A Formula Podcast az Autósport és Formula Magazin és a formula.hu Forma-1 témájú podcastje, amely 2020 márciusa óta heti egy vagy több adásban dolgozza fel az F1 színfalak előtti és mögötti történéseit. A produkció állandó stábját Gellérfi Gergő motorsport-szakíró és Mészáros Sándor, az egyetlen állandó Formula-1 akkreditációval rendelkező hazai újságíró alkotja. A műsorban olyan sztárvendégek szólaltak meg, mint a Formula–1 több világbajnoka, így Nelson Piquet és Jacques Villeneuve, a száguldó cirkusz több aktív versenyzője, a sportág vezetői, köztük Ross Brawn, vagy épp az AC/DC énekese, Brian Johnson. #f1 #forma1 #formula1 #motorsport #autósport
Van-e akkora hatalmuk az F1-es pilótáknak, hogy a saját csapatukon belüli jövőre hatással legyenek? Ilyen, és ehhez hasonló remek kérdéseket fogalmazott meg a #FormulaHUPodcast hallgatói törzsgárdája, a stáb pedig igyekezett felelni azokra: ti kérdeztetek, mi válaszoltunk – immáron másodszor!
Júliusban nagy sikert aratott, amikor a Bethlen, Gellérfi, Mészáros trió hasonlóra vállalkozott, így elérkezettnek láttuk az időt arra, hogy megismételjük a hallgatói kérdéseknek szentelt adást. A hallgatótábor reakciója ezúttal is felülmúlt minden képzeletet, így a kérdésáradatot témákba csoportosítva dolgoztuk fel.
Rosberg vagy Vettel a jobb versenyző? Egy pilótát mi tesz tehetségessé? Jó lenne-e, ha 25 futamból állna egy szezon? Jó ötlet lenne-e az F1-től elkülönítve bonyolítani az F2 és az F3 küzdelmeit? Íme néhány a felvetett számtalan remek téma közül, a hol komoly, hol humoros válaszokat pedig meghallgathatjátok a #FormulaHUPodcast 47. adásában – amelynek rögzítése közben a Honda ledobta a bombát a bejelentéssel, amely szerint 2021 végén távoznak a királykategóriából…
*
A #FormulaHUPodcast az Autósport és Formula Magazin és a formula.hu Forma-1-es podcastje, amely 2020 márciusa óta heti egy vagy több adással jelentkezik, feldolgozva a legelitebb autósport-géposztály színfalak előtti és mögötti történéseit. A produkció állandó stábját Bethlen Tamás főszerkesztő, Gellérfi Gergő motorsport-szakíró és Mészáros Sándor, az egyetlen állandó F1-es akkreditációval rendelkező hazai újságíró alkotja.
*
FORMULA PODCAST
Az Autósport és Formula Magazin műsora
Hírek, vélemények, és minden, ami autósport
Készítették:
Gellérfi Gergő, az Autósport évkönyv szerkesztője
Mészáros Sándor, a Száguldás és cirkusz F1-es szezonösszefoglaló szerzője
Bethlen Tamás, a Formula.hu főszerkesztője
Hilbert Péter, technikus
A Formula Podcast az Autósport és Formula Magazin és a Formula.hu Forma-1 témájú podcastje, amely 2020 márciusa óta heti egy vagy több adásban dolgozza fel az F1 színfalak előtti és mögötti történéseit. A produkció állandó stábját Gellérfi Gergő motorsport-szakíró és Mészáros Sándor, az egyetlen állandó Formula-1 akkreditációval rendelkező hazai újságíró alkotja. A műsorban olyan sztárvendégek szólaltak meg, mint a Formula–1 több világbajnoka, így Nelson Piquet és Jacques Villeneuve, a száguldó cirkusz több aktív versenyzője, a sportág vezetői, köztük Ross Brawn, vagy épp az AC/DC énekese, Brian Johnson. #f1 #forma1 #formula1 #motorsport #autósport
Valtteri Bottas 2017 után ismét megnyerte az Orosz Nagydíjat, amihez kellett az is, hogy Lewis Hamilton már a rajt előtt elintézze saját magát. Vajon mennyit ér a finn pilóta győzelme? Erről is beszélgetett a #FormulaHUPodcast stábja a legfrissebb futamértékelő adásban.
Tény, hogy Szocsi idén sem produkált izgalomdús futamot, ám a hétvége és maga a viadal így is bővelkedett kitárgyalnivaló szösszenetekben. Naná, hogy szót ejtettünk Hamilton rajtgyakorlatairól, a büntetésekről, a Mercedes pilótáinak viselkedéséről, ugyanakkor szokás szerint megválasztottuk a futam legjobbját: annyit elárulhatunk, hogy nálunk nem a győztes és a nem is a közönségszavazás első helyezettje vitte el a pálmát. Természetesen osztottunk különdíjakat is, amelyekről annyit előre elárulhatunk: Kevin Magnussent ezúttal nem a mezőny vaddisznójának tituláltuk…
*
A #FormulaHUPodcast az Autósport és Formula Magazin és a formula.hu Forma-1-es podcastje, amely 2020 márciusa óta heti egy vagy több adással jelentkezik, feldolgozva a legelitebb autósport-géposztály színfalak előtti és mögötti történéseit. A produkció állandó stábját Bethlen Tamás főszerkesztő, Gellérfi Gergő motorsport-szakíró és Mészáros Sándor, az egyetlen állandó F1-es akkreditációval rendelkező hazai újságíró alkotja.
*
FORMULA PODCAST
Az Autósport és Formula Magazin műsora
Hírek, vélemények, és minden, ami autósport
Készítették:
Gellérfi Gergő, az Autósport évkönyv szerkesztője
Mészáros Sándor, a Száguldás és cirkusz F1-es szezonösszefoglaló szerzője
Bethlen Tamás, a Formula.hu főszerkesztője
Hilbert Péter, technikus
A Formula Podcast az Autósport és Formula Magazin és a Formula.hu Forma-1 témájú podcastje, amely 2020 márciusa óta heti egy vagy több adásban dolgozza fel az F1 színfalak előtti és mögötti történéseit. A produkció állandó stábját Gellérfi Gergő motorsport-szakíró és Mészáros Sándor, az egyetlen állandó Formula-1 akkreditációval rendelkező hazai újságíró alkotja. A műsorban olyan sztárvendégek szólaltak meg, mint a Formula–1 több világbajnoka, így Nelson Piquet és Jacques Villeneuve, a száguldó cirkusz több aktív versenyzője, a sportág vezetői, köztük Ross Brawn, vagy épp az AC/DC énekese, Brian Johnson. #f1 #forma1 #formula1 #motorsport #autósport
Ugyan a pandémia miatt nem a szokásos időpontban, de idén is megtartották a Le Mans-i 24 órást viadalt, a #FormulaHUPodcast törzsgárdája pedig górcső alá vette a történéseket, az eredményeket, amit nyakon öntöttünk saját élmények felidézésével is.
Nem csak a La Sarthe pályán zajlott versengés abban a 24 órában, hanem a Formula.hu szerkesztőségében is, ahol Gellérfi Gergő folytatott egy immáron nyolcéves hagyományt: Balogh Tamás kollégával az első perctől az utolsóig tartó folyamatos szöveges élő tudósítást adtak a versenyről. Naná, hogy kifaggattuk Gergőt is a sztahanovista teljesítmény hátteréről, a benne munkáló „Le Mans szenvedély” forrásáról, egyúttal megfogadtuk: ha törik, ha szakad, 2021-ben eljuttatjuk álmai futamára. Tamás és Sanyi már jártak korábban a legendás megmérettetésen, így felidézték az ott szerzett életre szóló élményeket.
Nem maradhatott ki az F1 világából származó friss pusmorgások megvitatása sem, továbbá kiderült, hogy az Autósport és Formula Magazin szerkesztősége pályázatot hirdetett: az autóversenyzés népszerűsítését zászlajára tűzve a kiadó az Autósport évkönyv, valamint a Száguldás és cirkusz című évadösszefoglaló kiadványokkal ajándékozza meg azokat a magyarországi iskolákat, más közintézményeket, akik jelzik érdeklődésüket és mellékelnek egy ötletes indoklást arról, miért tartanak igényt a könyvekre.
Hallgasd meg az adást, utána pedig várunk a Formula Podcast Facebook-csoportban, hogy kibeszéljük az elhangzottakat! A csoportban megfogalmazhatjátok kérdéseiteket, javaslataitokat, kritikáitokat, szidalmaitokat és átkaitokat, emellett a podcast@formula.hu mailcímre is írhattok nekünk, Twitteren pedig a #FormulaHUPodcast hashtaggel juttathatjátok el hozzánk mondandótokat! Hallgassatok belénk!
*
A #FormulaHUPodcast az Autósport és Formula Magazin és a formula.hu Forma-1-es podcastje, amely 2020 márciusa óta heti egy vagy több adással jelentkezik, feldolgozva a legelitebb autósport-géposztály színfalak előtti és mögötti történéseit. A produkció állandó stábját Bethlen Tamás főszerkesztő, Gellérfi Gergő motorsport-szakíró és Mészáros Sándor, az egyetlen állandó F1-es akkreditációval rendelkező hazai újságíró alkotja.
*
FORMULA PODCAST
Az Autósport és Formula Magazin műsora
Hírek, vélemények, és minden, ami autósport
Készítették:
Gellérfi Gergő, az Autósport évkönyv szerkesztője
Mészáros Sándor, a Száguldás és cirkusz F1-es szezonösszefoglaló szerzője
Bethlen Tamás, a Formula.hu főszerkesztője
Hilbert Péter, technikus
A Formula Podcast az Autósport és Formula Magazin és a Formula.hu Forma-1 témájú podcastje, amely 2020 márciusa óta heti egy vagy több adásban dolgozza fel az F1 színfalak előtti és mögötti történéseit. A produkció állandó stábját Gellérfi Gergő motorsport-szakíró és Mészáros Sándor, az egyetlen állandó Formula-1 akkreditációval rendelkező hazai újságíró alkotja. A műsorban olyan sztárvendégek szólaltak meg, mint a Formula–1 több világbajnoka, így Nelson Piquet és Jacques Villeneuve, a száguldó cirkusz több aktív versenyzője, a sportág vezetői, köztük Ross Brawn, vagy épp az AC/DC énekese, Brian Johnson. #f1 #forma1 #formula1 #motorsport #autósport
Túl vagyunk az F1-es évad első félidején, így a #FormulaHUPodcast stábja elérkezettnek látta az időt, hogy értékelje azt a 21 pilótát, akik megfordultak idén a rajtrácson.
Kik okozták a legnagyobb csalódást és a legnagyobb meglepetést? Ki vagy kik azok, akik az élmezőnybe kerültek annak köszönhetően, hogy sokat javultak az előző évadhoz képest? Mire elég a ranglistán az, ha valaki egyetlen év alatt a padlóról feltápászkodva futamgyőzelemig jut? Szokás szerint megpróbáltunk a dolgok mögé nézni, első féléves ranglistánk biztosan megosztja majd a véleményeket, de sebaj: bárki összeállíthatja és megoszthatja a saját értékelését a Formula Podcast Facebook-csoportban!
A csoportban megfogalmazhatjátok kérdéseiteket, javaslataitokat, kritikáitokat, szidalmaitokat és átkaitokat, emellett a podcast@formula.hu mailcímre is írhattok nekünk, Twitteren pedig a #FormulaHUPodcast hashtaggel juttathatjátok el hozzánk mondandótokat! Hallgassatok belénk!
*
A #FormulaHUPodcast az Autósport és Formula Magazin és a formula.hu Forma-1-es podcastje, amely 2020 márciusa óta heti egy vagy több adással jelentkezik, feldolgozva a legelitebb autósport-géposztály színfalak előtti és mögötti történéseit. A produkció állandó stábját Bethlen Tamás főszerkesztő, Gellérfi Gergő motorsport-szakíró és Mészáros Sándor, az egyetlen állandó F1-es akkreditációval rendelkező hazai újságíró alkotja.
*
FORMULA PODCAST
Az Autósport és Formula Magazin műsora
Hírek, vélemények, és minden, ami autósport
Készítették:
Gellérfi Gergő, az Autósport évkönyv szerkesztője
Mészáros Sándor, a Száguldás és cirkusz F1-es szezonösszefoglaló szerzője
Bethlen Tamás, a Formula.hu főszerkesztője
Hilbert Péter, technikus
A Formula Podcast az Autósport és Formula Magazin és a Formula.hu Forma-1 témájú podcastje, amely 2020 márciusa óta heti egy vagy több adásban dolgozza fel az F1 színfalak előtti és mögötti történéseit. A produkció állandó stábját Gellérfi Gergő motorsport-szakíró és Mészáros Sándor, az egyetlen állandó Formula-1 akkreditációval rendelkező hazai újságíró alkotja. A műsorban olyan sztárvendégek szólaltak meg, mint a Formula–1 több világbajnoka, így Nelson Piquet és Jacques Villeneuve, a száguldó cirkusz több aktív versenyzője, a sportág vezetői, köztük Ross Brawn, vagy épp az AC/DC énekese, Brian Johnson. #f1 #forma1 #formula1 #motorsport #autósport
Dupla piros zászlóval, kaotikus futammal és kettős Mercedes-győzelemmel debütált az F1 a Ferrari fennhatósága alá tartozó MotoGP pályán, Mugellóban, az „old school” toszkán helyszín bőven szolgáltatott beszédtémát. Futamértékelő a szokásos #FormulaHUPodcast stílusban!
Az utóbbi két futamon több piros zászlós félbeszakítást láttunk, mint az elmúlt években összesen – új trend kezd kibontakozni? Egyes versenyzők azzal hozakodtak elő, hogy a versenyirányítás nem volt kellően körültekintő a biztonsági autós fázist követő újraindításnál – mivel vágott vissza a versenyigazgató? Szokás szerint megnevezzük a hétvége emberét, meglepetését és csalódását, felfedjük, hogy szerintünk melyik volt a mugellói hétvége legszebb pillanata, különdíjat osztunk és átrágjuk magunkat a paddock mélyéről származó legfrissebb pusmorgásokon is. Vajon miben sántikál ismét a Stroll-Wolff tengely?
Hallgasd meg az adást, utána pedig várunk a Formula Podcast Facebook-csoportban, hogy kibeszéljük az elhangzottakat!
*
A #FormulaHUPodcast az Autósport és Formula Magazin és a formula.hu Forma-1-es podcastje, amely 2020 márciusa óta heti egy vagy több adással jelentkezik, feldolgozva a legelitebb autósport-géposztály színfalak előtti és mögötti történéseit. A produkció állandó stábját Bethlen Tamás főszerkesztő, Gellérfi Gergő motorsport-szakíró és Mészáros Sándor, az egyetlen állandó F1-es akkreditációval rendelkező hazai újságíró alkotja.
*
FORMULA PODCAST
Az Autósport és Formula Magazin műsora
Hírek, vélemények, és minden, ami autósport
Készítették:
Gellérfi Gergő, az Autósport évkönyv szerkesztője
Mészáros Sándor, a Száguldás és cirkusz F1-es szezonösszefoglaló szerzője
Bethlen Tamás, a Formula.hu főszerkesztője
Hilbert Péter, technikus
A Formula Podcast az Autósport és Formula Magazin és a Formula.hu Forma-1 témájú podcastje, amely 2020 márciusa óta heti egy vagy több adásban dolgozza fel az F1 színfalak előtti és mögötti történéseit. A produkció állandó stábját Gellérfi Gergő motorsport-szakíró és Mészáros Sándor, az egyetlen állandó Formula-1 akkreditációval rendelkező hazai újságíró alkotja. A műsorban olyan sztárvendégek szólaltak meg, mint a Formula–1 több világbajnoka, így Nelson Piquet és Jacques Villeneuve, a száguldó cirkusz több aktív versenyzője, a sportág vezetői, köztük Ross Brawn, vagy épp az AC/DC énekese, Brian Johnson. #f1 #forma1 #formula1 #motorsport #autósport
Megtörtént, amiről régóta pusmorogtunk: az F1 történetének egyik legsikeresebb versenyzője az Aston Martinnál folytatja Maranellóban zátonyra futott karrierjét. Mit hoz ez neki és mi lesz Perezzel?
Szerda este Sergio Perez saját szakállára történt bejelentése indította el a lavinát, ami ma reggel a Vettel–Aston Martin házasság hivatalossá tételét hozta magával. Villámpodcastünkben a következő kérdésekre kerestük a választ: miért így és miért ekkor történt a bejelentés, milyen hatással lehet a lépés Vettel karrierjére, mit nyert az ügyön a Stroll-család ésmilyen utak maradtak nyitva Perez előtt?
Hallgass bele a heti feature-anyagunkba is, melyben az olasz versenypályákról és pilótákról, a Ferrari szerepéről és a közelgő mugellói versenyről beszélgettünk – valamint megszólalt Jánvári Zsolt a Williams-család búcsúja kapcsán és a fordított rajtrács is szóba került. Az adás ide kattintva érhető el.
*
A #FormulaHUPodcast az Autósport és Formula Magazin és a formula.hu Forma-1-es podcastje, amely 2020 márciusa óta heti egy vagy több adással jelentkezik, feldolgozva a legelitebb autósport-géposztály színfalak előtti és mögötti történéseit. A produkció állandó stábját Bethlen Tamás főszerkesztő, Gellérfi Gergő motorsport-szakíró és Mészáros Sándor, az egyetlen állandó F1-es akkreditációval rendelkező hazai újságíró alkotja.
*
FORMULA PODCAST
Az Autósport és Formula Magazin műsora
Hírek, vélemények, és minden, ami autósport
Készítették:
Gellérfi Gergő, az Autósport évkönyv szerkesztője
Mészáros Sándor, a Száguldás és cirkusz F1-es szezonösszefoglaló szerzője
Bethlen Tamás, a Formula.hu főszerkesztője
Hilbert Péter, technikus
A Formula Podcast az Autósport és Formula Magazin és a Formula.hu Forma-1 témájú podcastje, amely 2020 márciusa óta heti egy vagy több adásban dolgozza fel az F1 színfalak előtti és mögötti történéseit. A produkció állandó stábját Gellérfi Gergő motorsport-szakíró és Mészáros Sándor, az egyetlen állandó Formula-1 akkreditációval rendelkező hazai újságíró alkotja. A műsorban olyan sztárvendégek szólaltak meg, mint a Formula–1 több világbajnoka, így Nelson Piquet és Jacques Villeneuve, a száguldó cirkusz több aktív versenyzője, a sportág vezetői, köztük Ross Brawn, vagy épp az AC/DC énekese, Brian Johnson. #f1 #forma1 #formula1 #motorsport #autósport
A két olaszi futam között szétnéztünk az ország F1-es történelmében, megidéztük a napsütötte csizma legendás versenyzőit és pályáit – de aktualizáltunk is: a fordított rajtrácsról egymással, a Williamsről Jánvári Zsolttal.
A monzai őrület után elég lassan sikerül csak magunkhoz térnünk, így nem meglepő, hogy a Formula Podcast első félévének utolsó adásában is fel-felemlegettük Pierre Gasly csodálatos győzelmének történetét. Egyúttal a jövőbe is tekintettünk azonban, hiszen közeleg a Ferrari ezredik futama, megpróbáltuk megjósolni, mit hozhat a mugellói hétvége és hogy mennyire lesz keserű a jubileum a Scuderia számára.
Méltattuk az olasz istálló megkerülhetetlen szerepét az F1 történetében (ehhez kapcsolódva egy könyvet is nyerhettek!), foglalkoztunk a fordított rajtrács víziójával, virtuálisan „szétnéztünk” Itália versenypályáin – és egy vendéget is köszönthettünk: Frank és Claire Williams búcsúja kapcsán a legendás csapatnál dolgozó magyar mérnököt, Jánvári Zsoltot kérdeztük meg arról, hogy zajlik az átállás Grove-ban.
Hallgasd meg az adást, utána pedig várunk a Formula Podcast Facebook-csoportban, hogy kibeszéljük az elhangzottakat!
*
A #FormulaHUPodcast az Autósport és Formula Magazin és a formula.hu Forma-1-es podcastje, amely 2020 márciusa óta heti egy vagy több adással jelentkezik, feldolgozva a legelitebb autósport-géposztály színfalak előtti és mögötti történéseit. A produkció állandó stábját Bethlen Tamás főszerkesztő, Gellérfi Gergő motorsport-szakíró és Mészáros Sándor, az egyetlen állandó F1-es akkreditációval rendelkező hazai újságíró alkotja.
*
FORMULA PODCAST
Az Autósport és Formula Magazin műsora
Hírek, vélemények, és minden, ami autósport
Készítették:
Gellérfi Gergő, az Autósport évkönyv szerkesztője
Mészáros Sándor, a Száguldás és cirkusz F1-es szezonösszefoglaló szerzője
Bethlen Tamás, a Formula.hu főszerkesztője
Hilbert Péter, technikus
A Formula Podcast az Autósport és Formula Magazin és a Formula.hu Forma-1 témájú podcastje, amely 2020 márciusa óta heti egy vagy több adásban dolgozza fel az F1 színfalak előtti és mögötti történéseit. A produkció állandó stábját Gellérfi Gergő motorsport-szakíró és Mészáros Sándor, az egyetlen állandó Formula-1 akkreditációval rendelkező hazai újságíró alkotja. A műsorban olyan sztárvendégek szólaltak meg, mint a Formula–1 több világbajnoka, így Nelson Piquet és Jacques Villeneuve, a száguldó cirkusz több aktív versenyzője, a sportág vezetői, köztük Ross Brawn, vagy épp az AC/DC énekese, Brian Johnson. #f1 #forma1 #formula1 #motorsport #autósport
Pierre Gasly elképesztő monzai futamgyőzelemmel koronázta meg az évad kezdete óta tartó remek formáját, de joggal lehet büszke a 2. helyezésre Carlos Sainz is. Az idei Olasz Nagydíjról még nagyon sokáig fogunk beszélni, amit értékelő adásunkban már el is kezdtünk!
Egy évvel ezelőtt Gasly totálisan megalázva hevert a Red Bull família padlóján, onnan emelkedett az F1 legvarázslatosabb dobogójának legfelső sokára. A franciát rögös út juttatta idáig, amelynek utolsó 300 kilométerét egy olyan verseny jelentette, amelyen fontos szerep jutott a véletlennek, a szerencsének és az egyéni teljesítménynek is. Miért a boxutcába vitték Magnussen autóját? Miért hajtott be Hamilton a lezárt boxutcába, miért bukott nagyot Sainz és a McLaren a piros zászlós félbeszakítással? Vajon valóban most láttuk a legsótlanabb ábrázatot, amely valaha F1-es dobogón felbukkant?
Hallgasd meg az adást, utána pedig várunk a Formula Podcast Facebook-csoportban, hogy kibeszéljük az elhangzottakat!
*
A #FormulaHUPodcast az Autósport és Formula Magazin és a formula.hu Forma-1-es podcastje, amely 2020 márciusa óta heti egy vagy több adással jelentkezik, feldolgozva a legelitebb autósport-géposztály színfalak előtti és mögötti történéseit. A produkció állandó stábját Bethlen Tamás főszerkesztő, Gellérfi Gergő motorsport-szakíró és Mészáros Sándor, az egyetlen állandó F1-es akkreditációval rendelkező hazai újságíró alkotja.
*
FORMULA PODCAST
Az Autósport és Formula Magazin műsora
Hírek, vélemények, és minden, ami autósport
Készítették:
Gellérfi Gergő, az Autósport évkönyv szerkesztője
Mészáros Sándor, a Száguldás és cirkusz F1-es szezonösszefoglaló szerzője
Bethlen Tamás, a Formula.hu főszerkesztője
Hilbert Péter, technikus
A Formula Podcast az Autósport és Formula Magazin és a Formula.hu Forma-1 témájú podcastje, amely 2020 márciusa óta heti egy vagy több adásban dolgozza fel az F1 színfalak előtti és mögötti történéseit. A produkció állandó stábját Gellérfi Gergő motorsport-szakíró és Mészáros Sándor, az egyetlen állandó Formula-1 akkreditációval rendelkező hazai újságíró alkotja. A műsorban olyan sztárvendégek szólaltak meg, mint a Formula–1 több világbajnoka, így Nelson Piquet és Jacques Villeneuve, a száguldó cirkusz több aktív versenyzője, a sportág vezetői, köztük Ross Brawn, vagy épp az AC/DC énekese, Brian Johnson. #f1 #forma1 #formula1 #motorsport #autósport
Még szinte meg se száradt a tej a kétszeres Indy 500-győztes Takuma Sato overallján, amikor interjút adott a Formula Podcastnek – vele és róla beszélgettünk: karrierjéről, az F1-ről, az IndyCarról és a japán versenyzőkről.
Mindössze napokkal szenzációs indianapolisi győzelme után kaptuk mikrofonvégre az egykor F1-es pilótaként ismertté vált, s azóta az Újvilágot is meghódító Takuma Satót, akivel természetesen nemcsak a világraszóló sikerről, hanem sok más érdekességről is beszélgettünk. Az interjú után felidéztük Sato F1-es és azon kívüli karrierjének legfontosabb pillanatait, igyekeztünk elhelyezni őt a japán és az ázsiai motorsporttörténetben (talán annyit elárulhatunk: igen magasra pozícionáltuk), és arról is elmélkedtünk kicsit, szurkolhat-e jövőre újabb F1-es versenyzőnek a felkelő nap országa.
*
A #FormulaHUPodcast az Autósport és Formula Magazin és a formula.hu Forma-1-es podcastje, amely 2020 márciusa óta heti egy vagy több adással jelentkezik, feldolgozva a legelitebb autósport-géposztály színfalak előtti és mögötti történéseit. A produkció állandó stábját Bethlen Tamás főszerkesztő, Gellérfi Gergő motorsport-szakíró és Mészáros Sándor, az egyetlen állandó F1-es akkreditációval rendelkező hazai újságíró alkotja.
*
FORMULA PODCAST
Az Autósport és Formula Magazin műsora
Hírek, vélemények, és minden, ami autósport
Készítették:
Gellérfi Gergő, az Autósport évkönyv szerkesztője
Mészáros Sándor, a Száguldás és cirkusz F1-es szezonösszefoglaló szerzője
Bethlen Tamás, a Formula.hu főszerkesztője
Hilbert Péter, technikus
Vályi Zsolt, a vendégek magyar hangja
A Formula Podcast az Autósport és Formula Magazin és a Formula.hu Forma-1 témájú podcastje, amely 2020 márciusa óta heti egy vagy több adásban dolgozza fel az F1 színfalak előtti és mögötti történéseit. A produkció állandó stábját Gellérfi Gergő motorsport-szakíró és Mészáros Sándor, az egyetlen állandó Formula-1 akkreditációval rendelkező hazai újságíró alkotja. A műsorban olyan sztárvendégek szólaltak meg, mint a Formula–1 több világbajnoka, így Nelson Piquet és Jacques Villeneuve, a száguldó cirkusz több aktív versenyzője, a sportág vezetői, köztük Ross Brawn, vagy épp az AC/DC énekese, Brian Johnson. #f1 #forma1 #formula1 #motorsport #autósport
Lewis Hamilton ismét érinthetetlen volt, a Ferrari égett, mint a rongy, a Renault viszont újkori története legjobb hétvégéjét teljesítette: rendhagyó értékelőnkben Sanyi kommentátori képességeit is megvillantja!
Bár az időmérő edzést a Formula Podcast stábja egy „rejtélyes okból” Szeged szélén töltötte (ahol még a sokat emlegetett kevert is előkerült), ez nem akadályozott meg minket abban, hogy átbeszéljük a Spában történteket – nem csupán a verseny eseményeit, hanem annak messzebbre mutató folyományait is. Ki lehet a konstruktőri harmadik? Mi hiányzott eddig a Renault-nál? Miben bízhat a Ferrari? Ki lesz idén a világbajnok? (na jó, utóbbiról nem is beszéltünk…) Hallgasd meg az adást, utána pedig várunk a Formula Podcast Facebook-csoportban, hogy kibeszéljük az elhangzottakat!
*
A #FormulaHUPodcast az Autósport és Formula Magazin és a formula.hu Forma-1-es podcastje, amely 2020 márciusa óta heti egy vagy több adással jelentkezik, feldolgozva a legelitebb autósport-géposztály színfalak előtti és mögötti történéseit. A produkció állandó stábját Bethlen Tamás főszerkesztő, Gellérfi Gergő motorsport-szakíró és Mészáros Sándor, az egyetlen állandó F1-es akkreditációval rendelkező hazai újságíró alkotja.
*
FORMULA PODCAST
Az Autósport és Formula Magazin műsora
Hírek, vélemények, és minden, ami autósport
Készítették:
Gellérfi Gergő, az Autósport évkönyv szerkesztője
Mészáros Sándor, a Száguldás és cirkusz F1-es szezonösszefoglaló szerzője
Bethlen Tamás, a Formula.hu főszerkesztője
Hilbert Péter, technikus
Formula.hu