Ő az a csávó, aki mindig kurvajó a magyar filmekben. Először a Saul fiában figyeltünk fel rá, ott Ábrahám szerepe kedvéért három hónap alatt leadott 25 kilót és megtanult jiddisül. Azóta emlékezetes alakítást nyújtott a Szürke senkikben, a Napszálltában, a Tabula rasa című kisfilmben, az Alvilág című sorozatban, illetve eljátszott első filmfőszerepét a jelenleg a mozikban futó Apró mesék című retro noirban. Hogyhogy mindig ilyen menő dolgokban szerepel? Ezt is megkérdeztük Molnár Leventétől, akivel pont a 43. születésnapján beszélgettünk.

Két egykor megkerülhetetlen, aztán kiugrott filmkritikussal, Csillag Marcival és Hanula Zsolttal beszélgettünk arról, hogy van-e élet a filmes újságírás után, de még inkább arról, hogy van-e élet a filmes újságírás közben. Marci beszámolt a balul elsült randijáról Görög Zitával, és elmesélte, milyen körülmények között tagadta ki Tarr Béla, Zsolt pedig elárulta, miért fogadta meg egy ponton, hogy nem csinál többé interjút, illetve hogyan kezdett el pornózni.

Neki van a legkúlabb munkája a filmszakmában. Olyan sztárokat követett már a kamerájával, mint Brad Pitt, Charlize Theron, Robert Pattinson, Keira Knightley, Rowan Atkinson, Jessica Lange, Oscar Isaac, Elizabeth Olsen és James McAvoy, tovább olyan rendezők keze alá dolgozott, mint Mundruczó Kornél, Angelina Jolie, Antal Nimród és Reisz Gábor. Szamurájként jár egyik forgatásról a másikra, legyen az hollywoodi szuperprodukció (Z világháború, Atomszőke), menő tévésorozat (Aranyélet, Terror), Cannes-ba szánt művészfilm (Delta, Fehér Isten, Jupiter holdja), vagy az álom.net. Miatta van az, hogy amikor kijövünk a moziból, tíz-húsz percig még úgy érezzük, mintha egy filmben lennénk. Pfeffer Attila steadicam operatőrrel beszélgettünk.

Egy problémás tinikor után Bodó Viktor diákszínjátszó csapatában találta meg önmagát. Négyszer jelentkezett színészszakra (harmadrostázott a legendás Máté-osztállyal), majd az esélytelenek nyugalmával próbálta meg a rendező szakot. "Miért akarsz nekrofiliáról filmet forgatni?" - kérdezték tőle, amikor A nyomozó tervével házalt, de aztán mámoros lett a fogadtatás. A következő filmje főszerepére Ben Whishawt akarta, négy évig írta a könyvet, ez lett volna Az ember, akit nem lőttek le. Nem tett le róla, hogy egyszer még megcsinálja, de időközben átszeretett a Kútba. Kapott pár brutális kritikát, a Kálomista-ügy miatt sarokba szorítva érezte magát. Csinált ikonikus reklámot (hasitasi), de szerinte csak ölte vele a kreativitását, sokkal jobban élvez számítógépes játékokhoz átkötő kisfilmeket létrehozni: rendezett űrcsatát, megmutatta Egyiptom történetét egy snittben. Az Aranyélet túl lightos volt neki, a Terápiát megfizethetetlen tanulási lehetőségnek tartja. Polanskit nem tudja bojkottálni, Marton Lászlóról megvan a véleménye, ahogy azokról is, akik nem a kiszolgáltatottak mellé állnak.

Pater Sparrow volt a vendégünk, a Lem-regényből készült 1 című film rendezője, a BÚÉK, a Budapest Noir, a Vándorszínészek, a Kút és a The Duke of Burgundy látványtervezője. a beszélgetés teljesen más irányba ment, mint terveztük, de így lett érdekes. Megtudtuk például, hogy igaz-e a városi legenda, miszerint az apja (Verebes István) azért vállalta el a Heti Hetest, hogy ő egy menő londoni filmes suliban tanulhasson, illetve, hogy miért nem tud filmet csinálni addig, amíg meg nem csinálja azt a filmet, amit már tíz éve nem tud megcsinálni, elárulta továbbá, hogy mi volt az az eset, ami után már nem akart többet reklámot rendezni, és, hogy a gyerekei születése, hogyan változtatta meg a hozzáállását a munkához, de kiderült az is, miért lett olyan a Budapest Noir, amilyen, valamint, hogy miért nem volt fájdalmas neki a Kút körüli botrány. Többször emlegettük a műsor alatt Dorka kritikáját az 1-ről, azt itt lehet elolvasni.

Az utóbbi két évtized második legsikeresebb magyar filmrendezője volt a vendégünk, már amennyiben a sikert mozinézettségben mérjük. Goda Krisztina első válaszából kiderült, hogy nem alibizni jött a podcastba, hanem őszintén válaszolgatni, és később egy csomó meglepő dolgot mesélt magáról, olyanokat is, amikre eszünkbe nem jutott volna rákérdezni. Lássuk, mik derültek ki például!

Nem akkor született, ami mindenütt szerepel, hanem két évvel korábban.

Nem vágyik arra, hogy a cannes-i vörös szőnyegen vonuljon, nem akar két évet szánni az életéből egy művészfilmre, ő a közönségfilmet szereti. Annak viszont örülne, ha a mozikban óriásit bukó Veszetteket többen látnák.

Kiterjedt orvosfamíliába született, egy elképesztő képességű húga van, ezért ki kellett találnia, hogy ő miben jó.

A gimnázium után a 80-as évek közepén elvégzett egy filmgyári kurzust, aminek a végén csinálhatott egy kisfilmet, és lehelyezkedhetett a Filmgyárban.

Hardcore művészfilmben nyomta, Jarmuschért rajongott, a nihilista korszakát gyorsan kinőtte, az alteres szubkultúrában nem találta meg önmagát.

Csinált egy A portré című kisfilmet, nem volt benne dialóg, csak Szervét Tibor még sok hajjal.

Szabó István mellett volt rendezőasszisztens-gyakornok a Hanussenben, egyik feladata az volt, hogy szőke fiúkat kellett leszólítania az utcán.

A kilencvenes évek legelején nyáron egy táskaboltban dolgozott Londonban, meglátta Szabó Istvánt az utcán, utánaszaladt, a legendás rendező épp a National Film and Television Schoolba ment kurzust tartani. Goda kivett egy szabadnapot, megnézte milyen ez a suli, és beleszeretett. 5000 ember jelentkezett, harmincat vettek fel, abból hat volt a rendező -közülük az egyik Goda ("Volt egy jó szemüvegem, amivel nagyon okosnak tűntem"). Négy évig járt oda, egy négy négyzetméteres koleszszobában lakott.

Kinyílt a világ, Richard Gere is jött órát tartani, de nem ezért imádta a sulit, hanem mert az megpróbálta imitálni a szakmát, és nem alanyi zsenikként kezelte a hallgatókat. Megtanították határidőn és költségvetésen belül dolgozni, nagyon sok volt a gyakorlat. Egyszer egy színészosztállyal helyett cseréltek, színpadon találta magát, angolul játszotta Irinát.

Négy év után hazajött, megnézte, itthon mi van ("Hát, semmi"), tévénél is dolgozott, írni próbált, de ez ment neki a legnehezebben. Szerette volna megtanulni.

Kapott egy ösztöndíjat az HBO-tól, felvették a UCLA-re egy kétéves forgatókönyvírói kurzusra. Nagyon kemény volt, de született egy csomó forgatókönyv, amik közül a legtöbb fiókban maradt.

Az iskola mellett dolgozott is, junior Návai Anikóként csinálta a sztárinterjúkat haza lapokba, például Sandra Bullockkal, Ben Affleckkel, és George Clooneyval. Ez utóbbival kapcsolatban nem értette, miért vannak oda érte, de élőben annyira lenyűgözően sármos volt, hogy muszáj volt jót írnia róla.

1999-ben jött haza megint, tele volt tettvággyal, megtalálta a reklám, elindult a szekér. Rendezte a Cinemátrix című tévéműsort, amiben Görög Zita beszélt filmekről, közben írta a forgatókönyveket önszorgalomból, pár részt írt a Barátok köztbe is, de szigorúan név nélkül.

Divinyi Rékával egy brainstormingon találkozott, arra lett figyelmes, hogy pont azokat a mondatokat mondja el, amiket ő akart. Elkezdtek beszélgetni, és ebből lett egy hosszú szakmai kapcsolat.

Tökéletes gének volt a Csak szex és más semmi első címe, még a UCLA-n írta havi dolgozatnak, Heller Gáborral kezdtek dolgozni rajta, aztán beszállt Divinyi is. Négy év volt, mire megvalósult, sok helyre elvitték, mindenütt mondták, hogy végülis nem rossz, de aztán csinált belőle egy felolvasást színészekkel, és futótűzkémnt terjedt el a híre. Aztán ugyanazok az emberek, akik két hete még fanyalogtak, azt mondták, hogy ez az évtized forgatókönyve. Kálomistát választotta producernek.

A King Konggal és az aktuális Harry Potterrel jött ki egyszerre, mindkettőt

Simonyi Balázs bombabiztos ízlésű rendező, aki olyan remek rövidfilmeket jegyez, mint a Finálé, az Indián, az Originál láger és a Terminál, továbbá a Momentán Társulat alapítója és a gyerekkora óta foglalkoztatott szinkronszínész (ő adta például Bart Simpson magyar hangját, valamint a kisfiúét a Kramer kontra Kramerben), díjnyertes fotós, újságíró és atléta. Ez utóbbi minőségében egymás utáni hat évben futotta le a Spartathlon nevű ultramaraton verseny 246 kilométeres távját, és erről az élményről készítette el az első egészestés dokumentumfilmjét, az Ultrát, amit először az HBO sugárzott, aztán szép kört ment a mozikban is. Volt miről beszélgetnünk.

Még gimnazista volt, amikor szerepelt a Szeressétek Ódor Emíliát! című Sándor Pál-filmben, és hiába erősködtünk, hogy korának Walters Lilije lehetett volna, Pataki Ági kötötte az ebet a karóhoz, hogy neki nincs tehetsége a színészkedéshez. Elmesélte, mit jelentett neves fotómodellnek lenni a hetvenes évek Magyarországán, milyen méltatlan helyzetekbe került, voltak-e kérései a pártnak, érezte-e azt, hogy alulértékelik, valamint, hogy miért nem költözött külföldre akkoriban. Már több mint 45 éve országosan ismert, arról is kérdeztük, hogy ezt hogyan kezelte az idők során, illetve hogy nem akarna-e filmet csinálni a szocialista modellvilágról. A nyolcvanas években butikokat vezetett, a kilencvenes évek elején feleségül ment Kovács Gáborhoz, aki pont akkoriban kezdte el bontogatni a szárnyait producerként. Ági először akkor szállt be a családi bizniszbe, amikor szponzorpénzt hajtott fel az Üvegtigrishez, a jelenleg a mozikban futó Egy nap című remekművet már gyakorlatilag a férje segítsége nélkül hozta tető alá. Nemes Jelesre hogyhogy nem csaptak le? Ki tudnak a kritikák csinálni egy filmet? Fontos, hogy egyszer nyerjenek egy Oscart? Miért adta vissza egyszer a támogatást a Pepsinek? Mi lesz Andy Vajna után? Ezt mind megtárgyaltuk, és még annyi minden mást is.

A VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan rendezőjével beszélgettünk, aki saját magára osztotta a december végén a mozikba kerülő második filmje, a Rossz versek főszerepét. Rengeteget mesélt arról, milyen lehetőségeket hozott neki a VAN váratlan sikere, majd hogyan gyalulta le az önbizalmát egy párizsi tartózkodás és a cannes-i filmfesztivál. Sokáig próbált egy színésszel, de aztán meghozta a döntést, hogy ő fogja eljátszani a főszerepet; a producere tépte is a haját emiatt, egy részeg magyar színész pedig leüvöltötte a fejét egy kocsma előterében, hogy miért veszi el a munkáját. "Azokat a filmeket szeretem, amelyekben az alkotó kiszámíthatatlanul játszik velem, mint Leos Carax a Holy Motorsban, vagy Kirill Szerebrennyikov a Nyárban. Szerettem volna én is ilyen szabad filmet csinálni" - mondta Gábor a Rossz versekről, amibe állítása szerint nem csak egyszer döglött bele. A VAN költségvetésének közel harmincszorosából gazdálkodhatott most, de ez néha nyomasztó is volt számára, a nagy infranstruktúra gátolta a haladást. Szó esett még az elhivatott rendezőkről, a reklámszakma nyálasságáról, a Linklater-filmek kamuszagáról, az emlékek újrateremtéséről, illetve arról, hogy nyúlna-e még egyszer magához.

A magyar filmkritikusok doyenjével, a Bolond Pierrot moziba megy című francia filmes alapvetés írójával, a 78 éves Bikácsy Gergellyel beszélgettünk. Elmesélte, hogy annó egy kritika megírása minimum egy hétbe telt, de volt, hogy két hétig kínlódott vele. A kilencvenes években a Népszababságnál dolgozott, ott már gyorsabbnak kellett lenni, emiatt párszor el is vetette a súlykot: például a Magyar vándort nagyon lehúzta, de pár nappal később rájött, hogy is nem volt az annyira rossz. Kezdő rendezőt sosem akart ledorongolni, bár Mundruczó első filmjéről ő írta a legnegatívabbat - fel is hívta utána a rendező. A híres filmesek társaságát amúgy nem kereste, Godard-ral és Truffaut-val azért találkozott, Jean-Pierre Leaud-t a párizsi metróban látta. Nagy fesztiválokra a kényelmetlenségek miatt nem járt, Cannes-ban sosem volt, Velencében is csak kétszer. Elmesélte, mit tart a szpojlerekről, ki volt a nemezisze az átkosban, illetve miért érdemes nagyot köszönni a forgalmazós lányoknak. Az utóbbi két évtizedben átállt az olasz filmre, írt is róla egy könyvet, ami még keresi a kiadóját.