A Formula Podcast az Autósport és Formula Magazin és a formula.hu Forma-1 témájú podcastje, amely 2020 márciusa óta heti egy vagy több adásban dolgozza fel az F1 színfalak előtti és mögötti történéseit. A produkció állandó stábját Gellérfi Gergő motorsport-szakíró és Mészáros Sándor, az egyetlen állandó Formula-1 akkreditációval rendelkező hazai újságíró alkotja. A műsorban olyan sztárvendégek szólaltak meg, mint a Formula–1 több világbajnoka, így Nelson Piquet és Jacques Villeneuve, a száguldó cirkusz több aktív versenyzője, a sportág vezetői, köztük Ross Brawn, vagy épp az AC/DC énekese, Brian Johnson. #f1 #forma1 #formula1 #motorsport #autósport
A Formula Podcast utolsóelőtti 2020-as adásában elővesszük a tanári naplót, és megadjuk mindenkinek, amit érdemel: pontoztuk és sorba állítottuk az összes csapatot és az összes versenyzőt!
Állandó hallgatóink már megszokhatták, hogy az autósport és a hallgatók (no meg persze egymás) mellett a Formula Podcast szerkesztői óriási szeretettel viseltetnek a listák és a pontszámok iránt is. Természetesen nem is tudtunk ellenállni a kísértésnek, hogy így a két ünnep között visszatekintsünk a 2020-as szezonra, és alaposan kivesézzük a csapatok és a versenyzők idei teljesítményét. Csapatok szerint haladtunk a (szerintünk) leggyengébb teljesítménytől a legerősebbig, de természetesen a versenyzők is megkapják a magukét!
*
A #FormulaHUPodcast az Autósport és Formula Magazin és a formula.hu Forma-1-es podcastje, amely 2020 márciusa óta heti egy vagy több adással jelentkezik, feldolgozva a legelitebb autósport-géposztály színfalak előtti és mögötti történéseit. A produkció állandó stábját Bethlen Tamás főszerkesztő, Gellérfi Gergő motorsport-szakíró és Mészáros Sándor, az egyetlen állandó F1-es akkreditációval rendelkező hazai újságíró alkotja.
*
FORMULA PODCAST
Az Autósport és Formula Magazin műsora
Hírek, vélemények, és minden, ami autósport
Készítették:
Gellérfi Gergő, az Autósport évkönyv szerkesztője
Mészáros Sándor, a Száguldás és cirkusz F1-es szezonösszefoglaló szerzője
Bethlen Tamás, a Formula.hu főszerkesztője
Hilbert Péter, technikus
A Formula Podcast az Autósport és Formula Magazin és a Formula.hu Forma-1 témájú podcastje, amely 2020 márciusa óta heti egy vagy több adásban dolgozza fel az F1 színfalak előtti és mögötti történéseit. A produkció állandó stábját Gellérfi Gergő motorsport-szakíró és Mészáros Sándor, az egyetlen állandó Formula-1 akkreditációval rendelkező hazai újságíró alkotja. A műsorban olyan sztárvendégek szólaltak meg, mint a Formula–1 több világbajnoka, így Nelson Piquet és Jacques Villeneuve, a száguldó cirkusz több aktív versenyzője, a sportág vezetői, köztük Ross Brawn, vagy épp az AC/DC énekese, Brian Johnson. #f1 #forma1 #formula1 #motorsport #autósport
Ki dönti meg a Mercedes és Hamilton uralmát? Hogy reformálnánk meg az F1-et? Melyik nagy párharcot kellene megfilmesíteni? És mi melyik csapatnál vezetnénk szívesen? Kérdeztetek, mi pedig válaszoltunk!
A Formula Podcast karácsonyi különkiadásában a kérdezőbiztosi szerepet ismét szeretett hallgatóink kezébe adtuk, akik alaposan megizzasztottak minket! Raikkönen a legjobb egyszeres világbajnok? Hogyan kell méltósággal visszavonulni? Melyik volt a legerősebb pilótapáros idén? Kiket ültetnénk a csapatok harmadik autójába? Megérdemelten került Mick Schumacher a királykategóriába? Ilyen és ehhez hasonló kérdésekre kerestük a választ podcastünk 66. adásában. Boldog karácsonyt kívánunk mindenkinek!
*
A #FormulaHUPodcast az Autósport és Formula Magazin és a formula.hu Forma-1-es podcastje, amely 2020 márciusa óta heti egy vagy több adással jelentkezik, feldolgozva a legelitebb autósport-géposztály színfalak előtti és mögötti történéseit. A produkció állandó stábját Bethlen Tamás főszerkesztő, Gellérfi Gergő motorsport-szakíró és Mészáros Sándor, az egyetlen állandó F1-es akkreditációval rendelkező hazai újságíró alkotja.
*
FORMULA PODCAST
Az Autósport és Formula Magazin műsora
Hírek, vélemények, és minden, ami autósport
Készítették:
Gellérfi Gergő, az Autósport évkönyv szerkesztője
Mészáros Sándor, a Száguldás és cirkusz F1-es szezonösszefoglaló szerzője
Bethlen Tamás, a Formula.hu főszerkesztője
Hilbert Péter, technikus
A Formula Podcast az Autósport és Formula Magazin és a Formula.hu Forma-1 témájú podcastje, amely 2020 márciusa óta heti egy vagy több adásban dolgozza fel az F1 színfalak előtti és mögötti történéseit. A produkció állandó stábját Gellérfi Gergő motorsport-szakíró és Mészáros Sándor, az egyetlen állandó Formula-1 akkreditációval rendelkező hazai újságíró alkotja. A műsorban olyan sztárvendégek szólaltak meg, mint a Formula–1 több világbajnoka, így Nelson Piquet és Jacques Villeneuve, a száguldó cirkusz több aktív versenyzője, a sportág vezetői, köztük Ross Brawn, vagy épp az AC/DC énekese, Brian Johnson. #f1 #forma1 #formula1 #motorsport #autósport
Mindig kíváncsi voltál rá, hogyan terveznek és építenek egy versenypályát? Mi is, éppen ezért felkértük Hermann Tilkét, az F1 legendás pályaépítőjét, hogy egy exkluzív beszélgetés keretein belül oktasson bennünket. Megtette, ráadásul a német szakembertől tengernyi más érdekességet is megtudtunk!
Hogyan zajlik a tervezés és építés, milyen szempontok a meghatározóak, hogyan alakítják ki a nyomvonalat, milyen aszfaltot használnak? Miért nincsenek mindenütt döntött kanyarok? Konzultál-e a tervező a versenyzőkkel a nyomvonalról, melyik pilóta adta eddig a leghasznosabb tanácsokat, milyen érzés a kritikaáradat? Csak néhány azok közül a témák közül, amelyeket kiveséztünk a német szakemberrel, aki – mint ígértük – a Formula Podcast hallgatóinak kérdéseire is válaszolt.
Hermann Tilke felidézte, hogyan lett a lakása konyhájából indult parányi vállalkozásból az F1 legnagyobb pályagyáros vállalata, szembesítettük a Facebook-csoportunk tagjai által összeállított toplistával és kikérdeztük arról is, hogy változtatna-e bármit a Hungaroringen. A versenypályaguru eldurrantott egy olyan sztorit is, aminek hallatán nagyot néztünk, ugyanis egy olyan mítoszt döntött meg vele, amely több mint másfél évtizede él a köztudatban.
Hallgass belénk, mert állítjuk: mostantól egészen más lesz a véleményed az F1 egyik legmegosztóbb személyiségéről!
*
A #FormulaHUPodcast az Autósport és Formula Magazin és a formula.hu Forma-1-es podcastje, amely 2020 márciusa óta heti egy vagy több adással jelentkezik, feldolgozva a legelitebb autósport-géposztály színfalak előtti és mögötti történéseit. A produkció állandó stábját Bethlen Tamás főszerkesztő, Gellérfi Gergő motorsport-szakíró és Mészáros Sándor, az egyetlen állandó F1-es akkreditációval rendelkező hazai újságíró alkotja.
*
FORMULA PODCAST
Az Autósport és Formula Magazin műsora
Hírek, vélemények, és minden, ami autósport
Készítették:
Gellérfi Gergő, az Autósport évkönyv szerkesztője
Mészáros Sándor, a Száguldás és cirkusz F1-es szezonösszefoglaló szerzője
Bethlen Tamás, a Formula.hu főszerkesztője
Hilbert Péter, technikus
A Formula Podcast az Autósport és Formula Magazin és a Formula.hu Forma-1 témájú podcastje, amely 2020 márciusa óta heti egy vagy több adásban dolgozza fel az F1 színfalak előtti és mögötti történéseit. A produkció állandó stábját Gellérfi Gergő motorsport-szakíró és Mészáros Sándor, az egyetlen állandó Formula-1 akkreditációval rendelkező hazai újságíró alkotja. A műsorban olyan sztárvendégek szólaltak meg, mint a Formula–1 több világbajnoka, így Nelson Piquet és Jacques Villeneuve, a száguldó cirkusz több aktív versenyzője, a sportág vezetői, köztük Ross Brawn, vagy épp az AC/DC énekese, Brian Johnson. #f1 #forma1 #formula1 #motorsport #autósport
Ez is eljött! Az Abu Dhabi Nagydíjjal lezárult a 2020-as F1-es idény: a záróforduló izgalmakban nem, érzelmekben viszont annál inkább bővelkedett, így elegendő témát szolgáltatott a Formula Podcast stábjának.
Ha van tét, ha nincs, egy évadzáró forduló mindig tartogat érdekességeket és csemegéket, az adásban pedig azt is kifejtjük, hogy miért! Ezúttal még különlegesebb volt az utolsó menet, hiszen a boxutcában fel és alá sokaknak volt búcsúzkodnivalója: többen voltak, akik az egyik csapattól búcsúztak, mert egy másikhoz készülnek, volt olyan is, aki az egész cirkusztól búcsúzott és olyan is, akinek a helyzete még csak azt sem tette lehetővé, hogy elköszönjön…
Maradt egy fontos eldöntendő kérdés is az évadzáróra, történetesen a konstruktőri bronzérem sorsa. Ezt végül a McLaren kaparintotta meg, a stáb pedig abban is elmélyed, hogy miért érdemelte meg a wokingi csapat az előkelő eredményt. Akárcsak a csapatok, mi is kipróbáltunk egy 2021-re szánt újítást, amellyel kapcsolatban – mint minden mással kapcsolatban is – várjuk a véleményeket a Formula Podcast Facebook-csoportban! Hallgassatok belénk!
*
A #FormulaHUPodcast az Autósport és Formula Magazin és a formula.hu Forma-1-es podcastje, amely 2020 márciusa óta heti egy vagy több adással jelentkezik, feldolgozva a legelitebb autósport-géposztály színfalak előtti és mögötti történéseit. A produkció állandó stábját Bethlen Tamás főszerkesztő, Gellérfi Gergő motorsport-szakíró és Mészáros Sándor, az egyetlen állandó F1-es akkreditációval rendelkező hazai újságíró alkotja.
*
FORMULA PODCAST
Az Autósport és Formula Magazin műsora
Hírek, vélemények, és minden, ami autósport
Készítették:
Gellérfi Gergő, az Autósport évkönyv szerkesztője
Mészáros Sándor, a Száguldás és cirkusz F1-es szezonösszefoglaló szerzője
Bethlen Tamás, a Formula.hu főszerkesztője
Hilbert Péter, technikus
A Formula Podcast az Autósport és Formula Magazin és a Formula.hu Forma-1 témájú podcastje, amely 2020 márciusa óta heti egy vagy több adásban dolgozza fel az F1 színfalak előtti és mögötti történéseit. A produkció állandó stábját Gellérfi Gergő motorsport-szakíró és Mészáros Sándor, az egyetlen állandó Formula-1 akkreditációval rendelkező hazai újságíró alkotja. A műsorban olyan sztárvendégek szólaltak meg, mint a Formula–1 több világbajnoka, így Nelson Piquet és Jacques Villeneuve, a száguldó cirkusz több aktív versenyzője, a sportág vezetői, köztük Ross Brawn, vagy épp az AC/DC énekese, Brian Johnson. #f1 #forma1 #formula1 #motorsport #autósport
Nem titok, hogy az autóversenyzés mellett imádjuk a könyveket és a toplistákat: hagyományos év végi kiadványaink, a Száguldás és cirkusz, valamint az Autósport évkönyv is tartalmaz olyan egyedi rangsorolásokat, amelyeknek egy egész adást szenteltünk.
A Száguldás és cirkusz először foglal magában toplistát, mégpedig nem is akármilyet! Sanyi a szerkesztőség munkatársait, az F1-gyet idehaza hozzánk hasonlóan életformaként kezelő újságíró és tévés kollégákat, valamint a nemzetközi szaksajtó legelismertebb képviselőit kérte fel arra, hogy Top 3-as lista formájában nyilvánítsanak véleményt a 2020-as évad legjobbjairól. Húsz ország harminchét tudósítója állította össze a rangsort, amelynek élére toronymagasan Lewis Hamilton került, de vajon mi a további sorrend, kiket látott a legjobbak között a szakma?
Az Autósport évkönyv nemcsak abban a tekintetben egyedülálló, hogy az összes hazai és nemzetközi sorozat eseményeire kitekintést biztosít, hanem abban is, hogy Gergő vezérletével a szerkesztőség két magasan jegyezett toplistát is összeállít az adott évadról. Ezek egyike a hazai pilóták rangsora, a komoly hagyományokra visszatekintő Top 50 Magyar Autóversenyző. Ugyan a szokásos díjátadó gálaestet idén a pandémia miatt a szerkesztőség nem tudja megrendezni, a ranglista ezúttal is elkészült: kollégáink voksai alapján 2020 legjobbjának Kiss Norbert kamionversenyző bizonyult, akinek a bajnokság hirtelen lefújásával kapcsolatos furcsa és bizarr döntés miatt nem sikerült újabb Európa-bajnoki címet szereznie, teljesítménye viszont elég volt ahhoz, hogy nálunk – első ízben – a legjobbnak bizonyuljon. Adásunkból az is kiderül, hogy Norbi mögött kik kerültek a legjobb tíz közé.
Szintén az Autósport évkönyv érdekessége a nemzetközi Top 50 lista, amellyel a versenyzés világának színe-javát értékeli a szerkesztőség. Az idei évben ez a rangsor is hozott érdekességeket!
*
A #FormulaHUPodcast az Autósport és Formula Magazin és a formula.hu Forma-1-es podcastje, amely 2020 márciusa óta heti egy vagy több adással jelentkezik, feldolgozva a legelitebb autósport-géposztály színfalak előtti és mögötti történéseit. A produkció állandó stábját Bethlen Tamás főszerkesztő, Gellérfi Gergő motorsport-szakíró és Mészáros Sándor, az egyetlen állandó F1-es akkreditációval rendelkező hazai újságíró alkotja.
*
FORMULA PODCAST
Az Autósport és Formula Magazin műsora
Hírek, vélemények, és minden, ami autósport
Készítették:
Gellérfi Gergő, az Autósport évkönyv szerkesztője
Mészáros Sándor, a Száguldás és cirkusz F1-es szezonösszefoglaló szerzője
Bethlen Tamás, a Formula.hu főszerkesztője
Hilbert Péter, technikus
A Formula Podcast az Autósport és Formula Magazin és a Formula.hu Forma-1 témájú podcastje, amely 2020 márciusa óta heti egy vagy több adásban dolgozza fel az F1 színfalak előtti és mögötti történéseit. A produkció állandó stábját Gellérfi Gergő motorsport-szakíró és Mészáros Sándor, az egyetlen állandó Formula-1 akkreditációval rendelkező hazai újságíró alkotja. A műsorban olyan sztárvendégek szólaltak meg, mint a Formula–1 több világbajnoka, így Nelson Piquet és Jacques Villeneuve, a száguldó cirkusz több aktív versenyzője, a sportág vezetői, köztük Ross Brawn, vagy épp az AC/DC énekese, Brian Johnson. #f1 #forma1 #formula1 #motorsport #autósport
Minden adott volt, hogy Russell megismételje Verstappen 2016-os barcelonai csodáját, de a Mercedes döbbenetes bakija a 18. helyről előretörő Perez kezére játszotta a győzelmet. Értékelünk, méltatunk, szidalmazunk!
Már az újonc Jack Aitken balesete előtt is úgy tűnt, hogy bőven lesz mit mondanunk az elsőkörös baleset után a 18. helyről a dobogóig előretörő Sergio Perezről, sőt egyenesen követelni fogjuk neki a 2021-es szerződést, aztán az ifjú brit szárnyszegése beindította a láncreakciót, melynek eredményeként George Russell drámai módon bukta el karrierje első futamgyőzelmének lehetőségét, Sergio Perez pedig magának először, a csapatának 17, Mexikónak pedig 50 év után szerzett futamgyőzelmet.
Persze nem feledkezünk meg a szintén karrierje legjobbját villantó Esteban Oconról sem, hosszan beszélünk a szombaton remeklésével, vasárnap vaddisznóskodásával kitűnő Charles Leclerc-ről, hangosan gondolkodunk arról, hogy ki jelenthet veszélyt Perez Red Bull-szerződésére, és az is kiderül, hogy trollkodott Günther Steiner Mészáros Sándorral.
*
A #FormulaHUPodcast az Autósport és Formula Magazin és a formula.hu Forma-1-es podcastje, amely 2020 márciusa óta heti egy vagy több adással jelentkezik, feldolgozva a legelitebb autósport-géposztály színfalak előtti és mögötti történéseit. A produkció állandó stábját Bethlen Tamás főszerkesztő, Gellérfi Gergő motorsport-szakíró és Mészáros Sándor, az egyetlen állandó F1-es akkreditációval rendelkező hazai újságíró alkotja.
*
FORMULA PODCAST
Az Autósport és Formula Magazin műsora
Hírek, vélemények, és minden, ami autósport
Készítették:
Gellérfi Gergő, az Autósport évkönyv szerkesztője
Mészáros Sándor, a Száguldás és cirkusz F1-es szezonösszefoglaló szerzője
Bethlen Tamás, a Formula.hu főszerkesztője
Hilbert Péter, technikus
A Formula Podcast az Autósport és Formula Magazin és a Formula.hu Forma-1 témájú podcastje, amely 2020 márciusa óta heti egy vagy több adásban dolgozza fel az F1 színfalak előtti és mögötti történéseit. A produkció állandó stábját Gellérfi Gergő motorsport-szakíró és Mészáros Sándor, az egyetlen állandó Formula-1 akkreditációval rendelkező hazai újságíró alkotja. A műsorban olyan sztárvendégek szólaltak meg, mint a Formula–1 több világbajnoka, így Nelson Piquet és Jacques Villeneuve, a száguldó cirkusz több aktív versenyzője, a sportág vezetői, köztük Ross Brawn, vagy épp az AC/DC énekese, Brian Johnson. #f1 #forma1 #formula1 #motorsport #autósport
Dübörögnek az események az F1 háza táján, így a stáb az utóbbi napokban kapkodta a fejét a hírek hallatán, majd összeültünk és a 61. adásban megpróbáltunk mindent alaposan kitárgyalni. Ehhez segítségül kellett hívnunk állandó szakértőnket, minden sportszakmai ügyek legnagyobb ismerőjét, Móni Istvánt is.
Podcastünk sportigazgatóját a Grosjean-horrorbukás körülményeinek és utórezgéseinek céljából hívtuk meg: miután elemeztük a helyzetet, István páratlan alapossággal válaszolt meg néhány hallgatói kérdést is. A téma alapos körüljárása után velünk maradt, így együtt tekintettük át az utóbbi napok eseményeit Hamilton vírusfertőzésétől kezdve a Russell előléptetésen át egészen a Haas jövő évi párosának bejelentéséig.
Adásunk másik vendége László Attila, aki 2018-ban a DTM hungaroringi futamán sportbíróként teljesített szolgálatot, ám egy sajnálatos bokszutcai baleset következtében maradandó sérülést szenvedett. A kiváló szakember nem adta fel, visszatért, és sportbíróként azóta is alázattal, szenvedéllyel folytatja tevékenységét, amit a Nemzetközi Automobil Szövetség idén a legrangosabb, sportszakembereknek adományozott nemzetközi díjjal, az Outstanding Official of the Year díjjal ismert el.
Hallgassatok belénk!
*
A #FormulaHUPodcast az Autósport és Formula Magazin és a formula.hu Forma-1-es podcastje, amely 2020 márciusa óta heti egy vagy több adással jelentkezik, feldolgozva a legelitebb autósport-géposztály színfalak előtti és mögötti történéseit. A produkció állandó stábját Bethlen Tamás főszerkesztő, Gellérfi Gergő motorsport-szakíró és Mészáros Sándor, az egyetlen állandó F1-es akkreditációval rendelkező hazai újságíró alkotja.
*
FORMULA PODCAST
Az Autósport és Formula Magazin műsora
Hírek, vélemények, és minden, ami autósport
Készítették:
Gellérfi Gergő, az Autósport évkönyv szerkesztője
Mészáros Sándor, a Száguldás és cirkusz F1-es szezonösszefoglaló szerzője
Bethlen Tamás, a Formula.hu főszerkesztője
Hilbert Péter, technikus
A Formula Podcast az Autósport és Formula Magazin és a Formula.hu Forma-1 témájú podcastje, amely 2020 márciusa óta heti egy vagy több adásban dolgozza fel az F1 színfalak előtti és mögötti történéseit. A produkció állandó stábját Gellérfi Gergő motorsport-szakíró és Mészáros Sándor, az egyetlen állandó Formula-1 akkreditációval rendelkező hazai újságíró alkotja. A műsorban olyan sztárvendégek szólaltak meg, mint a Formula–1 több világbajnoka, így Nelson Piquet és Jacques Villeneuve, a száguldó cirkusz több aktív versenyzője, a sportág vezetői, köztük Ross Brawn, vagy épp az AC/DC énekese, Brian Johnson. #f1 #forma1 #formula1 #motorsport #autósport
28 másodpercet töltött a pokol tornácán Romain Grosjean a Bahreini Nagydíjon: naná, hogy a Formula Podcast 60., a szahíri futamot taglaló adásában is a kettészakadva lángokba boruló Haas, valamint a csodával határos módon megmenekülő pilóta volt a legfőbb téma.
A stáb még mindig a hátborzongató események hatása alatt állt neki a beszélgetésnek, de a szörnyű incidens és a körülmények mellett szó esett a futamról is. Dicsértük Perezt, Hamiltont, sőt, a szokásoktól eltérőn még Albont is, de vajon ki szolgáltatta a negatív meglepetést? Ki kapta a „jövünk fel, mint a talajvíz” különdíjat? Ezúttal egy arcszőrzet is fókuszba került, de vajon kié? Hallgassatok belénk!
*
A #FormulaHUPodcast az Autósport és Formula Magazin és a formula.hu Forma-1-es podcastje, amely 2020 márciusa óta heti egy vagy több adással jelentkezik, feldolgozva a legelitebb autósport-géposztály színfalak előtti és mögötti történéseit. A produkció állandó stábját Bethlen Tamás főszerkesztő, Gellérfi Gergő motorsport-szakíró és Mészáros Sándor, az egyetlen állandó F1-es akkreditációval rendelkező hazai újságíró alkotja.
*
FORMULA PODCAST
Az Autósport és Formula Magazin műsora
Hírek, vélemények, és minden, ami autósport
Készítették:
Gellérfi Gergő, az Autósport évkönyv szerkesztője
Mészáros Sándor, a Száguldás és cirkusz F1-es szezonösszefoglaló szerzője
Bethlen Tamás, a Formula.hu főszerkesztője
Hilbert Péter, technikus
A Formula Podcast az Autósport és Formula Magazin és a Formula.hu Forma-1 témájú podcastje, amely 2020 márciusa óta heti egy vagy több adásban dolgozza fel az F1 színfalak előtti és mögötti történéseit. A produkció állandó stábját Gellérfi Gergő motorsport-szakíró és Mészáros Sándor, az egyetlen állandó Formula-1 akkreditációval rendelkező hazai újságíró alkotja. A műsorban olyan sztárvendégek szólaltak meg, mint a Formula–1 több világbajnoka, így Nelson Piquet és Jacques Villeneuve, a száguldó cirkusz több aktív versenyzője, a sportág vezetői, köztük Ross Brawn, vagy épp az AC/DC énekese, Brian Johnson. #f1 #forma1 #formula1 #motorsport #autósport
Sumákságok, csalások, ütközések és retorziók – bőven adódtak botrányos esetek az elmúlt húsz évben az F1-ben, ezekből választottuk ki a 10 legemlékezetesebbet. Itt a Formula Podcast legbotrányosabb adása!
Hat versenyző két autóra, másik hat egy futamon, 780 oldal a fénymásolóban, a „nem létező” (?) szponzor, egy különös leparkolás és sok más érdekes eset áll legújabb adásunk fókuszában! Ismét egy toplistával jelentkezünk, melyben a Formula–1 elmúlt húsz évének 10 legbotrányosabb incidensét vettük sorra, és felemlegettünk néhány olyat is, melyek nem fértek fel a listánkra, de ilyen vagy olyan okból nem tudtuk megállni, hogy ne hozzuk szóba őket!
*
A #FormulaHUPodcast az Autósport és Formula Magazin és a formula.hu Forma-1-es podcastje, amely 2020 márciusa óta heti egy vagy több adással jelentkezik, feldolgozva a legelitebb autósport-géposztály színfalak előtti és mögötti történéseit. A produkció állandó stábját Bethlen Tamás főszerkesztő, Gellérfi Gergő motorsport-szakíró és Mészáros Sándor, az egyetlen állandó F1-es akkreditációval rendelkező hazai újságíró alkotja.
*
FORMULA PODCAST
Az Autósport és Formula Magazin műsora
Hírek, vélemények, és minden, ami autósport
Készítették:
Gellérfi Gergő, az Autósport évkönyv szerkesztője
Mészáros Sándor, a Száguldás és cirkusz F1-es szezonösszefoglaló szerzője
Bethlen Tamás, a Formula.hu főszerkesztője
Hilbert Péter, technikus
A Formula Podcast az Autósport és Formula Magazin és a Formula.hu Forma-1 témájú podcastje, amely 2020 márciusa óta heti egy vagy több adásban dolgozza fel az F1 színfalak előtti és mögötti történéseit. A produkció állandó stábját Gellérfi Gergő motorsport-szakíró és Mészáros Sándor, az egyetlen állandó Formula-1 akkreditációval rendelkező hazai újságíró alkotja. A műsorban olyan sztárvendégek szólaltak meg, mint a Formula–1 több világbajnoka, így Nelson Piquet és Jacques Villeneuve, a száguldó cirkusz több aktív versenyzője, a sportág vezetői, köztük Ross Brawn, vagy épp az AC/DC énekese, Brian Johnson. #f1 #forma1 #formula1 #motorsport #autósport
Lewis Hamilton, az F1-es történelem második hétszeres világbajnoka olyan rendkívüli személyiség, aki mindenképpen megér… ha egy misét nem is, de egy kizárólag róla szóló adást mindenképpen! A Formula Podcast 58. adásának témája a brit extraklasszis múltja, jelene és jövője!
Lehet kedvelni vagy nem kedvelni, figyelmen kívül hagyni viszont képtelenség! Hamiltonra a kezdet kezdete óta igaz ez a régi mondás, így a stábnak volt miről beszélnie a hétszeres vb-első kapcsán. Természetesen felmerül a legendás kérdés: hány munkahelyen dolgozott valójában Anthony Hamilton annak idején, hogy fedezni tudja fia akkor kezdődő versenyzői pályafutását? Mik voltak az eddig is mesés karrier főbb állomásai, melyik volt a brit szupersztár pályafutásának legnehezebb döntése, miért kapott ki annak idején Nico Rosbergtől és profitált-e abból a vereségből? Van-e értelme összevetni Michael Schumacherrel, húz-e hasznot az F1 abból, hogy a brit ilyen magasságokba emelkedett? Hallgassatok belénk!