Radnóti Miklós: Tétova óda Mióta készülök, hogy elmondjam neked szerelmem rejtett csillagrendszerét; egy képben csak talán, s csupán a lényeget. De nyüzsgő s áradó vagy bennem, mint a lét, és néha meg olyan, oly biztos és örök, mint kőben a megkövesült csigaház. A holdtól cirmos éj mozdul fejem fölött s zizzenve röppenő kis álmokat vadász. S még mindig nem tudom elmondani neked, mit is jelent az nékem, hogy ha dolgozom, óvó tekinteted érzem kezem felett. Hasonlat mit sem ér. Felötlik s eldobom. És holnap az egészet ujra kezdem, mert annyit érek én, amennyit ér a szó versemben s mert ez addig izgat engem, míg csont marad belőlem s néhány hajcsomó. Fáradt vagy s én is érzem, hosszú volt a nap, - mit mondjak még? a tárgyak összenéznek s téged dicsérnek, zeng egy fél cukordarab az asztalon és csöppje hull a méznek s mint színarany golyó ragyog a teritőn, s magától csendül egy üres vizespohár. Boldog, mert véled él. S talán lesz még időm, hogy elmondjam milyen, mikor jöttödre vár. Az álom hullongó sötétje meg-megérint, elszáll, majd visszatér a homlokodra, álmos szemed búcsúzva még felémint, hajad kibomlik, szétterül lobogva, s elalszol. Pillád hosszú árnya lebben. Kezed párnámra hull, elalvó nyírfaág, de benned alszom én is, nem vagy más világ, S idáig hallom én, hogy változik a sok rejtelmes, vékony, bölcs vonal                                         hűs tenyeredben. 1943 Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Petőfi Sándor: MINEK NEVEZZELEK? Minek nevezzelek, Ha a merengés alkonyában Szép szemeidnek esti-csillagát Bámulva nézik szemeim, Mikéntha most látnák először... E csillagot, Amelynek mindenik sugára A szerelemnek egy patakja, Mely lelkem tengerébe foly - Minek nevezzelek?   Minek nevezzelek, Ha rám röpíted Tekinteted, Ezt a szelíd galambot, Amelynek minden tolla A békeség egy olajága, S amelynek érintése oly jó! Mert lágyabb a selyemnél S a bölcső vánkosánál - Minek nevezzelek?   Minek nevezzelek, Ha megzendűlnek hangjaid, E hangok, melyeket ha hallanának, A száraz téli fák, Zöld lombokat bocsátanának Azt gondolván, Hogy itt már a tavasz, Az ő régen várt megváltójok, Mert énekel a csalogány - Minek nevezzelek?   Minek nevezzelek, Ha ajkaimhoz ér Ajkadnak lángoló rubintköve, S a csók tüzében összeolvad lelkünk, Mint hajnaltól a nappal és az éj, S eltűn előlem a világ, Eltűn előlem az idő, S minden rejtélyes üdvességeit Árasztja rám az örökkévalóság - Minek nevezzelek?   Minek nevezzelek? Boldogságomnak édesanyja, Egy égberontott képzelet Tündérleánya, Legvakmerőbb reményimet Megszégyenítő ragyogó valóság, Lelkemnek egyedűli De egy világnál többet érő kincse, Édes szép ifju hitvesem, Minek nevezzelek?   Pest, 1848. január Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Ady Endre: Őrizem a szemed Már vénülő kezemmel Fogom meg a kezedet, Már vénülő szememmel Őrizem a szemedet.   Világok pusztulásán Ősi vad, kit rettenet Űz, érkeztem meg hozzád S várok riadtan veled.   Már vénülő kezemmel Fogom meg a kezedet, Már vénülő szememmel Őrizem a szemedet.   Nem tudom, miért, meddig Maradok meg még neked, De a kezedet fogom S őrizem a szemedet. Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Robert Burns: Korai még a konty nekem Gyöngécske lány vagyok még, ijeszt is fű-fa uram; férfi ágyában engem a hideg rázna, uram. Korai még, korai még, korai még a konty nekem, korai még... bűn lenne ám, ha elcsavarná a fejem. Anyám varratta új ruhám, templomba mék megáldani, ha lefeküdnénk, jó uram, hová lennének fodrai? Régen elmult már Mindszent, hosszú a téli éj, uram. Hogy én egy ágyban önnel? Jaj, nem merek, nem én, uram. Süvít a szél és lombtalan, tar ágakat csupál, uram; de hogyha nyáron erre jár; idősebb leszek már, uram. Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Juhász Gyula: Anna örök Az évek jöttek, mentek, elmaradtál Emlékeimből lassan, elfakult Arcképed a szívemben, elmosódott A vállaidnak íve, elsuhant A hangod és én nem mentem utánad Az élet egyre mélyebb erdejében. Ma már nyugodtan ejtem a neved ki, Ma már nem reszketek tekintetedre, Ma már tudom, hogy egy voltál a sokból, Hogy ifjúság bolondság, ó de mégis Ne hidd szívem, hogy ez hiába volt És hogy egészen elmúlt, ó ne hidd! Mert benne élsz te minden félrecsúszott Nyakkendőmben és elvétett szavamban És minden eltévesztett köszönésben És minden összetépett levelemben És egész elhibázott életemben Élsz és uralkodol örökkön, Amen. Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Csokonai Vitéz Mihály: A reményhez Főldiekkel játszó      Égi tűnemény, Istenségnek látszó      Csalfa, vak Remény! Kit teremt magának      A boldogtalan, S mint védangyalának,      Bókol úntalan. Síma száddal mit kecsegtetsz?      Mért nevetsz felém? Kétes kedvet mért csepegtetsz      Még most is belém? Csak maradj magadnak!      Biztatóm valál; Hittem szép szavadnak:      Mégis megcsalál. Kertem nárcisokkal      Végig űltetéd; Csörgő patakokkal      Fáim éltetéd; Rám ezer virággal      Szórtad a tavaszt S égi boldogsággal      Fűszerezted azt. Gondolatim minden reggel,      Mint a fürge méh, Repkedtek a friss meleggel      Rózsáim felé. Egy híjját esmértem      Örömimnek még: Lilla szívét kértem;      S megadá az ég. Jaj, de friss rózsáim      Elhervadtanak; Forrásim, zőld fáim      Kiszáradtanak; Tavaszom, vígságom      Téli búra vált; Régi jó világom      Méltatlanra szállt. Óh! csak Lillát hagytad volna      Csak magát nekem: Most panaszra nem hajolna      Gyászos énekem. Karja közt a búkat      Elfelejteném, S a gyöngykoszorúkat      Nem irígyleném. Hagyj el, óh Reménység!      Hagyj el engemet; Mert ez a keménység      Úgyis eltemet. Érzem: e kétségbe      Volt erőm elhágy, Fáradt lelkem égbe,      Testem főldbe vágy. Nékem már a rét hímetlen,      A mező kisűlt, A zengő liget kietlen,      A nap éjre dűlt. Bájoló lágy trillák!      Tarka képzetek! Kedv! Remények! Lillák!      Isten véletek! Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Petőfi Sándor: Nemzeti dal Talpra magyar, hí a haza! Itt az idő, most vagy soha! Rabok legyünk vagy szabadok? Ez a kérdés, válasszatok! – A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk! Rabok voltunk mostanáig, Kárhozottak ősapáink, Kik szabadon éltek-haltak, Szolgaföldben nem nyughatnak. A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk! Sehonnai bitang ember, Ki most, ha kell, halni nem mer, Kinek drágább rongy élete, Mint a haza becsülete. A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk! Fényesebb a láncnál a kard, Jobban ékesíti a kart, És mi mégis láncot hordtunk! Ide veled, régi kardunk! A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk! A magyar név megint szép lesz, Méltó régi nagy hiréhez; Mit rákentek a századok, Lemossuk a gyalázatot! A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk! Hol sírjaink domborulnak, Unokáink leborulnak, És áldó imádság mellett Mondják el szent neveinket. A magyarok istenére Esküszünk, Esküszünk, hogy rabok tovább Nem leszünk! (Pest, 1848. március 13.) Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Petőfi Sándor: Szülőföldemen Itt születtem én ezen a tájon, Az alföldi szép nagy rónaságon, Ez a város születésem helye, Mintha dajkám dalával vón tele, Most is hallom e dalt, elhangzott bár: "Cserebogár, sárga cserebogár!"   Ugy mentem el innen, mint kis gyermek, És mint meglett ember, úgy jöttem meg. Hej azóta húsz esztendő telt el Megrakodva búval és örömmel... Húsz esztendő... az idő hogy lejár! "Cserebogár, sárga cserebogár!"   Hol vagytok, ti régi játszótársak? Közületek csak egyet is lássak! Foglaljatok helyet itt mellettem, Hadd felejtsem el, hogy férfi lettem, Hogy vállamon huszonöt év van már... "Cserebogár, sárga cserebogár!"   Mint nyugtalan madár az ágakon, Helyrül-helyre röpköd gondolatom. Szedegeti a sok szép emléket, Mint a méh a virágról a mézet; Minden régi kedves helyet bejár... "Cserebogár, sárga cserebogár!"   Gyermek vagyok, gyermek lettem újra, Lovagolok fűzfasípot fújva, Lovagolok szilaj nádparipán, Vályuhoz mék, lovam inni kiván, Megitattam, gyi lovam, gyi Betyár... "Cserebogár, sárga cserebogár!"   Megkondúl az esteli harangszó, Kifáradt már a lovas és a ló, Hazamegyek, ölébe vesz dajkám, Az altató nóta hangzik ajkán, Hallgatom s félálomban vagyok már... "Cserebogár, sárga cserebogár!"... - -   Félegyháza, 1848. június 6 - 8. Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Petőfi Sándor: Csatában A földön is harag, Az égen is harag! Kifolyt piros vér és Piros napsugarak! A lemenő nap oly Vad bíborban ragyog! Előre, katonák, Előre, magyarok!   Komoly felhők közül Bámul reánk a nap, Rettentő szuronyok Füstben csillámlanak, A sűrü lomha füst Sötéten gomolyog, Előre, katonák, Előre, magyarok!   Ropog, hosszan ropog Csatárok fegyvere, Ágyúk bömbölnek, hogy Reng a világ bele; Te ég, te föld, talán Most összeomlotok! Előre, katonák, Előre, magyarok!   Szilaj lelkesedés Foly bennem, mint tüzár, A vérszag és a füst Megrészegíte már, Előre rontok én, Ha élek, ha halok! Utánam, katonák, Utánam, magyarok!   Medgyes, 1849. március 2 - 3. Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices

Petőfi Sándor: Föltámadott a tenger Föltámadott a tenger, A népek tengere; Ijesztve eget-földet, Szilaj hullámokat vet Rémítő ereje.   Látjátok ezt a táncot? Halljátok e zenét? Akik még nem tudtátok, Most megtanulhatjátok, Hogyan mulat a nép.   Reng és üvölt a tenger, Hánykódnak a hajók, Sűlyednek a pokolra, Az árboc és vitorla Megtörve, tépve lóg.   Tombold ki, te özönvíz, Tombold ki magadat, Mutasd mélységes medred, S dobáld a fellegekre Bőszült tajtékodat;   Jegyezd vele az égre Örök tanúságúl: Habár fölűl a gálya, S alúl a víznek árja, Azért a víz az úr!   Pest, 1848. március 27 - 30. Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices