A CES kapcsán arról ment a vita, hogy a technológiai ipar láthatóan minden évben rátesz még egy lapáttal az értelmetlen csodákra - kütyük, amik beszélnek, mérnek, rezegnek, előfizetést kérnek, és olyan lelkesedéssel magyarázzák, miért nélkülözhetetlenek mintha az emberiség eddig egy tompa kanállal keresett volna vizet a sivatagban.

A beszélgetés végére nagyjából arra jutottunk, hogy a jövő vagy elképesztően okos lesz… vagy rettenetesen túlbonyolított és érthetetlen.

A remote munka papíron a modern ember mennyországa: pizsama, kávé, nincs ingázás, nincs small talk a liftben — a valóságban viszont sokaknál inkább egy lassú szociális elsivatagosodás, ahol a „csapatmunka” egy 3×3 pixeles Teams-fej egy lefagyott webkamerában, a „gyors egyeztetés” három naptármeghívó és két hét várakozás, az „irodai hangulat” meg egy mosógép centrifugája a háttérben, miközben próbálsz úgy tenni, mintha ez ugyanaz lenne, mint amikor tényleg ott ülsz más emberekkel egy térben.

Az emberi interakcióból aszinkron folyamat lesz, és hiába „rugalmas” a rendszer, ha közben eltűnik belőle a spontán kérdezés, a közös röhögés, meg az az érzés, hogy nem csak egy Jira-sorszám vagy egy Slack-avatar vagy.

A végén már nem az a kérdés, hogy iroda vagy remote, hanem hogy mikor lett a szabadságunkból egy jól csomagolt, ergonomikus kalitka.

Arról beszélgettünk, hogy már ott tartunk, hogy egy rajzolt fejű, mesterségesen gagyogó program ül a Twitch-en, begyűjti a feliratkozásokat, a nézők meg lelkesen fizetnek neki, mintha a szomszéd gyereke streamelne, csak itt még köszönni sem tudsz neki a lépcsőházban, mert nem létezik

És közben mi, öregek, ülünk, nézünk, és próbáljuk feldolgozni, hogy a jövőben már nem az embereknek, hanem a szoftvereknek adunk zsebpénzt társasági élet címén. 🫣

Heti adásunkban azon gondolkoztunk, hogy vajon mennyi értelme van még a szoftvergyártóknak PC-only szoftverekben gondolkozni akkor amikor már egyre több és többfélébb mobileszközökkel rohangálnak a userek.

És amúgy ezek a userek köszönik jól vannak és nincs jelenleg igényük számítógépre. 🫢

Vannak hírek, de nincs igazság? Vagy van igzság, de minden szubjektív? Mit tehetünk akkor, amikor nyitott elmével rohanunk az AI erdőbe...?

Elég egy gombot megnyomni és már úgy érezzük, hogy megvan a tudás - miközben valójában csak annyi történik, hogy a gondolkodást kiszervezzük a gépnek. Aztán csodálkozunk, hogy nem ragad meg semmi.

Hiszen amit nem izzadsz ki, az nem marad meg, pontosan úgy, ahogy attól sem leszel izmos, ha más emel helyetted súlyt...

Nos, amikor a tech cégek gigawatt nagyságú adatfarmokkal villognak, te otthon simán visszabontasz valami régit, aztán poénból elindítasz rajta egy kis szervert... és működik.

Pont ez az abszurd szépsége annak, hogy a digitális korszak túlélő stratégiája nem a csillogás, hanem a gondolkozás és takarékoskodás: a net életben marad, még ha a vas már évtizedekkel ezelőtti is.

Kapcsolódó cikk: https://hydroxy.hu/2024/07/11/a-legvadabb-webszerver-hardverek/

Képzeld el: egy LED-izzó futtatja a saját szerverét, miközben a gombák adattárolókká alakulnak — nem, nem egy jövőbeli sci-fi film, hanem a mi digitális valóságunk.

A podcastban kivesézzük ezt a gyönyörű technológiai öngyilkosságot, ahol a fényforrás szervert kap, az étel adattárolót, és mi csak ülünk, és bólintunk, hogy igen, ez is fejlődés.

Az Apple előállt az iPhone Pockettel, ami gyakorlatilag egy drága kötött zokni a telefonodra – mert ha már a készülék árán is sírtál, legalább legyen mibe törölni a könnyeidet.

Heti témánkban róla és az AI hörcsögökről beszéltünk...