Heti egyórás szubjektív audiomeeting mindenről, ami a világot és minket mozgat.
Duett-epizód, ezúttal Balázzsal és Gabival. A közelmúltban egy mulatós műsor TV-felvételén jártunk amely kimondottan szórakoztató volt, el is meséltük mit láttunk és persze hallottunk. A Spotify elkészítette mindenki évértékelőjét, így megnézzük a sajátunkat és a Mítingét is, mert Ti is küldtetek nekünk jó sokat, amiért külön köszi. A megfejtős, komoly szakaszban a haragról lesz ma szó, meg némi párkapcsolati ügyek is jönnek, szóval a szokásos vegyes vágott.
Míting Classicban vagyunk, ugyanis most Krisztián a harmadik mikrofon tulajdonosa. Ő és Gabi nemrég az MTV díjátadón járt és erről mesélnek. Megpróbáljuk megfejteni, hogy a szerelmi csalódást tűzoltás helyett miért depresszív dalok hallgatásával fokozza a legtöbb ember. Gabi közelgő esküvőjéhez kell bevonuló zene, így a tökéletes dalválasztás titkát is próbáljuk kitalálni. Balázsék pedig nemrég költöztek, ami számos emléket előkapott és kicsit a tárgyakhoz való kötődés is látótérbe kerül.
Újra háromszereplős a Míting, mindenki egészséges! Az első szakaszban a közelmúltban óriási megosztottságot okozo "élőben szülünk" Berkiékes sztorit ízlelgetjük picit, majd maradva a bulvár vizein a Kulcsár Edina-Csuti ügyben taglalgatjuk az olyan helyzeteket amikor egy kapcsolat belülről erősen döglődik, közben kívülre meg megy a méz és máz. Végezetül pedig egy örök probléma, a nehezen kimondott bocsánatok adják az e-heti beszélgetés vonalát.
Gabi az elmúlt hetekben megnézett 1-2 klubfellépést Youtube trendiges előadóktól és nem volt elragadtatva, a műsor első felében erről beszélgetünk. A második szakaszban a közelmúltban nagy port kavart "gyereket mutogatunk a tv-ben" balhéra reflektálunk picit, amiből át is csúszunk a harmadik témára, ahol a kellemetlen helyzetek okozta traumákról esik szó. Mi magunk is felidézünk egy párat.
A betegség kicsit megritkította az új Mítinget, így Gabi és Bazsi kicsit nyugisabb tempóra kapcsolt. Az epizód első felében Gabi közelmúltbeli születésnapja apropóján tesszük fel a "B-Oldal lemezt". Nemrégiben Bazsi egy másik podcast vendége volt, ahol egészen új dolgokat tudott meg Gabi. Kicsit kiterünk erre is valamint az emlékekre, korábbi dolgok elengedésére és az új kezdetekre, mert Bazsiék költöznek. Szóval amolyan bekuckózós, őszi epizód lett ebből, cserébe klasszikusan őszinte "mítinges"
Igen, tudjuk, hogy Ti is nehezen hiszitek, de VISSZATÉRT A MÍTING! Picit változik a felállás, ugyanis Krisztiánnal mostantól nem mindegyik adásban fogtok találkozni (de nyugalom, a búcsú csak időszakos). Ennek ellenére, továbbra is három mikrofon lesz üzemben, így picit javítva az ivararányt Vivien csatlakozik a csapatba, aki az üzemi hőmérséklet elérésével és berázódást követően határozott véleményével és nagy szájával fogja Gabit és Balázst is rendre teremteni. A balhé és az összecsapás mostantól garantált! Az adás első felében az utazásról lesz szó, ugyanis a nyár végét Gabi és Vivi is ilyen úri huncutsággal töltötte, így betekintünk Párizs és Róma aktuális ügyeibe, illetve kitérünk a leszólításra, ismerkedésre és kiderül az is, hogy vajon Gabi be tudott-e csajozni egy korsó sörrel vagy, hogy Vivit le lehet-e szólítani a villamoson.
Pörög a nyár, így a Míting is szakaszos lett picit. A műsor első felében beszélünk arról, hogy kit mennyire darált be a nyár és egyébként hogy állunk a pihenéssel. Gabi és Bazsi először lagzizik közösen, itt megtorpanunk picit szakmázni. Az aktuál témánkban Hosszú Katinkáról és az őt övező közösségi médiás cunamiról dumázunk. Krisztiánt és Gabit - Balázs nagy meglepetésére - felcseszi, ha valaki fülesben jön bulizni, ezen rugózunk picit, végül az is kiderül, hogy Gabit megverték-e már buliban vagy ő valakit.
Kezdésként jól körbedícsérgetjük Krisztiánt a Rádió 1-es debütálás kapcsán, majd Gabi bedobja, hogy csupa vidám témával készült az epizódra, így indított is a temetésekkel. Mielőtt még mindenki felszisszenne nem vett drasztikus fordulatot a beszélgetés, csak úgy a magunk módján, "mítingesen" az elmúlásról elmélkedtünk. Szóba kerülnek első és fontos emlékeink és ezek archiválásának fontossága. Illetve a közelmúltban nálunk vendégeskedő Dj Lennard pedig a közelmúltban kitett egy bejegyzést a csajok megfelelési kényszerűről, külsőségekről, amivel óriási vihart kavart, így a témát mi is alaposan átbeszéltük.
Ma egy kicsit szakmaira vesszük a figurát, melynek kiindulópontja, hogy Krisztián immáron hivatalosan is a Rádió 1 DJ-je lett és talán az országos karrier küszöbén áll. Picit átvesszük, hogy milyen dalokat mikortól és hogyan kezdenek játszani a dj-k és hogy ki miként szerzi be a dalokat, egyáltalán van-e még vadászat. Ezt követően nyár lévén leporoljuk a fesztiválos emlékeket is, tehát zenében, nyárban és megfejtésekben gazdag Míting az e-heti.