Az Mfor.hu, a Privátbankár.hu és a Piac és Profit podcastja gazdaságról, közéletről.
Ez a kérdés is elhangzott azon a beszélgetésen, amelyet főszerkesztőnk, Csabai Károly az ING Bank makrogazdasági elemzőjével, Virovácz Péterrel annak apropóján folytatott, hogy a Magyar Nemzeti Bank éles irányváltást jelentette be. Eszerint a magyar gazdaság versenyképességének javítását, illetve a termelékenység növelését már nem a forintárfolyam alakításával kell elérni, ehelyett stabil fizetőeszközre van szükség.
Ez is szóba került azon a beszélgetésen, amelyen főszerkesztőnk, Csabai Károly az ING Bank makrogazdasági elemzőjével, Virovácz Péterrel a hazai munkaerőpiac aktuális helyzetét járta körül. Például azt is, mekkora tartalék van, azaz hány olyan fő van, aki jelenleg nem dolgozik, valamint azt is, vajon mennyire elégíthetik ki az itt megtelepedő külföldi cégek, jelesül a Debrecenbe tervezett kínai akkumulátorgyár munkaerő-keresletét.
Az Év Feltörekvő Alapkezelője defenzív részvényeket vásárol, olcsó részvényeket keres, tavaly ősszel sok ilyen akadt, ma kevésbé. Ide tartoznak a magyar papírok is, de a kiszámíthatatlan gazdasági helyzet és adóztatás miatt a magyar részvények nagy diszkontot érdemelnek, kérdés, mekkorát. Interjú és videopodcast Szabó Balázzsal, a HOLD Alapkezelő vezérigazgató-helyettesével, az Expedíció Alap portfóliókezelőjével.
A 2023. június 30-ig szerzett befektetési jegyek hozamát nem terheli szociális hozzájárulási adó (szocho), de 2023. július 1. után is lesz lehetőség az új, 13 százalékos adó megfizetése nélkül értékpapíralapokba fektetni. Mit jelent a 2023. június 30-i határidő a már befektetett pénzek esetében, és mire kell figyelni azoknak, akik még most, a határidő előtt szeretnének befektetni? Milyen lehetőségeik lesznek 2023. július 1. után? Lapcsoportunk Klasszis podcastjában Turner Tibor, az OTP Alapkezelő Zrt. általános vezérigazgató-helyettese segít eligazodni az új kormányrendelet szabályai között.
A Legjobb Feltörekvő Piaci Részvény Alap lett a Generali IC Ázsiai Részvény Alap, illetve a Generali Mustang alap is második helyezést ért el a Privátbankár.hu Klasszis 2023-as szavazásán. Ennek apropóján beszélgetett Móra Mátével, a Generali Alapkezelő Zrt. portfóliómenedzserével Vég Márton újságírónk.
Ha magas az infláció, akkor reáleszközökbe érdemes fektetni a nagykönyvek szerint, mint a részvények vagy az ingatlanok. De ez többnyire csak hosszabb távon működik, rövid távon gyakran nem. A rövid távú ingadozást, veszteséget láttuk tavaly, de a következő években jó hozamok jöhetnek - mondja Pekár Dávid, a Raiffeisen Alapkezelő befektetési igazgatója, akit videópodcastunkban Eidenpenz József főmunkatárs kérdezett.
Mekkora esélye van ma Magyarországon egy fiatal családnak új lakást venni? Mekkora önerő kell és hogyan lehet ezt előteremteni? A beruházók tényleg ingyen adják a gépesített konyhát és a parkolóhelyet? És mi van, ha nem venni, hanem építeni szeretnénk? S ha mind erre nincs pénzünk, mennyiért bérelhetünk és meddig? Ezekre válaszol a Klasszis podcast új adásában Mester Nándor, lapunk ingatlanpiaci szakértője és Csabai Károly főszerkesztő.
Mi a különbség a technikai és a "sima" recesszió között? Sorrendben a negyedik negyedévben is mínuszos lehet a GDP? Elérhető-e a 1,5 százalékos gazdasági növekedés? Ezekről, valamint az idei és a jövő évi költségvetésről beszélgetett főszerkesztőnk, Csabai Károly az ING Bank vezető makrogazdasági elemzőjével, Virovácz Péterrel.
Két díjat is nyert az Accorde Alapkezelő a befektetési alapkezelők Privátbankár.hu Klasszis 2023-as szavazásán: az általa menedzselt Accorde Első Román Részvényalap A sorozat bizonyult a Legjobb Közép-Kelet-Európai Részvény Alapnak, az Accorde Abacus Alap pedig a Legjobb Abszolút Hozamú Nem Származtatott Alap lett. Ennek apropóján beszélgettünk Gyurcsik Attilával, az Accorde Alapkezelő vezérigazgatójával.
A várakozásoknak megfelelő adat érkezett a magyar GDP első negyedéves alakulásáról. No, de ennek fényében lehet-e idén a kormányzati célnak megfelelő szintű, 1,5 százalékos a gazdasági növekedés mértéke? Miért csak minket sújt az egyik legnagyobb mértékben a gazdasági visszaesés az Unióban? És miért lóg ki egyre jobban a magyar inflációs adat a sorból? Lehet-e így egyszámjegyű infláció az év végére? És hogy lehet így a jövő évi költségvetést tervezni? Ezekről beszélget főszerkesztőnk, Csabai Károly és felelős szerkesztőnk, Székely Sarolta a Klasszis podcast megújult adásában! Ezentúl ugyanis nemcsak hangban, de videón is követhető a beszélgetés!