Keresés Jelentkezés Digitális innovációnk Mi a podcast.hu?

Mindenségit!

Varga T. Róbert & Pázmándi Gergely

Vissza

Mindenségit!

Varga T. Róbert & Pázmándi Gergely

Oktatás Önfejlesztés Tudomány Társadalom és kultúra

A világ megváltása tudománnyal, művészettel, pszichológiával, szociológiával, Varga Tóth Róbert újságíróval, Pázmándi Gergely zenésszel és vendégeikkel.

Epizódok

21-30 megjelenítése a(z) 176 elemből.
Az élet csodálatos, és csodálatos Illés Adorján is. Másodszor járt nálunk, másodszor bizonyosodtunk meg erről. Elsőre, még 2022 elején, azt mesélte el nekünk, milyen volt több mint 40 ezer kilométeren, csaknem 40 országon és pontosan négy éven át kerekezni a világban. Az idén február 22-én pedig azért hívtuk el ismét, hogy vele avassuk fel az új stúdiónkat (néhány Patreon-előfizetőnk jelenlétében), és hogy megkérdezzük tőle, milyen belső utat járt be azóta, miként éli a mindennapjait egy helyütt, a világ egy apró szegletére lecövekelve, aki az állandó változáshoz, új tájakhoz, más élőlényekhez, változatos időjáráshoz szokott a kalandjai során. Adorján és utazótársa, Szabó Ádám nemrégiben készült el az útjukról készült 18 részes, No way back címet viselő dokumentumfilmmel, ebből láthattok jeleneteket a beszélgetés közben. #utazás #boldogság #szabadság #IllésAdorján https://www.youtube.com/@Meandmybicycle https://www.youtube.com/@indigofilmer Illés Adorján: info@illesadorjan.hu https://www.facebook.com/meandmybicycle.love https://illesadorjan.hu/ 🌟 Kövessétek, osszátok műsorunkat, ha tetszik, és iratkozzatok fel csatornáinkra! 🙏🏻 Támogassatok bennünket, hogy márciusig elérjük az 1000 Patreon-előfizetőt: https://www.patreon.com/mindensegit 🌍 Honlapunkon közvetlenül is hozzájárulhattok a Mindenségit! fennmaradásához: https://mindensegit.com/ Facebook: https://www.facebook.com/mindensegitpodcast Instagram: https://www.instagram.com/mindensegitpodcast/ Spotify: https://open.spotify.com/show/7vAnzuZgvoNXsKnCmdt8gf?si=231485ea5521434c Apple Podcast: https://podcasts.apple.com/hu/podcast/mindens%C3%A9git/id1602407260 TikTok: https://vm.tiktok.com/ZML46gJrX/ 👉🏻 Vagy utalhattok közvetlenül a számlaszámunkra is: Mindenségit! Produkciós Iroda Kft. 11600006-00000000-99660019 (Sokat segít, ha közleményben feltüntetitek: "Adomány") Műsorvezetők: Pázmándi Gergely Varga Tóth Róbert Szerkesztő, vágó: Varga Tóth Róbert Pázmándi Gergely Fény, fotó, videó, vizuál: Szávics Attila https://www.facebook.com/attila.szavics https://www.instagram.com/szavics_attila/ Rónai Levente https://www.instagram.com/leventedavidronai/ Arculat: Ádám Zsófi https://www.facebook.com/zsoflii Intro: Farkas Róbert https://robertfarkas.net/ https://www.linkedin.com/in/robertfarkasdesign https://www.instagram.com/astronaut_arc Short videók: Perjési Viktor https://www.facebook.com/finaleprd https://www.instagram.com/finale_prd/ Helyszín: Tütü Tangó Kert https://www.facebook.com/tututangokertcafe ❤️ Állandó hangtechnikai partnerünk a Microsound Kft. https://www.facebook.com/microsound.hu ❤️ Gyönyörű bútorainkat a KARE Design biztosítja számunkra. https://www.instagram.com/kare_hungary/ https://www.facebook.com/KARE.Hungary https://www.kare24.hu/ ❤️ Számítástechnikai partnerünk: Batman! Mindenségit! © 2025
Olvass tovább
00:00:00
/
00:00:00
A Mindenségit! podcast harmadik vendége Kiss László csillagász volt, idestova három évvel ezelőtt. Azóta sok víz lefolyt a Dunán, háromszor körbejártuk Naprendszerünk fúziós erőművét, minket pedig kitettek az előző helyről, mely otthont adott stúdiónknak. A költözésből fakadóan nem tudtuk megünnepelni a podcast harmadik szülinapját, de így is abban az ajándékban részesülhettünk, hogy hazánk egyik legbefolyásosabb tudománynépszerűsítő ikonja, Kiss László, vagyis Laci visszatért hozzánk, immár az új stúdióba egy fantasztikusan inspiráló és emberi beszélgetés keretében. Végtelenül sorolhatnánk, hogy miért fontos és szép a tudomány, s azon belül is a fizika és a csillagászat (lásd és halld Carl Sagant), ahhoz viszont aligha férhet kétség, hogy napjainkban az emberi civilizáció létének keretezése, a világban elfoglalt helyünk, az űr végtelensége és az élet, mint olyan tisztelete mind arra sarkalhatják az ember eszét és lelkét, hogy végre, de reméljük, nem utoljára: nézzen fel! #tudomány #csillagászat #űrkutatás #KissLászló Kiss László: https://www.youtube.com/@Kiss.Laszlo.csillagasz https://www.facebook.com/kiss.laszlo.csillagasz/ Svábhegyi Csillagvizsgáló: https://svabhegyicsillagvizsgalo.hu/ 🌟 Kövessétek, osszátok műsorunkat, ha tetszik, és iratkozzatok fel csatornáinkra! 🙏🏻 Támogassatok bennünket, hogy márciusig elérjük az 1000 Patreon-előfizetőt: https://www.patreon.com/mindensegit 🌍 Honlapunkon közvetlenül is hozzájárulhattok a Mindenségit! fennmaradásához: https://mindensegit.com/ Facebook: https://www.facebook.com/mindensegitpodcast Instagram: https://www.instagram.com/mindensegitpodcast/ Spotify: https://open.spotify.com/show/7vAnzuZgvoNXsKnCmdt8gf?si=231485ea5521434c Apple Podcast: https://podcasts.apple.com/hu/podcast/mindens%C3%A9git/id1602407260 TikTok: https://vm.tiktok.com/ZML46gJrX/ 👉🏻 Vagy utalhattok közvetlenül a számlaszámunkra is: Mindenségit! Produkciós Iroda Kft. 11600006-00000000-99660019 (Sokat segít, ha közleményben feltüntetitek: "Adomány") Műsorvezetők: Pázmándi Gergely Varga Tóth Róbert Szerkesztő, vágó: Varga Tóth Róbert Pázmándi Gergely Fény, fotó, videó, vizuál: Szávics Attila https://www.facebook.com/attila.szavics https://www.instagram.com/szavics_attila/ Rónai Levente https://www.instagram.com/leventedavidronai/ Arculat: Ádám Zsófi https://www.facebook.com/zsoflii Intro: Farkas Róbert https://robertfarkas.net/ https://www.linkedin.com/in/robertfarkasdesign https://www.instagram.com/astronaut_arc Short videók: Perjési Viktor https://www.facebook.com/finaleprd https://www.instagram.com/finale_prd/ Helyszín: Tütü Tangó Kert https://www.facebook.com/tututangokertcafe ❤️ Állandó hangtechnikai partnerünk a Microsound Kft. https://www.facebook.com/microsound.hu ❤️ Gyönyörű bútorainkat a KARE Design biztosítja számunkra. https://www.instagram.com/kare_hungary/ https://www.facebook.com/KARE.Hungary https://www.kare24.hu/ ❤️ Számítástechnikai partnerünk: Batman! Mindenségit! © 2025
Olvass tovább
00:00:00
/
00:00:00
Igazi kultúrtörténeti vita a Mindenségit! pódiumán Fertőszögi Péter művészettörténésszel és Spielmann Gábor független kutatóval. Ja, és persze mindannyiunk álomasszonyával: a Mona Lisával. Link a tanulmányhoz: https://gaborspielmann.com/wp-content/uploads/2025/01/ML9.pdf 🌟 Kövessétek, osszátok műsorunkat, ha tetszik, és iratkozzatok fel csatornáinkra! 🙏🏻 Támogassatok bennünket, hogy márciusig elérjük az 1000 Patreon-előfizetőt: https://www.patreon.com/mindensegit https://mindensegit.com/ Facebook: https://www.facebook.com/mindensegitpodcast Instagram: https://www.instagram.com/mindensegitpodcast/ Spotify: https://open.spotify.com/show/7vAnzuZgvoNXsKnCmdt8gf?si=231485ea5521434c Apple Podcast: https://podcasts.apple.com/hu/podcast/mindens%C3%A9git/id1602407260 TikTok: https://vm.tiktok.com/ZML46gJrX/ 👉🏻 Vagy utalhattok közvetlenül a számlaszámunkra is: Mindenségit! Produkciós Iroda Kft. 11600006-00000000-99660019 (Sokat segít, ha közleményben feltüntetitek: "Adomány") Műsorvezetők: Pázmándi Gergely Varga Tóth Róbert Szerkesztő, vágó: Pázmándi Gergely Fény, fotó, videó, vizuál: Szávics Attila https://www.facebook.com/attila.szavics https://www.instagram.com/szavics_attila/ Rónai Levente https://www.instagram.com/leventedavidronai/ Arculat: Ádám Zsófi https://www.facebook.com/zsoflii Intro: Farkas Róbert https://robertfarkas.net/ https://www.linkedin.com/in/robertfarkasdesign https://www.instagram.com/astronaut_arc Short videók: Perjési Viktor https://www.facebook.com/finaleprd https://www.instagram.com/finale_prd/ Helyszín: Versus Budapest ❤️ Állandó hangtechnikai partnerünk a Microsound Kft. https://www.facebook.com/microsound.hu ❤️ Gyönyörű bútorainkat a KARE Design biztosítja számunkra. https://www.instagram.com/kare_hungary/ https://www.facebook.com/KARE.Hungary https://www.kare24.hu/ ❤️ Számítástechnikai partnerünk: Batman! Mindenségit! © 2025
Olvass tovább
00:00:00
/
00:00:00
Új év, új helyszín, új adás és a rég’ megszokott fíling – ez vár most rátok. Meg a bizonyosság, hogy léteznek angyalok. De legalábbis élő szentek. Merthogy eljött hozzánk L. Ritók Nóra, aki nélkül kevesebb lenne a Föld, kevesebb lenne Magyarország, de Hajdú-Bihar biztosan. Nóra több mint 25 éve hozta létre az Igazgyöngy Alapítványt, amely a térség hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű embereinek életén igyekszik változtatni, dacolva olykor társadalmi, politikai, gazdasági nehézségekkel. Több mint 1200 család mondhatna neki és csapatának köszönetet, amiért mindent megtesznek, hogy a kilátástalanságba valami reményt csempésszenek, hogy az állam által gyakorlatilag magukra hagyott tömegeket segítsék, edukálják, hogy a generációkon átívelő mélyszegénység végre valamely kisgyerek által talán megszakadjon. Szociológusok mondanak Nórinak köszönetet, amiért érzékenyít, amiért általa mind többen tudják meg: a leszakadó rétegeket egyáltalán nem csak a romák alkotják. Csillogó szemmel mesélt nekünk a munkájáról, mi pedig ott elmulasztottuk, de itt írásban köszönetet mondunk neki a több évtizedes jótéteményért, emberségért. L. Ritók Nóra: https://www.facebook.com/lritoknora Igazgyöngy Alapítvány: https://www.facebook.com/igazgyongyalapitvany.hu https://igazgyongyalapitvany.hu/ 🌟 Kövessétek, osszátok műsorunkat, ha tetszik, és iratkozzatok fel csatornáinkra! 🙏🏻 Támogassatok bennünket, hogy márciusig elérjük az 1000 Patreon-előfizetőt: https://www.patreon.com/mindensegit Facebook: https://www.facebook.com/mindensegitpodcast Instagram: https://www.instagram.com/mindensegitpodcast/ Spotify: https://open.spotify.com/show/7vAnzuZgvoNXsKnCmdt8gf?si=231485ea5521434c Apple Podcast: https://podcasts.apple.com/hu/podcast/mindens%C3%A9git/id1602407260 TikTok: https://vm.tiktok.com/ZML46gJrX/ 👉🏻 Vagy utalhattok közvetlenül a számlaszámunkra is: Mindenségit! Produkciós Iroda Kft. 11600006-00000000-99660019 (Sokat segít, ha közleményben feltüntetitek: "Adomány") Műsorvezetők: Pázmándi Gergely Varga Tóth Róbert Szerkesztő, vágó: Varga Tóth Róbert Pázmándi Gergely Fény, fotó, videó, vizuál: Szávics Attila https://www.facebook.com/attila.szavics https://www.instagram.com/szavics_attila/ Rónai Levente https://www.instagram.com/leventedavidronai/ Arculat: Ádám Zsófi https://www.facebook.com/zsoflii Intro: Farkas Róbert https://robertfarkas.net/ https://www.linkedin.com/in/robertfarkasdesign https://www.instagram.com/astronaut_arc Short videók: Perjési Viktor https://www.facebook.com/finaleprd https://www.instagram.com/finale_prd/ Helyszín: Tütü Tangó Kert https://www.facebook.com/tututangokertcafe ❤️ Állandó hangtechnikai partnerünk a Microsound Kft. https://www.facebook.com/microsound.hu ❤️ Gyönyörű bútorainkat a KARE Design biztosítja számunkra. https://www.instagram.com/kare_hungary/ https://www.facebook.com/KARE.Hungary https://www.kare24.hu/ ❤️ Számítástechnikai partnerünk: Batman! Mindenségit! © 2025
Olvass tovább
00:00:00
/
00:00:00
Szeretném, ha a viccnek és a nevetésnek minél nagyobb szabadsága lenne – mondja Hajdú Balázs, aki sajátos poénjaival dumaszínházas kollégáit is rendszeresen megihleti. Feldobta a mi napunkat is, amikor az adást rögzítettük, mert olyan embert ismerhettünk meg a személyében, aki emlékeztet önmagunkra. Szeretjük az életet, szeretünk gúnyt űzni, olykor tréfát csinálni belőle, szeretjük mélyen megélni és megérteni, és mindezt a majd három órás trécselés maradéktalanul hozta is. Megismertük Balázst, amennyire ennyi idő alatt meg lehet ismerni valakit, aki a humor álarca mögé bújva érzi igazán otthonosan magát. Mondanánk, hogy ez egy életútinterjú, de inkább a klasszikus kocsmafilozofálgatást hozza, amennyiben szóba került, hogy a PC-diktatúrában miről lehet viccet csinálni, és miből nem, miért fegyver az önirónia, mit jelent számára, hogy Bödőcs Tibor parodizálni szokta, hogyan zajlik a humoristák élete, ami, a látszat ellenére, nem szimplán móka és kacagás. Jókedvvel búcsúztatjuk tehát ezt a zaklatott 2024-et! Pá! #humor #humorista #hajdúbalázs #dumaszínház #művészet #vicces Hajdú Balázs: https://www.facebook.com/standupbalazs https://www.instagram.com/hajdubazsa/ https://www.tiktok.com/@hajdubazsa  @hajdubazsa  🌟 Kövessétek, osszátok műsorunkat, ha tetszik, és iratkozzatok fel csatornáinkra! 🙏🏻 Támogassatok bennünket, hogy márciusig elérjük az 1000 Patreon-előfizetőt: https://www.patreon.com/mindensegit Facebook: https://www.facebook.com/mindensegitpodcast Instagram: https://www.instagram.com/mindensegitpodcast/ Spotify: https://open.spotify.com/show/7vAnzuZgvoNXsKnCmdt8gf?si=231485ea5521434c Apple Podcast: https://podcasts.apple.com/hu/podcast/mindens%C3%A9git/id1602407260 TikTok: https://vm.tiktok.com/ZML46gJrX/ 👉🏻 Vagy utalhattok közvetlenül a számlaszámunkra is: Mindenségit! Produkciós Iroda Kft. 11600006-00000000-99660019 (Sokat segít, ha közleményben feltüntetitek: "Adomány") Műsorvezetők: Pázmándi Gergely Varga Tóth Róbert Szerkesztő, vágó: Varga Tóth Róbert Rónai Levente Fény, fotó, videó, vizuál: Szávics Attila https://www.facebook.com/attila.szavics https://www.instagram.com/szavics_attila/ Rónai Levente https://www.instagram.com/leventedavidronai/ Arculat: Ádám Zsófi https://www.facebook.com/zsoflii Intro: Farkas Róbert https://robertfarkas.net/ https://www.linkedin.com/in/robertfarkasdesign https://www.instagram.com/astronaut_arc Short videók: Perjési Viktor https://www.facebook.com/finaleprd https://www.instagram.com/finale_prd/ Helyszín: Versus Budapest https://www.facebook.com/versusbudapest ❤️ Állandó hangtechnikai partnerünk a Microsound Kft. https://www.facebook.com/microsound.hu ❤️ Gyönyörű bútorainkat a KARE Design biztosítja számunkra. https://www.instagram.com/kare_hungary/ https://www.facebook.com/KARE.Hungary https://www.kare24.hu/ ❤️ Számítástechnikai partnerünk: Batman! Mindenségit! © 2024
Olvass tovább
00:00:00
/
00:00:00
Azért (is) szeretjük csinálni a Mindenségit! podcastot, mert csoda emberekkel ismerkedhetünk meg. Mostani vendégünk tényleg csodás: megalkotott egy iskolai programot, a Boldogságóra Integrált Programot, amely nem kevesebbre vállalkozik, minthogy minél jobb lelki állapotba hozza mind a gyerekeket, mind tanáraikat; azt tanítja meg, amit nekünk anno senki nem tanított: hogyan kell manapság igazán jól élni? És képzeljétek: lehet ezt tanítani! Ennek többezer diák és pedagógus a bizonyítéka, illetve az, hogy a programot beválasztották a világ 100 legjobb oktatási innovációja közé. A Jobb Veled a Világ Alapítvány vezetője, Bagdi Bella arról mesélt nekünk, hogyan, mikor és egyáltalán milyen intézményekben lehet boldogságra tanítani a gyerekeket, a pozitív pszichológia kutatási eredményeire épített élménypedagógiai módszernek milyen áldásos hatásai vannak a közoktatási intézményekben is, és egyáltalán, ő miért érezte fontosnak, hogy a témával foglalkozzon. Karácsonyi adásunkat fogadjátok szeretettel, az őszi műsorfolyam végén: teljes, kétórás terjedelemben! #oktatás #edukáció #gyermek #pszichológia #társadalom Bagdi Bella: https://bagdibella.hu/ Boldogságóra Integrált Program: https://boldogsagora.hu/boldogsagora-integralt-program/ 🌟 Kövessétek, osszátok műsorunkat, ha tetszik, és iratkozzatok fel csatornáinkra! 🙏🏻 Támogassatok bennünket, hogy márciusig elérjük az 1000 Patreon-előfizetőt: https://www.patreon.com/mindensegit Facebook: https://www.facebook.com/mindensegitpodcast Instagram: https://www.instagram.com/mindensegitpodcast/ Spotify: https://open.spotify.com/show/7vAnzuZgvoNXsKnCmdt8gf?si=231485ea5521434c Apple Podcast: https://podcasts.apple.com/hu/podcast/mindens%C3%A9git/id1602407260 TikTok: https://vm.tiktok.com/ZML46gJrX/ 👉🏻 Vagy utalhattok közvetlenül a számlaszámunkra is: Mindenségit! Produkciós Iroda Kft. 11600006-00000000-99660019 (Sokat segít, ha közleményben feltüntetitek: "Adomány") Műsorvezetők: Pázmándi Gergely Varga Tóth Róbert Szerkesztő, vágó: Varga Tóth Róbert Rónai Levente Fény, fotó, videó, vizuál: Szávics Attila https://www.facebook.com/attila.szavics https://www.instagram.com/szavics_attila/ Rónai Levente https://www.instagram.com/leventedavidronai/ Arculat: Ádám Zsófi https://www.facebook.com/zsoflii Intro: Farkas Róbert https://robertfarkas.net/ https://www.linkedin.com/in/robertfarkasdesign https://www.instagram.com/astronaut_arc Short videók: Perjési Viktor https://www.facebook.com/finaleprd https://www.instagram.com/finale_prd/ Helyszín: Versus Budapest https://www.facebook.com/versusbudapest ❤️ Állandó hangtechnikai partnerünk a Microsound Kft. https://www.facebook.com/microsound.hu ❤️ Gyönyörű bútorainkat a KARE Design biztosítja számunkra. https://www.instagram.com/kare_hungary/ https://www.facebook.com/KARE.Hungary https://www.kare24.hu/ ❤️ Számítástechnikai partnerünk: Batman! Mindenségit! © 2024
Olvass tovább
00:00:00
/
00:00:00
Laskai Nelli tavaly tavasszal járt már nálunk, azóta írt egy könyvet Újra igen! címmel, amiben egy 10 hetes párkapcsolatjavító programmal is szolgál. A boldognaklenni.hu blog szerzőjével, párkapcsolati trénerrel, házassági tanácsadóval arról diskuráltunk, mitől olyan rohadt nehéz manapság egy párkapcsolat, meg hogy az emberek miért gondolják azt, hogy két ember közötti érzelmi viszony egy statikus valami, amit nem kell gondozni, ápolni, azzal nem kell foglalkozni. Nelli beszélt a párkapcsolatok evolúciójáról, Gergő faggatta a közeledés-távolodás dinamikájáról, megvitattuk, miért kell lehetőségként, s nem pedig szakítási ürügyként tekintenünk a válsághelyzetekre, meg egyáltalán, mit kell csinálni ilyenkor, főleg: belül, magunkban, hogy objektív képet kaphassunk magunkról, párunkról, kettőnkről. Hatékony kommunikáció, szeretetnyelv, változókor - volt itt minden. (Főleg a teljes, 2 óra 20 perces, a Patreonon elérhető verziónkban tobzódtunk a témában.) Ha párkapcsolatban élsz, azért való neked ez az adás, ha egyedülálló vagy, akkor meg azért. #párkapcsolat #pszichológia #önfejlesztés #LaskaiNelli Laskai Nelli: boldognaklenni.hu https://www.facebook.com/boldognaklenni https://www.instagram.com/laskainelli/ 🌟 Kövessétek, osszátok műsorunkat, ha tetszik, és iratkozzatok fel csatornáinkra! 🙏🏻 Támogassatok bennünket, hogy márciusig elérjük az 1000 Patreon-előfizetőt: https://www.patreon.com/mindensegit Facebook: https://www.facebook.com/mindensegitpodcast Instagram: https://www.instagram.com/mindensegitpodcast/ Spotify: https://open.spotify.com/show/7vAnzuZgvoNXsKnCmdt8gf?si=231485ea5521434c Apple Podcast: https://podcasts.apple.com/hu/podcast/mindens%C3%A9git/id1602407260 TikTok: https://vm.tiktok.com/ZML46gJrX/ 👉🏻 Vagy utalhattok közvetlenül a számlaszámunkra is: Mindenségit! Produkciós Iroda Kft. 11600006-00000000-99660019 (Sokat segít, ha közleményben feltüntetitek: "Adomány") Műsorvezetők: Pázmándi Gergely Szávics Attila Szerkesztő, vágó: Varga Tóth Róbert Rónai Levente Fény, fotó, videó, vizuál: Szávics Attila https://www.facebook.com/attila.szavics https://www.instagram.com/szavics_attila/ Rónai Levente https://www.instagram.com/leventedavidronai/ Arculat: Ádám Zsófi https://www.facebook.com/zsoflii Intro: Farkas Róbert https://robertfarkas.net/ https://www.linkedin.com/in/robertfarkasdesign https://www.instagram.com/astronaut_arc Short videók: Perjési Viktor https://www.facebook.com/finaleprd https://www.instagram.com/finale_prd/ Helyszín: Versus Budapest https://www.facebook.com/versusbudapest ❤️ Állandó hangtechnikai partnerünk a Microsound Kft. https://www.facebook.com/microsound.hu ❤️ Gyönyörű bútorainkat a KARE Design biztosítja számunkra. https://www.instagram.com/kare_hungary/ https://www.facebook.com/KARE.Hungary https://www.kare24.hu/ ❤️ Számítástechnikai partnerünk: Batman! Mindenségit! © 2024
Olvass tovább
00:00:00
/
00:00:00
Why do women and men seemingly have different sexual priorities? Is it true that men are less successful in maintaining a monogamous relationship? If so, is that because of promiscuity or does it emerge for a different reason? Also, why do we deem women more beautiful than man? What is the expense of maintaining the inviting nature of secondary sexual characteristics? Why do males spend less time and energy in the upbringing of offspring in nature? Why is it advantageous to maintain genetic diversity? We touched all these and even more questions with Prof. Dr. Tamás Bereczkei evolutionary psychologist, researcher. This is a translation made of Ep. 47. of  @mindensegit  podcast, with the use of AI technology. Let us know if it works for you, and we should make more. You can support the show here: https://www.patreon.com/c/mindensegit Mindenségit! podcast on social media: Facebook: https://www.facebook.com/mindensegitpodcast Instagram: https://www.instagram.com/mindensegitpodcast/ Spotify: https://open.spotify.com/show/7vAnzuZgvoNXsKnCmdt8gf?si=231485ea5521434c Apple Podcast: https://podcasts.apple.com/hu/podcast/mindens%C3%A9git/id1602407260 TikTok: https://vm.tiktok.com/ZML46gJrX/ Hosts: Gergely Pázmándi Róbert Varga Tóth Lights, Photo and Video: Attila Szávics https://www.facebook.com/attila.szavics https://www.instagram.com/szavics_attila/ Design: Zsófi Ádám https://www.facebook.com/zsoflii Intro: Róbert Farkas https://robertfarkas.net/ https://www.linkedin.com/in/robertfarkasdesign https://www.instagram.com/astronaut_arc Shorts: Viktor Perjési https://www.facebook.com/finaleprd https://www.instagram.com/finale_prd/ Mindenségit! © 2024
Olvass tovább
00:00:00
/
00:00:00
Egy fotó láttán hatéves korában beleszerelmesedett Japánba, ahova azóta legalább hatvanszor jutott el Rontó Attila. Űrjogi szakértőként, környezetvédelmi aktivistaként korábban járt már nálunk, most idegenvezetői minőségében hívtuk meg, hogy a felkelő nap országáról faggassuk. Őt mi lepi meg a mai napig? Mitől olyan különleges és magával ragadó ország? Miért élnek 100 évig, egyáltalán: miként élnek, mitől hűek még mindig olyan elavult fogalmakhoz, mint tisztesség, becsület, szorgalom? Hogy lehetséges, hogy ha elejted a pénztárcádat, három nap múlva is ugyanott lesz? Mi értelme kitisztítani a kanálisokat, hogy ott coi pontyok úszkálhassanak? De a legszemléletesebben az az anekdota adta vissza a japán társadalom működését, amiben ezer kilométereket egyedül megtevő kutyák a főszereplők. Tartsatok velünk! #japán #utazás #történelem #kultúra #társadalom #kulinária Rontó Attila: https://www.instagram.com/ronto_attila_photography/ https://www.linkedin.com/in/attila-dr-ronto-27909387/ https://www.facebook.com/p/Dr-Ront%C3%B3-Attila-Photography-100063571261423/ 🌟 Kövessétek, osszátok műsorunkat, ha tetszik, és iratkozzatok fel csatornáinkra! Facebook: https://www.facebook.com/mindensegitpodcast Instagram: https://www.instagram.com/mindensegitpodcast/ Spotify: https://open.spotify.com/show/7vAnzuZgvoNXsKnCmdt8gf?si=231485ea5521434c Apple Podcast: https://podcasts.apple.com/hu/podcast/mindens%C3%A9git/id1602407260 TikTok: https://vm.tiktok.com/ZML46gJrX/ 🙏🏻 Támogassatok bennünket, hogy márciusig elérjük az 1000 Patreon-előfizetőt: https://www.patreon.com/mindensegit 👉🏻 Vagy utalhattok közvetlenül a számlaszámunkra is: Mindenségit! Produkciós Iroda Kft. 11600006-00000000-99660019 (Sokat segít, ha közleményben feltüntetitek: "Adomány") Műsorvezetők: Pázmándi Gergely Varga Tóth Róbert Szerkesztő, vágó: Varga Tóth Róbert Rónai Levente Fény, fotó, videó, vizuál: Szávics Attila https://www.facebook.com/attila.szavics https://www.instagram.com/szavics_attila/ Rónai Levente https://www.instagram.com/leventedavidronai/ Arculat: Ádám Zsófi https://www.facebook.com/zsoflii Intro: Farkas Róbert https://robertfarkas.net/ https://www.linkedin.com/in/robertfarkasdesign https://www.instagram.com/astronaut_arc Short videók: Perjési Viktor https://www.facebook.com/finaleprd https://www.instagram.com/finale_prd/ Helyszín: Zengő Borbár https://www.facebook.com/zengobar/ ❤️ Állandó hangtechnikai partnerünk a Microsound Kft. https://www.facebook.com/microsound.hu ❤️ Gyönyörű bútorainkat a KARE Design biztosítja számunkra. https://www.instagram.com/kare_hungary/ https://www.facebook.com/KARE.Hungary https://www.kare24.hu/ ❤️ Számítástechnikai partnerünk: Batman! Mindenségit! © 2024
Olvass tovább
00:00:00
/
00:00:00
A legrosszabb dolog az életben mindenkinek az, ami a legrosszabb - neki. Ahányan vagyunk, annyiféle nehézséggel küzdünk, annyi örömünk és bánatunk van, ahány különböző szív dobog. Abban viszont bizonyára a legtöbben mégiscsak hasonlítunk, hogy egy komoly baleset vagy betegség, s különösen valamilyen képességünk vagy végtagunk elvesztése iszonyatosan komoly traumát, melankóliát és gyakran depressziót, elkeseredést okoz számunkra. Újra kell terveznünk életünket az új felállás szerint, okvetlenül azon töprengünk, hogy vajon mennyit érünk így? Aki átment hasonlón, vagy ismer ilyen embert, annak azért; aki oly szerencsés, hogy egyik sem igaz rá, annak azért ajánljuk ezt a beszélgetést Szvitacs Alexandra asztaliteniszezővel, aki toxikus sokk szindróma következtében elveszítette bal karjának egy részét és az összes lábujját, s aki mindezt olyan pozitivitással és elsöprő erejű akarattal, elszántsággal és szorgalommal dolgozta fel, hogy kétségtelenül bebizonyította: nem hogy kevesebb nem lett balesete által, hanem kifejezetten több. #sport #asztalitenisz #szvitacsalexa #pingpong #paralimpia Szvitacs Alexa: https://www.facebook.com/alexasalwaysstrong https://www.instagram.com/sz.alexaaa/ 🌟 Kövessétek, osszátok műsorunkat, ha tetszik, és iratkozzatok fel csatornáinkra! Facebook: https://www.facebook.com/mindensegitpodcast Instagram: https://www.instagram.com/mindensegitpodcast/ Spotify: https://open.spotify.com/show/7vAnzuZgvoNXsKnCmdt8gf?si=231485ea5521434c Apple Podcast: https://podcasts.apple.com/hu/podcast/mindens%C3%A9git/id1602407260 TikTok: https://vm.tiktok.com/ZML46gJrX/ 🙏🏻 Támogassatok bennünket, hogy márciusig elérjük az 1000 Patreon-előfizetőt: https://www.patreon.com/mindensegit 👉🏻 Vagy utalhattok közvetlenül a számlaszámunkra is: Mindenségit! Produkciós Iroda Kft. 11600006-00000000-99660019 (Sokat segít, ha közleményben feltüntetitek: "Adomány") Műsorvezetők: Pázmándi Gergely Szávics Attila Szerkesztő, vágó: Pázmándi Gergely Szávics Attila Rónai Levente Fény, fotó, videó, vizuál: Szávics Attila https://www.facebook.com/attila.szavics https://www.instagram.com/szavics_attila/ Rónai Levente https://www.instagram.com/leventedavidronai/ Arculat: Ádám Zsófi https://www.facebook.com/zsoflii Intro: Farkas Róbert https://robertfarkas.net/ https://www.linkedin.com/in/robertfarkasdesign https://www.instagram.com/astronaut_arc Short videók: Perjési Viktor https://www.facebook.com/finaleprd https://www.instagram.com/finale_prd/ Helyszín: Zengő Borbár https://www.facebook.com/zengobar/ ❤️ Állandó hangtechnikai partnerünk a Microsound Kft. https://www.facebook.com/microsound.hu ❤️ Gyönyörű bútorainkat a KARE Design biztosítja számunkra. https://www.instagram.com/kare_hungary/ https://www.facebook.com/KARE.Hungary https://www.kare24.hu/ ❤️ Számítástechnikai partnerünk: Batman! Mindenségit! © 2024
Olvass tovább
00:00:00
/
00:00:00