Nagyon sokan azt gondolják, hogy nincs idejük hobbira, mert annyira a vállalkozásukra, a munkájukra koncentrálnak, vagy éppen nem merik megengedni maguknak, hogy kikapcsolódjanak, pihenjenek, illetve vannak olyanok, akik picikét másképp látják ezt.
Ha előfordul, hogy bűntudatot érzel amiatt, hogy a hobbidnak élj, mert mások szemében semmi hasznot nem hoz, akkor hallgasd meg ezt az adást. És még néhány hobbi tippet is kapnak a női hallgatóink, amik feltölthetnek és még a nőiességnek is jót tesznek. :)
Miről beszélgettünk:
- miért tartjuk fontosnak ezt a témát
- a hobbi, kikapcsolódás előnyei
- mi a hobbi definíciója
- nőiességfejlesztő, feltöltő hobbi tippjeink
- a munka túlzásba vitelével is elveszíthetjük a kapcsolatot önmagunkkal
- a hobbi hozzátesz a személyiségünkhöz
- nem kell, hogy mindennek legyen haszna, kell tudni csak úgy lenni
- azt kell nézni, mi az, ami téged belül feltölt
- előfordult-e velünk, hogy valami hobbinak indult és pénzkereseti lehetőséggé, szakmává vált
- ha valamit szeretsz csinálni, az fejleszt
- aki belülről fejlődik, önmagát elkezdi máshogy látni, akkkor a valósága megváltozik
- a hobbi nem feltétlenül egyenlő a kompetenciával, a szakértői munka felelősséggel is jár
- pici betekintés a közösségi média algoritmusába
- családanyák és családapák feltöltődése jót tesz a gyerekeknek
Az adás kibeszélő Instagram posztja alatt szeretettel várjuk kommentjeiteket, mi a hobbitok! Itt találtok minket: https://www.instagram.com/no_sugar_podcast/
Kik vagyunk mi?
5 sikeres vállalkozónő, akik őszintén, cukormáz nélkül megosztják veled tapasztalataikat, egy olyan utat, amit büszkén vállalhatsz, és az igazi siker igenis elérhető úgy, hogy nem függsz mástól.
Ebben a műsorban Békési Brigitta a Beautyrobic alapítója, WOW HATÁS könyv szerzője https://www.instagram.com/beautyrobic/
Balogh Bugár Anna színésznő https://www.instagram.com/bugaranna/
Knapek Éva klinikai szakpszichológus https://www.instagram.com/knapekeva/
Kónya Beáta kommunikációs és Instagram marketing tanácsadó https://www.instagram.com/pikrea/
Kozma Rita Plus Size stílusszakértő, író, Body Positive nagykövet https://www.instagram.com/kozma.rita/ beszélgetését hallgathatod meg.
Iratkozz fel a No Sugar podcast hírleveleire, hogy mindig értesülj az új részekről! https://bit.ly/nosugarpodcast
Hallgass minket és tanulj tőlünk cukormáz nélkül szórakozva!
Ha tetszett, kövess minket Instagramon: https://www.instagram.com/no_sugar_podcast/
Szeretettel várjuk visszajelzésedet! Email: podcastnosugar@gmail.com