Hatalmas orvos az idő; előbb-utóbb Minden sebet befog. Bármennyit szenvedek: ez orvos által majd Én is meggyógyulok. A bú, mely most sötét felhők villámtüze, Lesz nyájas hold sugára, Mely tündökölni száll szelíd emlékezetem Morajtalan tavára.   És fon talán a sors nem fáradó keze Egy rózsás kötelet, Mely összefűzi majd az életvágyat és Fölépült szívemet. Ekkor, gondolható, a könnyek és a szók Mi keserűk lehetnek, Melyekkel a tört szív örökre búcsut mond Remény- vagy élvezetnek.   Azért szeretném most, midőn hűlt kebelem Vágy-, s kívánságtalan, Azért szeretném most, ha elmennék oda, Ahol Etelke van. Öleld fel, oh halál, kifáradt éltemet, És tedd a temetőbe, Mint keblén elszunyadt magzatját a szülő Letészi bölcsejébe.   És hogyha meghalok, ohajtásom csak egy, Barátim, tőletek: Hogy engem a mellé a kedves kisleány Mellé temessetek. Mik voltak álmaink, majd minden éjfelen Elmondjuk ott egymásnak, S egyszerre indulunk, ha ébresztő szava Zeng a föltámadásnak. Kattints és Iratkozz fel a hírlevelünkre További műsoraink a betone.hu-n Facebook: Betone Instagram Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices