Kopár István újabb földkerülésre készül - A magyar vitorlázó célja új rekord felállítása
Jun 28. | 38 perc
Varga T. Róbert & Pázmándi Gergely
Oktatás
Önfejlesztés
Tudomány
Társadalom és kultúra
Kopár István nem az a típus, aki hétvégén „leugrik a Balatonra kicsit vitorlázni”, aztán hazamegy lángosozni. Magyarországon nőtt fel, majd a világ egyik legkeményebb óceáni vitorlázója lett: több mint 60 000 tengeri mérföldet tett meg szólóban, 1990–91-ben GPS nélkül, szextánssal és morzejelekből vett időjárás-jelentésekkel kerülte meg a Földet, 1996–97-ben győztes hajót vezetett a Hong Kong Challenge földkerülő versenyen, 2018–19-ben pedig teljesítette a legendás Golden Globe Race-t, ahol 263 nap után negyedikként ért célba - azon a versenyen, ahol 5 hajó elsüllyedt.
Azért beszélgettünk vele most, mert Kopár István július 4-én újabb földkerülő kalandra indul Fort Lauderdale-ből: előbb átvitorlázik Franciaországba, majd szeptemberben, a Golden Globe Race mezőnyével egy időben vág neki az igazi őrületnek — csak épp az ellenkező irányba. Miközben a többiek kelet felé, a szelek és áramlatok segítségével haladnak, ő nyugatnak fordul, vagyis a lehető legnehezebb, „wrong way” irányba próbálja megkerülni a bolygót: szólóban, megállás és külső segítség nélkül, tartósan szembemenve a Déli-óceán brutális szeleivel és áramlataival.
Kopár István:
https://www.facebook.com/groups/1441358829453529/
https://hajozas.hu/cimke/kopar-istvan/
🙏🏻 A Mindenségit! epizódjai a segítséged nélkül nem jöhetnének létre. Ha megengedheted magadnak, légy szíves, s támogasd a munkánkat:
https://www.patreon.com/mindensegit
🌍 Honlapunkon közvetlenül is hozzájárulhatsz a Mindenségit! fennmaradásához:
https://mindensegit.com/
👉🏻 Vagy utalhatsz közvetlenül a számlaszámunkra is:
Mindenségit! Produkciós Iroda Kft.
11600006-00000000-99660019
(Sokat segít, ha közleményben feltünteted: "Adomány")
Műsorvezetők:
Pázmándi Gergely
Szerkesztő, vágó:
Pázmándi Gergely
Fény, fotó, videó, vizuál:
Szávics Attila
https://www.instagram.com/szavics_photo_wedding/
https://www.facebook.com/szavicsfoto
Tóth Barnabás
https://kaptafa.hu/
Arculat:
Ádám Zsófi
https://www.facebook.com/zsoflii
Intro:
Farkas Róbert
https://robertfarkas.net/
https://www.linkedin.com/in/robertfarkasdesign
https://www.instagram.com/astronaut_arc
Short videók:
Horváth Richárd
❤️ Állandó hangtechnikai partnerünk a Microsound Kft.
https://www.facebook.com/microsound.hu
❤️ Gyönyörű bútorainkat a KARE Design biztosítja számunkra.
https://www.instagram.com/kare_hungary/
https://www.facebook.com/KARE.Hungary
https://www.kare24.hu/
❤️ Könyvelésünket a Kaldera Könyvelőiroda végzi.
https://kaldera.eu/?utm_source=youtube&utm_medium=video&utm_campaign=mindensegit-video&utm_content=video_description
❤️ Számítástechnikai partnerünk: Batman!
Mindenségit! © 2026
Learn more about your ad choices. Visit megaphone.fm/adchoices
Tovább a podcast oldalára