Legújabb adásunk vendége Bakony Alexa rendező, akinek első egész estés dokumentumfilmjét, a Tobi színeit egy hete vetítik a magyar mozik és amit mi is csak ajánlani tudunk. Rég láttunk ilyen érzékeny, mély, megható és vicces filmet arról, mi az a család, mi az a szeretet, mit tesznek meg egymásért emberek, akik igazán szeretik egymást.

A jelzőkkel egyébként végig gondban voltunk: próbáltuk megtalálni azt az egy szót, ami a legjobban leírja a Tobi színeit, de nem volt egyszerű. Sokszínű, felejthetetlen élmény. Alexa 4 és fél éven át követte operatőrével és hangmérnökével a Tuza családot; Tobit, a transznemű, tizenéves fiút, Évát, az édesanyát és Zolit, az édesapát. Ők hárman toporognak, táncolnak, lépkednek egymás körül és próbálják mindig, minden körülmények között fenntartani a kommunikációt egymás között, akkor is, amikor legszívesebben kirohannának a világból.

Alexa az SZFE-n végzett először televíziós műsorkészítő szakon, majd elvégezte a dokumentumfilm-rendező szakot is. Készített már rövidfilmet és két rövidebb dokumentumfilmet is, de persze a Tobi színei élete eddigi legkomolyabb munkája. Sokat mesélt a forgatás hosszú éveken átívelő folyamatáról, arról, sírt-e a film készítése alatt, mikor és hogyan született meg a bizalom a filmje szereplői és a stáb között, melyik amerikai dokumentumfilm volt rá diákként nagy hatással, és mit gondol a nemrégiben elfogadott melegellenes törvényről, illetve arról, hogy a filmje egyszer csak eltűnt a veszprémi Magyar Mozgókép Festivál programjából.

Ha tetszett az adás, és megfordult a fejedben, hogy támogatnád a Filmklub podcastot, akkor ezt a Patreonon teheted meg, ahol beállíthatod, havonta mekkora összeggel szeretnéd segíteni a munkánkat. Kövesd be a Facebook-oldalunkat, és ne tartsd magadban a jó véleményedet: oszd meg, csillagozd fel és véleményezd a podcastot, ahol csak lehet! Köszönjük!

Vendégünk Szeleczki Rozália filmrendező, aki pár hete a Cicavízió című filmtervével elnyerte a Nemzeti Filmintézet Inkubátor programjának támogatását, így hamarosan elkészítheti első nagyjátékfilmjét.

Rozi az érettségi évében felvételizett először az SZFE-re, ahol az utolsó fordulóban gyakorlatilag eltanácsolta a szakmától Enyedi Ildikó (abba az osztályba került volna, ahova Reisz Gábor és Szimler Bálint járt, és ahova Ács Dánielt és S. Takács Andrást sem vették fel). Ezután csaknem tízéves kitérő következett, amikor képzőművészként és Marina Abramović-szerű videóművészként kereste az önkifejezés érvényes formáit, de valami nem stimmelt, és végül egy egérrágta amsterdami lakásban eszmélt rá, hogy mégis csak a filmkészítés lesz az ő útja.

A „művészeti egyetem-szédelgő” címet levetkőzve, Rozi másodszorra bekerült az SZFE-re, ahol három rövidfilmet rendezett: a csodás című Csodapuncit, az Arany János-balladát sztriptíztáncosnős-legénybúcsús közegbe helyező Rozgonyinét és a nyolcvanas években játszódó, Rocktérítő-feelinges Mióta velem járt. Az utóbbi két kisfilmben közreműködő Törőcsik Franciska az évek során a múzsája lett és ahogy a Cicavízió castingja kapcsán fogalmazott: „Csak a halál biztos és Törőcsik Franciska”.

A Cicavízió Rozi szavaival egy „abszurd, romantikus vígjáték”. Kemény Zsófival együtt írják, főszereplője egy harmincas, magányos lány (Törőcsik Franciska) és egy szerelmi háromszögről szól, amelyben az egyik fél egy beszélő kandúr. Rozi felidézi azt a pillanatot, amikor ki kellett állnia a szakmai zsűri elé a Toldi mozi színpadára és bemutatnia a filmtervét. És bár nem látszott rajta, borzasztóan izgult.

Ha tetszett az adás, és megfordult a fejedben, hogy támogatnád a Filmklub podcastot, akkor ezt a Patreonon teheted meg, ahol beállíthatod, havonta mekkora összeggel szeretnéd segíteni a munkánkat. Kövesd be a Facebook-oldalunkat, és ne tartsd magadban a jó véleményedet: oszd meg, csillagozd fel és véleményezd a podcastot, ahol csak lehet! Köszönjük!

Harmadszor jár a podcastban Köves Gábor újságíró, akinek a mániája, hogy sztárokkal csinál interjúkat. A héten jelent meg második könyve, a Végszónak sem rossz, benne 38 hírességgel készült interjúval, Juliette Binoche-tól kezdve Woody Allenen át Suzanne Vegáig. Egy kiáltvány ez a könyv a világ vulgaritása ellen: szellemes, intelligens emberek beszélgetnek érdekes dolgokról, mintha mi sem lenne természetesebb.

Gábor rendszeresen fut a Margitszigeten (az új könyve címe is futás közben jutott az eszébe), de még nem futott össze a mostanában ott futkározó hollywoodi sztárokkal. Félreértés amúgy, hogy ha valaki itt forgat, az könnyebben elérhető egy magyar újságíró számára, de azért elfantáziáltunk arról, mit kérdeznénk Ethan Hawke-tól egy ad hoc interjún.

Beszélgettünk arról is, hogyan rendezte át a járvány a kerekasztalos interjúk (ún. "junket"-ok) világát, és hát nagyon durván. Úgy fest, örökre eltűnik ez a műfaj, ami ugyan nem volt a legideálisabb, de legalább megadta az újságírónak az élményt, hogy nagy sztárokkal szívjon egy levegőt, szemben a lelketlen Zoom-interjúkkal, amik semmilyen élményt nem adnak. Azért pár jó dolog is kijött a karantén időszakából, például nagy meglepetésre kötélnek állt Matthew McConaughey, és Patti Smith is rögtön válaszolt Gábor e-mailjére.

Mi az interjúzás kis halála? És a hierarchiája? Hogyan érdemes interjúért kuncsorogni? Ki volt a legellenségesebb az alanyai közül? Miért nem beszélget fiatal emberekkel? Jól bírja, ha megfagy a levegő interjú közben? Milyen egy megúszós interjú? Mit gondol, amikor meghal egy interjúalanya? Címadásnál mik a szempontjai? A legjobb interjút akarja csinálni vagy a legkövesesebbet? A bölcsességet akarja kiszedni az emberekből? Vagy mit akar?!

Mesterházy Lili sajnos nem tudott részt venni ebben a műsorban, talán ezért Gábor is kevésbé produkálta magát ezúttal. Mesélt az iszonyatosan vicces Kaurismäki-interjújáról, elárulta, hogyan tudta becsempészni a Star Warst egy tök más kapcsán készült Adam Driver-interjúba, és természetesen ismét felidézte az emlékezetes hamburgerezését John le Carréval. Köves Gábort két órán át hallgatni... szerintünk ez az egyik legkellemesebb időtöltés a világon!

Ha tetszett az adás, és megfordult a fejedben, hogy támogatnád a Filmklub podcastot, akkor ezt a Patreonon teheted meg, ahol beállíthatod, havonta mekkora összeggel szeretnéd segíteni a munkánkat. Kövesd be a Facebook-oldalunkat, és ne tartsd magadban a jó véleményedet: oszd meg, csillagozd fel és véleményezd a podcastot, ahol csak lehet! Köszönjük!

Itt a jubileumi, 125. adás és benne egy izgalmas, tehetséges animációs filmrendező, Bucsi Réka, aki varázslatos világokat, lényeket, mozdulatokat és érzelmeket kreál a vászonra és akinek már a diplomamunkája, a Symphony No. 42 rákerült az Oscar rövidfilmes shortlistjére. Azóta elkészült a Love és a Solar Walk is és mindhárom animáció indult a Berlinale versenyében is és rengeteg díjat söpört be értük a világ minden táján.

Faggattuk ausztriai gyerekkoráról és mesélt arról is, hogy a sok nem neki való film közül, amiket gyerekként imádott, melyiktől rettegett a legjobban. Réka 2013-ban végzett a MOME animációs szakán és már egészen korán a klasszikus hős útja és karaktere helyett inkább az atmoszféra, a színek, a hangok izgatták. Mesélt Viborgról, egy Twin Peaks nagyságú animációs mesebirodalomról Dániában, ahol rengeteg időt töltött.

Hogyan éli meg, hogy sokan zseninek tartják? Fogyasztott már LSD-t? Igaz, hogy soha nem érték eddig szakmai kudarcok? Mi a sztori Réka híres instás táncvideói mögött? Miről diskurált Bill Murray-vel Berlinben és minek volt köszönhető Bong Joon-ho alig burkolt fenyegetése? Ki az a Phil Tippett, akinek az adás alatt örökre megtanultuk a nevét? És miért panaszolta be őt az egyik fesztiválnál egy néző a Symphony No. 42 vetítése után?

Amit csak lehetett, mindent megtudtunk Rékától legújabb és eddigi legnagyszabásúbb projektjéről, most készülő, első egész estés animációs filmjéről, a The Great Silence-ről. Hol tart és mennyire bizakodó, hogy egyszer ebből film lesz? Mit ért azalatt, hogy „a megértés és az érzés egy és ugyanaz” és mostanában mivel kapcsolatban tör rá hullámokban a szomorúság? És miért lett öngyilkos a róka az erdőben?

Kilenc év után úgy döntöttünk, hogy lehetőséget biztosítunk az átlagosnál lelkesebb hallgatóinknak, hogy támogassák a Filmklub podcastot. Megtalálsz minket a Patreonon, ahol beállíthatod, havonta mekkora összeggel szeretnéd segíteni a munkánkat. Célunk, hogy a hallgatók támogatásával még komolyabban foglalkozhassunk a műsorkészítéssel, és létrehozhassunk új típusú tartalmakat is, amikhez csak támogatóink jutnak majd hozzá. Van Facebook-oldalunk is, lájkold vagy kövess be minket! És ha tetszenek az adások, oszd meg és véleményezd őket, ahol csak lehet! Köszönjük!

Legfrissebb adásunk vendége egy különlegesen szenvedélyes, szókimondó, laza és derűs ember: Polgár Tamás, akit kamaszként fedezett fel az Aszódi Javítóintézetben Mundruczó Kornél, vele forgatta le Afta című kisfilmjét, majd 2002-ben a Szép napok főszerepét bízta rá. Azóta játszott az Oscar-díjas Saul fiában, a Napszálltában, Hajdu Szabolcs Délibáb-jában és Pálfi György Mindörökkéjében, de a színészet helyett végül egy másik filmes munkában találta meg boldogulását: kellékes lett.

Tomi őszintén mesélt élete korai, kemény éveiről és arról is, most mivel tölti napjait, azóta mekkorát fordult vele a világ. Beavatott minket jelenlegi szakmája titkaiba és rengeteget sztorizgatott az itt forgató világsztárokról. Mire búgta neki Cate Blanchett, hogy „More, baby, more!” és miért ragadta meg a karját Eva Longoria? Melyik a „tökös, profi, jó csávó”, Clive Owen vagy Robert Pattinson? Ránézhet halandó ember Penélope Cruzra? Mivel hozta rá a frászt Daniel Brühl, és mivel igézte meg Tarr Béla? És kinek voltak „Nintendo-nyomkodó kis kezei”?

Miért találja varázslatosnak a munkáját és hogy lehet az, hogy azokat a kollegáit is szereti, akiket nem szeret? Mi az a munka viszont, ami soha, semmilyen körülmények között nem vállalna el? Hogyan kell profin disznóban hegeszteni és miért kellett egyenként megfestenie egy köbméternyi rózsaszirmot? Ki nevezte őt „dreamkiller”-nek? Mit tekint eddigi legnagyobb szakmai kudarcának? Ki az az egyetlen ember, akinek akkora rajongója, hogy elájulna, ha az életben találkozna vele? És mi történt, amikor kért egy sört valahol Indiában?

Természetesen arról is mesélt, milyen volt az a sorsdöntő pillanat, amikor először találkozott Mundruczó Kornéllal az Aszódi Javítóintézetben és mit gondolt akkor, amikor először meglátta magát a filmvásznon. Kötelező jelleggel meg kellett tárgyalnunk azt a bizonyos Delta-bulit Cannes-ban, amin Tomi is részt vett és ami mindannyiunk életére nagy hatással volt.

Kilenc év után úgy döntöttünk, hogy lehetőséget biztosítunk az átlagosnál lelkesebb hallgatóinknak, hogy támogassák a Filmklub podcastot. Megtalálhatsz minket a Patreonon, ahol beállíthatod, havonta mekkora összeggel szeretnéd segíteni a munkánkat. Célunk, hogy a hallgatók támogatásával még komolyabban foglalkozhassunk a műsorkészítéssel, és létrehozhassunk új típusú tartalmakat is, amikhez csak támogatóink jutnak majd hozzá. Van Facebook-oldalunk is, lájkold vagy kövess be minket! És ha tetszenek az adások, oszd meg és véleményezd őket, ahol csak lehet! Köszönjük!

A Filmklub podcast első szponzorált adásában a Budapest Ritmo világzenei fesztivál felkérésére beszélgetünk Szilágyi Fannival, Reisz Gáborral és Szimler Bálinttal beszélgetünk azokról a koncertfilmekről, amiket a fesztivál két idei fellépőjével, a Mordái-jal és az Odd ID-vel csináltak.

Mindhárom rendezőnek erős zenei kötődése van: Reisz Gábor az összes filmjéhez maga írta a zenét és játszik a VAN filmzenekarban, Szimler Bálint az egész estés Balaton Method-dal feszegette az élőzene filmes határait, Szilágyi Fanni pedig számos klipet rendezett, többek között Boogie-nak, Szedernek, a P.A.W.A-nak és a Magashegyi Undergroundnak.

Milyen érzés a kihalt, hetvenes évekbeli, fásult barna pompájában neszező Gellért Szállóban forgatni? És a fülledt, pálmaház-jellegű, örökké huszonhat fokos Twentysix-ben? Hiányzott a közönség és miért nem lehetett őket mondjuk vájtfülű madarakkal pótolni? Mennyire kellett harcolni a zenekarok egójával és mi volt a legnehezebb kihívás a két koncertfilmben? Hogyan lehet a David Lynch-hangulatra Scorsese-filmmel alapozni? Szabad instruálni a zenészeket? És főleg, hogyan nyomták le ezt az iszonyatosan megterhelő egynapos forgatást, ahol élőben kellett a zenélni és ezért „nem csúszhattak szét és nem őrülhettek meg”?

A legszebb az egészben, hogy mindhármuk volt már a Filmklub podcast vendége korábban, így olyan filmes arcokkal beszélgethettünk érdekes dolgokról, akiknek őszintén kíváncsiak voltunk a gondolataikra. Szó esett arról, hogyan ismerkedtek meg annak idején az SZFE-n és hogyan viszonyulnak a zenés-filmes munkáikhoz. Elmondták, milyen koncertekre vágynak a korona után és egy jótanács is elhangzik arról, hogyan érdemes nézni ezeket a ritmós koncertfilmeket. Meséltek a videóklip-rendezéseikről, amivel „könnyeden lehet játszani”, de alapjában véve egy „kedves, karitatív dolog”, mert keresni viszont nem lehet vele, inkább csak ráfizetni.

A legszebb az egészben, hogy mindhárman vendégeskedtek már a Filmklub podcastban korábban, így olyan filmes arcokkal beszélgethettünk érdekes dolgokról, akiknek őszintén kíváncsiak voltunk a gondolataikra. Szó esett arról, hogyan ismerkedtek meg annak idején az SZFE-n és hogyan viszonyulnak a zenés-filmes munkáikhoz. Elmondták, milyen koncertekre vágynak a korona után és egy jótanács is elhangzik arról, hogyan érdemes nézni ezeket a ritmós koncertfilmeket. Meséltek a videóklip-rendezéseikről, amivel „könnyeden lehet játszani”, de alapjában véve egy „kedves, karitatív dolog”, mert keresni viszont nem lehet vele, inkább csak ráfizetni.

Az idei Budapest Ritmo kizárólag online érhető majd el, így Fanni, Gábor és Bálint filmjeit is online nézhetitek majd meg a május 10-től 12-ig tartó fesztivál utolsó napján, este 9 és 10 között. Nem a Mordái és az Odd ID az egyetlen, akiknek a koncertjéből film készült: a fesztivál honlapján megnézhető még Cserepes Károly a Füvészkertből és Dresch Mihály koncertje az Epreskertből.

A Ritmo oldalán lehet majd követni az élő stream koncerteket is az Akváriumból (Tárkány Művek, Bettika Quintet, Cimbaliband) és ahogy az adásban is szó esik róla, lesznek zenei témájú dokumentumfilmek is, köztük Joao Gilberto tokiói koncertfilmje és a tangókirály Astor Piazzoláról egy ritka felvételeket bemutató, megrázó erejű életmű-darab. Nézd a Ritmo Programtábláját, mert a programok csak bizonyos időben indíthatóak el és nézhetők meg!

Kilenc év után úgy döntöttünk, hogy lehetőséget biztosítunk az átlagosnál lelkesebb hallgatóinknak, hogy támogassák a Filmklub podcastot. Megtalálhatsz minket a Patreonon, ahol beállíthatod, havonta mekkora összeggel szeretnéd segíteni a munkánkat. Célunk, hogy a hallgatók támogatásával még komolyabban foglalkozhassunk a műsorkészítéssel, és létrehozhassunk új típusú tartalmakat is, amikhez csak támogatóink jutnak majd hozzá. Van Facebook-oldalunk is, lájkold vagy kövess

Szimler Bálint még 23 éves sem volt, amikor egy szerény kis vizsgafilmmel olyan erővel robbant be a köztudatba, mint kevés fiatal magyar filmrendező előtte. Ez volt az Itt vagyok, ami megnyerte a Filmszemlét, kijutott Cannes-ba, egyetlen este alatt közel ezren fizettek be rá egy pesti moziban, és generációs kultfilm lett belőle. Adásunkban többek között arra a kérdésre keressük a választ, hogy miként lehet továbbmenni egy ekkora siker után.

Hogyan kezelte az Itt vagyok nyomában kialakult tömeghisztériát és az irigykedők beszólogatását? Mivel foglalkozik mostanában a film főszereplője, Vida Viktor? Mi a jó, és mi a rossz a reklámfilmezésben? Hogyan viszonyul a szép emberekhez? Miért akart filmet csinálni az István, a királyból? Működne Palvin Barbara egy filmben? Mi az a három kérdés, amit soha senki nem tesz fel egy gyereknek a magyar oktatási rendszerben? Bálint mesélt az amerikai gyerekkoráról, a kedvenc magyar filmjeiről, Tarr Béla, Hofi Géza és a Disney-rajzfilmek zsenialitásáról, a Balatonról, kivándorlásról és remeteségről, emberségről és megalázásról, meghiúsult és jövőbeni filmterveiről, de azt is elárulta, hogyan hozza ki a színészeiből a maximumot.

És persze nem ignoráltuk az elefántot sem a szobában: kifaggattuk Bálintot arról is, hogy hol marad már az első nagyjátékfilmje, aminek az elkészülte úgy tíz éve esedékes.

Kilenc év és százhúsz adás után úgy döntöttünk, hogy lehetőséget biztosítunk az átlagosnál lelkesebb hallgatóinknak, hogy támogassák a Filmklub podcastot. Megtalálhatsz minket a Patreonon, ahol beállíthatod, havonta mekkora összeggel szeretnéd segíteni a munkánkat. Célunk, hogy a hallgatók támogatásával még komolyabban foglalkozhassunk a műsorkészítéssel, és létrehozhassunk új típusú tartalmakat is, amikhez csak támogatóink jutnak majd hozzá. Van Facebook-oldalunk is, lájkold vagy kövess be minket! És ha tetszenek az adások, oszd meg és véleményezd őket, ahol csak lehet! Köszönjük!

Vendégünk Sodró Eliza színésznő, aki ismerős lehet a Netflixről (Foglyok, The Crown), a köztévéből (Egynyári kaland, Tóth János), a Radnóti Színházból, vagy abból a szenvedélyes nyílt levélből, amit Vidnyánszky ‘Papa’ Attilához írt tavaly nyáron.

Eliza sokat mesélt Vidnyánszkyhoz fűződő viszonyáról, híres nyílt levele megírásának körülményeiről, sőt megosztotta velünk egy álmát is, aminek Vidnyánszky volt a főszereplője. Elmondta, most mit érez az SZFE ügyével kapcsolatban, hogyan dolgozta fel a történteket, mennyire érzi a megosztottságot a szakmán belül. Mesélt saját és mások érzelmi vakfoltjáról és érdekes részleteket tudtunk meg színházi rendezőkről: kiderült például, melyik az az elismert rendező, aki ordibálással próbálja hangulatba hozni a színészeit és ki az, aki inkább lágyan susogva próbálja elérni ugyanezt. Kiderül az is, Elizánál melyik módszer működik jobban.

Mihez kezd egy színésznő a bezárt színházak idején? Vannak színészi munkái vagy el kellett mennie futárnak? Milyen érzés magát néznie a karantén idején népszerűvé vált színházi streaming felvételeken? Filmes munkáiról is mesélt, köztük a The Crown forgatásáról, aztán Deák Kristóf tévéfilmjéről, a Foglyokról, amiben főszerepet játszott, a Szabó Győző önéletrajzi könyve alapján készült Toxikomáról és arról, hogyan került bele Fliegauf Bence Ezüst Medve-díjas filmjébe, a Rengeteg - mindenhol látlakba és hogy milyen volt együtt játszani amatőr szereplőkkel. A műsorban végül ünnepélyesen meghívtuk Elizát a film berlini díjkiosztó gálájára, amit júniusra terveznek a Berlinale szervezői, amit ő kicsit óvatosan fogadott, de azért örült neki.

Kilenc év és százhúsz adás után úgy döntöttünk, hogy lehetőséget biztosítunk az átlagosnál lelkesebb hallgatóinknak, hogy támogassák a Filmklub podcastot. Mostantól megtalálhattok minket a Patreonon, ahol beállíthatjátok, havonta milyen összeggel szeretnétek segíteni a munkánkat. Az a célunk, hogy a támogatásotokkal még komolyabban foglalkozhassunk a műsorkészítéssel; jobban és többet dolgozhassunk rajta és létrehozhassunk új típusú tartalmakat is, extrákat, amihez csak támogatóink jutnak majd hozzá. Van Facebook-oldalunk is, lájkold vagy kövess be minket! És ha tetszenek az adások, oszd meg és véleményezd őket, ahol csak lehet! Köszönjük!

A Filmklub podcast legújabb adásában Nagy Dénessel beszélgettünk, aki az idei berlini filmfesztiválon elnyerte a legjobb rendező Ezüst Medve-díját első nagyjátékfilmjéért, a Természetes fényért. Dénes előtt eddig egyetlen magyar rendező kapta meg ezt a díjat: Szabó István a Bizalom-ért még 1980-ban, amiben akár égi jelet is láthatunk, mert Nagy Dénes éppen 1980-ban született.

Dénes elmondta, miért éppen azt a bizonyos egy oldalt filmesítette meg Závada Pál azonos című, több szálon futó, monumentális regényéből és hogyan találta meg ezer telefonhívás és kétszáz sertéstelep átpásztázása után filmje szereplőit, akik egy színész kivételével mind amatőrök voltak. Mi hajtotta hat éven keresztül, szó szerint tűzön-vizen át, amíg végre sikerült elkészítenie ezt a filmet? Melyik volt a legnehezebb döntés, amit meg kellett hoznia a forgatás során? Miért várt ilyen sokáig első nagyjátékfilmje elkészítésével? És honnan az orosz szál a munkáiban?

És végül: kilenc év és százhúsz adás után úgy döntöttünk, hogy megkérjük az átlagosnál lelkesebb hallgatóinkat, hogy támogassák a Filmklub podcastot. Mostantól megtalálhattok minket a Patreonon, ahol beállíthatjátok, havonta milyen összeggel szeretnétek segíteni a munkánkat. A Patreon oldalra felkerült a bemutatkozó videónk is; mi nagyon jól szórakoztunk, amíg elkészítettük. Az a célunk, hogy a támogatásotokkal még komolyabban foglalkozhassunk a műsorkészítéssel; jobban és többet dolgozhassunk rajta és létrehozhassunk új típusú tartalmakat is, extrákat, amihez csak támogatóink jutnak majd hozzá. Elindult a Facebook-oldalunk is, lájkold vagy kövess be minket! És ha tetszenek az adások, oszd meg és véleményezd őket, ahol csak lehet! Köszönjük!

Otthonukban látogattuk meg az On the Spot alkotóit, Cseke Esztert és S. Takács Andrást, akik együtt találták ki és működtetik ezt az egyedi megközelítésű dokumentumfilm-sorozatot, ami egyszerre munka, szenvedély és életforma számukra. Az utóbbi öt évben a sorozattal párhuzamosan forgatták első egész estés dokumentumfilmjüket, a Born in Auschwitzot, ami január közepén debütált a francia ARTE tévécsatornán, később nézettségi rekordot döntött itthon a Spektrumon, lelkes kritikát közölt róla a német Der Spiegel magazin, legközelebb pedig a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon lehet megtekinteni március 7. és 10. között.

Ugyanolyan szabadsággal készült a film is, mint a sorozat epizódjai, de kipróbáltak egy csomó új dolgot. A legizgalmasabb ezek közül talán az, hogy Jeruzsálemben leültették egy stúdióban a film két főszereplőjét, az auschwitzi haláltáborban született Angelát, és ultra-orthodox zsidó lányát, Katit, hogy nyugodt körülmények között beszélhessék ki a sérelmeiket.

Hogyan veszik rá a szereplőiket, hogy beengedjék őket az életükbe? Előfordult olyan helyzet forgatáson, amikor a személyes oldal felülkerekedett a szakmain? Kell néha hazudni, hogy elérjék a céljaikat? Miért nem vonzzák őket a könnyedebb témák? És mi az, ami a legnagyobb aggodalommal tölti el őket a jövőt illetően? Megtudjuk azt is, hogy melyik szerintük a legjobb és a legrosszabb On the Spot-epizód.

András felidézi a pillanatot, amikor életében először látta meg Esztert. Kitárgyaljuk, hogy gát volt-e köztük eleinte a hétéves korkülönbség, hogy melyikük miben domináns, hogy óvatosabbak lettek-e a gyerekük születése után, illetve, hogy miért gyűlölik, ha álompárként utalnak rájuk.

Olyan az egész, mint egy vasárnapi ebéd utáni nyugis, szerteágazó beszélgetés (valóban akkor is vettük fel), amit kábé félóránként felrázott a szobába berontó ötéves kisfiuk. Eszter és András lebilincselő riportalanyok: együtt szövik a történeteket, kijavítják egymást, vitatkoznak, máshogy emlékeznek dolgokra. Hamar el fog röppenni ez a két és fél óra.