangosabb debreceni viadalát rendezik pünkösdhétfőn a Perényi Pál Salakmotor Stadionban: 11 ország 16 versenyzője méri össze erejét a Grand Prix-kvalifikáción. A viadal szervezője a SpeedWolf Debrecen, akinek az ügyvezetője, Baráth Norbert a podcastban beszélt többek között a verseny előkészületeiről, a mezőnyről, Magosi esélyeiről és a várható nézőszámról. Továbbá szó esett arról is, mik a különbségek egy világverseny és egy meghívásos viadal szervezésében.
A prágai Marketa Stadionban mérte össze erejét a salakmotoros Grand Prix mezőnye. Sajnos nem borult a papírforma, a csehországi verseny nem túl sok izgalmat tartogatott a szurkolóknak, viszont nagy feltámadásoknak, illetve meglepő bukásoknak lehettünk szemtanúi. A podcast vendége az a Hartyányi Péter, aki hatalmas salakmotoros fan, s nem mellesleg kiváló operatőr és kameraman, így nemcsak az SGP Cseh Nagydíját veséztük ki, hanem a televíziós közvetítések minőségét, színvonalát is.
A magyar salakmotorsport élő legendája, Tihanyi Sándor a SpeedWolf Debrecen pályamestereként és motoros trénereként megtalálta a helyét a civil életben. De vajon milyen érzés volt világklasszisoknak oválpályát készítenie, illetve milyen lehetőségeket lát a SpeedWolf Juniorsban? Ezen kérdéseken túl beszélt arról is, miért nem ül már motorra, miben különbözik a régvolt és napjaink salakmotorozása, illetve mire lenne képes a mai versenyeken, ha most járna pályafutása csúcsán?
A várva várt helyszínen, a varsói Nemzeti Stadionban randevúztak a világ legjobb salakmotorosai az SGP 2. fordulójában. Felfokozott volt a hangulat, a helyszínen több mint 50 ezer ember látta a versenyt, ami végül nem azt adta, amit vártunk. Valóban csalódás volt a varsói nagydíj? Honnan került elő a későbbi győztes, Max Fricke? Mi történt Madsen és Mikkelsen között? Zmarzlik miben hibázott az elődöntőben? Többek között ezekre a kérdésekre kereste a választ Piroska Edit, a salak szakági tanács tagja, Szegedi Máté szakkommentátor és Boros Norbert.
Megkezdődött a szurkolók által várva várt küzdelemsorozat, a Speedway Grand Prix 2022-es idénye. A széria promótere, a Discovery Sports Events a salakmotorozás új korszakaként aposztrofálja a világ legjobb salakszóróinak csatározásait. Szegedi Máté szakkommentátor és Boros Norbert górcső alá vették a goricani Horvát Nagydíjat, s kibeszélték, milyen volt a nyitány, mennyire változott meg az SGP az új jogtulajdonossal.