Keresés Jelentkezés Digitális innovációnk Mi a podcast.hu?

Mindenségit!

Varga T. Róbert & Pázmándi Gergely

Vissza

Mindenségit!

Varga T. Róbert & Pázmándi Gergely

Oktatás Önfejlesztés Tudomány Társadalom és kultúra

A világ megváltása tudománnyal, művészettel, pszichológiával, szociológiával, Varga Tóth Róbert újságíróval, Pázmándi Gergely zenésszel és vendégeikkel.

Epizódok

131-140 megjelenítése a(z) 175 elemből.

#37 - Dr. Rab Árpád

Varga T. Róbert & Pázmándi Gergely

Korábbi adásainkban több vendégünk veszedelmesen sötét képet festett arról, milyen sors vár az emberiségre. Mindezt remekül ellensúlyozza Rab Árpád trendkutató, aki nem kevesebbet állít, minthogy az előttünk álló kihívásokat a technikai fejlődéssel és együttműködéssel képesek leszünk megugrani. Még az út elején járunk, mondja, eddig is voltak előttünk durva challenge-ek, a klímaválság is egy ilyen, de szerinte sikerrel járunk. Hogy ebben segít-e majd a mesterséges intelligencia, abban vannak kétségei, úgy véli, nem szabad túl komplex feladatokat adni neki, amilyen például egy demokratikus intézményrendszer működtetése, ám az életünk apróbb szegmenseiben hihetetlenül sokat tud majd segíteni, hogy mást ne mondjunk, nagyban hozzájárulhat a rák ellenszerének megtalálásához. De hogy aztán a meghosszabbodott életünkkel mit kezdünk, és eljutunk-e arra a szintre, hogy az emberiség más égitesteken is megveti-e a lábát, azt most nem áruljuk el, mert akkor a végén még nem nézitek meg az adást, holott ezt mindenkinek melegen ajánljuk! #rabárpád #mesterségesintelligencia #mi #jövő #mindenségit Kövessétek, osszátok műsorunkat, ha tetszik, és iratkozzatok fel csatornáinkra! Facebook: https://www.facebook.com/mindensegitpodcast Instagram: https://www.instagram.com/mindensegitpodcast/ Spotify: https://open.spotify.com/show/7vAnzuZgvoNXsKnCmdt8gf?si=231485ea5521434c Apple Podcast: https://podcasts.apple.com/hu/podcast/mindens%C3%A9git/id1602407260 TikTok: https://vm.tiktok.com/ZML46gJrX/ RSS-feed: https://media.rss.com/mindensegit/feed.xml Támogatni itt tudjátok a munkánkat: https://www.patreon.com/mindensegit Vagy utalhattok közvetlenül a számlaszámunkra is: 11600006-00000000-99660019 (Sokat segít, ha közleményben feltüntetitek: "Adomány") Műsorvezetők: Varga Tóth Róbert Pázmándi Gergely Fény, fotó, videó, vizuál: Szávics Attila https://www.facebook.com/attila.szavics https://www.instagram.com/szavics_attila/ Drón: Salamon Zalán https://www.facebook.com/salamon.zalan Helyszín: Úri cipő - kaptafa https://www.facebook.com/kaptafabar Állandó hangtechnikai partnerünk a Microsound Kft. https://www.facebook.com/microsound.hu Mindenségit! © 2023
Olvass tovább
00:00:00
/
00:00:00
Mit csinál a tudós ember, ha a bécsi Természettudományi Múzeumban járva leesik neki a tantusz: a föllelhető erőforrások kiszipolyázásaban az emberiség célegyeneshez érkezett? Leginkább azt teszi, amit Gelencsér András, a Pannon Egyetem rektora: megijed. És aztán elkezdi felismerését tudós körökkel megosztani. Szavai egy tavaly nyári 24.hu-s interjúval jutottak el széles társadalmi rétegekhez, ám a vészharang megkongatása nem okozott számára osztatlan sikert. Még kollégáitól is megkapta, nem kellene rémisztgetni az embereket, amire neki az volt a válasza: ő mindezt nem azért szajkózza, mert meg akarja rémiszteni az embereket. Ő maga rémült meg. Andrással végigvettük, melyek azok az anyagok, amelyekből alig-alig maradt a talpunk alatt, szerinte mi fog történni, ha egyik-másik valóban elfogy, s miféle veszély fenyegeti civilizációnkat, ha tovább vágjuk magunk alatt a fát; s pláne: ha nem ismeri fel az ember, hogy amiként most él, úgy nem élhet tovább. Dr. Gelencsér András: https://levegokemia.uni-pannon.hu/hu/munkatarsak/gelencser-andras #gelencsérandrás #klímaváltozás #társadalom #összeomlás #mindenségit Kövessétek, osszátok műsorunkat, ha tetszik, és iratkozzatok fel csatornáinkra! Facebook: https://www.facebook.com/mindensegitpodcast Instagram: https://www.instagram.com/mindensegitpodcast/ Spotify: https://open.spotify.com/show/7vAnzuZgvoNXsKnCmdt8gf?si=231485ea5521434c Apple Podcast: https://podcasts.apple.com/hu/podcast/mindens%C3%A9git/id1602407260 TikTok: https://vm.tiktok.com/ZML46gJrX/ RSS-feed: https://media.rss.com/mindensegit/feed.xml Támogatni itt tudjátok a munkánkat: https://www.patreon.com/mindensegit Vagy utalhattok közvetlenül a számlaszámunkra is: 11600006-00000000-99660019 (Sokat segít, ha közleményben feltüntetitek: "Adomány") Műsorvezetők: Varga Tóth Róbert Pázmándi Gergely Fény, fotó, videó, vizuál: Szávics Attila https://www.facebook.com/attila.szavics https://www.instagram.com/szavics_attila/ Drón: Salamon Zalán https://www.facebook.com/salamon.zalan Helyszín: Úri cipő - kaptafa https://www.facebook.com/kaptafabar Állandó hangtechnikai partnerünk a Microsound Kft. https://www.facebook.com/microsound.hu Mindenségit! © 2022
Olvass tovább
00:00:00
/
00:00:00

Mit csinál a tudós ember, ha a bécsi Természettudományi Múzeumban járva leesik neki a tantusz: a föllelhető erőforrások kiszipolyázásaban az emberiség célegyeneshez érkezett? Leginkább azt teszi, amit Gelencsér András, a Pannon Egyetem rektora: megijed. És aztán elkezdi felismerését tudós körökkel megosztani. Szavai egy tavaly nyári 24.hu-s interjúval jutottak el széles társadalmi rétegekhez, ám a vészharang megkongatása nem okozott számára osztatlan sikert. Még kollégáitól is megkapta, nem kellene rémisztgetni az embereket, amire neki az volt a válasza: ő mindezt nem azért szajkózza, mert meg akarja rémiszteni az embereket. Ő maga rémült meg. Andrással végigvettük, melyek azok az anyagok, amelyekből alig-alig maradt a talpunk alatt, szerinte mi fog történni, ha egyik-másik valóban elfogy, s miféle veszély fenyegeti civilizációnkat, ha tovább vágjuk magunk alatt a fát; s pláne: ha nem ismeri fel az ember, hogy amiként most él, úgy nem élhet tovább.

Dr. Gelencsér András: https://levegokemia.uni-pannon.hu/hu/munkatarsak/gelencser-andras

#gelencsérandrás #klímaváltozás #társadalom #összeomlás #mindenségit

Kövessétek, osszátok műsorunkat, ha tetszik, és iratkozzatok fel csatornáinkra!

Facebook: https://www.facebook.com/mindensegitpodcast

Instagram: https://www.instagram.com/mindensegitpodcast/

Spotify: https://open.spotify.com/show/7vAnzuZgvoNXsKnCmdt8gf?si=231485ea5521434c

Apple Podcast: https://podcasts.apple.com/hu/podcast/mindens%C3%A9git/id1602407260

TikTok: https://vm.tiktok.com/ZML46gJrX/

RSS-feed: https://media.rss.com/mindensegit/feed.xml

Támogatni itt tudjátok a munkánkat: https://www.patreon.com/mindensegit

Vagy utalhattok közvetlenül a számlaszámunkra is: 11600006-00000000-99660019 (Sokat segít, ha közleményben feltüntetitek: "Adomány")

Műsorvezetők:

Varga Tóth Róbert

Pázmándi Gergely

Fény, fotó, videó, vizuál:

Szávics Attila

https://www.facebook.com/attila.szavics

https://www.instagram.com/szavics_attila/

Drón:

Salamon Zalán

https://www.facebook.com/salamon.zalan

Helyszín: Úri cipő - kaptafa

https://www.facebook.com/kaptafabar

Állandó hangtechnikai partnerünk a Microsound Kft.

https://www.facebook.com/microsound.hu

Mindenségit! © 2022

Olvass tovább
00:00:00
/
00:00:00
Belefér-e egyetlen Mindenségit! adásba az élet? Pláne, ha teljes, több mint 80 éve tartó? Amikor szóba kerülnek a kisgyermekkori emlékek. A háború, az iskola, a katonaság, a pályafutás kezdete, sikerek és buktatók, házasság és válás, a nagy szerelem megismerése. Lehet-e szót ejteni karrierről, a művészet szépségéről, vitalitásról, gyerekvállalásról, pénzről? Elég-e egyetlen műsor arra, hogy legalább az élet főbb területeire fókuszáljunk, és igazán mélyen megismerjünk olyasvalakiket, akik pedig a szemünk előtt váltak azzá, akik, de talán mégsem ismerjük őket kellőképp. Nem állítjuk, hogy sikerült. De ezalatt a majd két óra alatt Balázs Klárival és Korda Györggyel mintegy életút portrét hoztunk össze, amely olykor tényleg olyan, mint maga az élet: néha komoly, helyenként vicces, máskor megindító. Az életről és az életükről beszélgettünk velük. Tanuljatok tőlük! Korda György és Balázs Klári: https://www.facebook.com/kordaek #kordagyörgy #balázsklári #életút #mindenségit Kövessétek, osszátok műsorunkat, ha tetszik, és iratkozzatok fel csatornáinkra! Facebook: https://www.facebook.com/mindensegitpodcast Instagram: https://www.instagram.com/mindensegitpodcast/ Spotify: https://open.spotify.com/show/7vAnzuZgvoNXsKnCmdt8gf?si=231485ea5521434c Apple Podcast: https://podcasts.apple.com/hu/podcast/mindens%C3%A9git/id1602407260 TikTok: https://vm.tiktok.com/ZML46gJrX/ RSS-feed: https://media.rss.com/mindensegit/feed.xml Támogatni itt tudjátok a munkánkat: https://www.patreon.com/mindensegit Vagy utalhattok közvetlenül a számlaszámunkra is: 11600006-00000000-99660019 (Sokat segít, ha közleményben feltüntetitek: "Adomány") Műsorvezetők: Varga Tóth Róbert Pázmándi Gergely Fény, fotó, videó, vizuál: Szávics Attila https://www.facebook.com/attila.szavics https://www.instagram.com/szavics_attila/ Drón: Salamon Zalán https://www.facebook.com/salamon.zalan Helyszín: Úri cipő - kaptafa https://www.facebook.com/kaptafabar Állandó hangtechnikai partnerünk a Microsound Kft. https://www.facebook.com/microsound.hu Mindenségit! © 2022
Olvass tovább
00:00:00
/
00:00:00
Wim Hof egy 63 éves holland motivációs szónok, extrém sportoló, aki számos Guinness-rekordot állított fel jeges kádban üldögélésben, jégtáblák alatti úszásban, fagypont alatti mezítlábas félmaratoni futásban, meg hasonló finomságok terén. Sikereit a saját módszerének tulajdonítja. A Wim Hof-módszer a különleges légzési gyakorlaton, hidegterhelésen és meditáción alapszik. A Mindenségit! mostani adásában a Jégembernek becézett híresség magyarországi tanítványával, Paksi Andrással beszélgettünk arról, milyen fiziológiai és mentális javulással jár már önmagában az, ha a napot egy kellemetlen hideg zuhannyal kezdjük. Paksi András: https://paksiandras.com/ Kövessétek, osszátok műsorunkat, ha tetszik, és iratkozzatok fel csatornáinkra! Facebook: https://www.facebook.com/mindensegitpodcast Instagram: https://www.instagram.com/mindensegitpodcast/ Spotify: https://open.spotify.com/show/7vAnzuZgvoNXsKnCmdt8gf?si=231485ea5521434c Apple Podcast: https://podcasts.apple.com/hu/podcast/mindens%C3%A9git/id1602407260 TikTok: https://vm.tiktok.com/ZML46gJrX/ RSS-feed: https://media.rss.com/mindensegit/feed.xml Támogatni itt tudjátok a munkánkat: https://www.patreon.com/mindensegit Vagy utalhattok közvetlenül a számlaszámunkra is: 11600006-00000000-99660019 (Sokat segít, ha közleményben feltüntetitek: "Adomány") Műsorvezetők: Varga Tóth Róbert Pázmándi Gergely Fény, fotó, videó, vizuál: Szávics Attila https://www.facebook.com/attila.szavics https://www.instagram.com/szavics_attila/ Drón: Salamon Zalán https://www.facebook.com/salamon.zalan Helyszín: Úri cipő - kaptafa https://www.facebook.com/kaptafabar Állandó hangtechnikai partnerünk a Microsound Kft. https://www.facebook.com/microsound.hu BG zene: Sunset Drive by Tokyo Music Walker | https://soundcloud.com/user-356546060 Music promoted by https://www.free-stock-music.com Creative Commons Attribution 3.0 Unported License https://creativecommons.org/licenses/by/3.0/deed.en_US Mindenségit! © 2022
Olvass tovább
00:00:00
/
00:00:00
A Covid idején elkezdte a pszichológiai tanulmányai során megszerzett, illetőleg a szintén pszichológus anyukája mellett elsajátított tudását föltenni a TikTokra. Unalomból. Amiből az lett, hogy mostanra több mint 100 ezer követője van, és egyre többen kérik, segítsen végigkísérni őket az önismeret útján. Kalász Cintia végigjárta a sajátját, a felszínre fókuszáló modellszakma után kezdett lélekbúvárkodni, most álmokat fejt, tanul, tanul magáról, másokról, a világunkról. Szerinte az önismeretre egyre nagyobb igény mutatkozik, ebben segít a social media, ennek jótékony hatását igyekszik kiaknázni. Beszélgettünk róla, a munkájáról, rejtett üzenetű reklámról, öröklött traumákról, epigenetikáról, spiritualitásról, drogokról, s persze az elmaradhatatlan boldogságról (Arról pedig, hogy a műsorban elhangzik, ez a 31. adás, ne vegyetek tudomást, Robi szimplán hülyeségeket beszélt. :) ) Kalász Cintia: Facebook: https://www.facebook.com/sissioner Tiktok: https://www.tiktok.com/@pszincs #podcast #pszichológia #kalászcintia #oktatás #álom Kövessétek, osszátok műsorunkat, ha tetszik, és iratkozzatok fel csatornáinkra! Facebook: https://www.facebook.com/mindensegitpodcast Instagram: https://www.instagram.com/mindensegitpodcast/ Spotify: https://open.spotify.com/show/7vAnzuZgvoNXsKnCmdt8gf?si=231485ea5521434c Apple Podcast: https://podcasts.apple.com/hu/podcast/mindens%C3%A9git/id1602407260 TikTok: https://vm.tiktok.com/ZML46gJrX/ RSS-feed: https://media.rss.com/mindensegit/feed.xml Támogatni itt tudjátok a munkánkat: https://www.patreon.com/mindensegit Vagy utalhattok közvetlenül a számlaszámunkra is: 11600006-00000000-99660019 (Sokat segít, ha közleményben feltüntetitek: "Adomány") Műsorvezetők: Varga Tóth Róbert Pázmándi Gergely Fény, fotó, videó, vizuál: Szávics Attila https://www.facebook.com/attila.szavics https://www.instagram.com/szavics_attila/ Drón: Salamon Zalán https://www.facebook.com/salamon.zalan Helyszín: Úri cipő - kaptafa https://www.facebook.com/kaptafabar Állandó hangtechnikai partnerünk a Microsound Kft. https://www.facebook.com/microsound.hu Mindenségit! © 2022
Olvass tovább
00:00:00
/
00:00:00
Napi két liter bort megivott, dohányzott, lefogyott 40 kilót, több világbajnoki címet szerzett, ideje nagy részét olyan gyalázatos helyeken tölti, mint Tenerife, Honduras vagy a Bahamák, és ő mégis arra a legbüszkébb: a szeméből most már sosem tűnik el a csillogás. Mert megtanult jól és kiegyensúlyozottan élni. Korok Fatima szabadtüdős merülő alig öt éve ismerkedett meg a sportággal, ami teljesen megváltoztatta az élet és az élethez való viszonyát. “Nekem kva jó életem van” – mondja. Hogy megtudjuk, miként ment végig a változás útján, ahhoz le kellett vele merülnünk 101 méterre a tengerbe, ahol a nyomástól a tüdő ökölnyi méretűre zsugorodik, s ahol egy rossz gondolat is veszélyekkel jár. Tartsatok velünk, hogy ti is jobban bírjátok majd szuflával, itt, a felszínen! Korok Fatima: https://www.facebook.com/korok.fatima Kövessétek, osszátok műsorunkat, ha tetszik, és iratkozzatok fel csatornáinkra! Facebook: https://www.facebook.com/mindensegitpodcastInstagram: https://www.instagram.com/mindensegitpodcast/ Spotify: https://open.spotify.com/show/7vAnzuZgvoNXsKnCmdt8gf?si=231485ea5521434c Apple Podcast: https://podcasts.apple.com/hu/podcast/mindens%C3%A9git/id1602407260 TikTok: https://vm.tiktok.com/ZML46gJrX/ RSS-feed: https://media.rss.com/mindensegit/feed.xml Támogatni itt tudjátok a munkánkat: https://www.patreon.com/mindensegit Vagy utalhattok közvetlenül a számlaszámunkra is: 11600006-00000000-99660019 (Sokat segít, ha közleményben feltüntetitek: "Adomány") Műsorvezetők: Varga Tóth Róbert Pázmándi Gergely Fény, fotó, videó, vizuál: Szávics Attila https://www.facebook.com/attila.szavics https://www.instagram.com/szavics_attila/ Drón: Salamon Zalán https://www.facebook.com/salamon.zalan Helyszín: Úri cipő - kaptafa https://www.facebook.com/kaptafabar Állandó hangtechnikai partnerünk a Microsound Kft. https://www.facebook.com/microsound.hu BG zene: Cosmic Revelation by Jascha Dachtera feat. Arian P. | https://soundcloud.com/jdachtera Creative Commons Attribution-ShareAlike 3.0 Unported https://creativecommons.org/licenses/by-sa/3.0/deed.en_US Mindenségit! © 2022
Olvass tovább
00:00:00
/
00:00:00
Háború, pandémia, gazdasági válság, migráció, globális felmelegedés. Egyre többen vallják, mindez előhírnöke annak az elkerülhetetlen kataklizmának, amely az emberiségre vár. Közéjük tartozik Stumpf-Biró Balázs összeomláskutató is, aki szerint ez nem egy pesszimista hozzáállás – válság idején egyébként is a pesszimistáknak lesz először annyi –, hanem realista optimista, ezért aztán ő azt vallja, ha beüt a krach, jobb ha felkészülünk fizikálisan, de még inkább lelkiekben. E felkészülést segíti a Mélyadaptációs és a Cassandra Program is. Szót ejtettünk arról, milyen tendenciák mutatnak arra, hogy közel a vég, miért fontos az exponencialitás fogalma ebben a helyzetben, mennyire képzeli gyorsnak az ultrabonyolulttá vált civilizációnk leegyszerűsédését, s habár elég sötét képeket vizionáltunk, a szeretet szárnyain felülemelkedtünk a rossz érzéseinken, és egy kellemes beszélgetést ejtettünk meg a téma egyik legkiválóbb hazai szakértőjével. A beszélgetésben elhangzott információkról többet az alábbi honlapokon tudhattok meg: - A Deep Adaptation Hungary - Készülj & Alkalmazkodj Facebook csoport: https://www.facebook.com/groups/deepadaptationhungary/ - A Mélyalkalmazkodás magyar nyelvű honlapja: https://deepadaptation.hu/ - A Betyáros Világ szemléletformáló podcast honlapja: https://www.betyarosvilag.hu/ - A Cassandra Program honlapja: https://cassandraprogram.hu/ Támogatni itt tudjátok a munkánkat: https://www.patreon.com/mindensegit Vagy utalhattok közvetlenül a számlaszámunkra is: 11600006-00000000-99660019 (Sokat segít, ha közleményben feltüntetitek: "Adomány") Műsorvezetők: Varga Tóth Róbert Pázmándi Gergely Fény, fotó, videó, vizuál: Szávics Attila https://www.facebook.com/attila.szavics https://www.instagram.com/szavics_attila/ Drón: Salamon Zalán https://www.facebook.com/salamon.zalan Helyszín: Úri cipő - kaptafa https://www.facebook.com/kaptafabar Állandó hangtechnikai partnerünk a Microsound Kft. https://www.facebook.com/microsound.hu BG zene: Pillars Of Creation by Purrple Cat | https://purrplecat.com Music promoted by https://www.free-stock-music.com Creative Commons Attribution-ShareAlike 3.0 Unported https://creativecommons.org/licenses/by-sa/3.0/deed.en_US Mindenségit! © 2022
Olvass tovább
00:00:00
/
00:00:00
A globális felmelegedés prognosztizálására kidolgozott modelljeink az elmúlt évtizedekben mindig alulkalkulálták a valóságot. A legpesszimistább számításokat is alulmúlták. Ezek alapján az a fájó realitás, hogy már 2040-re összeomlik a ma ismert civilizációnk. Földünk hőmérséklete folyamatosan emelkedik, amivel önmagában nem lenne gond, volt már ilyen korábban is. Csak amíg ez efféle a folyamatok a múltban évezredek alatt zajlódtak le (ciklikusan), a mostani változást atomvillanáshoz lehetne hasonlítani. 18 év, és cseszhetjük. Dr. Dittrich Ernő, aki az elmúlt bő két évtizedet a klímaváltozás kutatására áldozta, megoldást kínál arra, hogyan élhetünk túl. https://justdobetterworld.hu/ Kövessétek, osszátok műsorunkat, ha tetszik, és iratkozzatok fel csatornáinkra! Facebook: https://www.facebook.com/mindensegitpodcast Instagram: https://www.instagram.com/mindensegitpodcast/ Spotify: https://open.spotify.com/show/7vAnzuZgvoNXsKnCmdt8gf?si=231485ea5521434c Apple Podcast: https://podcasts.apple.com/hu/podcast/mindens%C3%A9git/id1602407260 TikTok: https://vm.tiktok.com/ZML46gJrX/ RSS-feed: https://media.rss.com/mindensegit/feed.xml Támogatni itt tudjátok a munkánkat: https://www.patreon.com/mindensegit Vagy utalhattok közvetlenül a számlaszámunkra is: 11600006-00000000-99660019 (Sokat segít, ha közleményben feltüntetitek: "Adomány") Műsorvezetők: Varga Tóth Róbert Pázmándi Gergely Fény, fotó, videó, vizuál: Szávics Attila https://www.facebook.com/attila.szavics https://www.instagram.com/szavics_attila/ Drón: Salamon Zalán https://www.facebook.com/salamon.zalan Helyszín: Úri cipő - kaptafa https://www.facebook.com/kaptafabar Állandó hangtechnikai partnerünk a Microsound Kft. https://www.facebook.com/microsound.hu Mindenségit! © 2022
Olvass tovább
00:00:00
/
00:00:00
„A sör a bizonyíték arra, hogy az Isten szeret minket, és azt akarja, hogy boldogok legyünk” – mondta Benjamin Franklin, márpedig a Mindenségit! podcastban kik vagyunk mi, hogy az amerikai polihisztor, a Függetlenségi Nyilatkozat megszövegezésében is jártas államférfi szavaiban kételkedjünk? Idézhettük volna Hrabalt is, de róla úgy is esik szó az adásban, ami konkrétan a sörről szól. E gyönyörű, gyöngyöző, kalóriadús, tápértékben gazdag, oly finom itókáról. Ha nem is mindent, de rengeteget megtudhattok a történetéről, kialakulása okairól, meg hogy miért nincsenek hazánkban hatalmas sörcsarnokok. Mindezt Katona Csaba történész ecsetelte nekünk, akinek szavait úgy ittuk, mint egy jó New England Ipát. #mindenségit #sör #boldogság #katonacsaba #történész Kövessétek, osszátok műsorunkat, ha tetszik, és iratkozzatok fel csatornáinkra! Facebook: https://www.facebook.com/mindensegitpodcast Instagram: https://www.instagram.com/mindensegitpodcast/ Spotify: https://open.spotify.com/show/7vAnzuZgvoNXsKnCmdt8gf?si=231485ea5521434c Apple Podcast: https://podcasts.apple.com/hu/podcast/mindens%C3%A9git/id1602407260 TikTok: https://vm.tiktok.com/ZML46gJrX/ RSS-feed: https://media.rss.com/mindensegit/feed.xml Támogatni itt tudjátok a munkánkat: https://www.patreon.com/mindensegit Vagy utalhattok közvetlenül a számlaszámunkra is: 11600006-00000000-99660019 (Sokat segít, ha közleményben feltüntetitek: "Adomány") Műsorvezetők: Varga Tóth Róbert Pázmándi Gergely Fény, fotó, videó, vizuál: Szávics Attila https://www.facebook.com/attila.szavics https://www.instagram.com/szavics_attila/ Drón: Salamon Zalán https://www.facebook.com/salamon.zalan Helyszín: Úri cipő - kaptafa https://www.facebook.com/kaptafabar https://welovebudapest.com/cikk/2022/3/11/gasztro-egy-rantott-kovaszos-uborkat-es-egy-defibrillatort-szeretnek-a-kaptafa-vendegei-voltunk Állandó hangtechnikai partnerünk a Microsound Kft. https://www.facebook.com/microsound.hu Mindenségit! © 2022
Olvass tovább
00:00:00
/
00:00:00