A Filmklub podcast legújabb adásában Nagy Dénessel beszélgettünk, aki az idei berlini filmfesztiválon elnyerte a legjobb rendező Ezüst Medve-díját első nagyjátékfilmjéért, a Természetes fényért. Dénes előtt eddig egyetlen magyar rendező kapta meg ezt a díjat: Szabó István a Bizalom-ért még 1980-ban, amiben akár égi jelet is láthatunk, mert Nagy Dénes éppen 1980-ban született.

Dénes elmondta, miért éppen azt a bizonyos egy oldalt filmesítette meg Závada Pál azonos című, több szálon futó, monumentális regényéből és hogyan találta meg ezer telefonhívás és kétszáz sertéstelep átpásztázása után filmje szereplőit, akik egy színész kivételével mind amatőrök voltak. Mi hajtotta hat éven keresztül, szó szerint tűzön-vizen át, amíg végre sikerült elkészítenie ezt a filmet? Melyik volt a legnehezebb döntés, amit meg kellett hoznia a forgatás során? Miért várt ilyen sokáig első nagyjátékfilmje elkészítésével? És honnan az orosz szál a munkáiban?

És végül: kilenc év és százhúsz adás után úgy döntöttünk, hogy megkérjük az átlagosnál lelkesebb hallgatóinkat, hogy támogassák a Filmklub podcastot. Mostantól megtalálhattok minket a Patreonon, ahol beállíthatjátok, havonta milyen összeggel szeretnétek segíteni a munkánkat. A Patreon oldalra felkerült a bemutatkozó videónk is; mi nagyon jól szórakoztunk, amíg elkészítettük. Az a célunk, hogy a támogatásotokkal még komolyabban foglalkozhassunk a műsorkészítéssel; jobban és többet dolgozhassunk rajta és létrehozhassunk új típusú tartalmakat is, extrákat, amihez csak támogatóink jutnak majd hozzá. Elindult a Facebook-oldalunk is, lájkold vagy kövess be minket! És ha tetszenek az adások, oszd meg és véleményezd őket, ahol csak lehet! Köszönjük!

Otthonukban látogattuk meg az On the Spot alkotóit, Cseke Esztert és S. Takács Andrást, akik együtt találták ki és működtetik ezt az egyedi megközelítésű dokumentumfilm-sorozatot, ami egyszerre munka, szenvedély és életforma számukra. Az utóbbi öt évben a sorozattal párhuzamosan forgatták első egész estés dokumentumfilmjüket, a Born in Auschwitzot, ami január közepén debütált a francia ARTE tévécsatornán, később nézettségi rekordot döntött itthon a Spektrumon, lelkes kritikát közölt róla a német Der Spiegel magazin, legközelebb pedig a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon lehet megtekinteni március 7. és 10. között.

Ugyanolyan szabadsággal készült a film is, mint a sorozat epizódjai, de kipróbáltak egy csomó új dolgot. A legizgalmasabb ezek közül talán az, hogy Jeruzsálemben leültették egy stúdióban a film két főszereplőjét, az auschwitzi haláltáborban született Angelát, és ultra-orthodox zsidó lányát, Katit, hogy nyugodt körülmények között beszélhessék ki a sérelmeiket.

Hogyan veszik rá a szereplőiket, hogy beengedjék őket az életükbe? Előfordult olyan helyzet forgatáson, amikor a személyes oldal felülkerekedett a szakmain? Kell néha hazudni, hogy elérjék a céljaikat? Miért nem vonzzák őket a könnyedebb témák? És mi az, ami a legnagyobb aggodalommal tölti el őket a jövőt illetően? Megtudjuk azt is, hogy melyik szerintük a legjobb és a legrosszabb On the Spot-epizód.

András felidézi a pillanatot, amikor életében először látta meg Esztert. Kitárgyaljuk, hogy gát volt-e köztük eleinte a hétéves korkülönbség, hogy melyikük miben domináns, hogy óvatosabbak lettek-e a gyerekük születése után, illetve, hogy miért gyűlölik, ha álompárként utalnak rájuk.

Olyan az egész, mint egy vasárnapi ebéd utáni nyugis, szerteágazó beszélgetés (valóban akkor is vettük fel), amit kábé félóránként felrázott a szobába berontó ötéves kisfiuk. Eszter és András lebilincselő riportalanyok: együtt szövik a történeteket, kijavítják egymást, vitatkoznak, máshogy emlékeznek dolgokra. Hamar el fog röppenni ez a két és fél óra.

Vendégünk Ágh Márton, olyan filmek látványtervezője, mint a Drakulics elvtárs, a Jupiter holdja, a Delta, illetve a hamarosan a berlini filmfesztivál versenyprogramjában bemutatkozó Természetes fény, idén nyáron pedig Nemes Jeles László harmadik filmje, Az árva látványvilágáért lesz felelős.

Részletesen végigbeszéltük Marci életét. Fókuszba került a keszthelyi gyerekkor, a zongoraművészi álmok, amiknek egy majdnem leamputált kéz vetett véget, a szovjet emlékmű lebontása, a Budapestre szökdösés, a hajnalig tartó bulizások egy üveg kólával, a portrérajzolás német turistáknak a balatoni sétányon.

Egy sikertelen felvételi után a családi barát Zoób Kati vette szárnyai alá a fiatalembert. Miért kellett mosodába vinnie Glenn Close harisnyáját? Milyen volt egyedüli fiúként a képzős osztályban? Mikor jutott el először egy filmforgatásra? Hogyhogy nem tűnt fel neki Szabó Győző drogozása, amikor együtt járták körbe Európát?

Egy rövid kortárs táncos kitérő után jöttek a színházi és filmes munkák, aztán a nagy találkozás Schilling Árpáddal, és Marci lett a korszak legmenőbb társulatának (Krétakör) a házi látványtervezője, később Mundruczó Kornél filmjeiben és előadásaiban dolgozott, majd mindkét együttműködésnek szinte egyszerre lett vége. Hogy jutott eszébe a feje tetejére állítani a színpadot a Látszatéletben? Mi volt a legszebb bók, amit a Delta látványvilágára kapott? Mit tett hozzá Marci a Jupiter holdja észbontó autósüldözéses jelenetéhez? Milyen volt Peter Greenaway-jel közös füzetbe rajzolgatni? Miért nem dolgozott többet Magyarországon forgó külföldi filmekben?

Közben belesodródott egy olyan helyzetbe, hogy rendezett egy kisfilmet (A kutyákat elengedtem), és voltak szereplések a kamera másik oldalán: a saját apja által inspirált állambiztonságis figurája a Drakulics elvtársban, az enyhén meleg, piperkőc kutyakozmetikus a Fehér Istenben (ez az alakítás sajnos nem maradt fenn az utókor számára), illetve a legemlékezetesebb, a görög rabbi a Saul fiában, amivel Angliában felkerült a moziplakátokra, és ami miatt hónapokig sapkát kellett hordania.

Mesélt arról, hogy hogyan tud becsempészni olyan jelentést a filmekbe, ami néha még a rendezőnek sem tűnik fel, és, hogy mi volt a szuper a Delta cannes-i bulijában, de elárulta azt is, hogy melyik regényből rendezne a legszívesebben filmet.

Vendégünk Ács Dániel, a 444 munkatársa, akinek dokumentumfilmje, A gyilkosok emlékműve, az eddigi legfontosabb film a nyilasterror utolsó heteiben zajló rettenetes városmajori vérengzésekről és a gyilkosságok helyén 2005-ben emelt turulszobor körüli politikai viharokról. A 444 YouTube-csatornájára január végén feltett videó már több mint 227 ezer letöltésnél tart; rendezője pedig számtalan levelet, megkeresést, kommentet, sőt, látogatót kapott a premier óta.

Dani mesélt arról, hogyan éli meg filmje sikerét, mi az, amit bán, hogy nem tett meg annak idején, a film készítése közben, és azt is elmondta, mi a közös a 444-ben és a Balázs Béla Stúdióban. Hogyan születnek hülyeségekből nagy dolgok? Melyik volt Uj Péter szerint Dani eddigi legjobb videós munkája? Mi volt az a kudarc, ami hosszú évekre megtörte? Melyik Enyedi Ildikó-filmben játszott gyerekkorában? Miért nem válaszolt aztán, évekkel később, Enyedi emailjére? És miért mindig ugyanabban a pólóban látjuk mostanában?

Kíváncsiak voltunk, hogyan indult Dani videós karrierje és hogyan jutott el a gimis filmklubtól A gyilkosok emlékművéig. Elmondta, miért igazolt át az Index videórovatától az akkor gründolt 444-be, ahol aztán egy szűk konyhában, egy fonott puffon ücsörögve állt munkába. Elmélkedtünk egy sort a sajtó és a hatalom egymásnak feszüléséről és az ifjú újságírónemzedék előtt álló lehetőségekről, és azt is elmondta, tervezi-e, hogy fesztiválokra nevezi A gyilkosok emlékművét.

Hogyan választotta ki a film megszólalóit? Mi került a filmben másodpercenként 1000 forintba? Mit jelent számára a szabadság? És mi lesz a következő filmje? Dani hősiesen, lankadatlanul válaszolt minden kérdésünkre több mint 3 és fél órán át, de esküszünk, hamar elrepül ez az idő.

Másfél hónap után visszatért a podcastba a legmenőbb magyar operatőr, Rév Marcell, mert annyi minden történt vele azóta. Például az, hogy január végén lement az HBO-n a Jules figurájával foglalkozó speciális Eufória-epizód, amit ő fényképezett, ahogy a Zendaya és John David Washington főszereplésével készült Malcom & Marie című fekete-fehér kamaradrámát is, ami meg február 5-én került fel a Netflixre. Melyik legendás rendezők dicsérték ezt a filmet? Hogyan került Billie Eilish és Rosalía közös száma az Eufóriába? Miért nehéz guerillázni Los Angelesben? Hogyhogy ilyen jól cigizik Zendaya? Mi a közös Enyedi Ildikóban és David Fincherben? Milyen szexjelenetet forgatni pornószínésszel, intimitás kordinátorral és transzszakértővel? Miért zavaró, ha barátok jönnek ki a forgatásra? Beszéltünk még a feleségek rejtve maradt erőfeszítéseiről, a gyerekek minősítéséről, megnövekedett ázsióról, éjszakai forgatásról és a CGI nélküli megoldásokról. Marci elárulta azt is, hogy vannak-e illúziói az Oscar-esélyeivel kapcsolatban, hogy miért nézte meg a Titanicot ahhoz a Dua Lipa-kliphez, amit Kijevben forgatott pár hete, illetve, hogy melyik gimnáziumi tanóra jutott eszébe, amikor egy római szálloda tetején Leonardo DiCaprio arról magyarázott neki, hogy mennyire nagyszerűnek tartja az Eufóriát.

Magyar Éva színész, rendező, koreográfus volt a Filmklub podcast vendége, aki őszintén mesélt nekünk élete szépséges vagy éppen megalázó pillanatairól, és arról, mi kell ahhoz, hogy a hazánkban hazátlanok, idegenben pedig otthon legyünk, hogy aztán végül hazatérjünk és hinni merjünk az újrakezdésben.

Éva tagja volt hajdanán a legendás kaposvári társulatnak, aztán a kilencvenes években megalapította saját mozgásszínházát, a Sámánszínházat, majd tíz évvel ezelőtt, 49 évesen hagyta itt a magyar színházi szakmát és kamaszlányával együtt Londonba költözött. London komoly szakmai sikereket hozott neki; játszott a National Theatre színpadán Ruth Wilson oldalán, Kevin Bacon pedig se szó, se beszéd lelőtte az X-Men: Az elsőkben, de szó esett még szűkös albérletről, varázshídon átvágtató szarvasokról, táncról, mélyből felszakadó, váratlan sóhajokról, aprónak is hatalmas mozdulatokról, kemény, hajnali piálásokról és téli sporttal egybekötött intrikákról.

Mi a valódi neve és hogy lett belőle Magyar Éva? Miért rúgták ki takarítónői állásából? Mire elég egy kósza képeslap, ha éppen egy hollywoodi szuperprodukció casting direktorának az asztalán landol? Mi a legjobb életkor arra, hogy egy színésznő gyereket vállaljon? Mi csinált a tizenhét éves lánya mellett a londoni diszkóban? Miért törné be ma egy hajdani jóakarónak az orrát? Egyáltalán, miért beszélünk ebben a műsorban annyit orrokról? És természetesen annak is a mélyére ástunk, hogy mi a helyzet a szerelemmel.

"Ilyen filmet nem csinál az ember, csak ha muszáj neki" - írta az Indiewire kritikusa a Pieces of a Woman című filmről, aminek az ötlete Wéber Kata agyából pattant ki, aki előbb színdarabként írta meg a gyermekét otthonszülés közben elvesztő anya gyászának történetét (Lengyelországban nagy sikerrel játsszák az előadást a mai napig), majd filmforgatókönyvként adta be a Filmalaphoz (elkaszálták), hogy aztán végül egy sztárszereposztást felvonultató amerikai filmként valósuljon meg (január 7-én, azaz ma debütált a Netflixen), aminek a stáblistájára maga Martin Scorsese is felkéredzkedett, és amiben A korona című sorozat Margit hercegnőjeként megismert Vanessa Kirby nyújt fantasztikus alakítást, amiért elnyerte a legjobb színésznő díjat a velencei filmfesztiválon, és amit az Oscar nagy esélyeseként emlegetnek már hónapok óta. Kellett mindehhez a film rendezője, az élet- és alkotótárs Mundruczó Kornél is, aki bátorította Katát, hogy rántsa ki magából ezt a nagyon személyes történetet. Több mint kétórás beszélgetésünkben végigjártuk azt a két évtizedes utat, ami az Afta című Mundruczó-kisfilmben nagy szerencsével megkapott szerepétől indul, majd számtalan közös munkán (köztük a Cannes-ban díjat nyert és később Oscarra nevezett Fehér Isten, illetve a Will Smith által is méltatott Jupiter holdja című filmek - mindkettő forgatókönyvét Kata írta) és egy ötéves közös kislányon keresztül jut el oda, hogy a Pieces of a Woman főcímében 195 millió Neflix-előfizető azt olvashatja, hogy "A film by Kata Weber and Kornel Mundruczo". Szóba jött természetesen Shia LaBeouf is (aki nélkül nem jöhetett volna létre a Pieces, és aki bántalmazási botránya miatt most rontja a film esélyeit), dumáltunk Hollywood kegyetlen szabályairól, Kata amerikai projektjeiről, a külföldi munkák során épülő új identitásáról, a Berlinbe költözésükről, az SZFE-ről, a sértettségről és a bukásról, az ízlések összehangolásáról, Scorsese meglepő hozzállásáról, illetve arról, hogy miért hátrány színészként, ha az embernek van esze.

Idei utolsó adásunkban átbeszéltük ezt a kihívásokkal teli évet. Ehhez nem is választhattunk volna ideálisabb alanyt, mint a Magyar Narancs szüntelenül derülátó újságíróját, Köves Gábort, akinek tarsolyában mindig van egy megnyugtató útmutatás, lelkesítő történet vagy revelatív erejű bölcsesség.

Ez a fránya 2020 még Gábor messze földön híres optimizmusát is kikezdte: valahogy nem tudott maradéktalanul feloldódni a kenyérsütés és a Netflix-bámulás tevékenységében, mert hiányzott neki a szerkesztőség, a négyeshatos, a mozi, meg úgy általában az élet. Hogy eltereljük a figyelmét létezése megváltozott körülményeiről, elmeséltettük vele iszonyatos részletességgel az interjút, amit nagy kedvencével, Woody Allennel csinált, és visszaröpítettük pályája kezdetére, amikor a Filmvilágba írta a fergeteges minikritikákat csillogó szemű zöldfülűként.

Pár éve Gábor egy kötetben (Mi az, hogy nagymenők?) gyűjtötte össze a legjobban sikerült sztárinterjúit, és a karantén hónapjaiban elkezdte összerakni a második könyvet, amiben olyan beszélgetések is helyet kapnak majd, amik nem jelentek meg sehol korábban. A világjárvány ellenére ő szakadatlanul készítette az interjúkat híres emberekkel, csak idén Zoom-végre kapta többek között Michael Palint, Hugh Grantet, Ellen Burstynt, Margaret Atwoodot, Patti Smith-t és Werner Herzogot.

Szóba jöttek a dolgok, amikkel kapcsolatban rájöttünk idén, hogy megvagyunk nélkülük, beszélgettünk az írói válságról, a meghatározó filmélményekről, a feel good sorozatokról és a nem csak télen sálas emberekről, illetve a végére jártunk annak is, hogy kevésbé vagy jobban megbocsájtottunk magunknak ebben az évben. Próbáltunk megvonni a nemrég kimúlt Filmalap tevékenységének mérlegét, de Gábor ehelyett az SZFE bedaralásáról akart beszélni.

163 percen keresztül jártattuk a szánkat (ez minden idők leghosszabb Filmklub podcastja), persze a Köves-puzzle kirakásával még ennyi idő alatt sem végeztünk, de azért a helyére került néhány újabb darab.

Hazánk egyik legtehetségesebb operatőre, Rév Marcell elmesélte, hogyan telt számára ez az istenverte év. Március 16-án kezdték volna forgatni az Eufória második évadát, de pont akkor fordult komolyba a koronavírus-járvány, így az le lett fújva, viszont nyáron pár stábtaggal együtt karanténba vonultak, és két hét alatt leforgattak egy fekete-fehér, nagyon low-budget, kétszereplős (Zendaya és a Tenetből ismert John David Washington) kamaradrámát Malcolm & Marie címmel, amit aztán 30 millió dollárért vett meg a Netflix (február 5-től lesz fent). Ezután csináltak két speciális epizódot az Eufóriához, a Rue (Zendaya) figurájára koncentráló már nézhető az HBO GO-n, a Jules (Hunter Schafer) történetét tovább mesélő rész január 24-én jön. Közben befejezte az utómunkát A feleségem története című Enyedi Ildikó-filmen, ráköszönt egy kávézóban Ryan Goslingra, összefutott Paul Thomas Andersonnal, kilépett a Magyar Operatőrök Szövetségéből, iszonyatosan felhúzta magát az SZFE szétverésén és a Filmintézet döntésein, felkérték egy Billie Eilish-klip fényképezésére, de az utolsó pillanatban lemondták, most a héten viszont elrepült Kijevbe, hogy felvegye Dua Lipa új klipjét. Az Eufória főszerepeit játszó tíz színészről egyenként elmesélte, hogy mit gondol róluk emberileg és szakmailag. Készségesen válaszolt a hallgatóink által feltett két tucat kérdésre is, elárulta például, hogy milyen műfajú blockbustert forgatna legszívesebben Hollywoodban, és miért lenne jó ötlet tévésorozatot csinálni Simicska Lajosról. Hogyan kell világítani a fekete bőrt? Hány évadra való szufla van még az Eufóriában? A tiniszerepekből kiöregedő színészek problémáját tervezik orvosolni? Mit gondol a Warner/HBO Max-bejelentésről és Shia LaBeouf bántalmazási ügyéről? Művészet ez, amit csinál, vagy mesterség? Szó esett a nepotizmusról, az amerikai élet mókuskerék-jellegéről, Zendaya Rév Marci-paródiájáról, arról, hogy miért zavarja ha virtuóznak nevezik a munkáját, illetve, hogy szerinte mik a korszakos filmek operatőri szempontból.

Casting directora volt a Saul fiának, a Napszálltának és Nemes Jeles László most készülő harmadik filmjének, Az árvának. Nyolc színdarabot írt együtt Schilling Árpáddal. Öt évig volt a Filmalap fejlesztője, ahol olyan filmek forgatókönyvén dolgozott, mint a Rossz versek, a Drakulics elvtárs, illetve az Oscar-nevezett Felkészülés meghatározatlan ideig tartó együttlétre. Jó ötletnek találta Daniel Day-Lewist Sault szerepére? Melyik volt a legeuforikusabb pillanat a Saul fia diadalútján? Kiknek az életét változtatta meg a film? Az Oscar után elszállt magától? Tönkre tehet a casting egy filmet? Az a jobb, ha egy színész nagyon akarja, vagy ha az esélytelenek nyugalmával nyomja? A forgatásra miért nem szeret kimenni? Hogyan élte meg azt a koppanást, ami a Napszállta fogadtatása volt? Mire gondolt, amikor azt mondta, hogy "sötét surmó a magyar filmkritikusok többsége"? Szóba jött még Audrey Hepburn, Francois Truffaut és Horn Gyula is, megkérdeztük, miért hagyta ott a Filmintézetet, és hogy mindenképpen probléma-e, ha alkoholista a színész.