Keresés Jelentkezés Digitális innovációnk Mi a podcast.hu?

Mindenségit!

Varga T. Róbert & Pázmándi Gergely

Vissza

Mindenségit!

Varga T. Róbert & Pázmándi Gergely

Oktatás Önfejlesztés Tudomány Társadalom és kultúra

A világ megváltása tudománnyal, művészettel, pszichológiával, szociológiával, Varga Tóth Róbert újságíróval, Pázmándi Gergely zenésszel és vendégeikkel.

Epizódok

1-10 megjelenítése a(z) 210 elemből.
Ha jót akartok, most megfogadjátok a tanácsunkat. Ha van tini gyereketek, szóltok neki, üljön mellétek, ha nincs, az se baj, helyezzétek magatok kényelembe, és gyertek velünk egy csodálatos utazásra. Kezdésként vulkánok forrongó lávájába ereszkedünk, ahol nemcsak azt fogjátok megtanulni, hogyan született a Föld, a Földön az élet, hogy miért volt fontos ehhez a tektonikus kőzetlemezek mozgásának kialakulása, hogyan néz ki félbe vágva a bolygó, vagy mitől alakult ki a glóbuszt a gyilkos sugárzástól megóvó elektromágneses védőpajzs, hanem azt is megtudhatjátok, mit jelent a szenvedély. Amikor valaki megtalálja az élete célját, hogy megértse és megismerje mindazt, amit a világmindenség végtelenjében, egy napsugárban ringatózó porszemen lődörögve önmagunkról megtudhatunk, és ezt a tudást még át is adja másoknak. Dr. Harangi Szabolcs az ELTE Természettudományi Kar Kőzettan-Geokémiai Tanszékének vezetője, vulkanológus, s nem véletlenül lett 2024-ben az év ismeretterjesztője. Szájtátva fogjátok hallgatni, s ha sikerült a kezdésre magatok mellé csábítanotok a gyerekember(eke)t, készüljetek arra, arccal a geológia felé fog fordulni. Nagyobb baj ne legyen, minthogy Szabolcshoz hasonló elméktől okul majd. Nem szimplán tananyagot. Azt is: hogyan érdemes élni. Dr. Harangi Szabolcs: https://ttk.elte.hu/munkatarsak/harangi-szabolcs-dr Tűzhányó Blog: https://www.facebook.com/groups/145011098877289 #vulkanológia #geológia #tudomány #vulkánok #mindenségit 🙏🏻 A Mindenségit! epizódjai a segítséged nélkül nem jöhetnének létre. Ha megengedheted magadnak, légy szíves, s támogasd a munkánkat: https://www.patreon.com/mindensegit 🌍 Honlapunkon közvetlenül is hozzájárulhatsz a Mindenségit! fennmaradásához: https://mindensegit.com/ 👉🏻 Vagy utalhatsz közvetlenül a számlaszámunkra is: Mindenségit! Produkciós Iroda Kft. 11600006-00000000-99660019 (Sokat segít, ha közleményben feltünteted: "Adomány") Műsorvezetők: Pázmándi Gergely Varga Tóth Róbert Szerkesztők, vágó: Tasnádi Évi Tóth Barnabás Horváth Richárd Fény, fotó, videó, vizuál, vágás: Szávics Attila https://www.facebook.com/attila.szavics https://www.instagram.com/szavics_attila/ Tóth Barnabás https://kaptafa.hu/ Arculat: Ádám Zsófi https://www.facebook.com/zsoflii Intro: Farkas Róbert https://robertfarkas.net/ https://www.linkedin.com/in/robertfarkasdesign https://www.instagram.com/astronaut_arc Short videók: Horváth Richárd Tasnádi Évi Szávics Attila Perjési Viktor https://www.facebook.com/finaleprd https://www.instagram.com/finale_prd/ Helyszín: Tütü Tangó Kert https://www.facebook.com/tututangokertcafe ❤️ Állandó hangtechnikai partnerünk a Microsound Kft. https://www.facebook.com/microsound.hu ❤️ Gyönyörű bútorainkat a KARE Design biztosítja számunkra. https://www.instagram.com/kare_hungary/ https://www.facebook.com/KARE.Hungary https://www.kare24.hu/ ❤️ Számítástechnikai partnerünk: Batman! Mindenségit! © 2026
Olvass tovább
00:00:00
/
00:00:00
🧐 Ki a fene gondolná (jó, persze, vagytok néhányan, akik igen), hogy a jog és a pszichológia nehezen, vagy aligha szétválasztható, amennyiben az a célunk, hogy az előbbi ellássa valódi funkcióját: védelmet és igazságot szolgáltasson. 😏 De hogy a francba' tudná ezt tenni, ha annak értelmezése és kivitelezése mindenképp az ember lencséjén, agyán, szűrőjén megy keresztül, tehát: tökéletlen, elfogult, részrehajló. 😌 Mily módon tudnánk magunkat felülről, kívülről s igazságosan szemlélni, ha menthetetlenül mi vagyunk mi?! Magunkban lakunk mindannyian. Képesek lehetünk-e ennek ellenére kellő mértékű és minőségű önreflexióra? 😅 De tovább megyünk: miként működtethetünk sikeresen és igazságosan közösségeket, városokat, népeket, s urambocsá: civilizációt, ha velőnkig esendőek vagyunk? 🔥 Czabán Samuval ilyesmikről dumáltunk. Jah, ha érdekel a téma, akkor olvasd el a könyvét: https://akademiai.hu/ptudx00582-pod-jog-pszichologia-tarsadalom.html #CzabánSamu #jogpszichológia #jog #pszichológia #társadalom #mindenségit 🌟 Kövess minket, oszd meg műsorunkat, ha tetszik, és iratkozz fel csatornáinkra! Facebook: https://www.facebook.com/mindensegitpodcast Instagram: https://www.instagram.com/mindensegitpodcast/ Spotify: https://open.spotify.com/show/7vAnzuZgvoNXsKnCmdt8gf?si=231485ea5521434c Apple Podcast: https://podcasts.apple.com/hu/podcast/mindens%C3%A9git/id1602407260 TikTok: https://vm.tiktok.com/ZML46gJrX/ 🙏🏻 Támogass bennünket, hogy még a XXI. században elérjük az 1000 Patreon-előfizetőt: https://www.patreon.com/mindensegit 🌍 Honlapunkon közvetlenül is hozzájárulhatsz a Mindenségit! fennmaradásához: https://mindensegit.com/ 👉🏻 Vagy utalhatsz közvetlenül a számlaszámunkra is: Mindenségit! Produkciós Iroda Kft. 11600006-00000000-99660019 (Sokat segít, ha közleményben feltünteted: "Adomány") Műsorvezetők: Pázmándi Gergely Varga Tóth Róbert Szerkesztő, vágó: Tasnádi Évi Horváth Richárd Fény, fotó, videó, vizuál, vágás: Szávics Attila https://www.facebook.com/attila.szavics https://www.instagram.com/szavics_attila/ Tóth Barnabás https://kaptafa.hu/ Arculat: Ádám Zsófi https://www.facebook.com/zsoflii Intro: Farkas Róbert https://robertfarkas.net/ https://www.linkedin.com/in/robertfarkasdesign https://www.instagram.com/astronaut_arc Short videók: Horváth Richárd Tasnádi Évi Szávics Attila Perjési Viktor https://www.facebook.com/finaleprd https://www.instagram.com/finale_prd/ Helyszín: Tütü Tangó Kert https://www.facebook.com/tututangokertcafe ❤️ Állandó hangtechnikai partnerünk a Microsound Kft. https://www.facebook.com/microsound.hu ❤️ Gyönyörű bútorainkat a KARE Design biztosítja számunkra. https://www.instagram.com/kare_hungary/ https://www.facebook.com/KARE.Hungary https://www.kare24.hu/ ❤️ Számítástechnikai partnerünk: Batman! Mindenségit! © 2026
Olvass tovább
00:00:00
/
00:00:00

#159 - Tőlünk, Nektek: BUÉK!

Varga T. Róbert & Pázmándi Gergely

Oly messze jutottunk az élet alapvető, egyszerű szépségeinek értékelésétől, hogy - bocs, de - mi iPhone 17 Pro Plus Diamond, V8 és rózsadombi pecó helyett mindössze azt kívánjuk neked, hogy találd meg újfent azt a végtelenül egyszerű, de manapság sokszor elérhetetlen messzeségűnek tűnő pontot/érzést/szagot/hangot/akármit, amelynek segítségével boldogságodat tudod lelni az életben és a szeretteiddel való együttlétben. Köszönjük, hogy velünk voltál 2025-ben, s bízunk benne, hogy velünk maradsz 2026-ban is, hiszen ez az év talán minden eddiginél érdekesebbnek bizonyul majd. Csók! Éva, Gergő, Robi, Attila, Barnabás 🌟 Kövess minket, oszd meg műsorunkat, ha tetszik, és iratkozz fel csatornáinkra! Facebook: https://www.facebook.com/mindensegitpodcast Instagram: https://www.instagram.com/mindensegitpodcast/ Spotify: https://open.spotify.com/show/7vAnzuZgvoNXsKnCmdt8gf?si=231485ea5521434c Apple Podcast: https://podcasts.apple.com/hu/podcast/mindens%C3%A9git/id1602407260 TikTok: https://vm.tiktok.com/ZML46gJrX/ 🙏🏻 Támogass bennünket, hogy még a XXI. században elérjük az 1000 Patreon-előfizetőt: https://www.patreon.com/mindensegit 🌍 Honlapunkon közvetlenül is hozzájárulhatsz a Mindenségit! fennmaradásához: https://mindensegit.com/ 👉🏻 Vagy utalhatsz közvetlenül a számlaszámunkra is: Mindenségit! Produkciós Iroda Kft. 11600006-00000000-99660019 (Sokat segít, ha közleményben feltünteted: "Adomány") Műsorvezetők: Papp Éva Szávics Attila Pázmándi Gergely Varga Tóth Róbert Vágó: Pázmándi Gergely Fény, fotó, videó, vizuál, vágás: Szávics Attila https://www.facebook.com/attila.szavics https://www.instagram.com/szavics_attila/ Tóth Barnabás https://kaptafa.hu/ Arculat: Ádám Zsófi https://www.facebook.com/zsoflii Intro: Farkas Róbert https://robertfarkas.net/ https://www.linkedin.com/in/robertfarkasdesign https://www.instagram.com/astronaut_arc Short videók: Perjési Viktor https://www.facebook.com/finaleprd https://www.instagram.com/finale_prd/ Tasnádi Évi Helyszín: Tütü Tangó Kert https://www.facebook.com/tututangokertcafe ❤️ Állandó hangtechnikai partnerünk a Microsound Kft. https://www.facebook.com/microsound.hu ❤️ Gyönyörű bútorainkat a KARE Design biztosítja számunkra. https://www.instagram.com/kare_hungary/ https://www.facebook.com/KARE.Hungary https://www.kare24.hu/ ❤️ Számítástechnikai partnerünk: Batman! Mindenségit! © 2025
Olvass tovább
00:00:00
/
00:00:00
🧠 Hogy a francban van az, hogy az emberiség soha nem élt még olyan jól és kényelmesen, mint manapság – és mégis rettenetesen szarul érzi magát? Nyugtatót és altatót szedünk, drogozunk, depressziósok vagyunk, egyre több a mentális és autoimmun betegség, a figyelemzavar, az asztma, az elhízás… a lista végtelen. 📌 Amikor több mint négy éve elkezdtük a Mindenségit! podcastot, ez volt az egyik fő kérdésünk: hogy lehet ez? Gombnyomásra jön a fény, a meleg, a víz, a pizza – és mégis… 🤯 Bereczkei Tamás evolúciós pszichológus Elhangolódás című könyvében választ ad: az ember nem arra evolválódott, hogy magányosan, falak között, képernyők előtt tespedjen órákon át. Hanem hogy életben maradjon a természet viszontagságai között, élelmet keressen, vadásszon, magokat és gyümölcsöket gyűjtsön, 50–100 fős közösségekben éljen. 💡 Az Elhangolódás rámutat: a lényünk és a kultúránk evolúciója szétvált egymástól, és utóbbi sokszor nem szolgálja mindazt, amire testünk és elménk eredetileg rendeltetett. 🎙️ Ezt az évet tehát egy fontos tanítással kezdjük a Pécsi Tudományegyetem professzorával. Bereczkei Tamás: Elhangolódás https://www.typotex.hu/book/14836/bereczkei_tamas_elhangolodas_a_modern_civilizacio_evolucios_csapdai 🌟 Kövess minket, oszd meg műsorunkat, ha tetszik, és iratkozz fel csatornáinkra! Facebook: https://www.facebook.com/mindensegitpodcast Instagram: https://www.instagram.com/mindensegitpodcast/ Spotify: https://open.spotify.com/show/7vAnzuZgvoNXsKnCmdt8gf?si=231485ea5521434c Apple Podcast: https://podcasts.apple.com/hu/podcast/mindens%C3%A9git/id1602407260 TikTok: https://vm.tiktok.com/ZML46gJrX/ 🙏🏻 Támogass bennünket, hogy még a XXI. században elérjük az 1000 Patreon-előfizetőt: https://www.patreon.com/mindensegit 🌍 Honlapunkon közvetlenül is hozzájárulhatsz a Mindenségit! fennmaradásához: https://mindensegit.com/ 👉🏻 Vagy utalhatsz közvetlenül a számlaszámunkra is: Mindenségit! Produkciós Iroda Kft. 11600006-00000000-99660019 (Sokat segít, ha közleményben feltünteted: "Adomány") Műsorvezetők: Pázmándi Gergely Varga Tóth Róbert Szerkesztő, vágó: Tasnádi Évi Pázmándi Gergely Fény, fotó, videó, vizuál, vágás: Szávics Attila https://www.facebook.com/attila.szavics https://www.instagram.com/szavics_attila/ Tóth Barnabás https://kaptafa.hu/ Arculat: Ádám Zsófi https://www.facebook.com/zsoflii Intro: Farkas Róbert https://robertfarkas.net/ https://www.linkedin.com/in/robertfarkasdesign https://www.instagram.com/astronaut_arc Short videók: Perjési Viktor https://www.facebook.com/finaleprd https://www.instagram.com/finale_prd/ Horváth Richárd Tasnádi Évi Helyszín: Tütü Tangó Kert https://www.facebook.com/tututangokertcafe ❤️ Állandó hangtechnikai partnerünk a Microsound Kft. https://www.facebook.com/microsound.hu ❤️ Gyönyörű bútorainkat a KARE Design biztosítja számunkra. https://www.instagram.com/kare_hungary/ https://www.facebook.com/KARE.Hungary https://www.kare24.hu/ ❤️ Számítástechnikai partnerünk: Batman! Mindenségit! © 2026
Olvass tovább
00:00:00
/
00:00:00

159 - Tőlünk, Nektek: BUÉK!

Varga T. Róbert & Pázmándi Gergely

Oly messze jutottunk az élet alapvető, egyszerű szépségeinek értékelésétől, hogy - bocs, de - mi iPhone 17 Pro Plus Diamond, V8 és rózsadombi pecó helyett mindössze azt kívánjuk neked, hogy találd meg újfent azt a végtelenül egyszerű, de manapság sokszor elérhetetlen messzeségűnek tűnő pontot/érzést/szagot/hangot/akármit, amelynek segítségével boldogságodat tudod lelni az életben és a szeretteiddel való együttlétben. Köszönjük, hogy velünk voltál 2025-ben, s bízunk benne, hogy velünk maradsz 2026-ban is, hiszen ez az év talán minden eddiginél érdekesebbnek bizonyul majd. Csók! Éva, Gergő, Robi, Attila, Barnabás 🌟 Kövess minket, oszd meg műsorunkat, ha tetszik, és iratkozz fel csatornáinkra! Facebook: https://www.facebook.com/mindensegitpodcast Instagram: https://www.instagram.com/mindensegitpodcast/ Spotify: https://open.spotify.com/show/7vAnzuZgvoNXsKnCmdt8gf?si=231485ea5521434c Apple Podcast: https://podcasts.apple.com/hu/podcast/mindens%C3%A9git/id1602407260 TikTok: https://vm.tiktok.com/ZML46gJrX/ 🙏🏻 Támogass bennünket, hogy még a XXI. században elérjük az 1000 Patreon-előfizetőt: https://www.patreon.com/mindensegit 🌍 Honlapunkon közvetlenül is hozzájárulhatsz a Mindenségit! fennmaradásához: https://mindensegit.com/ 👉🏻 Vagy utalhatsz közvetlenül a számlaszámunkra is: Mindenségit! Produkciós Iroda Kft. 11600006-00000000-99660019 (Sokat segít, ha közleményben feltünteted: "Adomány") Műsorvezetők: Papp Éva Szávics Attila Pázmándi Gergely Varga Tóth Róbert Vágó: Pázmándi Gergely Fény, fotó, videó, vizuál, vágás: Szávics Attila https://www.facebook.com/attila.szavics https://www.instagram.com/szavics_attila/ Tóth Barnabás https://kaptafa.hu/ Arculat: Ádám Zsófi https://www.facebook.com/zsoflii Intro: Farkas Róbert https://robertfarkas.net/ https://www.linkedin.com/in/robertfarkasdesign https://www.instagram.com/astronaut_arc Short videók: Perjési Viktor https://www.facebook.com/finaleprd https://www.instagram.com/finale_prd/ Tasnádi Évi Helyszín: Tütü Tangó Kert https://www.facebook.com/tututangokertcafe ❤️ Állandó hangtechnikai partnerünk a Microsound Kft. https://www.facebook.com/microsound.hu ❤️ Gyönyörű bútorainkat a KARE Design biztosítja számunkra. https://www.instagram.com/kare_hungary/ https://www.facebook.com/KARE.Hungary https://www.kare24.hu/ ❤️ Számítástechnikai partnerünk: Batman! Mindenségit! © 2025
Olvass tovább
00:00:00
/
00:00:00
🧘‍♂️ Élt nepáli buddhista kolostorban, Dél-Kelet Ázsiában 🌏, pénzt pókerezésből keresett ♠️💰, Pesten pszichológiát végzett 🧠, megalapította a MadScientist sörfőzdét 🧪🍺, manapság meg a Nyílt Osztály csatornái alatt magyarázza, hogyan kellene az egyre inkább Mátrixot idéző világunkban jól élni, boldognak lenni. 💊😎 Szilágyi Tamástól azonban nemcsak a videóiból akartunk tanulni. ☝️ Ezért elhívtuk hát a TüTübe 🎙️, hogy néhány korsó kíséretében 🍻 faggassuk az életéről, az élethez való viszonyáról, hogy mennyire kell mazochistának lenni, hogy a paradicsomi környezetből 🏝️ hazatérjen a szürke magyar rögvalóságba 🌫️🇭🇺 Mesélt nekünk az ego és az identitás közötti különbségekről 🎭, s közben pedig olyan arculcsapással felérő megállapításokat is tett 🥊, miszerint az ember – természetéből fakadóan – alkalmatlan arra, hogy ne törzsi módon gondolkodjon 🛖, azaz: önmagát önmagától megmentse. 🆘 Hogy akkor miként birkózik meg napjaink kihívásaival 🤼‍♂️, s egyáltalán, miként érhető el az önfeledtség akár egy kupac zokni párosítgatása során 🧦✨, na, mindez kiderül a bő kétórás agymenésünkből. 🤯⏳ 🌊 A megfelelő hullám elkapása végett egy jó mézes sör pattintását fokozottan javasoljuk! 🍯🍺 Egészségetekre! 🍻 #MadScientist 🍺 #NyíltOsztály 🧠 #Pszichológia #Önismeret Nyílt Osztály: https://www.youtube.com/@Ny%C3%ADltOsztaly https://www.instagram.com/nyiltosztaly/ https://www.tiktok.com/@nyiltosztaly MadScientist https://madscientist.hu/ https://www.facebook.com/madscientistbeer https://www.instagram.com/madscientistbeer/ 🌟 Kövess minket, oszd meg műsorunkat, ha tetszik, és iratkozz fel csatornáinkra! Facebook: https://www.facebook.com/mindensegitpodcast Instagram: https://www.instagram.com/mindensegitpodcast/ Spotify: https://open.spotify.com/show/7vAnzuZgvoNXsKnCmdt8gf?si=231485ea5521434c Apple Podcast: https://podcasts.apple.com/hu/podcast/mindens%C3%A9git/id1602407260 TikTok: https://vm.tiktok.com/ZML46gJrX/ 🙏🏻 Támogass bennünket, hogy még a XXI. században elérjük az 1000 Patreon-előfizetőt: https://www.patreon.com/mindensegit 🌍 Honlapunkon közvetlenül is hozzájárulhatsz a Mindenségit! fennmaradásához: https://mindensegit.com/ 👉🏻 Vagy utalhatsz közvetlenül a számlaszámunkra is: Mindenségit! Produkciós Iroda Kft. 11600006-00000000-99660019 (Sokat segít, ha közleményben feltünteted: "Adomány") Műsorvezetők: Pázmándi Gergely Varga Tóth Róbert Szerkesztő, vágó: Tasnádi Évi Pázmándi Gergely Fény, fotó, videó, vizuál, vágás: Szávics Attila https://www.facebook.com/attila.szavics https://www.instagram.com/szavics_attila/ Tóth Barnabás https://kaptafa.hu/ Arculat: Ádám Zsófi https://www.facebook.com/zsoflii Intro: Farkas Róbert https://robertfarkas.net/ https://www.linkedin.com/in/robertfarkasdesign https://www.instagram.com/astronaut_arc Short videók: Perjési Viktor https://www.facebook.com/finaleprd https://www.instagram.com/finale_prd/ Tasnádi Évi Helyszín: Tütü Tangó Kert https://www.facebook.com/tututangokertcafe ❤️ Állandó hangtechnikai partnerünk a Microsound Kft. https://www.facebook.com/microsound.hu ❤️ Gyönyörű bútorainkat a KARE Design biztosítja számunkra. https://www.instagram.com/kare_hungary/ https://www.facebook.com/KARE.Hungary https://www.kare24.hu/ ❤️ Számítástechnikai partnerünk: Batman! Mindenségit! © 2025
Olvass tovább
00:00:00
/
00:00:00
Függőségekről szóló edukációs sorozat nem lehet teljes Dr. Szemelyácz János, a Magyar Addiktológiai társaság elnöke nélkül, úgyhogy ezúttal vele, valamint a NoBadKid alapítványt vezető Gruber Andreával beszélgettünk a Médiaunióval közös kampányunkban. S minthogy hamarosan Karácsony, mindenekelőtt azt vitattuk meg, az ünnepek során tényleg könnyedebben adjuk-e meg magunkat a függőségeknek, melyek azok az addikciók, amelyek ilyenkor jellemzőek, Andrea – részint az ajándékozás apropóján – arról beszélt, hogy vajon tényleg nincs-e rossz gyermek, vagyis ha valamelyikük mégis deviáns, akkor az nem azt jelenti, hogy belé bújt a kis ördög, hanem az egyfajta segélykiáltás, értelmeznünk kell a különös, átlagtól eltérő viselkedést. Ami már csak azért is fontos, mert a függőségekre sokkal, de sokkal fogékonyabbak azok, akik diszfunkcionális családokból érkeznek, tehát egy gyerek agresszív viselkedése többynire tünet, nem pedig a semmiből vagy a génjeiből érkező ab ovo rosszaság. Szóval megint elég tartalmas és izgalmas beszélgetést hallgathattok, úgyhogy irány a play gomb! A Médiaunió „Függőség 7 jele” kampányához kapcsolódva nem tabusítunk – megértünk, magyarázunk, irányt mutatunk. ✅ Kötelező hallgatnivaló szülőknek, fiataloknak és minden ünneplőnek! 👉 Szókimondó. ➕ Emberi. ➕ Fontos. #Szemelyaczjanos #NoBadKid #GruberAndrea #Médiaunió #Függőség #Ártalomcsökkentés #SzülőiSzemmel #MentálisEgészség #Prevenció 👉 Vedd észre a jeleket, és merj segítséget kérni! 🔗 www.fuggoseg7jele.hu 📱 Médiaunió: Facebook /mediaunio Instagram /mediaunio TikTok /mediaunio 🎧 Hallgasd meg a teljes beszélgetést, ismerd fel a jeleket — és merj segítséget kérni! #Függőség7Jele #VeddÉszreAJeleket #MerjSegítségetKérni #MentálisEgészség #Tiniség #OnlineFüggőség #podcast 🌟 Kövess minket, oszd meg a műsort, és iratkozz fel a csatornáinkra! 🙏🏻 Célunk: 1000 Patreon-előfizető a 21. században! Patreon: /mindensegit 🌍 Közvetlen támogatás: https://mindensegit.com/ 💸 Utalás: Mindenségit! Produkciós Iroda Kft. 11600006-00000000-99660019 (Közlemény: „Adomány”) 📱 Mindenségit! Facebook /mindensegitpodcast Instagram /mindensegitpodcast TikTok /mindensegit_podcast Spotify Apple Podcasts 🎙 Műsorvezetők: Pázmándi Gergely & Varga Tóth Róbert 🎬 Gyártás: Rewind Creative Kft. ❤️ A kampány a Médiaunió Alapítvány társadalmi célú kezdeményezése. Célja: felhívni a figyelmet, hogy a függőség nem mindig látható — de mindig felismerhető, ha tudjuk, mit keressünk. Támogatók: Szerencsejáték Service Nonprofit Kft., MOL – Új Európa Alapítvány Mindenségit! © 2025
Olvass tovább
00:00:00
/
00:00:00
Ha lemaradtál volna a felvezető pilotról 👀👇 új szintre emeljük a kocsmafilozófiát 🍻 több szereplő 🧩 több infó 🤣 több poén 🍺 talán több sör ❤️‍🔥 de főleg: még több autentikusság Igen, tényleg korcsmában trécselünk vendégeinkkel, akik az élet minden területéről érkeznek majd ➡️ nem ritkán totál különböző rányból 💥  🎙️ Házigazdák: 🍷 Papp Éva 🍺 Szávics Attila ➕ de bármikor becsatlakozhat: Barna & Gergő & Robi 📣 Fontos: 👉 a Mentálfröccs alapvetően Patreon-exkluzív, 👉 de kedvcsinálónak ezt az első adást itt osztjuk meg. ❗️Tehát nem, NEM szűnik meg a stúdiós Mindenségit! Ez most kivételes alkalom 🍀 🎭 Vendégünk újra: Fekete Ádám Aki színész | rendező | író | dramaturgiszonyat jó arc 😎  sajátos humorral 🤪 (önirónia level 💯), s aki képes még a testi fogyatékából is viccet csinálni. Szóval tüneményes emberek kocsmában dumálnak. 😄 🏚️ 👉 Kell ennél több? Írd meg kommentben! 💬🙂 🌟 Kövess minket, oszd meg műsorunkat, ha tetszik, és iratkozz fel csatornáinkra! Facebook: https://www.facebook.com/mindensegitpodcast Instagram: https://www.instagram.com/mindensegitpodcast/ Spotify: https://open.spotify.com/show/7vAnzuZgvoNXsKnCmdt8gf?si=231485ea5521434c Apple Podcast: https://podcasts.apple.com/hu/podcast/mindens%C3%A9git/id1602407260 TikTok: https://vm.tiktok.com/ZML46gJrX/ 🙏🏻 Támogass bennünket, hogy még a XXI. században elérjük az 1000 Patreon-előfizetőt: https://www.patreon.com/mindensegit 🌍 Honlapunkon közvetlenül is hozzájárulhatsz a Mindenségit! fennmaradásához: https://mindensegit.com/ 👉🏻 Vagy utalhatsz közvetlenül a számlaszámunkra is: Mindenségit! Produkciós Iroda Kft. 11600006-00000000-99660019 (Sokat segít, ha közleményben feltünteted: "Adomány") Műsorvezetők: Papp Éva Szávics Attila Vágó: Pázmándi Gergely Fény, fotó, videó, vizuál, vágás: Szávics Attila https://www.facebook.com/attila.szavics https://www.instagram.com/szavics_attila/ Tóth Barnabás https://kaptafa.hu/ Arculat: Ádám Zsófi https://www.facebook.com/zsoflii Intro: Farkas Róbert https://robertfarkas.net/ https://www.linkedin.com/in/robertfarkasdesign https://www.instagram.com/astronaut_arc Short videók: Perjési Viktor https://www.facebook.com/finaleprd https://www.instagram.com/finale_prd/ Tasnádi Évi Helyszín: Dante https://www.dantekult.hu/ ❤️ Állandó hangtechnikai partnerünk a Microsound Kft. https://www.facebook.com/microsound.hu ❤️ Gyönyörű bútorainkat a KARE Design biztosítja számunkra. https://www.instagram.com/kare_hungary/ https://www.facebook.com/KARE.Hungary https://www.kare24.hu/ ❤️ Számítástechnikai partnerünk: Batman! Mindenségit! © 2025
Olvass tovább
00:00:00
/
00:00:00
Szereted a baráti kocsmafilozofálást?Ha érdekel a Mindenségit! podcast sorsa és a műsormenetben, illetve a Patreon csatornán életbe lépő változások, akkor ne mulaszd el meghallgatni ezt a rövidke kupaktanácsot, újdonságokról lesz szó 😁 🌟 Kövess minket, oszd meg műsorunkat, ha tetszik, és iratkozz fel csatornáinkra! Facebook: https://www.facebook.com/mindensegitpodcast Instagram: https://www.instagram.com/mindensegitpodcast/ Spotify: https://open.spotify.com/show/7vAnzuZgvoNXsKnCmdt8gf?si=231485ea5521434c Apple Podcast: https://podcasts.apple.com/hu/podcast/mindens%C3%A9git/id1602407260 TikTok: https://vm.tiktok.com/ZML46gJrX/ 🙏🏻 Támogass bennünket, hogy még a XXI. században elérjük az 1000 Patreon-előfizetőt: https://www.patreon.com/mindensegit 🌍 Honlapunkon közvetlenül is hozzájárulhatsz a Mindenségit! fennmaradásához: https://mindensegit.com/ 👉🏻 Vagy utalhatsz közvetlenül a számlaszámunkra is: Mindenségit! Produkciós Iroda Kft. 11600006-00000000-99660019 (Sokat segít, ha közleményben feltünteted: "Adomány") Műsorvezetők: Papp Éva Szávics Attila Pázmándi Gergely Varga Tóth Róbert Vágó: Pázmándi Gergely Fény, fotó, videó, vizuál, vágás: Szávics Attila https://www.facebook.com/attila.szavics https://www.instagram.com/szavics_attila/ Tóth Barnabás https://kaptafa.hu/ Arculat: Ádám Zsófi https://www.facebook.com/zsoflii Intro: Farkas Róbert https://robertfarkas.net/ https://www.linkedin.com/in/robertfarkasdesign https://www.instagram.com/astronaut_arc Short videók: Perjési Viktor https://www.facebook.com/finaleprd https://www.instagram.com/finale_prd/ Tasnádi Évi Helyszín: Tütü Tangó Kert https://www.facebook.com/tututangokertcafe ❤️ Állandó hangtechnikai partnerünk a Microsound Kft. https://www.facebook.com/microsound.hu ❤️ Gyönyörű bútorainkat a KARE Design biztosítja számunkra. https://www.instagram.com/kare_hungary/ https://www.facebook.com/KARE.Hungary https://www.kare24.hu/ ❤️ Számítástechnikai partnerünk: Batman! Mindenségit! © 2025
Olvass tovább
00:00:00
/
00:00:00
75 nap 10 óra alatt egyedül, kenuban átevezte az Atlanti-óceánt. A célállomás Antigua volt, összesen 5123 kilométert tett meg. A végén törött hüvelykujjal és kifogyott élelemmel küzdött. Ez volt az utolsó nagy expedíciója, 18 év extrémsport után lezárta a pályafutását. Gáborral tavaly októberében készített, eddig csak egyórás változatban publikált beszélgetésünket most elétek tárjuk Patreon verzióban egyrészt azért, hogy örüljetek neki, másrészt pedig azért is, hogy a magunk módján köszönetet mondhassunk Gábornak, akivel egyébiránt a nemrég lezajlott Járatlan Utakon Fesztiválon is találkozhattunk. Hallgassátok szeretettel ezt a mély és hidegrázós beszélgetést. #rakonczaygábor #extrémsport #világrekord #kitartás #élet Rakonczay Gábor: https://rakonczay.com/ 🌟 Kövessétek, osszátok műsorunkat, ha tetszik, és iratkozzatok fel csatornáinkra! Facebook: https://www.facebook.com/mindensegitpodcast Instagram: https://www.instagram.com/mindensegitpodcast/ Spotify: https://open.spotify.com/show/7vAnzuZgvoNXsKnCmdt8gf?si=231485ea5521434c Apple Podcast: https://podcasts.apple.com/hu/podcast/mindens%C3%A9git/id1602407260 TikTok: https://vm.tiktok.com/ZML46gJrX/ 🙏🏻 Támogassatok bennünket, hogy márciusig elérjük az 1000 Patreon-előfizetőt: https://www.patreon.com/mindensegit 👉🏻 Vagy utalhattok közvetlenül a számlaszámunkra is: Mindenségit! Produkciós Iroda Kft. 11600006-00000000-99660019 (Sokat segít, ha közleményben feltüntetitek: "Adomány") Műsorvezetők: Pázmándi Gergely Varga Tóth Róbert Szerkesztő, vágó: Varga Tóth Róbert Rónai Levente Fény, fotó, videó, vizuál: Szávics Attila https://www.facebook.com/attila.szavics https://www.instagram.com/szavics_attila/ Rónai Levente https://www.instagram.com/leventedavidronai/ Arculat: Ádám Zsófi https://www.facebook.com/zsoflii Intro: Farkas Róbert https://robertfarkas.net/ https://www.linkedin.com/in/robertfarkasdesign https://www.instagram.com/astronaut_arc Short videók: Perjési Viktor https://www.facebook.com/finaleprd https://www.instagram.com/finale_prd/ Helyszín: Zengő Borbár (RIP) ❤️ Állandó hangtechnikai partnerünk a Microsound Kft. https://www.facebook.com/microsound.hu ❤️ Gyönyörű bútorainkat a KARE Design biztosítja számunkra. https://www.instagram.com/kare_hungary/ https://www.facebook.com/KARE.Hungary https://www.kare24.hu/ ❤️ Számítástechnikai partnerünk: Batman! Mindenségit! © 2025
Olvass tovább
00:00:00
/
00:00:00